Márk metropolita prédikációja Nagy Szombaton, április 18-án. „A fölöttébb áldott szombat – a csend és imádság ideje”

Főpásztorunk Nagy Szombaton a rjazanyi Krisztus Születésének szentelt székesegyházban tartott szent liturgiát, és a Nagy Szombat lelkiségéről tartott szentbeszédet, amelyet az alábbiakban foglalunk össze:

Az Úr az Ószövetségben külön parancsban adta át Mózesnek a szombat megtartásának kötelességét: „

Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik napon az Úrnak, a te Istenednek nyugalomnapja van’ (Kiv 20,8-10). 

A hetedik nap az, amelyen az Úr befejezte teremtő tevékenységét. Hat napon át született a teremtett világ, benne minden élő és az ember, a hetedik napon pedig az Úr megpihent. Ezen alapul a szombat megtartásának parancsa.

Nekünk nehéz elképzelni, hogyan tartották meg az emberek a szombatot. Ha valaki járt már Izraelben, képet alkothat róla. Minden alkotó és munkatevékenység meg van tiltva, amit a vallásos emberek be is tartanak.

Számunkra, keresztények számára a kivételes nap: az Úr napja, Krisztus Feltámadásának a napja, a vasárnap. Mégis, az összes ünnepi szombati nap közül, amelyet az Egyház számon tart, kivételes a Nagy Szombat, az egyházi költészet szavaival „fölöttébb áldott szombat”.

Mi történt azon a Nagy Szombaton immár kétezer esztendővel ezelőtt? A mi Urunk Jézus Krisztus, szenvedésekkel bevégezve földi életét, megpihent.

A liturgikus énekek arról szólnak, hogy leszállt az alvilágba, kivezette onnan az igazakat, akik ott várakoztak az Üdvözítő eljövetelére. Az Üdvözítő, az első Ádám ellenpárjaként új Ádám lett, helyreállította a teremtést, eltörölte a bűn és a halált. Ezért, amikor Isten oly nagyszerű tetteiről hallunk, mély áhítat tölt el bennünket. A sírlepel előtt istenfélelemmel állva, amely a keresztről levett Krisztus testét jeleníti meg számunkra, elolvastuk a húsvéti evangéliumot, már fehér ruhába öltöztünk, ami az átmenetet jelenti az Úr Szenvedései fölötti fájdalomból a Krisztus Feltámadásának örömébe. Őrizzük hát ezt a napot imádságban és csöndben, megbékélt lélekkel készülve Krisztus Üdvözítőnk feltámadása örömhírének fogadására.”

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?