„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei” (Efezusiakhoz 5,8-9)

Pünkösd ünnepi ikonján a tizenkét apostolt látjuk, fölöttük a szétoszló lángnyelvek alakjában leszálló Szentlelket. A kép alján, sötét „barlangban” viszont egy aggastyánt, aki kendőt tart a kezében. Az ikonnak ez a részlete nem fejthető meg segítség nélkül, magyarázatra szorul: az aggastyán az egész világon szétszóródott pogány nemzeteket jelképezi, akik lelki értelemben még „sötétségben, a halál országában és árnyákéban” ülnek (Mt 4,16), de várják a világosság megjelenését, a Szentlélek kiáradását és ajándékait. Ez a világosság – a Szentlélek kiáradása által – Krisztus világossága, aki maga az „igazi világosság” (Jn 1,9). 

Ám, meglepő módon, Pál apostol az Efezusiakhoz szóló levelében – az ünnepi ikont mintegy szavakkal tovább festve – bennünket, keresztényeket is világosságnak nevez:

„Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban.”

Arra emlékeztet, mik voltunk, mielőtt Krisztus és Egyháza tagjai lettünk, és mivé lettünk, miután a keresztség és a szentségek által befogadást nyertünk Isten új, kiválasztott népébe, az új Izráelbe. Ha ez így van – folytatja – akkor „úgy éljetek, mint a világosság gyermekei”. Ez nagy kiváltság, nagy öröm. Mindennapi hálaadásra késztet. De nagy felelősség, elhívás is. Mert ha a világosság gyermekei vagyunk, fel is kell mutatnunk a „világosság gyümölcsét”, amely „csupa jóság, igazságosság és igazság”. Első helyen, mintegy első gyümölcsként a „jóságot” említi. Másutt is ezt tanítja: „Minden, amit tesztek, szeretetben történjék” (1Kor 16,14). Ha nem a jóságban és a szeretetben gyökerezik minden igazságosságunk, igazságunk, semmik vagyunk. Ha ezt elfogadjuk, lássuk, mit jelent a világosság második gyümölcse, az „igazságosság”. Azt a szent elhatározást, hogy mindenben Isten örök törvényeit, de egyúttal a földi, emberi törvényeket is akarjuk tisztelni és követni. Teljes szívünkből a mennyei és a földi igazságosság betöltésére akarunk törekedni. Ám az emberi törvényeket csak addig szabad tisztelnünk, amíg azok nem mondanak ellent Isten törvényének.

A világosság harmadik gyümölcse: az „igazság”. Az igazság a hazugság ellentéte. A keresztény embernek késznek kell lennie arra, hogy minden materiális és szellemi dologban megkülönböztesse az igazságot a hazugságtól, a fehéret a feketétől, akkor is, ha ez előbbit mások netán feketének az utóbbit pedig fehérnek mondják.

De az igazság a látszat ellentéte is. Hányszor fordult már elő, hogy valamit elítéltünk, valamiért megsértődtünk, vagy megharagudtunk, és utóbb, miután minden információ birtokába kerültünk, kiderült, a valóság egészen más? Ezért mondja az Úr Jézus: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (Jn 7,24)

Végül az „igazság” – a maga legmélyebb, legtisztább jelentésében – a hamisítatlan krisztusi hitet jelenti, amelyet „egyszer és mindenkorra átadtak a szenteknek” (Júd 3), melyhez nem keveredett semmi emberi, amiből emberi módon nem is vettek el semmit, amely maga a Krisztus, aki ezt mondta:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).

Krisztus Egyháza, és mi benne mindnyájan, arra kaptunk elhívást, hogy tanúságtételeink, de még inkább tetteink által az ünnepi ikon alján megfestett remény barlangja világosságba boruljon.

I.T.