Hogyan hozzunk létre szilárd alapokon álló házasságot? / 1. rész, 1. fej.

(A 2011-ben megjelent fordítást, amelynek eredetije újgörög, és az azóta szentté avatott sztarec „БЛАЖЕННОЙ ПАМЯТИ СТАРЕЦ ПАИСИЙ СВЯТОГОРЕЦ, СЛОВА, Том 4., СЕМЕЙНАЯ ЖИЗНЬ” c. orosz nyelvű kiadása alapján készült, a következő helyről vettük át: http://www.karizmatikus.hu)
Minden embernek van valamilyen hivatása. A Jóságos Isten az embert szabadnak teremtette. Isten nemes: tiszteletben tartja az ember szabadságát és hagy mindenkit, hogy szabadon haladjon azon az úton, amely lelke szerinti. Isten nem állít egy sorba mindenkit a laktanyafegyelem törvényei szerint.

Mind a családi, mind a szerzetesi élet áldott életút

– Atya, mit feleljünk azoknak a fiatal fiúknak és lányoknak, akik megkérdezik, hogy a szerzetesi vagy a családi élet a magasabb rendű?

– Mindenekelőtt meg kell velük értetni, hogy mi az ember rendeltetése és mi az élet értelme. Ezután meg kell magyarázni a fiataloknak, hogy az Egyházunk által felvázolt mindkét életút áldott, amennyiben az azt választók Isten szerint élnek, akkor mindkét életút a Paradicsomba vezethet. Tegyük fel, hogy két ember zarándoklatra megy. Az egyik járt úton megy, a másik erdei ösvényen. Mindkettőnek ugyanaz a célja. Isten örül az elsőnek is és örvendezik a második miatt is. A dolog akkor válik rosszá, ha az, aki az erdei ösvényen megy, elkezdi elítélni azt, aki a járt úton halad, vagy fordítva.

Jó lenne, ha azok a fiatalok, akik a szerzetességen gondolkodnak, tudnák, hogy a szerzetes rendeltetése nagyon magasrendű. A szerzetes rendeltetése, hogy angyallá váljon. „A másvilágon, a Mennyekben, úgy fogunk élni, mint az angyalok” – mondta Krisztus a szadduceusnak! (Vö. Mt. 22, 30) Ezért egyes jóra törekvő fiatal fiúk és lányok szerzetesek lesznek és már a földi életben elkezdenek úgy élni, mint az angyalok.

Azonban nem kell azt gondolni, hogy mindenki, aki szerzetes lesz, csupán azért üdvözül, mert szerzetes lett. Minden ember felelni fog Isten előtt azért, hogy megszentelte-e a választott életútját. Minden életútban szükség van a jóra való törekvésre. Isten nem rendelte el eleve az embert üdvösségre vagy kárhozatra. Az, akiben nincs jóra való törekvés, nem fog sikerrel járni – bármelyik életutat is választotta. Ugyanakkor az az ember, akiben van jóra való törekvés, sikerrel fog járni, bárhová is kerüljön, mert vele van az Isten Kegyelme. Egyes családos emberek nagyon erényesen élnek és megszentelődnek. Ha a családfő szereti az Istent, ha vezeti az isteni buzgólkodás, akkor lélekben előrehaladhat. Ezen kívül, az ilyen ember gyermekeinek is erényességet ad át, jó családot hoz létre és kettős jutalmat kap az Istentől.

Ezért minden fiatalnak a következő célt kell szem előtt tartania: jóra való törekvéssel és lelki aggodalmaskodás nélkül kell előrehaladnia, hogy megszentelje az általa választott életet. Szeretne megházasodni? Házasodjon meg, de szívből igyekezzen jó családfő lenni és szent életet élni. Szerzetes szeretne lenni? Menjen el szerzetesnek, de szívből igyekezzen jó szerzetes lenni. Mérje fel az erejét, vizsgálja meg, hogy melyik életmódot képes elviselni, és ezután induljon el a választott úton. Például, ha a fiatal lány látja, hogy nincs ereje ahhoz, hogy szerzetes legyen, akkor alázattal kérje az Istent: „Istenem, én gyenge ember vagyok, és nem tudok szerzetesként élni. Küldj nekem olyan embert, aki segít nekem, hogy megházasodjunk, és jó családot hozzak létre, hogy lelki életet éljünk”. Ebben az esetben Isten nem fogja cserbenhagyni. Ha férjhez megy, és jó családot hoz létre, és az Evangélium szerint fog élni, akkor Isten nem fog tőle semmi többet számon kérni.

Természetesen vannak olyan fiatalok, akiktől Isten nem követel meg sokat. Azonban a jóra való törekvésük miatt nagy harcot vállalnak magukra, és a szerzetesi életet választva többet adnak Istennek, mint amit Ő tőlük elvár. Az ilyen emberek kettős koronát kapnak. Vagyis, ha valaki, akiben hajlam van a családi élet iránt, de a jóra való törekvés nagysága miatt mindent feláldoz és a szerzetesi életútra lép, akkor ez meghatja Istent. Azonban az ilyen embernek nagyon figyelmesnek kell lennie, hogy indítékai teljesen tiszták legyenek: nem szabad gőgből így tennie. Ha az ember megtartja ezeket a feltételeket, akkor Isten eloszlatja a nehézségeit.

A fiatalok nyugtalansága a választott életút megkezdésével kapcsolatban

– Atya, ha a fiatal fiú vagy lány nyugtalankodik a házassággal vagy a monostorba vonulással kapcsolatban, akkor ennek oka a kishitűség?

– Nem mindig. A fiatalok gyakran nyugtalankodnak, amikor arra gondolnak, hogyan kezdjék meg a választott életutat, hogyan haladjanak előre azon úgy, hogy mindig Istennel maradjanak. Ez a lelki egészség jele. Ha a fiatal nem gondolkodik, és nem nyugtalankodik a választott életút megkezdésével kapcsolatban, akkor ez mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy közönyös ember, ennek következtében pedig nem fog sikerrel járni. Azonban figyelmesnek kell lenni aziránt, hogy ez a házassággal vagy a szerzetességgel kapcsolatos nyugtalanság ne váljék mértéken felülivé, mert az ördög igyekszik megrontani ezt a nyugtalanságot, lelki gyötrődéssé igyekszik átalakítani, hogy a fiatalok lelkét és értelmét állandó zavarodottság állapotában tartsa.

Ahhoz, hogy megőrizzék a nyugalmukat, a fiataloknak át kell magukat adniuk Istennek. Hiszen a Jóságos Isten, mint gyengéd Atya, ott cselekszik, ahol mi már nem tudunk emberi módon cselekedni. A fiataloknak nem kell sietniük és éretlen döntést hozniuk arról, hogy milyen úton akarnak elindulni. Ismerek olyan fiatalokat, akik nagyon nyugtalanok, és szeretnék azonnal megoldani minden problémájukat. Végső soron összezavarodnak és otthagyják a tanulást. Például, be kellene fejezniük az egyetemet, ők pedig túlságosan nyugtalankodnak a családalapítás vagy a monostorba vonulás miatt. Ennek eredményeként elmaradnak a tanulásban, és még inkább összezavarodnak. Nem lehet mindent egyszerre megtenni, és a problémákat nem szabad ily módon megoldani. Ahhoz, hogy segítsenek magukon, komolyan és alaposan végig kell gondolniuk a dolgokat és mindent szépen el kell rendezniük magukban. Először meg kell szerezniük a diplomát, majd el kell menniük dolgozni (a fiúknak szolgálniuk kell a hadseregben is). És csak ezután, ha már érettek, akkor kell vagy megházasodni és jó családot létrehozni, vagy ha a szerzetesi életutat választották – elmenni abba a monostorba, amelyet kiválasztottak.

Ezért tanácsolom azoknak a fiataloknak, akik még tanulnak, és ilyen nyugtalanság van bennük, hogy fojtassák a tanulást, mivel még nem ért meg bennük a döntés, hogy melyik életutat válasszák. Azt tanácsolom, hogy olyan döntést hozzanak, amely később érik meg bennük és a lelkük szerint lesz. Ha jó hozzáállásuk van, és Isten segítségével végiggondolják azt, hogyan szeretnének élni – házasságban, vagy szerzetesként – akkor meg fogják találni a lelki nyugalmat.

Segítenünk kell a fiataloknak, hogy elhivatottságukat követhessék.

Minden embernek van valamilyen hivatása. A Jóságos Isten az embert szabadnak teremtette. Isten nemes: tiszteletben tartja az ember szabadságát és hagy mindenkit, hogy szabadon haladjon azon az úton, amely a lelke szerint való. Isten nem állít egy sorba mindenkit a laktanyafegyelem törvényei szerint. Ezért a fiatalok őrizzék meg belső szabadságukat Isten szabadságának lelki terében. Ha annak akarnak megfelelni, hogy milyen életutat választott magának ez vagy az az ember, akkor ez nem válik a hasznukra. Az életút kiválasztásánál az embernek teljesen szabadon kell döntenie.

A szülőknek, lelki atyáknak, pedagógusoknak, nem fejtve ki nyomást a fiatal emberekre, „nem lépve a torkukra”, segíteniük kell, hogy azt az életutat választhassák, amely lelki hajlamaiknak megfelelőbb, hogy megtalálhassák hivatásukat. Az életút kiválasztásáról szóló döntést maguknak a fiataloknak kell meghozniuk. Mi, a többiek, csak véleményünket fejezhetjük ki. Csupán arra van jogunk, hogy segítsünk a fiatal lelkeknek, hogy maguk találják meg saját életútjukat.

Néha, az olyan fiatalokkal folytatott beszélgetések során, akiknek nehézségeik vannak életútjuk megtalálásával kapcsolatban, látom, hogy milyen irányba hajlik a mérleg nyelve, de nem beszélek nekik erről, nehogy befolyásoljam választásukat. Csupán egyet igyekszem megtenni: segíteni nekik, amennyire lehetséges, hogy megtalálják a helyes utat belső világukhoz. Abból, ami a lelkükben van, igyekszem kizárni minden káros hatást és meghagyni a jót, a szentet, hogy már ebben az életben örömben, Istennel éljenek, az eljövendő életben pedig még nagyobb örömben legyen részük. Őszintén mondom: bármilyen életutat is válasszon ez vagy az az ismerős fiatal, én egyformán örülni fogok. Ugyanúgy fogok tevékenykedni lelkük üdvösségéért, hogy Krisztussal legyenek, hogy az Egyházban éljenek. Testvérüknek érzem magam, mert az ilyen emberek közös Édesanyánk, az Egyház gyermekei.

