Áldott az Úr Jézus Krisztus, aki megszerette új népét, a Rusz földjét, és megvilágosította a szent keresztséggel (Régmúlt idők krónikája)
Az Úrban szeretett excellenciás főpásztorok, tiszteletreméltó papok és diakónusok, istent szerető szerzetesek és szerzetesnővérek, kedves fivérek és nővérek!
Most Egyházunk egész teljessége az apostolokkal egyenlő Vlagyimir nagyfejedelem emlékét ünnepli, és hálaadással idézi fel, hogy 1030 évvel ezelőtt egy Istentől kiválasztott és lélekben erős férfi által sorsdöntő esemény ment végbe a szláv népek történelmében. A Szentlélek jóságos sugallata folytán a fejedelem elfordult a pogány tévelygésektől, hitt Istennek Egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban, küzdőtársaival együtt fölvette a szent keresztséget, és Rusz földjére hozta az Evangélium üdvözítő világosságát.
Miét nevezzük Rusz megkeresztelkedését sorsdöntőnek népeink történelme szempontjából? Mert egyszer és mindenkorra megváltoztatta a szláv civilizáció arculatát, és eleve meghatározta fejlődésének további útját. Ez valóban sorsdöntő fordulat volt a sötétségből a világosságra, a hamis gondolatok és elképzelések homályában való létből az Isten által kinyilatkoztatott igazság és üdvösség elnyerésére.
Emberszerető és könyörületes Urunk semmihez sem hasonlítható irgalommal és boldogsággal ajándékozott meg bennünket: azzal a lehetőséggel, hogy az Ortodox Egyházhoz tartozzunk, Krisztus egy Testét alkossuk, és részesedjünk abból a kimeríthetetlen „vízforrásból, amely örök életre szökell” Jn 4,14). „Így tehát most már nem vagyunk idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus” (Ef 2,19-20).
Nagyon keveset tudunk Rusz életéről a keresztséget megelőző időkből. A hozzánk eljutott történelmi följegyzések meglehetősen ellentmondó emberi képet adnak elődeinkről. Egyrészt kegyetleneknek és álnokoknak festik le őket, másrészt bátraknak és bőkezűeknek. A vérbosszú törvényének megtartása mellett a szlávok kitűntek különleges vendégszeretetükkel és nagylelkűségükkel. A hadjáratok alkalmával a békés szláv rettegett és könyörtelen harcossá alakult át: haragja nem ismert határt, és mindenre képes volt a gazdag zsákmány érdekében.
A szláv világ mintegy válaszúton állt a jó és a rossz között, hol a lélek nemes jegyeit, hol a sötétség félelmetes mélységeit mutatta fel. Határozott és döntő lépésre volt szükség ahhoz, hogy végül megtörténjen a sorsfordító választás. Ez a választás pedig szent, apostolokkal egyenlő Vlagyimir fejedelem nevéhez fűződik. Az ortodox hit, amelyet a nagy fejedelem ültetett el elődeink életében, átalakította népünket, az önmegtagadás és a szelídség, az áldozatkészség és a türelem lelkét plántálta belé.
A Dnyeper áldott vizeiben való megkeresztelkedés utáni évszázadokban Rusz arra törekedett, hogy a magas keresztény eszmények és az Evangéliumhoz való hűség alapjára építse létét, úgy igyekezett alakítani életét, amit a neves gondolkodó, Ivan Iljin „keresztcsókolásnak” nevezett, azaz az Úr iránti forró szeretetnek és megváltó áldozata előtti hódolatnak. A történelem bonyolult viszontagságai, az összes elkövetett hiba, elhajlás, sőt elbukás ellenére, az isteni igazságosság szolgálata és az igazság védelme maradt változatlanul a legfontosabb népünk számára.
