A főpásztor ajánlásai az Egyházmegye számára a koronavírus terjedésével kapcsolatban

Egyházunk 2020. március 17-i szinódusi útmutatásait figyelembe véve, amely a templomi istentiszteletek végzésének módjára vonatkozik a koronavírus terjedésének helyzetében, a Magyar Egyházmegyében, főpásztorunk, Márk metropolita áldásával – a járványügyi helyzet javulásáig – az alábbi szabályokat szükséges betartani: 

– A szentáldozáshoz a hívők esetében külön kanálkákat szükséges használni, amelyeket utólag fertőtleníteni kell.

– Az áldoztató kendőt csak arra kell használni, hogy a Szentségek véletlenül se essenek le a földre, a hívők pedig minden esetben papírszalvétával töröljék meg szájukat, amelyeket utólag el kell égetni.

– Az áldozók tartózkodjanak a kehely megcsókolásától.

– Az áldozás utáni borral kevert vizet minden áldozó külön kapja, egyszer használatos pohárban.

– A proszfórát a ministránsok fogják szétosztani egyszer használatos higiéniai kesztyűvel.

– Az istentisztelet végén a pap nem nyújtja csókolásra a keresztet, hanem megáldja vele a templom híveit.

– A hívek tartózkodjanak az Evangéliumos Könyv, a kereszt, az ikonok és a pap kezének megcsókolásától.

– Kérés a hívek felé, hogy aki teheti, jöjjön a templomba vasárnap helyett a hétköznapi istentiszteletre, hogy a vasárnapi liturgián ne legyenek egyszerre túl sokan.

– Ugyancsak kérés mindenki felé, hogy bárki, aki észleli magán a járvány, vagy egyéb fertőző betegség jeleit, a felebaráti iránti szeretettől és gondoskodástól indíttatva, tartózkodjon a templom látogatásától.

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?