Természetesen különösen örülök azoknak a fiataloknak, akik a szerzetesi életutat választják. Hiszen valóban bölcs az az ember, aki az angyalok életét követi, mert elkerülheti az ördögi csapdákat a világban, ahol az ördögi csalik horgokra vannak felfűzve. Azonban nem szabad mindenkit egy kalap alá venni. Hiszen Krisztus sem akart minden embert ily nehéz teher hordozására kényszeríteni, nem adott mindenkinek parancsot a szerzetességre, függetlenül attól, hogy a szerzetesség – a tökéletességhez vezető egyik út. Ezért, amikor az evangéliumi ifjú megkérdezte Krisztust, hogy hogyan üdvözüljön (Vö. Mt. 19, 16; Mk. 10, 17; Lk. 18, 18), akkor Krisztus azt felelte neki: „tartsd meg a parancsokat”. Amikor az ifjú azt felelte Krisztusnak, hogy megtartja a parancsokat, és megkérdezte: mi hiányzik még nekem? – Krisztus pedig felelt: egynek vagy még híjával: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van… azután jöjj, és kövess engem!” (Mk. 10, 21; Mt. 19, 21; Lk. 18, 22). Vagyis Krisztus a tökéletességről beszélt ennek az embernek, látván, hogy milyen nagy benne a jóra való törekvés, de nem kötéllel a nyakukban kényszerítette erre az embereket. Krisztus nem tanította a szerzetességet, mert ezzel fellobbantotta volna az emberek szívét, és lehetséges, hogy sokan nem értelem szerinti buzgólkodásból igyekeztek volna szerzetesnek menni, ami pedig rosszhoz vezet. Krisztus csak a tökéletes élet utáni vágy szikráját keltette fel, és amikor eljött a kedvező idő, megszületett a szerzetesség.

Tehát nekünk sincs jogunk arra, hogy erőszakot tegyünk más embereken. Csak saját magunk kényszerítésére van jogunk, de ezt is értelemmel szabad tennünk. Én eddig még soha egyetlen fiatalnak sem mondtam határozottan: „Nősülj meg!” Vagy: „Menj monostorba”. Ha valaki megkérdi tőlem, hogy milyen utat válasszon, azt felelem neki: „Cselekedj lelked hajlama szerint, csak mindig maradj Krisztussal”. Ha a fiatal azt feleli nekem, hogy szíve nem húz a világban való élethez, akkor beszélek neki a szerzetességről, hogy segítsek neki megtalálni az életútját.

Döntés az életút kiválasztásáról

Az évek gyorsan múlnak. Jobb, ha a fiatalember nem álldogál sokáig az útkereszteződésben. Elhivatottságával és jóra való törekvésével összhangban válassza ki keresztjét – a két út egyikét – és bizalmát Krisztusba vetve induljon el rajta. Kövesse Krisztust egészen a Keresztig, ha szeretné elérni Feltámadásának örömét is. Mind a családi, mind pedig a szerzetesi életnek meg van a maga keserűsége, de ha az ember Istennel él, akkor ezt a keserűséget Krisztus megédesíti.

Harminc után már nem egyszerű kiválasztani az életutat. Minél több év van az ember háta mögött, annál több nehézséget él át. A fiatal könnyebben alkalmazkodik a választott élethez, legyen az házasság vagy szerzetesség. Hiszen a felnőtt ember mindent méricskél, mindent megvizsgál a józan észen keresztül. Már kialakult a személyisége, amely öntött betontömbhöz hasonlít – ezt már nem könnyű megváltoztatni. Figyeld meg: azok az emberek, akik a családi vagy a szerzetesi életet fiatal korukban választották, egészen öregkorukig megőrzik gyermeki egyszerűségüket. Ismertem egy házaspárt, akik fiatalon házasodtak össze. A feleség mindenben – beszédmódban, cselekvésben – hasonlított a férjhez. Mivel fiatalon házasodtak össze, ezért a házastársak egyike átvette a másik szokásait: beszédben, viselkedésmódban. De könnyebben csiszolódtak egymáshoz, mint azok, akik későn házasodnak.

„Vagy fiatalon házasodj, vagy fiatalon légy szerzetes” – mondja a közmondás. A lányok esetében különösen fontos hogy döntést hozzanak életútjukkal kapcsolatban huszonöt éves koruk előtt. Huszonöt éves kor után már nem olyan könnyű férjhez menni vagy monostorba vonulni, mert a lány már tudatosan látja, hogy más akaratának kell engedelmeskednie. Minél idősebb a lány, annál több szeszély és kívánság merül fel benne. Hát kinek kell egy ilyen lány? Ha az évek elvesztek, akkor már nem azért akar megházasodni, hogy családot hozzon létre, hanem hogy valakinek a védelme, gondoskodása alá kerüljön, hogy ne maradjon egyedül.

Ha a fiatal férfi vagy nő szüntelen halogatja a házasságot, akkor, miután az évek elszaladtak, és társat keresnek, nehezen találnak. Fiatalabb korukban maguk választhattak volna, de az évek elszaladtak, most már arra várnak, hogy őket válasszák. Ezért mondom, hogy a családalapításhoz bizonyos mértékű bolondságra van szükség. Bizonyos lényegtelen apróságokat nem kell észrevenni, mert soha nincs úgy, hogy minden saját elképzeléseink szerint történjen. Ha elkezdődött az eső, a hegyi patak medrében megindul a víz. A parton két ember állt, át kellett menniük a másik partra. Az egyik nagyon okos volt, a másik butuska. „Vége lesz az esőnek, a víz elfolyik, ezután át tudok menni a túlpartra” – gondolkodott az okos. A butuska nem várt – belépett a vízbe és átment a patakon. Természetesen a ruhája vizes lett, de eljutott oda, ahová tartott. Az eső, ahelyett, hogy elállt volna, egyre erősebben és erősebben zuhogott. A patak egyre nagyobb lett és egyre erősebb lett a sodrás. Végül az okos nem tudott átmenni rajta, mert most már veszélyes lett volna belépni a vízbe.

Egyes emberek nagy gőggel, önzéssel rendelkeznek, és ezért Isten nem segít nekik. Egyes fiatalemberek évről évre eljönnek az Áthoszra, eljönnek hozzám, a kunyhómba és kérdik: „Atyám, mit akar tőlem Isten?” – azt gondolhatnánk, hogy Istennek van szüksége rájuk! Sem szerzetesek nem lettek, sem családot nem hoztak létre. Azt gondolhatnánk, hogy aranyból vannak és attól félnek, hogy mint valami közönséges vasat, vasbetonhoz használják fel őket! Vannak olyanok is, akik azt kérdik tőlem: „Atya, mit tegyek: szerzetes legyek vagy megházasodjak? Mond meg nekem, mi a hivatásom?” – „Te magad mit szeretnél?” – kérdem. „Házasodni is, meg szerzetes is lenni”. Vagyis ezt is, meg azt is szeretnék! De ha én kimondom a gondolatomat, hogy például az a hivatásuk, hogy családi életet éljenek és ezután megházasodnak, majd pedig nem érzik jól magukat a családban, akkor később visszajönnek és hibáztatni fognak: „Te mondtad, hogy válasszam ezt az utat, most pedig szenvedek!”

– Atya, hogyan történhet ez meg?

– Hát tegyük fel, hogy a fiatalember hivatása a családi élet, azonban a szerzetességről is gondolkodik. Ha megházasodik, de figyelmetlen életű lesz, és nem hoz létre jó családot és problémái lesznek, amelyeket nem lelki alapon fog megoldani, akkor a gonosz a gondolatok harcát indítja ellene: „A te hivatásod a szerzetesség volt – mondja majd neki az ellenség, – de mivel megházasodtál, úgy kell neked”. Vagyis az ellenség se éjjel, se nappal nem hagyja nyugton az ilyen embert.

Sokan maguk sem tudják, hogy mit akarnak. Évekkel ezelőtt eljött hozzám egy lány és azt mondta: „Atya, nem tudom eldönteni, hogy melyik életutat válasszam. Szeretnék férjhez menni, de gondolkodom a szerzetességen is. Mit tegyek?” – „Vizsgáld meg, – feleltem neki, – hogy melyik út felel meg leginkább a lelkednek, és azt válaszd” – „Nem tudom…” – felelte. – Néha úgy tűnik, hogy inkább a házasság felé hajlok. Kérlek téged, atya, inkább te mond meg, hogy mit tegyek”. „Hát, – tanácsoltam neki, – ha úgy véled, hogy inkább a házasság felé hajlasz, akkor jobb, ha megházasodsz, és Isten elrendezi majd az életed”. – „Áldásoddal, atya, – felelte nekem, – így fogok tenni”. A napokban újra eljött. „Atya, – mondja – megházasodtam. Tengerészhez mentem férjhez. Jó ember, hála Istennek, nem panaszkodhatom. De van egy probléma. Hát nem rettenetes: hat hónapig együtt élünk, hat hónapig pedig külön? Amikor elmegy egy útra, fél évig nem látom.” – „Áldott lélek! – mondom én. – Hát nem te mondtad nekem, hogy szíved szerint mind a házasságot, mind a szerzetességet választanád? Hát itt van: most mindkettőt megkaptad. Miért nem dicsőíted Istent azért, hogy életedet ily módon rendezte el?”

– Atya, ma olyan nehéz időket élünk, ezért a fiatalok nem mernek családalapításról dönteni.

– Nem, ez rossz kérdésfeltevés. Ha bíznak Krisztusban, akkor nincs mitől félniük. És az üldöztetések éveiben? Hát azok könnyűek voltak? Hát azokban az években a keresztények nem házasodtak és nem hoztak létre családokat? Ellenkezőleg – mily sok szentje van Egyházunknak, akik gyermekeikkel és feleségeikkel együtt nyerték el a vértanúk koszorúját!

Fiatalok tanulmányai. A választott életút megkezdése

– Atya, sok fiatal fiú és lány, nem döntvén el, hogy melyik életutat válasszák, nem tudnak úgy foglalkozni a tanulmányaikkal, ahogy kellene. Ez a kérdés szüntelenül aggodalommal tölti el őket, és nem tudnak összpontosítani a tanulmányokra.

