…a tengeri út, a Jordánon túl, a pogányok Galileája; a nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk.” Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” (Mt 4,15-17) 

Az Úr Jézus azon a helyen kezdi meg evangéliuma hirdetését, ahol a 732-ben betörő asszír hódítás nyomán az igazhitű izraeliták kisebbségbe kerültek, ahol először feledkeztek el a törvényről, ahol joggal volt mondható, hogy a hívő nép már „sötétségben”, a „halál országában” ült. Nem a nagyvárosokban, nem Jeruzsálemben, hanem ezen az elhagyatott peremvidéken vesz kezdetet a Megváltó földi szolgálata.

Milyen vigasztalás van ebben! Milyen áldás lehet a hívő ember számára, ha saját, szabad akaratából és elhatározásából tanul meg szerény, nehéz vagy idegen körülmények között élni, dolgozni, tanulni! Később, az életben bekövetkező nem várt fordulat, nehézség, krízis nem fogja összeroppantani.

Milyen tapasztalatot, hitben való megerősödést jelent egy kereszténynek, ha kísértésben, nehézségben, ellentmondásban, olykor kudarcban vagy rágalmak közepette tanulja meg hitét megvallani, kereszténynek lenni, ellenséggel is jót tenni, Krisztushoz hűnek maradni! Nem ez hitének a próbája?

Milyen acél válhat abból a vasból, amelyet nem edzettek meg? Milyen hit az, amely nem állta ki a próbát? Milyen értékrendet követ az, aki nem tanulta meg kisebbségben, olykor ellenszélben a jót a rossztól, az igazat a hamistól, az értékest az értéktelentől határozottan megkülönböztetni? A rosszat, a hamisat, az értéktelent elkerülni, a jót, az igazat és az értékest pedig követni? Különösen olyan időkben, amikor a jót nemritkán rossznak, a rosszat pedig jónak mondják, sőt törvénnyel szentesítik?

Nemde erre utal az apostol, amikor így ír:

„Ne legyünk többé kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.” Ef 4,14-15

A nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk.”

A próféta nem az érzékelhető sötétséget nevezte „sötétségnek”, hanem az Isten nélküli létet, amely egyenlő „a halál országával és árnyékával”. A fényt sem egyszerűen „fénynek”, hanem „nagy fénynek” nevezte, hogy megértsük, másról van szó, mint a napnak fényt árasztó világosságáról. Az Úr Jézust befogadni, követni, vele élni, és hozzá hűségesnek maradni, akkor is, ha mások elhagyják vagy elfordulnak tőle, több mint a földi, érzékelhető fényben való biztos fizikai tájékozódás és élet. Mert ő az emberi lélek és szellem számára nyújt egyszeri és biztos irányt, le nem alkonyodó fényt, örök életet!

Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.”

A hasonlót csak a hasonlóval lehet megismerni! Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát — mondja János evangéliumában az Úr (7,17) —, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.

„Térjetek meg”, tartsatok bűnbánatot, azaz: gondolkodjatok ezentúl másként, vizsgáljátok felül eddigi gondolkodásotokat, életmódotokat, tisztuljatok meg és szabaduljatok meg mindattól, ami bennetek nem a Megváltóé, és akkor elközelít hozzátok a mennyek országa!

I. T.