Az Úrban szeretett főpásztorok, tisztelendő atyák és diakónusok, istenfélő szerzetesek és szerzetesnők, kedves fivéreim és nővéreim!

Szívből köszöntelek Mindnyájatokat a mi Urunk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus Születésének fényes ünnepén.

Az Isten csodás megtestesülése, amely több mint kétezer esztendővel ezelőtt történt, ma is kimondhatatlan örömmel tölti el a lelkünket. „Ma Isten a földre szállott, és az ember a mennybe emelkedett” (karácsonyesti lenyugvási istentisztelet). A mindenek Teremtője és Gondviselője megjelent a világban, mert irgalmából „nem tudta nézni, ahogy az ördög az embereket gyötri” (a keresztségi szertartásból), „a Kezdetnélküli és Kifejezhetetlen, mivel hatalmába kerítette a szeretet, eljött, hogy megkeresse elveszett teremtményét” (Szentéletű Énekszerző Románosz kondákionja az elveszett drachma példázatára). 

Beteljesedtek Isten Igéje nagy előhírnökeinek bámulatba ejtő próféciái, és az emberiség előtt – amely már évezredek óta várta a megváltást és üdvösséget, kimerült a bűn súlya alatt és nemcsak e földi létben, hanem a halál után is szenvedett az átoktól – megnyílt a menny kapuja. A mi Urunk Jézus Krisztus „testet öltött az örökké virágzó Szűztől” (Kisboldogasszony ünnepének hajnali kánonja), és a paradicsom bejáratát lángpallossal őrző „kerubok eltávoznak az élet fájától” (karácsonyesti vecsernye). Megszületett az Isteni Gyermek a világ üdvösségére, „a törvény alattvalója lett, hogy hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot” (Gal 4,4-5).

Az Úr alázata felfoghatatlan: ő a Mindenható Úr, mégis magatehetetlen gyermekként jelenik meg az emberek előtt, Isten létére halandó testet ölt, magára veszi a földi élet terhét, Halhatatlan létére önként indul a halálba, méghozzá gyötrelmes és szégyenteljes halálba. Ezt pedig nem a kiválasztott próféták, az igazak és a hozzá hű szolgáiért teszi. Krisztus minden egyes emberért jön, kivétel nélkül mindnyájunk – bűnösök és törvényszegők, közömbösök és nemtörődömök, gyávák és haragosak – üdvösségét akarja, még a gyilkosaiét is!

Az Úr senkit sem vet el, senkitől sem viszolyog, épp ellenkezőleg, felölti emberi testünket, megtestesülése, a kereszt elszenvedése és életet adó feltámadása által megújítja, fölviszi a Szentháromság kebelébe, és megszenteli az Isten trónjának jobbjára ülésével. Mi pedig ebből az Életet adó krisztusi Testből, ebből a Tisztaságos Vérből részesedünk, amely minden egyes emberért ontatott, az eucharisztia szentségében, és egy testté, egy vérré válunk nemcsak Üdvözítőnkkel, hanem egymással is.

Mindazonáltal, sajnálatos módon, ma azt látjuk, hogy zavarok és hullámok rengetik meg az Egyház hajóját, viszályok és ellentmondások ingatják meg az ortodox hívők egységét, hogy a kísértő ellenség által elhomályosított emberek inkább választják „a tisztátalan eretnekségek ivásra alkalmatlan és zavaros vizének forrását” (az I. egyetemes zsinat szent atyáinak kánonja), mint az élő víz Forrását. E nehéz időkben nem szabad elfelejtenünk, hogy az Úr minden egyes emberért született meg és támadt fel, és alapította a földön Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyházát. Mi az Egyházhoz tartozunk, ezért arra kaptunk elhívást, hogy úrrá legyünk a zavarokon, a szembenállásokon és konfliktusokon, begyógyítsuk a szakadásokat, segítségére siessünk azoknak, akik a háború rettenetét élik át, szenvednek az elnyomástól és az igazságtalanságtól.

Az Úr nem királyi palotában születik, hanem egy szűkös barlangistállóban, nagy szegénységben. Azt gondolhatnánk, hogy nincs olyan, ami rosszabb lenne a barlangnál és szegényesebb az állatok itatójászlánál. Pedig van ilyen hely – az Istentől eltávolodott, langyos, kiüresedett, szenvedélyek fogságában vergődő ember bűnök által felperzselt szívének a sivatagja. Ha azonban akarjuk, lelkünket alkalmassá tehetjük arra, hogy befogadja Istent, és elménkbe idézhetjük, hogy az Úr közel van, az ajtónk előtt, alázattal várva, hogy végre meglássuk őt a hit szemével, beengedjük őt életünkbe, meghalljuk a szavait, válaszoljunk a szeretetére, és lehetőséget adjunk arra, hogy ő maga működjék bennünk.

Az egész világ örvendezik az Üdvözítő dicsőséges születésének: az angyalok dicsérő éneket zengenek, a pásztorok ünnepelnek, a bölcsek hódolnak neki és ajándékot hoznak, egyedül csak Heródes gonosz és féltékeny szíve nem akarja elfogadni az isteni igazságot, és öröm helyett félelemmel telik meg, nem az istenfélelem, hanem a gyávaság érzése miatt.

Gondolkodjunk csak el azon, vajon tetteinkkel nem válunk-e hasonlóvá Heródeshez, nem saját boldogulásunkat és kényelmünket tesszük-e az első helyre, nem félünk-e attól, hogy valaki megelőz minket, mert jobb és tehetségesebb nálunk, nem teszünk-e rosszat az ilyen embernek, valamilyen módon megpróbálva megsérteni vagy befeketíteni őt, ledönteni a piedesztálról, hogy azután magunkat állítsuk egy még magasabb fokra?

Nem az történik-e ebben az esetben, hogy az igazság forrásává Isten és az ő szent parancsolatai helyett magunkat tesszük? Nem botránkoztatunk-e meg ezzel másokat, igazságnak állítva be a számunkra előnyös, általunk kitalált eszméket, nem szakítjuk-e szét Krisztus köntösét becsvágyó cselekedeteinkkel, nem hintjük-e el a széthúzás és elégedetlenség magját hittestvéreink között?

 Az Isteni Gyermekre tekintve, szemtől szemben állva az isteni igazsággal, vessük el a szenvedélyek terhét és minket körülvevő bűnt (Zsid 12,1), forró imádságban kérve Istentől az ortodoxia egységét és a szeretet megnövekedését, elménkben tartva, hogy a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a magáét, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, mindent eltűr, mindent elhisz (1Kor 13,4-7).

Az ünnepi istentisztelet szövegeiben nemcsak a mi üdvösségünkért testet öltött Úrnak zengünk dicsőséget, hanem azoknak is, akiknek köszönhetően lehetségessé vált az ő megtestesülése – a Szentséges Szűznek, Szent Józsefnek, Mária jegyesének, a szent ősatyáknak. Nekünk is jussanak eszünkbe szeretteink: látogassuk meg szüleinket és barátainkat, ajándékozzuk meg őket figyelmünkkel, jó szóval, adjunk hálát nekik mindazért, amit értünk tesznek. Szívünkben, amelyet betölt az Isten és a felebarát iránti szeretet, lakozzék az Öröktől fogva való és Elérhetetlen, a láthatatlan Atyával Egylényegű Irgalmas Krisztus (az ünnepi istentisztelet kathizmája).

Ámin.

Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája

Krisztus Születésének ünnepén,

a 2019 / 2020. esztendőben, Moszkvában