Főpapunk Lázár szombatján egy rjazanyi temetői templomban tartott szent liturgiát és prédikált. Tanítását az alábbiakban foglaljuk össze:

„A mai nap – Lázár szombatja – az egyik legmélyebb, szimbolikus ünnepünk. Nem tartozik a tizenkét nagy ünnep közé, de éppen Virágvasárnapot vezeti be. Az igaz Lázár feltámasztása volt ugyanis az a mozgató erő, amely másnap Jézus elé hívta Jeruzsálemben a virágvasárnapi ünneplő tömeget. Az ünnepnek igen mély, szimbolikus jelentősége van. Ebben látja az Egyház minden ember feltámadásának a zálogát. Ezzel kezdődik az ünnepi tropárion is: „Az általános feltámadást szenvedéseid előtt igazolván…” Még szenvedései előtt biztosít mindnyájunkat az egyetemes feltámadásról. 

Az ünnepnek van egy másik szimbolikája is. Az egyházatyák Lázár feltámasztásában lelkünk feltámadását látják. A halotti pólyákba csavart Lázár, aki kezét, lábát sem tudja mozdítani, bennünket szimbolizál, akik szenvedélyektől vagyunk megkötözve, nem tudunk mozdulni, mintegy sírban fekszünk. Ezt a sírt kő zárja el, amely csüggedésünket, tehetetlenségünket, akaratunk hiányát jelképezi, hogy felálljunk, feltámadjunk.

A Szent Nagyböjtben zarándokolunk. Vajon mit ajánlottunk fel Istennek? Elkészítettük-e erényeink ágait, vagy csupán növényi ágakat, barkát készítettünk az ünnepre? Ágakat levágni, vagy barkát vásárolni egyszerű dolog, ám az Úr erényeink ágait várja tőlünk. Ezzel kell várnunk Krisztust a Nagyböjtben, a szenvedéseire emlékező napok előtt.

Csakis az Úr képes feltámasztani lelkünket, ahogy a négynapos Lázárt feltámasztotta.

Akik jártak már a Közel-Keleten, a Szentföldön, tudják milyen forróságra számíthatnak. Nem véletlenül ellenkezik Lázár nővére, hogy a követ elvegyék Lázár sírjának szájáról. Ám az Úr, aki Lázárt feltámasztotta, képes bennünket is felemelni.

Kérleljük hát őt, bűnbánatban kiáltsunk hozzá, alázatban hajlítsuk meg előtte térdünket, szívünket!”

This post is also available in: orosz