A Moszkvai Patriarkátus és a Római Szentszék közös sajtónyilatkozata a két egyházfő találkozásáról

conf2016fA Moszkvai Patriarkátus és a Római Szentszék örömmel adja tudtul, hogy Isten kegyelméből Őszentsége Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája és Őszentsége Ferenc pápa f. év február 12-én találkozni fognak. A találkozóra Kubában kerül sor, ahová a pátriárka hivatalos látogatásra érkezik, és ahol a pápa, Mexikóba tartva, megszakítja útját. A találkozón személyes megbeszélésre kerül sor a havannai José Martí nemzetközi repülőtéren, amelynek befejezésekor közös nyilatkozatot írnak alá.

Az Orosz Ortodox Egyház és a Katolikus Egyház elöljárója között hosszú idő óta előkészített találkozó első és történelmi, s fontos állomás a két Egyház kapcsolataiban. A Moszkvai Patriarkátus és a Római Szentszék azt kívánja, hogy ez az esemény a remény jele is legyen minden jóakaratú ember számára, és minden keresztényt arra buzdít, forrón imádkozzék azért, hogy a küszöbönálló találkozó Isten áldásával jó gyümölcsöket teremjen.

(Forrás: Külső Egyházi Kapcsolatok Hivatalának sajtószolgálata / patriarchia.ru

+

Kirill pátriárka februári, latin-amerikai látogatása

A Külső Egyházi Kapcsolatok Hivatala február 5-i nemzetközi sajtótájékoztatóján Kirill pátriárka közelgő latin-amerikai látogatásával kapcsolatban is nyilatkozott. A Hilarion, volokolamszki metropolita vezetésével megtartott tájékoztatón elhangzott, hogy a pátriárka 2016. február 11-től 22-ig tartózkodik Latin-Amerikában. Útja során felkeresi Kubát, Paraguayt és Brazíliát.

Kirill pátriárka akkor járt először Kubában, amikor, mint metropolita, a Külső Egyházi Kapcsolatok Hivatalának vezetője volt. Az ő felügyelete alatt épült fel Havannában a Kazanyi Szűzanyának szentelt templom, és ő is szentelte fel. 2009-ben, pátriárkává történt megválasztása után a kubai állami vezetőktől meghívást kapott, hogy immár pátriárkaként is látogasson el Kubába. Az egyházfő az elmúlt évek sűrű útjai és elfoglaltságai miatt csak most tudott élni a meghívással. Havannában, a Szent Konstantin és Helénának szentelt templom után ez a második ortodox templom, ahol a pátriárka február 14-én, vasárnap fog szent liturgiát tartani. A kubai orosz keresztény közösség kb. 15 ezer hívőt számlál.

Február 12-én pedig, mint arról a közös nyilatkozatban említés történt, fontos esemény színhelye lesz a szigetország: a havannai repülőtéren fog találkozni a moszkvai pátriárka és a római pápa.

A két egyházfő találkozóját régóta tervezték: már 1996-1997-ben intenzív megbeszélések folytak II. Alekszij pátriárka és II. János Pál pápa esetleges találkozójáról Ausztriában, de a találkozó elmaradt, aminek ortodox részről fő oka a görög-katolikusok ─ mindmáig nehezményezett ─ ukrajnai cselekményei és a katolikus misszionáriusok térítő munkája volt a Moszkvai Patriarkátus kánoni területén. Ugyanakkor a Közel-Keleten, Észak- és Közép-Amerikában és más régiókban kialakult helyzet, ahol fanatikusok által valóságos népirtás megy végbe a keresztény lakosság soraiban, halaszthatatlanná teszi a keresztény Egyházak sokkal szorosabb együttműködését. A mai, tragikus helyzetben félre kell tenni a belső nézeteltéréseket és minden erőt egyesíteni kell a kereszténység megmentésére azokban a régiókban, ahol kegyetlen üldözésnek van kitéve. A két egyházfő találkozójának ez a téma áll majd a középpontjában.

Az elmúlt években számos hely került szóba a két egyház fejének találkozójával kapcsolatban. Kirill pátriárka kezdetektől fogva elzárkózott attól, hogy a találkozó színhelye Európában legyen, mivel a kontinens már számos megoszlást és konfliktust látott a keresztények között.

A találkozó során, a legfontosabb témán túl, a két Egyház között fennálló megoldandó kérdéseket és a nemzetközi politikai aktuális fejleményeit is érinteni fogják.

A paraguayi látogatás február 14-15-én lesz. A pátriárka, állami vezetők meghívására, az 1920-1930. közötti orosz emigráció emlékének adózik, amelynek tudós tagjai jelentősen hozzájárultak Paraguay fejlődéséhez. A pátriárka február 15-én, Az Úr Templomi Bemutatásának ónaptár szerinti ünnepén végez szent liturgiát az asuncióni Istenszülő Oltalmának szentelt ortodox templomban.

A brazíliai látogatás elsősorban egy 95 évvel ezelőtt történt eseménynek lesz szentelve. 1921 júliusában 1217 orosz menekült érkezett a törökországi Gallipoliból Rio de Janeiróba. Az ország vezetőivel való találkozón kívül a fő egyházi esemény a Rio de Janeiró-i érsekkel való találkozó és a február 21-i vasárnapi, Sao Paoló-i szent liturgia lesz, amelyet Kirill pátriárka vezet az Antiókhiai Patriarkátus joghatósága alá tartozó Szent Pál székesegyházban.

(Forrás: Külső Egyházi Kapcsolatok Hivatalának sajtószolgálata / patriarchia.ru)

Ford. I. T.

 

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?