– Amikor a fiatal embereknek ilyen problémáik vannak, akkor azt mondom nekik: „Láttál már valaha nagy, modern hűtőkamrákat? Nos: tedd be egy ilyen kamrába a problémáidat, míg nem fejezed be a tanulmányaidat. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne gondolj arra, ami nyugtalanít. Nem, de tedd őket be a hűtőbe addig, amíg nem végzed el az iskolát. Ha most figyelmetlen leszel a műveltség iránt, akkor a barátaid, akik elvégzik, és megtalálják a helyüket az életben és megnyugszanak, kénytelenek lesznek külön imádkozni érted, hogy te is megtaláld a helyed az életben”. A fiataloknak nagyon oda kell figyelniük, mert az ilyen nyugtalanság – az ellenség csapdája, amelynek segítségével megzavarja és szétszórja a figyelmüket.

– Atya, én azt tanácsoltam egy lánynak: „Ha férjhez akarsz menni, akkor felesleges tanulnod”.

– No és addig, amíg nem ment férjhez, mit tanácsolsz, mivel foglalkozzon? Cukorkát árusítson? Inkább fejezze be a főiskolát vagy tanuljon valamilyen szakmát, mert ha az életben valami előre nem látható történik vele, akkor a megszerzett tudás vagy szakma még hasznára lehet.
Egy lány azt mondta nekem: „Gondolkodom a szerzetességen, de állandóan változik a véleményem” – „És hányadik osztályba jársz?’ – kérdeztem én. „A gimnázium második osztályába” – felelte, „de nem akarok már tovább tanulni”. – „Nem akarsz tanulni?” – kérdeztem én. – „Akkor megmondom az apádnak, hogy vegyen neked kecskéket, pásztorkutyát és dudát. A kutya védi majd a nyájat, te pedig játszol a dudán és tereled a kecskéket. Tetszene neked? Látod: inkább igyekezz, hogy felsőfokú végzettséged legyen, vagy pedig tanulj valamilyen gyakorlati szakmát”. – „Akkor, atya, egyelőre nem döntöm el, hogy monostorba menjek-e vagy megházasodjak, hanem itt maradok a monostorban, mint novíciusjelölt, hogy megtanuljam az alázatos bölcsesség művészetét”. – „Hát ezt a művészetet megtanulhatod otthon is, ha örömmel fogadsz el mindent, amit a szüleid mondanak neked. Inkább csináljuk így: először fejezd be az iskolát, majd felvételizel az egyetemre, és amikor azt befejezted, megnézzük, hogy mit csinálhatnál ezután”. – „De hát öt év, atya, nem túlságosan hosszú idő?” – „Hosszú, de hát mit lehet tenni, ha még nem jutottál végleges döntésre?” – „Magam vagyok hibás az állhatatlanságom miatt?” – kérdezte. „Nem, – feleltem, – de a te lelki mérleged még nem hajlik sem az egyik, sem a másik irányba”.

Az ilyen esetekben azt kell tanácsolnunk a fiataloknak, hogy legyenek figyelmesek és ne vesztegessék az időt céltalanul. A tanulás ideje alatt, amennyire lehetséges, igyekezzenek inkább lelkiéletet élni, igyekezzenek minél hamarabb megszerezni a diplomát (ami elengedhetetlen), és utána Isten mindent elrendez. A tanulás során találjanak maguknak egy jó lelki vezetőt, hogy az segítsen nekik elkerülni a szerzetesi vagy a családi élet iránti felületes lelkesültséget és azt, hogy csüggedésbe essenek. Egyelőre tűrjenek, amíg nem fejezik be a tanulást.

Amikor befejezték, amikor már érett emberekké váltak, akkor észreveszik, hogy melyik életút iránt rendelkeznek előfeltételekkel. Akkor hozzanak döntést, hogy melyik életutat választják és tegyék Isten dicsőségére azt, amit jobbnak tartanak. A világ ma olyan állapotba került, hogy minél érettebben hoznak döntést életútjukról, annál jobb. Az embernek nagyon figyelmesnek kell lennie és nem szabad éretlen döntéseket hoznia – különösen felületes lelkesültségből nem, ha hajlamos arra, hogy könnyen elragadtassa magát.

– Atya, egyes fiatalokban nincs kedv a tanuláshoz, ezért inkább lelki könyveket és imákat olvasnak.

– Nem, nem szabad elhanyagolni a tananyagot. Ahhoz, hogy megtartsák a lelki egyensúlyt, a tanulás során olvassanak valamit a szent atyák könyveiből, imádkozzanak egy kicsit, tegyenek pár leborulást. Amikor sokat kell tanulniuk és olvasniuk, akkor tartsanak szüneteket és ekkor imádkozzák a Jézus imát vagy énekeljenek valamilyen egyházi éneket. Hiszen ha a tanulás során akarnak valami magasabb rendű lelki tevékenységgel foglalkozni – amellyel később komolyabban foglalkozhatnának –, akkor a tananyag és a tanulmányok miatt szorongva nem képesek sem a lelki tevékenységben elmélyülni, sem pedig a tanulmányokban előrehaladni. Végül nem fognak semmit sem elérni. Ha pedig tanulnak, akkor hamar megszerzik a diplomát, és ezután azt tesznek majd, amit akarnak. Amikor kórházban voltam, néhány napra elhagytam az olvasót is, a meghajlásokat is, a böjtöt is: azt ettem, amit adtak. „Most, – mondtam magamban, – egy kicsit segítenem kell az orvosoknak, hogy ők is segíthessenek nekem, hogy meggyógyuljak. Aztán azt fogom majd tenni, amit akarok”.

Néha fiatalok jönnek hozzám és arra panaszkodnak, hogy szüleik őrködnek felettük és kényszerítik őket, hogy tanuljanak. Ha én is őrként állok e gyerekek felett, akkor nem hozok nekik hasznot. Hogy megértsék, hogy nem szabad elhanyagolniuk a tanulást, kortársaikat hozom fel példának, akik nem foglalkoztak a tanulással és később görbe utakat kellett megtenniük, valamint azon gyerekek példáját, akik szorgalommal viszonyultak a tanuláshoz és ezért sikerrel jártak. Emlékszem egy esetre: egy városban két fiú élt egymás szomszédságában. Az egyik jó felfogású volt, gyorsan megértette a tananyagot, az alsó- és a középső osztályokban jó jegyei voltak. A másik nem volt olyan okos, és ezért, hogy ne maradjon el a másik mögött, nagy erőfeszítéseket kellett tennie. A felsőbb osztályban a kitűnő tanuló fiú csak egy évet tanult, majd rossz társaságba keveredett, otthagyta az iskolát és végül kénytelen volt takarítóként elhelyezkedni egy vállalatnál. Már házas volt, két gyereke volt és nagyon nehezen boldogult. Szomszédja pedig befejezte a jogi egyetemet, majd még Európában is tanult és vállalkozói diplomát szerzett. Egyszer a cégnél, ahol a volt kitűnő tanuló takarítóként dolgozott, új főnököt vártak. Mindenki arról beszélt, hogy milyen jó képesítésű ember. Amikor az új főnök megérkezett, a takarító azonnal felismerte volt osztálytársát. A volt kitűnő tanulót erőteljesen magával ragadta a csüggedés, olyannyira, hogy többször öngyilkosságot kísérelt meg. Valaki azt tanácsolta neki, hogy jöjjön el a Szent Hegyre és keressen fel engem. Amikor elmesélte az életét, feltört belőle: „Csak nézd meg, ez a tompafejű lett az én főnököm!” Ohó! Hát kapott tőlem fejmosást! „Szóval te ilyen ember vagy?! Hiszen te magasabbra emelkedhettél volna, mint ő! Magad is jól élnél, és a gyermekeid sem szenvednének szükséget, és jó cselekedeteket is végezhetnél! Hát nem elég neked, hogy miattad szenved a családod? Most még önmagadra emeled a kezeidet, hogy véglegesen elpusztítsd magad, és hogy a gyermekeid árvák maradjanak? Nem sajnállak téged, mert most saját hülyeségedért fizetsz, de sajnálom a gyerekeidet. Érted? Igyekezz hát türelmet szerezni, és úgy gondolom, hogy Isten segítségével az új főnököd jól fog hozzád viszonyulni. Lehet, hogy más munkakörbe helyez, ami jobb lesz, mint az eddigi. Ha pedig úgy alakul, hogy nem leszel képes megmaradni ezen a munkahelyen, akkor keress más munkát, ne engedd, hogy a helyzet oda fajuljon, hogy gyermekeid fedél nélkül maradjanak”. Ezután a beszélgetés után az illető úgy-ahogy magához tért.

Tehát, ha a fiatalok a tanulmányok során rendesen tanulnak, akkor, még ha el is fáradnak egy kicsit, de nem lesznek elmaradásaik, hamar megszerzik a diplomát és később nem fogja ez nyomasztani őket. Azt látom, hogy azok a gyerekek, akik a tanulmányok során elmaradtak a tantárgyakkal, befejezve az egyetemet és elhelyezkedve, továbbra is „adósságokban” úsznak, hol ezzel, hol azzal maradnak el és számtalan problémát halmoznak fel.

– Atya, ha a főiskolán tanuló fiatalember megismerkedik egy lánnyal és ebből az ismeretségből család jöhet létre, akkor van értelme megházasodni a tanulmányok befejezése előtt?

– Én úgy gondolom, hogy bármilyen jó, mély is legyen ez az ismeretség, zavarni fogja a tanulást. Ha a diák megházasodik, akkor a házasság kínozni fogja őt is és a feleségét is és gyermekeiket is, még akkor is, ha választottja a legjobb élettárs is lenne. Az ilyen fiatalembernek lelki és testi erejét arra kell összpontosítania, hogy képesítést szerezzen, és anélkül, hogy megszakadna, befejezze az egyetemet. Később pedig elrendezi a személyes életét. Hiszen ha szétszórja az erejét, akkor szüntelen a lelki és testi összeroppanás állapotában lesz.

A választott út helyes megkezdésének legfőbb előfeltétele – a lelki élet

– Atya, emlékszik arra a lányra, aki azt mondta Önnek, hogy gondolkodik a szerzetességről? Elmondta nekem, hogy évfolyamtársa olyan kérdéseket tett fel neki, hogy miért nem jár moziba, miért nem jár fiúk társaságába. Mit kellett volna felelnie?

– Azt kellett volna mondani: „Nekem ilyen kérdéseket saját bátyám sem tesz fel! Miért éppen neked válaszolnék rá?”

– Néhány nappal később újra találkoztak az egyetem környékén, és a fiú átölelte a vállát. Ő csak annyit mondott neki: „Szia” – majd bement az épületbe.

