Főpapunk és a miniszterelnök-helyettes június 27-én találkozott egymással a parlament épületében. A találkozó során áttekintették az állami és egyházi kapcsolatok fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, Kirill pátriárka ebben az évben esedékes magyarországi látogatását, és az egyházmegye négy templomának felújításával, ill. megépítésével összefüggő teendőket.
Mint korábban hírt adtunk róla, egyházmegyénkben három templom kerül felújításra, köztük a budapesti Nagyboldogasszony-templom, Hévízen pedig egy új templom épül. A magyar kormányzat ez év márciusában több mint két milliárd Forintot különített el erre a célra.
A megbeszélések után főpapunk a miniszterelnök-helyettes társaságában megtekintette a parlament épületét és a kormány üléstermét.
Búcsúzáskor Dr. Semjén Zsolt kifejezte jókívánságait Tyihon püspöknek, aki ebben az évben töltötte be ötvenedik születésnapját.
This post is also available in: orosz