2020. április 12-én, az ortodox Virágvasárnapon főpásztorunk a rjazanyi Virágvasárnap ünnepének szentelt templomban tartott szent liturgiát és mondott prédikációt a hívők előtt, amit a hívők főként a Vkontakte közösségi hálón keresztül követhettek. A virágvasárnapi bevonulás eseménye minden hívő ember számára jelentőséggel bír. Vannak, akik hajlamosak azt gondolni, sohasem lennének képesek hasonlítani az ókori Jeruzsálem lakóihoz, az ünnepi lelkesedést ilyen hamar ellenséges, sőt gyűlölködő érzelmekre cserélni. Erről beszélt főpapunk szentbeszédében: 

„A mai ünnepen Krisztus Megváltónkat dicsőítjük, aki Jeruzsálembe megy, hogy ott meghaljon. Ünnepünk azt a képet követi, ahogyan az akkori zarándokok várták az Üdvözítőt. Azért jöttek, hogy lássák az Urat, „Hozsannát” kiáltsanak neki. De milyen lelkülettel jöttek? Látták Lázár feltámasztásának csodáját, nagy volt a kíváncsiságuk, hogy Lázárt is lássák, akit az Úr feltámasztott halottaiból. Nem tudták nem dicsőíteni őt. Ám ez a kíváncsiság és lelkesedés kérészéletűnek bizonyult. Jeruzsálem lakói végül is a földi megszabadulás és uralom eszméjéhez ragaszkodtak. Más megváltót vártak, aki megszabadítja őket a római uralomtól és elhozza a jólétet a földre. Mindez végül a Megváltó kereszthalálához vezetett.

Mindazonáltal ma mi is Jeruzsálem lakóit követjük, Hozsannát kiáltunk, hagyományosan barkaágakat veszünk kezünkbe, és énekeljük a hálaadó himnuszt.

Azt is tudjuk, mi történt a jeruzsálemi ünnepélyes bevonulás után. Az Úr arra hív, hogy erősödjünk meg és legyünk éberek. Erre hív az egész Nagy Hét. Legyünk éberek, és tartózkodjunk az eufóriától és a hiszékenységtől. Aki ma templomba jön, bár a szokásostól eltérően jóval kisebb létszámban, mind barkával a kézben érkezik, úgy érzi, ez elengedhetetlen. De ne áltassuk magunkat… Gyakran csak a külső dolgokhoz ragaszkodunk. A kezünkben tartott ágak csak jelképei az erényeknek, amelyekre szert kell tennünk a szent Nagyböjtben. De mit sikerült elérnünk? Lehet, hogy kevesebbet, mint korábban, mostani félelmeink és aggodalmaink miatt. Pedig a legfontosabb, aminek a szívünkbe kell költöznie: az Istenhez való hűség, a Benne való remény és az imádság. És teljesíteni azt, amire a főpásztorok áldást adtak.

A Nagy Hét, a szenvedések napjaiban adja Isten, ha nem is testileg, de szívben lehessünk Istennel, a templomban, és kevesebbet olvassunk világi újságokat, többet a Szentírásból, az istentiszteleti énekekből, hogy Krisztus felragyogjon a „halál árnyékában” lévő szíveinkben.

This post is also available in: orosz