– Nem, rosszul járt el! Ebben az esetben ellen kellett volna állnia. Úgy viselkedett, hogy a fiúban olyan benyomás keletkezhetett: tetszik neki a modortalansága, ezért meg fogja ismételni. A lány most kissé nehéz életkorban van, és ezért ha fiatalemberekkel kezd barátkozni, az nem lesz hasznára. Azért sem kell velük beszélgetni, hogy úgymond ezzel segít nekik. Ha megismerkedett egy jóravaló, rendes fiatalemberrel, és elhatározta a házasságot, akkor először szólnia kell erről a szüleinek. Ők eldöntik, hogy a fiatalember rendelkezik-e egy jó család létrehozásához szükséges feltételekkel. De most, hogy ő még nem döntötte el, milyen életutat szeretne választani, nem jár haszonnal, hogy fiatalemberekkel ismerkedik, mert azok egyszerűen elcsavarhatják a fejét és elveszítheti a nyugalmát. A szerencsétlen fiatal fiúk és lányok, akik figyelmetlenek ezzel kapcsolatban, szüntelen fel vannak kavarva és nincs nyugalmuk. Az aggodalom, a nyugtalanság az arcukra van írva, tükröződik a szemükben is.

A női nem vonzalma a férfi iránt és fordítva, ez az emberi természet tulajdonsága. De mond meg ennek a kislánynak, hogy ennek még nem jött el az ideje. Egyelőre tanulmányaival törődjön. Azok a fiatal fiúk és lányok, akik korán elkezdik önmagukban táplálni a másik nem iránti vonzalmat, rátenyerelnek a „gombra”, még mielőtt eljönne annak az ideje. Később pedig, amikor eljött a kedvező idő, „gombjuk” már nyomva van és nem képesek átélni annak örömét, mert már átélték korábban, nem megfelelő időben. Azok az ifjak, akik figyelmesek önmaguk iránt ezzel kapcsolatban, ha megvárják a megfelelő időt, nagyobb örömben részesülnek, és amíg nem jön el ez az idő, lelki nyugalomban vannak. Nézd meg azokat az anyákat, akik testi és lelki tisztaságban éltek a házasságig. Milyen nyugodtak, függetlenül attól, hogy milyen sok gondjuk van.

Mindig hangsúlyozom, hogy a házasságig a fiataloknak igyekezniük kell, hogy amennyire lehetséges, minél inkább lelki életet éljenek és őrizzék meg tisztaságukat, amely kettős egészséget biztosít nekik. A lelki élet alapfeltétele mind a családi, mind a szerzetesi életnek. A mai világ hasonlít a bevetett búzamezőre. Amikor a búza kalászba szökkent, a mezőre disznók csörtettek és mindent széttapostak, feltúrtak. Most pedig ez a mező így néz ki: újraszántott föld, földbe tiport kalászok, és csak helyenként a széleken látható néhány épségben maradt búzakalász.

Minél több lelki munkálkodást folytat az ember fiatal korában, annál könnyebb lesz neki – bármilyen életutat is válasszon. Minél inkább felfegyverkezik a harc előtt és felkészül rá, annál könnyebb lesz a harc során, amikor körülötte lövedékek fütyülnek és bombák robbannak. Amíg a lány nem döntötte el, hogy szerzetes legyen-e vagy jó és odaadó anya, addig éljen tisztaságban. Mert most van lehetősége, hogy amennyire lehetséges, teljesen átadja magát a tanulásnak. Ha figyelmes a tekintete, a hallása iránt, ha elveti a tisztátlan gondolatokat, akkor később kevesebbet kell kitisztítania, mint ha figyelmetlen lenne. A fiatalember, ha pl. szép lánnyal találkozik, akkor munkába kell állítania a jó gondolatokat. Úgy tekintsen a lányra, mint valamilyen szent élő képére. Ha romlott lánnyal találkozik, akkor úgy tekintsen rá, mintha lánytestvére lenne. Mind Ádám gyermekei vagyunk. Meg kell őt sajnálnia, ahhoz hasonlóan, ahogy elszomorodna, ha tulajdon lánytestvére jutna ilyen állapotba.

– Atya, azonban ma az egyetemeken és más oktatási intézményekben a fiatalok nagyon sok kísértésnek vannak kitéve.

– Olyan fiatalokkal kell barátkozni, akik lelki életet élnek, hogy tudjanak egymásnak segíteni és lelki atmoszférában legyenek. Nem szabad túlozni. Sok olyan fiatalt ismerek, akik egyetemen tanulnak és tiszta életet élnek. Ezt kismértékű saját erőfeszítésükkel és Isten nagy segítségével érik el.
(Folytatjuk)

Boldog emlékű Paisziosz sztarec:

Hogyan hozzunk létre szilárd alapokon álló házasságot?

(Folytatás)

(A 2011-ben megjelent fordítást, amelynek eredetije újgörög, és az azóta szentté avatott sztarec „БЛАЖЕННОЙ ПАМЯТИ СТАРЕЦ ПАИСИЙ СВЯТОГОРЕЦ, СЛОВА, Том 4., СЕМЕЙНАЯ ЖИЗНЬ” c. orosz nyelvű kiadása alapján készült, a következő helyről vettük át:

http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/tanitas-atyak-tanito-testverek/264-hogyan-hozzunk-letre-szilard-alapokon-allo-hazassagot.html)

A harmonikus családról

– Atya, egy fiatalember, aki a családi élet útjára kíván lépni, azt kérdezte tőlem, hogyan kezdje el helyesen.

– Mindenekelőtt jó lányt kell találnia, aki szívének megfelelő. Mert mindannyian szívünk szerint másként viszonyulunk az egyes emberekhez. Az egyik ember iránt vonzalmat érzünk, a másik iránt nem. Nem azt kell nézni, hogy a menyasszony gazdag és szép, hanem azt, hogy egyszerű és alázatos legyen. Vagyis a nem a külsőkre, hanem a leendő feleség belső szépségére kell fordítani a figyelmet. Ha a lány reményt keltő, ha van benne bátorság, de nem több mint amennyire a női jellemnek szüksége van, – ez nagyon sokat segít a leendő férjnek, hogy minden nehézségben kölcsönös megértésre találjanak, és hogy ez ne okozzon gondokat. Ha a lány még istenfélő is, vagyis alázatos, akkor egymás kezét fogva, elindulhatnak e világ gonosz folyójának a túlpartjára.

Ha a fiatalember komolyan tekint egy lányra, úgy, mint leendő feleségére, akkor úgy gondolom, hogy érdemesebb először egy közeli hozzátartozóján keresztül értesíteni a lány szüleit. Ezután személyesen kell beszélgetnie a lány szüleivel és ővele elképzeléseiről. Később, amikor már eljegyezték egymást – jó, ha az eljegyzés és a házasság között nem telik el hosszú idő – tekintsen úgy a lányra, mint testvérére és legyen vele udvarias, tisztelje őt. Ha a vőlegényben és a menyasszonyban van jóra való törekvés, és minden erejükből törekszenek arra, hogy megőrizzék szüzességüket a házasságig, akkor a Házasság Szentségében, amikor a pap megkoronázza őket, gazdagon eltölti őket az Isteni Kegyelem. Mert, ahogy Aranyszájú Szent János mondja, a Házasság Szentségének koronái – az élvezetek feletti győzelem szimbólumai.

Később a házastársaknak, amennyire lehetséges, gondozniuk kell magukban a szeretet erényét, hogy ketten mindig egyek legyenek, és mindig velük legyen a Harmadik – Jézus. Természetesen kezdetben, amíg az újonnan házasodottak családi élete nem alakul ki, amíg nem ismerik meg egymást úgy, ahogy kell, addig nehézségeket élhetnek át. De ez minden dologgal kapcsolatban így van. Néhány napja figyeltem egy kismadarat. Először repült ki a fészekből, hogy élelmet keressen. Szegény nem tudta még, hogy hogyan kell a bogarakat megfogni. Tenyérnyi magasságban repült a föld felett, egy egész órát elvesztegetett, míg elfogott egy bogarat. Miközben a madárkát néztem, azon gondolkodtam, hogy bizony, minden dolog kezdete nehéz. Az egyetemet végzett fiatalember, amikor megkapja a diplomáját és munkába áll, az első időkben nehézségeket él meg. A monostorba lépő fiatal (novícius) a szerzetesi élete első szakaszában szintén nagy nehézségeket él át. A megházasodott fiatalembernek is nehézségei lesznek az első időkben.

– Atya, megengedhető-e, hogy a menyasszony idősebb legyen a vőlegénynél?

– Az Egyháznak nincs olyan kánonja, amely az mondaná, hogy ha a lány két, három vagy öt évvel idősebb a fiúnál, akkor nem házasodhatnak meg.

A jellemek különbözőségében az isteni harmónia rejtőzik

Egyszer eljött hozzám, a kunyhómba egy ember, és arra panaszkodott, hogy állandó nézeteltérései vannak a feleségével. Azonban én megértettem, hogy közötte és a felesége között nem volt semmi valóságosan komoly eltérés. Ennek az embernek is meg vannak a saját „tüskéi” és „bütykei”, és a feleségének is, ezért nem tudnak egymáshoz idomulni. Mindkettőjüket egy kicsit „le kellene gyalulni”. Végy két gyalulatlan deszkát. Az egyiknek az egyik helyen van „bütyke”, a másiknak másik helyen. Ha úgy akarod egymás mellé illeszteni őket, ahogy vannak, akkor rések lesznek közöttük. Azonban ha egy kicsit legyalulod az egyiket az egyik helyen, a másikat pedig a másik helyen, akkor azonnal egymáshoz illeszkednek. Csak arra kell ügyelni, hogy ugyanazzal a gyaluval gyaluld mindkettőt. [A sztarec arra gondol, hogy a házastársaknak egy lelki vezetőjük legyen. A házastársak esetében a lelkiatya munkája csak akkor lehet igazán eredményes, ha a férfi és a nő ugyanahhoz a lelki vezetőhöz jár, vagyis a „tüskéket” és a „bütyköket” ugyanazzal a gyaluval simítják el – szerk.].

„Nem találom a közös nyelvet a feleségemmel!” – panaszkodnak nekem néha a férfiak. – Teljesen különböző jellemek vagyunk! Ő teljesen más lelkialkat. Hogyan engedhet Isten ilyen összeférhetetlenséget? Hát nem tudta volna úgy elrendezni a dolgokat, hogy a házastársak hasonló jellemmel rendelkezzenek, úgy, hogy képesek legyenek közös lelkiéletet élni?” – „Hát tényleg nem érted” -, felelem nekik, – hogy a jellemek különbözőségében az isteni harmónia van elrejtve? Képzeld el, hogy neked és a feleségednek ugyanolyan a jelleme! Isten mentsen ettől! Képzeld el, mi lenne, ha például te és a feleséged ugyanolyan könnyen háborodnátok fel. Kő kövön nem maradna a házatokban! Ha mindkét fél ugyanolyan lágy, szelíd jellemű lenne? Akkor járva aludnátok! Ha sem téged, sem a feleségedet nem lehetne télen rávenni arra, hogy elhordjátok a ház elől a havat? Természetesen illenétek egymáshoz, de együtt is mennétek a pokol kínjaira. Vagy ha mindketten költekezők lennétek? Hát képes lenne fennmaradni a családi gazdaság? Szétszórnátok a vagyonotokat, a gyermekek pedig fedél nélkül maradnának.”

