Július 18-án, Radonyezsi Szent Szergij ereklyéinek feltárása ünnepén, amely egyben Erzsébet nagyhercegnő és Borbála szerzetesnő, újvértanúk emléknapja is (+1918), Márk metropolita a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott főpapi szent liturgiát. Aznapi, vasárnapi igehirdetését a százados szolgájának meggyógyításáról szóló evangéliumi történetnek szentelte (Mt 8,5-13). Ennek mondanivalóját foglaljuk össze: 

„Azt mondják, hogy a mai időkre a hit megfogyatkozása a jellemző. Nehéz az ember élete, ha kicsiny a hite. Ez nemcsak a mi időnkre, hanem a bibliai időkre is érvényes. Az evangéliumban gyakran látjuk, hogyan buzdítja az Úr a hozzá fordulókat a hitre: „Higgy”, „Csak higgy!” Gyakran feddi meg az embereket kishitűségükért vagy hitetlenségükért. Ritkán fordul elő, hogy az Úr rácsodálkozik és megdicséri egy hozzá fordulónak a hitét. Éppen egy ilyen történetet hallottunk ma Máté evangéliumából.

Az evangélista elbeszéli, hogyan fordult a százados az Úrhoz, hogy gyógyítsa meg beteg szolgáját. Ennek az embernek erős hite volt és ugyanakkor bölcsességről tett tanúságot. Jól tudta, hogy pogány létére nem hívhatja meg az Úr Jézust a házába. A zsidó ember beszennyezte magát, ha egy pogány házába lépett. Ha az Úr ezt megtette volna, el kellett volna végeznie a megtisztulás szertartását. Ezért a százados ennyit mondott az Úrnak: ’Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.’ Példának hozza fel saját helyzetét a hadseregben, ahol a parancsnoknak elegendő egyetlen szót kimondania, amelyet az alárendelt katona azonnal teljesít.

Ez a százados valamiért fölöttébb nagy hitet táplált az Úr Jézus iránt. Olyannyira hitt benne, hogy azt mondta, csupán a szó is elég lenne, hogy a szolgája meggyógyuljon. Krisztus elcsodálkozik, majd teljesíti a kérését. „Izráelben sem találtam ekkora hitet” – mondta. Galileában nemcsak igazhitű zsidók éltek, hanem meglehetősen sok pogány is.

Az orosz történelemben is találunk ilyen példát a hitre. Hívő népünket gyakran szeretjük megkülönböztetni a ’hitetlen Európától’, és mégis, ma is látunk példákat arra, hogy ezeknek a ’más országoknak’ a szülöttjei hitből és lelkiségből példát mutatnak számunkra, akik az ortodox hitben születtünk.

Egyházunk ma Erzsébet nagyhercegnő vértanúra emlékezik. Protestáns társadalomban és protestáns szülőktől származott. Férjhez ment az orosz nagyherceghez, de protestáns maradt. Mégis, annyira megérintette az orosz nép, az egyszerű orosz ember hite, élete, hagyományai, hogy fölvette az ortodox keresztény hitet. Egy cárné számára ez kötelező volt, de másoknak nem. Ám Jelizaveta Fjodorovnát megfogta az ortodoxia, az orosz lélek, és nemcsak formálisan, hanem a lelke mélyéig ortodox lett. Tudjuk, milyen fordulatot vett az hercegnő élete, amikor értesült arról, hogy a férjét megölték. Elhagyta az arisztokrata világot, és teljesen Isten és a felebarátai szolgálatának szentelte életét. Az általa alapított monostorban élt Moszkva kellős közepén és szolgálta felebarátait. Amikor eljöttek a zavaros forradalmi idők napjai, nem akarta elhagyni Oroszországot. Azt mondta: ’Ez az én népem, az én hazám. Én semmi rosszat nem tettem az orosz népnek, miért kellene innét elutaznom?’ Ám az ország új urai már nem voltak ilyen nemes gondolkodásúak. Kegyetleneknek és emberteleneknek bizonyultak. A nagyhercegnő végül is vértanúként fejezte be életét Alapajevszkben. Ma mindnyájunk számára a hit és az élet példaképe. Az igazi keresztény hit és szeretet példája lett mindnyájunk számára, akik az anyatejjel szívtuk magunkban az ortodox hitet. Tegyük magunkévá, szeretett testvéreim, a német nép e lánya hitének és szeretetének az erejét. Az ő közbenjárásai által adjon Isten mindnyájunk számára erős hitet, reményt és őszinte szeretetet Isten és felebarátaink iránt.”

Ford. I. T.

This post is also available in: orosz