Pünkösd ünnepe az Egyházmegyében I.

50nicaSzent Egyházunk az idén május 31-én, vasárnap és június 1-én, hétfőn ünnepelte Pünkösd ünnepét. 

A budapesti Nagyboldogasszony templomban immár 13 esztendeje működő, egyházi szláv nyelvű Szentháromság egyházközség számára Pünkösd napja az „oltár ünnepe” és a közösség születésnapja is volt. Az ünnepi szent liturgiát Gyimitrij Kornyilov és Szvjatoszlav Bulah papok végezték Vajna-Éliás István és Vlagyimir Csepizsov diakónusok segédletével, valamint a Gvolik Éva vezette kórus szolgálatával. 

A Szentlélek alászállásának napján, amely egykor a Húsvét utáni 50. napon történt, Jeruzsálemben, és amely az Egyház születésnapja lett, s melyet attól fogva az apostolok minden évben megünnepeltek, a zölddel és virágokkal feldíszített Nagyboldogasszony templom megtelt hívőkkel, akik közül sokan járultak szent áldozáshoz. A sok zöld a kezdet, az újjászületés szimbóluma, és mi mást kérhet egy közösség imádságaiban a maga számára, mint megújulást.

A pünkösdi térdeplő imádságokat szeretetvendégség követte a templom hittantermében.

* * *

trjy15A budapesti, Lendvay utcai, Radonyezsi Szent Szergij templomban Kádár Iván atya arról szólt a sok egybegyűlt hívőnek Pünkösd ünnepén, hogy a legfontosabb, amit kérhetünk ezen az ünnepen az Úrtól, hogy teremtse újjá szívünket, fordítsa teljesen Hozzá. Egyházunknak, a mi ortodox keresztény közösségünk ugyanis merőben mássá kell válnia, mint egy világi szervezetnek, intézménynek, valamilyen vállalkozásra alakult társaságnak a maga emberi szenvedélyeivel és kísértéseivel. Ha szent egyházunk, emberi méltatlanságunk, vétkeink ellenére ma is egyház maradt, azért lehetséges, mert maga az Úr az alapítója és a feje, és a Szentlélek élteti.

Ám a mai ünnepen egy másik eseményre is emlékezünk: a bábeli torony történetére. Amikor az emberek azért nem azért egyesülnek, hogy Isten dolgait cselekedjék, hanem saját maguknak akarnak „nevet szerezni”, a vége a széthúzás és a szétszóródás. Ámde akik várják a Szentlélek eljövetelét és be is fogadják, egyre jobban megértik egymást.

* * *

Hévízen, az ugyancsak egyházi szláv nyelvű, Életet adó Forrás egyházközségben is Pünkösdöt ünnepeltek. A szent liturgiát és az esti vecsernyét a térdeplő imákkal prot. Nyikolaj Kim atya végezte, amelyet a Prokk Natália vezette kórus énekes szolgálata kísért. Az ünnepre sok hívő jött el Hévíz városából, az Oroszországból érkezett, gyógyulni vágyó vendégek közül és Nyugat-Magyarország más vidékeiről.

Nyikolaj atya Pünkösdről, mint az Egyház születésnapjáról szólt igehirdetésében, az Életet adó Szentlélek üdvözítő tevékenységéről keresztény életünkben.

Az elbocsátás és keresztcsókolás után minden hívő kapott egy-egy zöld ágat és virágot Pünkösd emlékére.

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?