Márk metropolita beszédét, amelyet Nyikulicsi falu templomában (Orlovi régió, Oroszország) mondott el 2020. december 26-án, az alábbiakban foglaljuk össze:

„Egy moszkvai templomban felújítás volt, és a szűk kalitkát, amelyen keresztül a hívők bejártak, bezárták. Helyette kinyitották a szokásos, ünnepi bejáratot. Egy hívő asszony méltatlankodva mondta: ’Nyissátok ki nekem a szűk kalitkát, én a szűk kapun szeretnék bemenni.’ 

Természetesen nincs jelentősége annak, szűk vagy tágas kapunk jutunk-e be a templomba. Hiszen az Úr csak egy erős képet használt tanításában, amelyet nem szabad szó szerint venni. A lényeg abban rejlik, hogyan igyekszünk bejutni a Mennyek Országába.

A tágas út – önmagunk szolgálata, szenvedélyeink kielégítése, saját kívánságaink követése, amikor így szólunk: ’Mindegy, mit mondanak a szüleim, én így és így akarom!’ Vagy: ’Mindegy, mit mond az Egyház vagy a bátyuska, én másképp akarom csinálni.’ A tágas út az, amikor nem akarjuk magunkban leküzdeni az ó-embert, amikor jó véleményünk van magunkról, elégedettek vagyunk magunkkal, mint olyannal, akinek semmit sem kell változtatnia az életében: ’Mások rosszak, én jó vagyok, nekem nem kell semmit sem változtatni az életemben.’ Akkor követjük a tágas utat, amikor maguknak kedvezünk, amikor mi vagyunk az igazság és igazságosság mércéje. Mihelyt úgy véljük, hogy nálunk minden rendben van, biztos, hogy illúzióba estünk, mert szenvedélyeinket, saját akaratunkat követjük. A régi időkben számos aszkéta még a legkisebb, nyilvánvaló dolgot is megkérdezte tanítójától. Azért cselekedtek így, mert meg akartak szabadulni saját, önző, bűnös akaratuktól, az önszeretettől, az egoizmustól. Mi viszont ellenkezőleg cselekszünk, saját vágyaink követésére úgy tekintünk, mint az egyetlen, helyes, megbízható útra.

Ámde mit jelent szűk kapun bemenni az Isten Országába? Önmagunk korlátozását. Szeretjük a kényelmet, így hát szándékosan beérjük kevesebbel is. Szeretünk aludni, ezért felkelünk korábban, hogy imádkozzunk és leborulásokat végezzünk felebarátainkért. Szeretünk pihenni otthon, ezért erőt veszünk magunkon és elmegyünk a templomba. Megharagudtunk felebarátainkra, de ahelyett, hogy ezt sértő szavakkal kifejeznénk, hallgatunk.

Amikor az Urat megkérdezték, sokan vannak-e az üdvözültek, hallgatott. Ha azt mondja, kevesen vannak, csüggedés fogna el bennünket. Ám valójában kevesen vannak az üdvözültek. Vajon milyen üdvözültek vagyunk mi, akik e világ szenvedélyei szerint élünk? Ha az Úr azt mondaná, sokan vannak az üdvözültek, azt gondolnánk, minden tökéletesen rendben van, mi is az üdvözültek között vagyunk. Ám az Úr annyit mondott, „igyekezzetek bemenni”, tehát küzdjetek, mert a küzdelem az élet alapja.

Küzdelem az emberré válásért, ez a legfőbb küzdelem, nem az, amikor e világ hamar múlandó értékeiért küzdünk.

’Amíg a kapu nyitva van’, mondta másutt az Úr, addig kell belépni. Amikor leszáll az éj, a kaput bezárják, már nem lehet bemenni a házba. Tehát amíg erőnknél, eszünknél vagyunk, addig kell szolgálni Istennek, küzdeni, igyekezni bejutni a Mennyek Országába a szűk kapun keresztül. Erre törekedjünk, szeretett Testvéreim, hogy bejussunk az örök életre és Krisztussal legyünk.”

Ford. I. T.

This post is also available in: orosz