Ha egy nehézkes, öntörvényű ember olyan társat talál, akinek bár a fején ugráljanak, akkor is azt csinál, amit akar, – akkor, természetesen, illeni fognak egymáshoz. Hát nem? Azonban a közös élet egy-két napja után egymás hajába fognak kapni! Ezért nézd meg, hogyan rendez el mindent Isten: úgy rendezi el, hogy a jóságos, szelíd ember akaratossal lépjen házasságra, és akkor ez utóbbi segítséget kaphat a másik házastárstól, mert kezdetben ő is jó volt, csak aztán fiatal korában eltérítette a rossz.

A házastársak jellemében lévő kisebb különbségek segítenek abban, hogy harmonikus család jöjjön létre, mert az egyik házastárs kiegészíti a másikat. Az autóban szükség van két pedálra: gázra is, hogy haladjon, és fékre is, hogy időben meg tudjon állni. Ha az autóban csak egy fék lenne, akkor nem mozdulna a helyéről, ha pedig csak gázpedál lenne, akkor nem lenne képes megállni. Ezt mondtam egyszer egy házaspárnak: „Ti mindketten ugyanazt a pedált tapossátok, ezért nem illetek egymáshoz!”. Mindkét ember nagyon érzékeny volt. Ha valami történt otthon, akkor mindketten eldobták a gyeplőt és jajveszékelni kezdtek. „Ó, milyen veszélybe kerültünk!” – jajveszékelt a férfi. „Ő micsoda keserűség!” – sóhajtozott a feleség. Vagyis az egyik „segítette”, hogy a másik még nagyobb kétségbeesésbe kerüljön! A férfi nem volt képes lelket önteni a nőbe és azt mondani neki: „Várj egy kicsit, hát az, ami velünk történt, még nem is olyan komoly dolog”. Láttam ezt sok családban.

Eltérő jellemekkel a házastársak többet elérhetnek a gyermekek nevelésében is. Az egyik házastárs kicsit visszatartja őket, a másik pedig bátorít: „Hát adj már nekik egy kis szabadságot”. Ha a férj és az asszony is szorosra húzzák a gyeplőt a gyermekek körül, akkor elveszítik őket. De elveszítik őket abban az esetben is, ha mindketten megengedik nekik, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ha az apának és az anyának különbözőek a jellemeik, akkor a gyermekeik egyensúlyban lesznek.

Azt akarom mondani, hogy a családban mindenre szükség van. Természetesen a házastársaknak nem szabad hagyniuk, hogy jellemvonásaik kiéleződjenek, de mindegyiküknek saját jellemük sajátosságai szerint segíteniük kell a másiknak. Ha eszünk például valami édeset, akkor utána szeretnénk valami sósat is enni. Például, szőlőt eszel, akkor kívánsz utána egy kis sajtot, hogy ellensúlyozd az édességet. Vagy a kerti zöldség: ha nagyon keserű, akkor alig lehet megenni. De ha a zöldséget egy kis mustárral vagy ecettel ízesíted, akkor azok finomak is lesznek és egészségesek is. Tehát, ha a savanyú személyiségű ember azt kezdi mondani, hogy mindenkinek ugyanolyan savanyúnak kell lennie, mint ő, az pedig, akinek keserű a természete, mindenkit arra hív, hogy keseredjen meg, a harmadik, a sós természetű, pedig azt követeli, hogy mindenki legyen sós – ez soha nem fog elvezetni a kölcsönös megértéshez.

Tisztelet a házastársak között

Isten bölcsen elrendezett mindent. A férfinak sajátos adományokat adott, a nőnek – szintén. A férfinak bátorságot adott, hogy az megtalálja a kiutat a nehéz helyzetekből és azért, hogy a nő engedelmeskedjen neki. Hiszen ha Isten ilyen férfiasságot adott volna a nőnek is, akkor a család nem lenne képes fennmaradni.

Epiroszban meséltek egy történetet egy asszonyról, aki az egész környék réme volt! Hosszú fehér ruhába öltözködött és az övében mindig egy jatagánt hordott. A rablók magukkal vitték a kiruccanásaikra! Képzeljétek el: egy asszony a rablóbandában! Egyszer eljött egy kis faluba, amely néhány óra gyalogútra volt az ő falujától, hogy magával vigyen egy oláh fiút, akit a lányával akart megházasítani. Mivel a fiú ellenkezni kezdett, lefogta, megkötözte, a hátára vette, és úgy vitte el a falujáig! Azonban az ilyen nők – ritkaság. Próbáld meg besorolni a nőket a hadseregbe és hozz belőlük létre női egységet. Aztán öltöztess be néhány serdülőt cserkészruhákba és mutasd meg őket távolról a katonalányoknak. Az egész női egység szétszalad! Azt fogják hinni, hogy az ellenség támadást indított!

A férj, mondja a Szent Írás, „feje az ő feleségének” (Ef. 5, 23). Vagyis Isten úgy rendelte el, hogy a férfi legyen az asszony vezetője. Ha az asszony uralkodik a férfin, az Isten megsértése. Isten kezdetben megteremtette Ádámot, aki azt monda az asszonynak: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test” (Ter. 2, 23). Az asszony, mondja az Evangélium, félje az ő férjét, vagyis – tisztelje őt. A férfi szeresse a feleségét (vö. Ef. 5, 33). A szeretetben tisztelet van. A tiszteletben szeretet van. Ha szeretek valakit, akkor egyúttal tisztelem is őt. Ha tisztelek valakit, akkor egyúttal szeretem is őt. Vagyis a szeretet és a tisztelet – nem két különböző dolog, hanem egy és ugyanaz.

Azonban az emberek eltérnek Isten e harmóniájától és nem értik az evangéliumi szavak értelmét. A férfiak, kiforgatva az Evangélium szavait, azt mondják a nőnek: „Neked félned kell tőlem!” Bolond ember, ha félne tőled, akkor nem ment volna hozzád! Egyes nők pedig a sajátjukat fújják: „Hát miért kéne félnie a nőnek a férfitól? Nem, én ilyet nem fogadok el. Mi ez a vallás, amelyik ezt tanítja? Diszkrimináció!”. No de nézd meg, mit tanít a Szent Írás: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Péld. 1, 7). Az istenfélelem az Isten iránti tiszteletet, áhítatot, lelki szerénységet jelenti. Ez a félelem áhítatos állapothoz vezet, valamiféle szent érzéshez.

Az a férfiakkal való egyenlőség, amely felé manapság egyes nők törekednek, csak bizonyos határig jogos. Ma a nők is dolgoznak és a férfiakhoz hasonlóan részt vesznek a szavazásban. Ezért egyeseket valamilyen egészségtelen szellem fertőzött meg és azt kezdik gondolni, hogy mindenben egyenlők a férfiakkal. Természetesen a férfi és a nő lelke egyenlő és egyforma. De ha a férj nem szereti a feleséget, a feleség pedig nem tiszteli a férjet, akkor a családban ellenségesség alakul ki. A korábbi időkben sehová sem vezető rossz dolognak tartották, hogy ha a feleség ellenkezett a férjjel, feleselt vele, házsártos volt. Most azonban valamilyen szemtelen, szabados szellem jelent meg. Milyen szép volt azokban az időkben! Ismertem egy házaspárt. A férfi alacsony, jellegtelen ember volt, a feleség pedig magas, amazonkülsejű nő! Játszva hányt le a szekérről akár egy métermázsa búzát is. Egyszer az egyik munkás – szintén tagbaszakadt fiú – megkörnyékezte, ő pedig megragadva, úgy hajította el a tolakodót néhány méterrel arrébb, mint egy gyufaszálat! De ha látták volna, milyen engedelmes volt ez az asszony a férjének, milyen nagy tisztelettel volt iránta! Hát így lesz a család szilárd, megingathatatlan. Máskülönben nem tud szilárdan fennmaradni.

A házastársak közötti szeretet

– Nos, anya, megírtad a köszöntőlevelet Dimitriosznak, aki házasodik?
– Megírtam, atyám!
– Add ide a képeslapot, én is írok hozzá valamit: „Legyen veletek Krisztus és a Szentséges Istenszülő! Dimitriosz, áldást adok, hogy az egész világgal veszekedj, kivéve Máriát! Máriának szintén ez az áldásom: mindenkit szidalmazhat, kivéve téged! Nos, meglátjuk, megértik-e, hogy mire gondolok. Egy ember megkérdezte tőlem: „Atya, mi az, ami leginkább egyesíti a férjet a feleséggel?” – „A hála” – mondtam. Az egyik ember azért szereti a másikat, mert az valamit ajándékoz neki. Az asszony bizalmat ad a férfinak, odaadást, engedelmességet. A férfi bizonyosságot ad a nőnek, hogy az oltalma, a védelme alatt áll. A nő: a ház gazdája, de egyúttal az első szolgálója is. A férfi – a ház tulajdonosa, de egyúttal a nehézségek legfőbb viselője is.

A házastársaknak tiszta szeretettel kell viseltetniük egymás iránt – azért, hogy kölcsönös vigasztalást kapjanak egymástól és képesek legyenek teljesíteni lelki kötelezettségeiket. Ahhoz, hogy összhangban élhessenek, életük alapjának a szeretetet kell megtenniük – azt az értékes szeretetet, amely a lelki nemességben, az áldozatkészségben van, nem pedig a hamis, evilági, testi szeretetet. Ha jelen van a szeretet és az áldozatkészség, akkor az egyik ember mindig beleképzeli magát a másik ember helyzetébe, megérti őt, együtt viseli vele a fájdalmakat. Befogadván a másik embert saját szenvedő szívünkbe, Krisztust fogadjuk be, Aki azt ezután újra kifejezhetetlen örömmel tölti el.

