A budapesti Szent Szergij egyházközség parochusa, az orosz nagykövetség küldöttségének tagjaival közösen, február folyamán felkereste azokat a nyugat-magyarországi városokat, ahol jelentős számú I. és II. világháborús orosz és egykori szovjet katonai sír található. Az itt nyugvó katonák egy része fogságban, betegség következtében hunyt el, más részük az 1945-ben vívott harcok során. Sopron városában több száz ilyen sír van, amelyek három különböző temetőben, öt közös sírkertben helyezkednek el. 

Sopron központi katolikus temetőjében azok a szovjet katonák leltek végső nyughelyre, akik az 1945-ös harcok során estek el. Sírjaikat nemrég rendbe tették, és a síremlékekre felvésték azok neveit, akiket eddig harc közben eltűntnek hittek. Iván atya minden egyes sírhelynél halotti emlékszertartást végzett.

A soproni Hősök-temetőjében, amely mintegy öt kilométerre található a város központi temetőjétől, szintén fellelhetők katonasírok, amelyek egy része a szovjet katonáké, más része azoké az orosz tiszteké és közkatonáké, akik az I. világháború éveiben estek fogságba és hunytak el a hadifogolytáborokban. Ezen a helyen egy méltó jel – nyolcágú ortodox kereszt – hirdeti azok emlékét, akik már nem térhettek haza otthonukba, és magyar földben leltek nyugalomra. Itt is felhangzott az elhunyt katonákért szóló imádság, amellyel az egyház kegyesen megemlékezik minden a „közösségéből eltávozott” gyermekéről.

Sopronban még egy helyszínen, az evangélikus temetőben került sor gyászszertartásra. Itt, egy, nagy közös sírban csaknem háromszáz katona nyugszik. Igen valószínű, hogy a síremlék alatt szovjet katonák nyugszanak.

A visszafelé tartó úton a küldöttség felkereste a Sopronkőhidán található közös szovjet katonai sírt, amelyen az obeliszk formájú síremléket és azt körülvevő kerítést a helyi büntetésvégrehajtási intézet vezetősége saját kezdeményezésre rendbe hozta. Ugyancsak megemlékezésre került sor Csornán, a település központi temetőjében.

Amikor az egyház az élet Adományozójához könyörög az elhunyt katonák lelki üdvéért, megértjük, miért olyan fontos, hogy múltunkat, így a háborúk történetét is az egyes emberek egyéni sorsából állítsuk össze, akik közül sokan oly’ fiatalon veszítették el életüket. Isten számára azonban mindegyikük él, hiszen „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10). A háborúk története nem csupán az államok, hadseregek, ezredek szembenállásának a története, hanem sok olyan önfeláldozó ember egyéni története is, akiknek hamvai Krisztus második eljöveteléig, amikor az Úr „majd letöröl minden könnyet”, magyar földben nyugszanak. Az egyház emlékezete őrzi Isten ígéretének szavait: „Boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg…, hogy megpihenjenek munkáiktól; mert cselekedeteik követik őket!” (Jel 14,13).

prot. Kádár Iván

This post is also available in: orosz