Magyarországi résztvevők az „Orosz Világ” XI. kongresszusán

2017.november 3-án az „Orosz Világ” XI. kongresszusára a világ 73 országából gyűltek egybe a politika, a civil társadalom, a tudomány, az oktatás, a vallás képviselői az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban. Ezúttal Magyarországot is szokatlanul népes küldöttség képviselte. Ebben az évben az „Orosz Világ” alapítvány külön kitüntetést helyezett kilátásba „az orosz nyelv és kultúra” népszerűsítői számára, amelyben ezúttal a Pécsi Tudományegyetem Orosz Központjának a vezetője, Dr. Végvári Valentyina is részesült. 

A kongresszus alatt egy kerekasztal beszélgetésre is sor került, „Vallásközi párbeszéd Oroszországban: múltbéli tapasztalatok és távlatok” címmel. Ennek keretében hangzott el prot. Kim Nyikolaj, hévízi parochus előadása a hazai tapasztalatokról. Felszólalásában rámutatott, hogy a magyar és az orosz nép megkeresztelkedése csaknem egy időben történt. A nyugati és a keleti keresztények közötti akkori testvéri kapcsolatok a későbbi századok folyamán is megmaradtak, a legutóbbi években pedig hazánkban új formát is öltöttek, ami abban nyilvánul meg, hogy az Orosz Ortodox Egyház főpapjai rendszeresen találkoznak magyar állami vezetőkkel. Azt is megemlítette, hogy a magyar kormány nemrég jelentős építési és felújítási összeget különített el a Magyar Egyházmegye templomai, többek között a megépítendő új hévízi templom számára. Mindeddig viszont a Katolikus Egyház biztosította a lehetőséget saját templomában a hévízi és környékbeli ortodox keresztények, túlnyomórészt oroszok, számára, hogy ortodox istentiszteletekre járhassanak. Kim atya megemlítette, hogy ezt a kivételes egyetértést katolikusok és ortodoxok között magyar földön az is lehetővé tette, hogy Magyarország a szuverenitás „szigete” Európában, és Magyarország és Oroszország között sok közös vonás van, amelyek között a legfontosabb: „mindkét ország egyaránt kiáll a hagyományos értékek védelme mellett”.

Külön említésre méltó, hogy az „Orosz Világ” alapítvány és az Állami Puskin Múzeum által meghirdetett „Egyetemes Puskin” irodalmi pályázat 16 nyertes közé két magyarországi pályázó is bekerült: Antonova Valerija és Sulenko Jelizaveta, akik az Orosz Föderáció Magyarországi Nagykövetsége mellett működő középiskolában tanulnak és „Puskin neve és műveinek jelenléte a magyar kultúrában” címmel küldték be tanulmányukat.

 

Фонд “Русский мир”

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?