Az ortodox lelkiséghez való kötődés erőteljes ösztönzést adott a sajátos keleti-szláv kultúra kialakulásához. Vlagyimir fejedelem választása egyúttal a gondolkodásmód, a társadalmi élet keresztény alapokon való megszervezése és a kultúra stílusának is választása volt. Civilizációs útválasztás. Ma már el sem tudjuk képzelni irodalmunkat, képzőművészetünket, építészetünket vagy zenénket evangéliumi motívumok és témák nélkül. Ezek az alkotások a keresztény erkölcsi eszményekkel és értékekkel átitatva az ortodox hit gazdag lelki világába vezetnek bennünket, és arra ösztönöznek, hogy elgondolkodjunk a lét örök kérdésein és az emberi élet értelmén.
Ám a születésünktől fogva az ortodox kultúrához való tartozás még nem tesz bennünket keresztényekké. Ortodox kereszténynek lenni nem a hagyomány tiszteletét jelenti, amelyet „az ősök sírja” és a nemzeti történelem iránti „szeretet” éltet. Ortodox kereszténynek lenni elsősorban tudatos életút választást, Krisztus és az ő igazságosságának szüntelen keresését jelenti. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az apostolokkal egyenlő Vlagyimir fejedelem, „levetve a régi embert cselekedeteivel együtt, és magára öltve az újat” (Kol 3,9-10), egyszer és mindenkorra az Úr Jézusnak adta a szívét, mi is, emlékezve arra, hogy „milyen lélek van bennünk” (Lk 9,55), arra kaptunk elhívást, hogy „megtartói legyünk az igének, ne csupán hallgatói” (Jak 1,22), teljességgel átérezve, hogy „életünk Krisztussal el van rejtve Istenben” (Kol 3,3).
Krisztus igazságának keresése és annak megvédése — ez Szent Vlagyimir fejedelem testamentuma a Szent Rusz népei, a dnyeperi keresztelőmedence örökösei számára. Egész közös történelmünk és kultúránk, népeink sok évszázados lelki és egyházi hagyománya ennek az igazságnak a megismeréséhez kötődik. Ez létünk és öntudatunk szíve, ez egyesít mindnyájunkat, ez ad erőt ahhoz, hogy legyőzve bármilyen balsorsot, vészt vagy viszályt, tovább haladjunk a történelmi fejlődés útján.
Ma a számunkra testvéri Ukrajnában, abban az országban, ahol Rusz népei megkeresztelkedésének szent dnyeperi medencéje található, e világ elemei Szent Vlagyimir fejedelem Egyházára támadnak, megpróbálják megtörni ennek az Egyháznak az egységét. A papság és a hívők igazságtalan vádaknak és megaláztatásoknak vannak kitéve. Ámde mi hiszünk abban, hogy semmiféle kívülről jövő nyomás sem lesz képes szétszakítani Krisztus szeretetének szent kötelékeit, amelyek Krisztus egy Testében egyesítenek bennünket. Hiszünk abban, hogy közös imáink segítenek leküzdeni minden megpróbáltatást, megőrizni az ortodox hit tisztaságát és a kánoni igazsághoz való hűséget.
„Egy szájjal és egy szívvel” dicsőítve Teremtőnket hozzánk való kimondhatatlan irgalmáért, legyünk méltók Istennek e bőségesen kiáradó szeretetéhez, és ahhoz a nagy lelki áldozathoz, amelyet az apostolokkal egyenlő Vlagyimir fejedelem hagyott az ő népére.
Az Úr e kiváltságos szentje imái által áldja meg mennyei Uralkodónk a történelmi Rusz országait békességgel, erősítse meg Ukrajna pásztorait és hívőit, hogy bátran őrizzék meg hűségüket a kanonikus Egyházhoz, ajándékozzon kifogyhatatlan segítséget az üdvösség útján, hogy ne „szabjuk magunkat e világhoz, hanem alakuljunk át értelmünk megújításával” (Róm 12,2), és tanúságot téve Krisztus hitének el nem hervadó szépségéről és teremtő erejéről, betöltsük szolgálatunkat Istennek és az embereknek.
This post is also available in: orosz