Ha a házastársak szeretik egymást, akkor, még ha távol is vannak egymástól – ha ez a körülmények miatt szükséges – akkor is közel lesznek egymáshoz, mert Krisztus szeretetében nincsenek távolságok. Azonban ha, Isten ments, nincs szeretet a házastársak között, akkor, még ha egymás mellett vannak is, akkor is távol lesznek egymástól. Ezért mindegyik házastársnak azon kell igyekeznie, hogy egész életében megőrizze a másik iránti szeretetet, önmagát áldozatként felajánlva a másikért.

A testi szeretet a világi embereket csak külsőleg egyesíti és csak addig tart, amíg a másik ember az e világi szeretet számára elengedhetetlen világi tulajdonságokkal rendelkezik. Amikor elveszíti ezeket a világi tulajdonságokat, akkor a testi szeretet elválasztja az embereket és pusztítja őket. Ha azonban a házastársak között igazi, lelki szeretet van, akkor, ha az egyik el is veszíti a világban fontos tulajdonságait, még ez sem szakítja őket szét, hanem még inkább egyesíti őket. Ha azonban csak testi szeretet van közöttük, akkor az asszony például, ha megtudja, hogy társa egy másik nőre tekintett, sósavat önt a szeme közé, hogy az elveszítse a látását. Ha azonban tiszta szeretetettel szereti, akkor nagy fájdalmat érez iránta és finoman, tapintatosan igyekszik őt újra visszatéríteni a helyes útra. Ily módon jön el az isteni Kegyelem.

Egyszer eljött hozzám, a kunyhómba egy görög származású amerikai, – orvos volt. Láttam, hogy arca oly fényes volt, ezért tapintatosan az életéről érdeklődtem. „Atyám, – mondta nekem, – én ortodox keresztény vagyok, de a legutóbbi időkig nem tartottam a böjtöket és a templomba is csak ritkán mentem el. Egyszer éjszaka a szobámban térdre borultam, és Isten segítségét kértem egy nagyon fontos kérdésben, a szobámat pedig valamilyen édes fény borította el. Ez elég sokáig tartott: nem láttam semmi mást, a Fényen kívül, és valamilyen kimondhatatlan békét éreztem magamban”. Megdöbbentem, mert megértettem, hogy ez az ember méltóvá vált, hogy a Teremtetlen Fényt lássa. Ezért megkértem, hogy mesélje el, mi előzte meg ezt az eseményt. „Atyám, – mesélt, – házas ember vagyok, és három gyermekem van. Családi életünk kezdete nagyon jó volt. Azonban később a feleségemnek nem volt türelme, hogy a házzal és a gyermekekkel foglalkozzon, és azt kérte, hogy járjunk el együtt szórakozni az ő barátnőivel. Én engedtem. Egy idő után bejelentette, hogy egyedül akar szórakozni a barátnőivel. Én ebbe is beletörődtem, és magam kezdtem foglalkozni a gyermekekkel. Ezután a feleségem nem akart velem jönni szabadságra, és pénzt kezdett kérni, hogy egyedül mehessen. Majd azt akarta, hogy béreljünk neki egy külön lakást. Ebbe is belementem. De ő a szeretőit vitte ebbe a lakásba. Mindezen idő alatt én igyekeztem – tanácsokkal, győzködéssel – segíteni neki, hogy sajnálja meg a gyerekeinket. De nem fogadott el semmilyen tanácsot. Végül elvett tőlem egy jelentős összeget és eltűnt. Én elkezdtem keresni, mindenfelé kérdezősködtem utána. Egyszer közölték velem, hogy ide jött, Görögországba és árulni kezdte magát az egyik lebujban. Nem lehet leírni azt a szomorúságot, amelyet éreztem, amikor megtudtam, hogy milyen mélyre süllyedt. Fájdalmamban térdre estem és imádkozni kezdtem: „Istenem, segíts, hogy megtaláljam és mindent megteszek, hogy ne pusztítsa el a lelkét. Nem bírom elviselni ezt az állapotot, ahová süllyedt.” És ekkor elöntött ez a fény és szívemet békesség töltötte meg”. – „Testvérem! – mondtam neki. – Isten látta a türelmedet, szelídségedet, szeretetedet és ezért adott neked vigasztalást”.

Ezért is mondom mindig, hogy a világiak fognak ítélkezni felettünk (szerzetesek, papok felett). Látjátok? Orvos valahol Amerikában, ilyen felesége van, ilyen közegben és feltételek között él, – azonban miben részesült!

Hogyan hozzunk létre szilárd alapokon álló házasságot? / 1. rész, 2. fej.

Isten az emberek üdvösségét a türelmüktől tette függővé. „Aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt. 10, 22) – mondja az Evangélium. Isten azért adja az embereknek a nehézségeket, a különféle megpróbáltatásokat, hogy tanulják a türelmet. A türelem a szeretettel kezdődik. Ahhoz, hogy elviselj egy embert, türelemmel légy iránta, ahhoz át kell érezned a helyzetét, az állapotát. A türelem megóvja a családot a széteséstől. Én láttam, ahogy vadállatok bárányokká váltak.

Arról, hogy a türelem megvédi a családot a széteséstől

– Hogy van a testvéred? Jól kijön a férjével?

– Atyám, olyan híreket kapok, hogy nincs minden rendben. De őbenne van türelem, és amikor szükség van rá, akkor ő húzza a szekeret.

– Igen, így szokott lenni. Ha két ökröt fognak a szekér elé, és az egyik gyengébb vagy lustább, akkor a másiknak nagyobb erőt kell kifejtenie, és valahogyan húzza, vonja magával az elsőt is. Látod: világi emberek, és mégis dolgoznak önmagukon. Ti pedig úgy éltek itt, mint valami hercegnők! Képzelj el egy anyát, akinek négy gyermeke van: az egyik gyermek lassúbb felfogású, a másik lelki beteg, a harmadik thalassaemiában szenved, a negyedik éjszakánkét eljárogat, ki tudja hová, a szerencsétlen asszony kínlódik a férjével is. Mennyi mindent kell elviselnie! Méghozzá úgy, hogy bár ordítson a fájdalomtól, mégsem tudja senkinek elmondani, mert bizonyos dolgokról, amelyek a családban történnek, nem lehet a házon kívül beszélni senkinek. Például, a férje élhet teljesen elkülönült életet és semmi figyelmet nem fordít rá. Szerencsétlennek nincs még arra sem pénze, hogy kifizesse a lakást, ki akarják lakoltatni. Kénytelen munkát keresni, kitenni magát különféle veszélyeknek, téged pedig arra kér: „Imádkozz, hogy legalább ezektől a veszélyektől megszabaduljak!”

Vagy a férje iszik, nem dolgozik, és neki egyedül kell dolgoznia, például a sokemeletes házak lépcsőházát takarítja. A férj pedig járja a tavernákat, részegen megy haza éjfél után, veri őt, pénzt követel tőle, sőt maga megy el az asszony főnökéhez és kéri el a fizetését. Ó, milyen nagy szenvedések vannak!

Egyes nők esetében világos a helyzet: voltak bűneik és ily módon kínlódva, fizetnek értük. De vannak olyanok is, akiknek nem voltak ilyen bűneik. Ezek tiszta és nagy jutalomban részesülnek a szenvedéseikért. Ismerek egy anyát. Gyermekkorában olyan volt, mint egy angyal. Jólelkű lélek, a családban a legcsendesebb gyermek volt. És milyen rettenetes férjet kapott! Mekkorát csalódtak a rokonai! Egy részegeshez ment férjhez, aki már gyermekkorában hírhedt csibész volt. Az apja ivott, és ő szintén átvette ezt a rossz szokást. Most pedig ez a szerencsétlen asszony idegen házaknál robotol, sorvad a munkában, a férj pedig veri őt és késsel fenyegeti. Hányszor kiabált vele: „leszúrlak!”. Ő pedig attól fél, hogy egyszer tényleg megöli őt! Valódi kínokat kell elviselnie! Hiszen négy gyermeke van. E szerencsétlen asszony rokonai eljutottak oda, hogy azt tanácsolják, váljon el, de ő így felel: „Úgy gondolom, tűrök még egy kicsit”. És tűr. Értitek ezt? Ez az asszony nem olvasott sem paterikonokat, sem a szentek életét, azonban tűr! „Jól van, mondtam neki egyszer. – De mi lesz a gyerekeiddel, hát csak nézik ezt és nem avatkoznak be?” – „Ők még csak tizenöt-tizenhat évesek, – felelte. – Előbb szolgáljanak a hadseregben, és amikor visszajönnek, akkor majd megzabolázzák egy kicsit az apjukat!”. Vagyis, amíg nem töltik le a katonai szolgálatukat, az asszonynak tűrnie kell a megpróbáltatásokat.

A türelem Isten Kegyelmével tölti el az embert

– Atya, hogyan viselkedjünk azzal az emberrel, aki ingerült, zaklatott?
– Türelemmel.
– És ha nincs türelmünk?
– Akkor menjetek és vegyetek! A szupermarketekben árulják!.. Figyelj ide: ha egy emberben forr a düh, akkor bármit mondasz neki, semmi haszna nincs. Ilyenkor jobb elhallgatni és magadban a Jézus imát mondani. Az imádság hatására lecsillapodik, megnyugszik, és akkor el lehet jutni vele a kölcsönös megértésre. Figyeld meg, hát a halászok sem mennek halászni, ha a tenger fel van korbácsolva. Ők is türelmesen várnak, míg az időjárás megnyugszik.

– Atya, és mivel magyarázható az emberek türelmetlensége?

– Azzal, hogy belül túl sok van bennük a… a világból! Isten az emberek üdvösségét a türelmüktől tette függővé. „Aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt. 10, 22) – mondja az Evangélium. Isten azért adja az embereknek a nehézségeket, a különféle megpróbáltatásokat, hogy tanulják a türelmet.

