Zarándoklat Szlavóniába

szenth_roms_g-ikonA II. világháború eseményei, jelentős fordulópontjai, országok és népek sorsát eldöntő hadműveletek, csaták, béketárgyalások, hozzánk időben igen közel álló történések még ma is felkavarnak bennünket, tanulságok levonására késztetnek.

A világháborús emlékhelyekre tett zarándoklatok mélyen megérintik az embert, elgondolkodtatják, hogy sok ezer évvel a Káin által elkövetett testvérgyilkosság, az azt követő büntetés és megbélyegzés után hogyan emelhet újra és újra az ember kezet emberre, testvér a testvérre, felebarát a felebarátra, nagyobb lélekszámú nép a vele együtt élő nemzeti vagy vallási kisebbség tagjaira. 

A szlavóniai szerb ortodox egyházmegye főpásztora, Jovan püspök meghívására és kormányzó főpapunk, Tyihon püspök atya áldásával Tatárka Kirill pap és a hívők kis csoportja a Magyar Egyházmegyéből Balázs János és fiai ─ Kisboldogasszony és a Szent Kereszt ünnepe között háromnapos zarándoklaton vettek részt a horvátországi Szlavónia településein, Jaszenovácban, Mlakában és Pakracban. Az utazás célja kettős volt: elsősorban imádságos részvétel a jaszenováci újvértanúk 75 évvel ezelőtt kezdődött szenvedéseinek emléket állító ünnepségsorozaton, másodsorban a magyarországi ikonfestők által festett és ajándékba küldött ikonok, egy nagyméretű Szentháromság ikon illetve a Szentséges Istenszülő „Jeruzsálemi” ikonjának ünnepélyes átadása a pakraci székesegyház és hívei számára.

jeruzs_lemi-ikonAz ünnepségekre meghívást kaptak az autokefál ortodox egyházak képviselői, a horvátországi szerb, zsidó és roma közösség ismert személyiségei, a horvát állam vezetői és ortodox keresztények hívők, akik közül sok százan jöttek el Horvátországból, Szerbiából, Montenegróból, Bosznia és Hercegovinából, Macedóniából. Nagy örömet jelentett a résztvevők számára, hogy néhány nappal az ünnepségek előtt bizonyossá vált, a szerb ortodox egyház meghívásának eleget téve, Bertalan konstantinápolyi pátriárka is ellátogat Jaszenovácba és Pakracba. Így az egyetemes pátriárka és Irinej szerb pátriárka mellett a szeptember 10-én Jaszenovácban megtartott ünnepi szent liturgián együtt végezték a főpapi szolgálatot a szerb egyház püspökei, valamint a Moszkvai Patriarkátus részéről Arisztarh, kemerovói metropolita, a Román Ortodox Egyház képviseletében Sofronie, nagyváradi püspök, a Lengyelországi Ortodox Egyház küldöttjeként Jerzy, Siemiatycze-i püspök. A jaszenováci Keresztelő Szent János monostor temploma kicsinek bizonyult a hívők tömegének befogadására, így sokan a templom mellett felállított kivetítőn követték figyelemmel az istentisztelet eseményeit, és hallgatták Jovan püspök köszöntő szavait, majd Bertalan pátriárka ünnepi prédikációját. A szent liturgia befejezése után a pátriárkák, a püspökök és a hívők elindultak a nem messze lévő egykori táborba, hogy az emlékműnél és a táborban elpusztultak földi maradványait őrző sírhalomnál róják le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt. Ezután a résztvevők az egyházmegye székhelye, Pakrac felé vették útjukat, hogy részt vegyenek a 18-19. században épült püspöki palota felújított déli szárnyának újraszentelésén, amelyet Irinej pátriárka végzett. A szerb egyházfő az egybegyűlt szlavóniai hívőkhöz intézett megemlékező beszédében felidézte az újvértanúk kínokkal teli, ugyanakkor győzedelmes példáját, és megújulásra, maradásra, a hitben való elmélyülésre, az egyházhoz való ragaszkodásra buzdította nyáját. A megemlékezések után a zarándokokat ebédre hívták, majd a püspöki palota udvarán, helyi énekesek és vendégek előadásában népdalok hangzottak el. Délután a zarándokok Jován püspök vezetésével felmentek a székesegyház feletti dombra, ahol Amfilohije, montenegrói metropolita, Sofronie és Jerzy püspökök társaságában megáldotta a Szent Jovan Vladimir, 11. századi zetai fejedelem nevéhez fűződő kereszt kőből faragott másolatát, amely a montenegrói egyházmegye ajándéka volt szlavóniai hittestvéreinek.

A magyarországi ortodox hívők ellátogattak a Jaszenováctól 12 kilométerre fekvő, a Száva folyó partján található kisközségbe, Mlakába, ahol esti istentiszteleten vettek részt. Felkeresték a boszniai Moštanica középkori, Szent Arkangyaloknak szentelt monostorát és a Száva-parti Donja Gradina-i emlékparkot, ahol a jaszenováci foglyok tömegsírjai találhatók, imádkoztak egy ma már kiszáradt régi jegenyefánál, a “rettenet fájánál”, ahol egykor sok ártatlan fogoly lelte halálát. A helyek és a mély történelmi sebek beleivódtak az itt élők emlékezetébe. Mégis, a hit győzelmének jeleként, a vértanúk vérével meghintett földből évtizedek elteltével új hajtások kelnek. A szlavóniai ortodox közösség Isten kegyelméből és püspöke, papjai fáradozásainak köszönhetően fokozatosan magára talál, rendezi sorait, lerombolt templomai helyére újakat épít, hálát ad bennük Urának a megmaradásért, és kéri, adjon reményt, boldogulást, jövőt azon a helyen, ahol sok nemzedékkel korábban gyökeret vert.

T.K.

Részletes fotóriport az ünnepről a Szerb Ortodox Egyház honlapján:

http://www.spc.rs/sr/u_slavu_chast_novomuchenika_jesenovachkih

 

 

Vélemény, hozzászólás?