Szent István király ünnepére magyarországi látogatásra érkezett János bécsi-budapesti metropolita, Egyházmegyénk új kormányzója

Új főpapunk augusztus tizenkilencedikén, Az Úr Színeváltozásának ónaptár szerint ünnepén imádkozott első ízben a Petőfi téri Nagyboldogasszony székesegyházban. Az ünnepen Kornyilov Dmitrij atya, a Szentháromság egyházközség parochusa vezette a szent liturgiát Bulah Szvjatoszlav pap, püspöki tanácsos és Csepizsov Vlagyimir diakónus segédletével. Az oltárban, János metropolita mellett imádkozott prot. Lutoskin Jaroszlav. A papok áldozása után Dmitrij atya tartott prédikációt. Az „amvon mögötti” imát követően János metropolita szentelte meg a hívők által hagyományosan felajánlott, újonnan szüretelt gyümölcsöket. A szent liturgia végén köszöntötte a hívőket, kiemelte a Gvolik Éva által vezetett kórus imádságos szolgálatát, és az ünnep kapcsán minden egyes keresztény belső, lelki „színeváltozásának” szükségességéről beszélt a hívők előtt. 

A szent liturgia után főpapunk a hittanteremben, kötetlen, szeretetteljes légkörben osztotta meg amerikai szolgálatának tapasztalatait az egybegyűltekkel és válaszolt a hívők által feltett számos kérdésre.

Másnap, augusztus huszadikán, kedden, Szent István király ünnepén magyar nyelvű ünnepi szent liturgia volt a Nagyboldogasszony székesegyházban, amelyet prot. Magyar István vezetett, Kornyilov Dmitrij és Bulah Szvjatoszlav papok együttes szolgálatával és Dadányi Miklós protodiakonus segédletével. János metropolita az oltárban imádkozott és a szentáldozáshoz járult.

A papok áldozása után István atya tartott prédikációt. Szent István király alakját állította példaképként, aki a magyar nép keresztény hitre térítésével és élete példájával megvalósította az evangéliumi tanítást: saját életét népe életével együtt igazi kősziklára építette.

A szent liturgia végén János metropolita atya köszöntötte a megjelent hívőket. Kifejezte örömét, hogy éppen ezen a nagy ünnepen találkozhat és imádkozhat együtt a papsággal és a hívőkkel.

A metropolita szavai után István atya köszöntötte a főpapot, kiemelve, hogy ebben az évben augusztus huszadika hármas ünnep az egyházközségben, hiszen pár nappal korábban volt a székesegyház ünnepe, Isten Szülőjének Elhunyta, majd Szent István király ünnepe és egyben az első találkozás új főpapunkkal. Isten segítségét és áldását kérte az új főpap és papsága jövőbeli közös szolgálatára.

A szent liturgiát követően közös agapé volt a hittanteremben, János metropolita részvételével.

Aznap délután főpapunk állami vezetők és más egyházi méltóságok mellett jelen volt a bazilikánál tarott ünnepi istentiszteleten, és részt vett az utána tartott hagyományos ünnepi körmenetben, amely a Szent István bazilikától indult és végig haladt a belváros utcáin.

*

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?