A türelem a szeretettel kezdődik. Ahhoz, hogy elviselj egy embert, türelemmel légy iránta, ahhoz át kell érezned a helyzetét, az állapotát. A türelem megóvja a családot a széteséstől. Én láttam, ahogy vadállatok bárányokká váltak. Ha bízunk Istenben, akkor simán és jó lélekkel vagyunk képesek megoldani minden problémát. Egyszer, amikor a Sztomion monostorban éltem, találkoztam Konicában egy asszonnyal, akinek tündökölt az arca. Öt gyermek anyja volt. Később eszembe jutott. A férje asztalos volt, és gyakran dolgozott együtt az én mesteremmel. Ha a megrendelők valamilyen jelentéktelen megjegyzést tettek, például: „Jannisz mester, nem lehetne, mondjuk így csinálni?” – akkor mintha a láncról szabadult volna el. „Te fogsz engem tanítani?” – ordított, összetörte a szerszámait, bedobta a sarokba és elment. Hát el tudod képzelni, hogy mit csinált a saját házában, ha idegen házakban így tombolt! Ezzel az emberrel nem lehetett eltölteni még egy napot sem, a felesége pedig évek óta élt vele. Minden nap kínokat szenvedett el, azonban minden iránt olyan jósággal viseltetett és mindent képes volt elviselni a türelem által. Tudtam arról, hogy mi folyik a házukban, ezért amikor találkoztunk, mindig megkérdeztem: „Hogy van Jannisz úr? Dolgozik?” – „Ó, – felelte. – Néha dolgozik, néha pedig – leül és pihen egy kicsit!”. – „És hogy van az életük?” – kérdeztem újra. „Nagyon jól, atyám!” – felelte ő. És ezt tiszta szívből mondta. Nem vette figyelembe, hogy a férje állandóan széttöri a szerszámait – pedig drága szerszámok voltak! – és ezért szegény kénytelen más házaknál munkát vállalni, hogy eltartsa a családot. Látjátok, mennyi türelemmel, milyen jósággal és nemességgel viszonyult minden iránt! Egy pillanatra sem ítélkezett a férje felett! Ezért Isten eltöltötte a Kegyelemmel, és arca tündökölt. Képes volt felnevelni mind az öt gyerekét, és mind az öt gyerekből rendes ember vált.

– Atyám, hogyan sikerült ennek az asszonynak így elviselnie a férjét?

– A jó gondolatok segítségével. „Hiszen ő az én férjem, – gondolta. – Hát egy kicsit szidalmaz engem, de ha én a helyében lennék, én is így viselkednék, én sem tudnék egyensúlyban maradni”. Vagyis ez az asszony az Evangéliumot saját életében valósította meg, és ezért Isten elküldte neki a Kegyelmét. Ha a világi emberek képesek így tűrni, és eltelnek a Kegyelemmel, akkor mennyire inkább kell tűrnünk nekünk, szerzeteseknek, akiknek mindenünk megvan ahhoz, hogy lelki életet éljünk!

Amennyire megértettem az életem során, a legnagyobb botrányok – nem csak a családban, de az állam életében is – kisjelentőségű dolgokból keletkeznek. A családban a házastársaknak mindig alázatot kell tanúsítaniuk a másik iránt, nem csak egymás erényeit kell követniük és látniuk, de el kell tűrniük egymás hibáit, szeszélyeit is. A történések iránti ilyen viszonyulásban nagyon sokat segít, ha elgondolkodunk arról, hogy Krisztus feláldozta magát a bűneinkért, és hogy Ő, Bűntelenként, elvisel minket – emberek milliárdjait, – mi pedig, elviselvén mások hibáit, ezáltal saját bűneink miatti adósságunkat törlesztjük. A Jóságos Isten mindent úgy rendezett el, hogy a különféle adományokkal rendelkező emberek egymást segítsék, látván pedig a hiányosságokat, alázat ébredjen bennük. Mindenkinek vannak hiányosságai, és arra kell törekedni, hogy ezeket kijavítsuk.

Egyszer egy embert jól lehordtam! Ha láttátok volna, milyen engedelmes iránta a felesége, függetlenül attól, hogy az asszony milyen sok képességgel és talentummal rendelkezik. Mellette a férfi olyan, mint egy kisgyerek. Ez az asszony, engedelmeskedvén a férjének, szüntelen elnyeri az Isten Kegyelmét, és lelki takarékszámláján gyűjti azt, a férj pedig önzésével szüntelen elzárja magát a Kegyelemtől és egyre üresebbé válik. Végső soron ki fog megigazulni? Látod: mindennek a titka az alázat. Az mindennek az alapja. Engedelmesség és alázat. Ha ez az ember beismerné a gyengeségeit és kérné Isten segítségét, akkor ő is megkapná az isteni Kegyelmet.

__________________________________

A hű feleség

– Atya! Egy asszony tanácsot kért tőlem, hogy mit tegyen. A férje elhagyta, magával vitte a gyereket és összeállt két másik asszonnyal.

– Mond meg neki, hogy amennyire lehetséges, legyen türelemmel és legyen iránta jóindulattal. Várjon még, ne váljon még el. Egy ember megvető volt a feleségével, verte és sértegette őt, ő pedig mindez iránt türelemmel és jósággal viszonyult, míg viszonylag fiatalon meg nem halt. Amikor néhány évvel később a maradványait kivették a koporsóból, mindenki jó illatot érzett. Azok, akik jelen voltak, nagyon csodálkoztak. Látjátok: ez az asszony életében minden iránt türelemmel volt, ezért megigazult az eljövendő életben.

Volt még egy hasonló eset. Egy világias életet élő fiatalemberben érzelmek lobbantak egy lány iránt, aki egyházi életet élt. Hogy a lányban is hasonló érzések ébredjenek, a fiú igyekezett lelki életet élni, elkezdett járni a templomba. Megházasodtak. Eltelt egy kis idő, és a fiú visszatért korábbi világias életéhez. Már felnőtt gyerekeik voltak – az idősebb egyetemre járt, az egyik lány líceumban, a másik pedig gimnáziumban tanult. Ennek ellenére a férfi továbbra is kicsapongó életet élt. Sok pénzt keresett és azt feslett életre költötte. A szerencsétlen feleség gondossága megőrizte a háztartást a csődtől és tanácsaival segítette a gyermekeket, hogy megmaradjanak a helyes úton. Nem ítélkezett az apjuk felett, nehogy a gyerekekben ellenségesség ébredjen az apjuk iránt és lelki trauma érje őket ezért, valamint azért is, hogy az az életmód, amit a férfi élt, magával ne ragadja őket. Amikor a férfi késő éjjel jött haza, akkor elég könnyen magyarázatot tudott adni a gyerekeknek: azt mondta, hogy az apjuknak sok munkája van. De mit mondhatott volna, amikor a férfi fényes nappal megjelent otthon a szeretőjével? Tudjátok, mit csinált ez az istentelen ember? Bár azt sem érdemelte meg, hogy embernek nevezzék, mert egyáltalán nem volt benne emberség. Felhívta a feleségét, hogy készítsen el mindenféle ételeket, és hazajött az egyik szeretőjével ebédelni. A szerencsétlen anya, meg akarván őrizni a gyermekeket a rossz gondolatoktól, kedvesen fogadta őket. Úgy állította be a dolgot, mintha a férfi szeretője az ő barátnője lenne és a férfi a „barátnőhöz” azért ment, hogy kocsival hozza el a vendégségbe. A gyermekeket átküldte a másik szobába, hogy tanuljanak, hogy ne lássanak illetlen jeleneteket, hiszen a férfit nem érdekelte, hogy ott vannak a gyerekek, és jelenlétükben is megengedett magának illetlenségeket. Ez napról napra megismétlődött. Néha másik szeretőjét hozta. Végül a helyzet odáig fajult, hogy a gyerekek kérdezni kezdték az asszonyt: „Anya, hát hány barátnőd van?” – „Ó ezek régi ismerősök” – mondta a nő. Ezen felül a férfi úgy viszonyult hozzá, mint egy cselédhez, sőt még annál is rosszabbul. Nagyon keményen és embertelenül viselkedett vele. Csak gondoljunk bele, hogyan szolgálta ki ez a nő ezt a két állatot, akik beszennyezték a házát és hogyan igyekezett a gyermekeikben jó gondolatokat ébreszteni! Hiszen nem várhatta, hogy ez a baj hamar elmúlik, hogy azt mondhassa magában: „tűrök egy kicsit” és ezzel megvigasztalódjon. Ez a rettenetes állapot néhány éven keresztül tartott. Azonban, mivel ez az elvetemült ember sok jogot adott maga felett a sátánnak, egyre több démoni vonás jelentkezett benne. Úgy kezdett viselkedni, mint egy őrült, egyre gyakrabban veszítette el az önkontrollját, mindenki iránt gyanakodni kezdett. Egyszer, amikor a testi szenvedély által lerészegült, robogott a kocsijával és a szakadékba zuhant. A kocsi totálkáros lett, ő pedig nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Korházba vitték, ahol az orvosok mindent megtettek, amit csak tudtak, majd hazaküldték. Nyomorék lett. Egy szeretője sem kereste fel ezután, mert már nem maradt sok pénze, az arca pedig teljesen eltorzult. Azonban jóságos felesége és gyermekeinek jóságos anyja gondozta őt, és nem tett neki szemrehányást a korábbi romlott életéért. A férfi nagyon megrendült, és teljesen megváltozott. Őszinte bűnbánatot tartott, kérte, hogy hívjanak hozzá papot, meggyónt és néhány évig igazi keresztény életet élt, megtalálta a lélek békéjét és elhunyt az Úrban. Halála után idősebb fia vette át az üzletet és eltartotta az egész családot. Ez a család nagyon szoros, bensőséges életet él, mert örökölték anyjuktól a jóságot. Az anya pedig – igazi hős. Azért, hogy megmentse a családot a széteséstől, gyermekeit pedig a megkeseredéstől, maga itta ki a keserű kelyhet. Megőrizte a családot a széteséstől, megmentette a férjét, saját maga pedig megszolgálta a mennyei koszorút. Isten az ilyen asszonynak a legjobb helyet adja a Paradicsomban.

Széthullott családok gyermekei

– Atya, a családban a férfi, aki rabja valamilyen szenvedélynek, de beismeri a vétkét, megbánja, de továbbra is e szenvedély rabságában marad, és azt mondja a feleségének: „itt kínozlak benneteket: téged is és a gyerekeket is. Inkább elmegyek, hogy ne szenvedjetek, és tőletek távol fogok élni, küldök nektek pénzt.”, akkor hogyan cselekedjék a feleség?

– Ha a férfi tényleg azt érzi, amit mond, ez arra utal, hogy sok becsület van benne, és ezért a feleség legyen türelemmel. Azonban jobb, ha nem fogja azonnal elhinni azt, amit a férfi mond. Először vizsgálja meg a dolgokat jobban. Hiszen néha az is előfordul, hogy a férfi azt mondja: „elmegyek, hogy ne kínozzalak benneteket”, miközben a valóságban azért akar elmenni, mert összejött egy másik nővel.

A házasság, ha ilyen állapotba jutott, elveszíti az értelmét. A családok egyik pillanatról a másikra széthullnak. Néhány napja eljött hozzám, a kunyhómba egy nagyon megzavarodott ember. Először két gyereke volt az egyik szeretőjétől. Később egy másikhoz ment. Az is gyermeket szült neki, de őt is otthagyta. Ezután harmadszor is megházasodott. Harmadik felesége szintén elvált volt, és szintén három gyereke volt: kettő az első házasságából, egy pedig házasságon kívül született. „Várj, várj, – mondom neki, mikor mesélte. – Hány anyától és hány apától van ez a sok gyerek?”

