Március 13-án, a Vajhagyó Hét szombatján, az ortodox egyház a szentéletű aszkéták – remeték, szerzetesek, szerzetesnők – főünnepét ünnepli. Ezen a napon egyházmegyénk kormányzó főpásztora, Márk metropolita, szent liturgiát végzett a rjazanyi megyei Agrafenyina Pusztiny község Szűz Mária Oltalma templomában. Az istentisztelet végén főpapunk ezzel a tanítással fordult a hívekhez: 

„Kedves Testvéreim! Egyházunk úgy rendelte, hogy a keresztény hívők mindennap tartsák meg valamely szent ember ünnepét. Ezen kívül vannak külön ünnepnapok is, amikor szentek bizonyos csoportjáról emlékezünk meg, például valamelyik egyetemes zsinat szent atyáiról, vagy olyan szentekről, akik egy bizonyos földrajzi területen éltek.

A mai napon az egyház azok emlékét ünnepli, akik kitűntek az aszkétikus élet gyakorlásában, akik a hit bajnokai voltak. Ezek olyan emberek, akik életük során a böjtben és az imában való elmélyülés kikvételes példáját mutatták fel a világnak. Mi az oka annak, hogy az ortodox egyház éppen a mai napon ünnepelni őket, és buzdít arra, hogy megtanuljuk tőlük a helyes életet és áldást kapjunk tőlük az előttünk álló Nagyböjtre?

Gyakran érezzük úgy, hogy a böjt csak egy bosszúsággal járó időszak az életünkben, amikor nem fogyaszthatjuk a megszokott ételeket, amikor az asztalról hiányoznak a húsos, tejes, halas ételek. Meg kell békülnünk a gondolattal, hogy az egyház áldása úgy szól, tartóztassuk meg magunkat bizonyos fajta ételektől.

Hogyan viszonyultak a szent atyák a böjti időszakhoz? Ők nem csak egy bizonyos időszakban, de egész életük során az önmegtartóztatás és imádság erényét gyakorolták. Mit jelent az, hogy lelki gyakorlat? A lelki gyakorlat – küzdelem! A szentéletű aszkéták egész életükben küzdöttek, keveset aludtak, egyfolytában imádkoztak, felebarátaikat szolgálták, éppen csak annyit ettek, amennyi elég volt fizikai erejük fenntartásához, és a legtöbbször a saját maguk által készített termékek eladásából tartották el magukat. Egész életük a lelki erények folyamatos gyakorlása volt. Általuk az egyház a mai napon, a szent negyven nap kezdete előtt, példát ad arra, hogyan kell küzdeni, böjtölni, imádkozni. És amíg a szent atyák egész életüket lelki küzdelemmel és harccal töltötték, addig az egyház csak annyit kér tőlünk,  hogy legalább a Nagyböjt előttünk álló időszakában próbáljunk meg valamiben példát venni róluk, megtartóztatni magunkat bizonyos ételektől, kicsivel többet imádkozni, harcolni szenvedélyeinkkel. Lelki harc, szembeszegülés a bűnös vágyakkal – ez az, amit tőlünk várnak, és az egyház nem arra hív, hogy ezt kényszerből tegyük, hanem, hogy meglássuk a küzdelem értelmét és célját. Hiszen, ha jobban megnézzük, azt látjuk, szinte beleveszünk az ingoványba, mind mélyebbre süllyedünk vétkeink, bűneink és szenvedélyeink által.

Úgy tűnhet, ebben nincs semmi rettenetes, hiszen mindenki így él. Elfelejtjük, hogy a világban tomboló szenvedélyekre nem lehet úgy tekinteni, mint valamiféle normális jelenségre, mert az valójában egy önmagából kifordult állapot. Nem véletlen, hogy János apostol és evangélista azt mondja, hogy az egész világ a gonosz hatalmában van. A világ szemben áll Istennel. A keresztény ember ideálja az aszkétáé, az imádkozó emberé, a szenté, aki böjtölve és imádkozva él a pusztaságban, a monostorban, a remeteségben. Ma, amikor a szentéletű atyákat ünnepeljük, imában fordulunk hozzájuk, hogy példájukkal bennünket is buzdítsanak az ellenséggel szembeni harcra, és erősítsenek meg minket, hogy meglássuk az örömet a küzdelemben. Hiszen az ő harcuk nem kényszerűségből fakadt, hanem a Krisztus iránti szeretetből, és azt akarták, hogy a lelkükben Krisztus lakozzék, ne pedig a szenvedélyek vagy a démonok. Igyekezzünk mi is, kedves testvérek, példát venni küzdelmeikről, meglátva a böjt, az önmegtartóztatás és az imádság értelmét, és példájuktól felbuzdulva, bátran, határozottan, ugyanakkor alázattal a szívünkben vágjunk neki az előttünk álló szent negyven napnak!

Ford. T. K.

This post is also available in: orosz