A szerencsétlen gyerekek pedig pusztulnak. Azok, akikben érzékenység van, nem képesek túltenni magukat a velük történt szerencsétlenségeken és kétségbe esnek, elcsüggednek, egyesek pedig még az öngyilkosságig is eljutnak. Mások, hogy felejtsenek, inni kezdenek. A harmadik drogozni kezd. Csak azt nem tudom, honnan találnak mindezekhez annyi pénzt? Hiszen a legkisebb adag heroin is négyezer drachmába kerül. A nagy adag – hat vagy hétezerbe.

Ide jutnak ezek a szerencsétlen gyermekek. Mivé válnak azok a gyermekek, akiknek szülei az automatikus válás törvénye alapján válnak el? Mily sok fiatal jött el hozzám idén nyáron a kunyhómba, akik a drogozásig süllyedtek. Ezek a szerencsétlen gyerekek szétesett családokból származnak. Huszonhét éves fiatalember, teljes kétségbeesésben, és segítséget kér! Tudod, a szétesett családból származó gyerekeket messziről fel lehet ismerni. A kunyhóm mellett van egy asztal, amelyen rahát-lukum van. Amikor ilyen gyerekek jönnek, vesznek a lukumból és enni kezdik, amikor pedig látják, hogy kilépek a kunyhóból, még nem is ették meg az édességet, rohannak, hogy megcsókoljanak. A kezük tiszta cukor a lukumtól, és mindezt rám kenik! Ezek a gyerekek meg vannak fosztva a szeretettől és a gyengédségtől. Nem ismerik a különbséget aközött, hogy vannak-e szüleik vagy nincsenek. Hazajön-e az apjuk vagy elmegy, velük él vagy nem él velük – e szerencsétlenek életében ez mit sem változtat.

„Igazam van” és „én vagyok a hibás” a családi életben

Megfigyeltem, hogy egyes lelki vezetők azt mondják a férjeknek, akiknek nehézségeik vannak a feleségeikkel: „Tűrj, ez a te kereszted. Mit tehetnél? Ilyen türelemért Isten jutalmat ad neked.” Majd elmennek ezekhez a lelki vezetőkhöz a feleségek is, akiknek ugyanazt mondják: „Tűrj, tűrj és Isten jutalmat ad érte”. Vagyis, bár mindkét fél hibás lehet, a lelki vezető mindkettőt türelemre inti. Vagy lehet, hogy csak az egyik fél a hibás, a lelki vezető mégis azt mondja neki: „Tűrj, tűrj”. Tehát az a fél is, aki miatt nincs béke a családban, önmagát azzal nyugtatja meg, hogy a másik miatt kell tűrnie, miközben a valóságban ő kínozza a házastársát nap, mint nap.

Egyszer eljött a kunyhómba egy ember és panaszkodni kezdett arra, hogy milyen rosszul él a feleségével. A családot a válás fenyegette. Sem ő, sem a felesége nem akarta látni a másikat. Tanárok voltak és két gyerekük volt. Soha nem ettek otthon: a férj az órák után az egyik étterembe ment, a feleség a másikba. A gyerekeknek szendvicseket vettek, a szerencsétlen gyermekek pedig, amikor a szülők hazajöttek, a zsebeiket és a táskáikat kutatták, hogy lássák, mit hozott nekik az apjuk vagy az anyjuk enni! A gyermekek számára ez az élet nagy dráma volt! A férfi emellett énekelt az egyik templomban, azonban abba a templomba, ahol énekelt, a felesége nem járt, ő egy másik templomba járt. Ilyen erős volt közöttük az ellenségeskedés! „Mit csinálhatnék, atyám, – mondta nekem, – nagy keresztet kell elviselnem. Nagyon nagyot. Mindennap veszekedés van otthon” – „És voltál a lelki vezetőnél?” – kérdeztem. „Igen, – felelte, – voltam. A lelki vezető azt mondta nekem: „Tűrj, tűrj, nagy keresztet kell hordoznod”. – „Ohó, – feleltem én akkor, – mindjárt megnézzük, kinek kell nagyobb keresztet hordoznia. Kezdjük az elején. Amikor megházasodtatok, akkor is így veszekedtetek?” – „Nem, – felelte. – Nyolc évig nagy szeretetben éltünk. Istenítettem a feleségemet! Nagyobb áhítattal voltam iránta, mint Isten iránt. Aztán az asszony megváltozott! Kezdett engem behálózni, kötözködni, szeszélyes lett…” Hát hallod, mik nem történtek?! Nagyobb áhítatot érzett iránta, mint Isten iránt! „Na, gyere csak ide galambocskám! – mondom neki. – Tehát te nagyobb áhítatot éreztél az asszony iránt, mint Isten iránt? Hát ki a hibás akkor, hogy ide jutottatok? Te vagy ő? Miattad vette el Isten a Kegyelmet a feleségedtől”. Ezután megkérdeztem tőle: „Hát mit akarsz most csinálni?” – „Valószínűleg el fogunk válni”, – mondta. „Lehet, hogy viszonyod van már valakivel?” – „Igen, – felelte, – el akarok menni egy másik nőhöz.” – „Térj észhez! – mondom neki. – Szállj magadba! Hát nem fogod fel, hogy te magad vagy a hibás? Mindenekelőtt Istentől kell bocsánatot kérned, hogy a feleséged iránt nagyobb szeretettel voltál, mint Isten iránt. Ezután menj el a feleségedhez és mondd meg neki: „Bocsáss meg. Én vagyok a hibás abban, hogy ilyen állapotba jutottunk, és abban is, hogy gyermekeink emiatt szenvednek”. Ezután menj el gyónni, és ezentúl Isten előtt legyen benned az Istent megillető áhítat, a feleségedet pedig szeresd úgy, ahogy a feleséget kell. És meglátod, hogy minden a helyére kerül.” Fellobbanásom haszonnal járt. Sírni kezdett és megígérte, hogy megfogadja a tanácsomat. Hamarosan újra eljött hozzám, nagy boldogságban: „Hálás vagyok neked, atyám, hogy megmentetted a családomat. Minden megjavult: a feleségemmel is és a gyermekekkel is.” Látod? Maga volt mindennek az oka, és eközben azt képzelte, hogy „milyen nagy keresztet hordoz”!

Ti se adjatok soha igazat azoknak a nőknek, akik eljönnek hozzátok a monostorba és panaszkodnak a férjeikre. Ilyen esetben én sem adok soha igazat sem a férjnek, sem a feleségnek. Ellenkezőleg: mindkettőjüket saját hibáikon való elgondolkodásra késztetem. Például, egy nő panaszkodik: „Iszik a férjem, késő éjjel jön haza, káromkodik…” – „Figyelj ide, – tanácsolom neki. – Amikor késő éjjel részegen hazajön, akkor légy vele jóságos. Ha savanyú képpel fogadod és „szekálni” kezded: „hát hogy jöhetsz haza ilyen későn?”, „hát hogyan jöhetsz így haza?”, „hát mikor fogsz végre megváltozni?”, „hát miért kell nekem ilyen keserűséget elviselnem?”, „hát meddig tűröm én ezt?” – akkor a sátán azt tanácsolja neki: „Te nem vagy normális, miért nem hagyod itt ezt a hülyét? Hát nem lenne jobb, ha egy másikkal töltenéd az időd?”. Vagyis, lehet, hogy neked van igazad, de a sátán a másik oldalról fogja behálózni. Ha azonban jóindulattal fogsz vele viselkedni, egy kis türelmet tanúsítasz és imádkozol érte, de nem kezded el vádolni és szidalmazni, akkor melegséget és napfényt fog benned látni, elgondolkodik és megjavul”.

Ha pedig egy férj jön, és elkezdi mondani a magáét: „A feleségem szekál, behálóz, uralkodni akar rajtam…” – „Ó, te szégyentelen! – mondom neki. – Gyerekeid és szenvedő feleséged éjfélig várnak rád, te pedig részegen esel be az ajtón és káromkodsz! Szégyen és gyalázat! Azért házasodtál meg, hogy kínozd a családodat?”

De vannak olyan esetek is, amikor mind a férjnek és mind a feleségnek is igaza van. Egyszer eljött hozzám egy zarándokcsoport és arról beszéltem nekik, hogy milyen tiszta ember volt Makrijanisz. Mind testileg, mind lelkileg tiszta ember volt. Ezt hallván, az egyik ember felugrott és így kiáltott: „Nehogy már Makrijaniszból is szentet csináljanak!” – „Miért?” – kérdem. „Azért, mert verte a feleségét” – mondja. „Hallgass ide, – mondom, – megmagyarázom neked, hogy mi történt közte és a felesége között. Amikor Makrijanisz egyszer pénzt kapott, eljött hozzá egy özvegy, akinek gyerekei voltak és ő odaadta neki a pénzt. A szerencsétlen felesége pedig zúgolódott és elkezdte szidalmazni. „Hát neked is vannak saját gyerekeid. Miért adtad oda neki a pénzt?”. Ekkor adott neki egy nyaklevest és azt mondta: „Neked pedig van férjed, aki eltart téged. Ennek a szerencsétlen nőnek viszont nincs férje. Ki gondoskodhatna róla?”. Vagyis igaza volt Makrijanisznak is és a feleségének is.”

Ezen kívül, ha a házastársak egyike lelki életet él, akkor, még ha igaza is van, bizonyos szempontból „nincs joga”, hogy igaza legyen. Hiszen, lelki emberként, az igazságtalansághoz is ennek megfelelően kell viszonyulnia. Vagyis mindenhez úgy kell viszonyulnia, hogy abban a Gondviselést lássa meg. Arra kell törekednie, ami a másikat megnyugtatja. Hiszen az, aki gyenge és hibát követ el, az valamilyen módon mégiscsak rendelkezik enyhítő körülményekkel. A másik azonban, aki magasabb lelki szinten van és nem viszonyul megértéssel a gyengébb iránt, nem keresi vele a megegyezést, az sokkal nagyobb bűnt követ el. Hogyha a lelki emberek is a világ gondolkodásmódja szerint fognak viszonyulni mindenhez – a világ, a bukott ember igazságérzete szerint – hát hová fog ez vezetni? Ahhoz, hogy szüntelenül a világi bíróságokra fognak rohangálni. Emiatt kínlódnak annyit az emberek.