A miskolci ortodox közösség Pünkösd vasárnapján, a Szentháromság napján ünnepelte temploma címünnepét. Előző délután a hívek friss zöld ágakkal és virágokkal díszítették fel a templom hajóját és az ikonosztáziont, majd kezdetét vette a lítiával egybekötött esti istentisztelet. Ezen az estén Húsvét óta először hangzott fel a “Mennyei Király” kezdetű ének, a Szentlélekhez szóló legismertebb ortodox imádság. A pünkösdvasárnapi szent liturgiát az egyházközség tagjai és a vendégek részvételével Tatárka Kirill megbízott parochus, Venegyikt (Hromej) szerzetespap, a körtvélyesi Szent Mihály arkangyal monostor szerzetese és Szegedi Szabolcs István diakónus végezte.
A pünkösdi “soknyelvűség” szellemében a liturgia imái és énekei is több nyelven csendültek fel, az Úr imádsága pedig a hívők részéről, a magyaron kívül görögül, egyházi szlávul, bolgárul, románul, angolul és arabul is elhangzott. Az ünnepi körmenetet a gyermekek vezették, akik a körmeneti keresztet és a Szentháromság ikonját vitték, majd a papság és a hívő nép következett. A templom négy oldalánál megállva a papok szentelt vizet hintettek a négy égtáj irányába, imádságot mondva a templomi közösség, a város és a benne élők oltalmáért és békességért. A déli kapunál hangzott el a körmeneti evangéliumi olvasmány.
A templomba visszatérve kezdetét vette a pünkösdi esti istentisztelet a „térdeplő imákkal”, amelyek mindig mély hatással vannak a résztvevőkre.
Az ünnep végén a parochus rövid prédikációval fordult az ünneplő közösséghez, amelyben a Szentlélek megszentelő és megújító kegyelmét kívánta minden jelenlévő számára. Az ünnepség agapéval folytatódott, pünkösdi örömben, amelynek során a parochus teológiai tárgyú könyvekkel ajándékozta meg azokat a híveket és családokat, akik munkájukkal, buzgalmukkal jelentősen hozzájárultak a közösség építéséhez, az egyházközség javainak megőrzéséhez, gyarapodásához. Az idei ünnep egyik különösen kedves mozzanata volt, hogy az arra vállalkozók megszólaltathatták a templom több éve néma harangját, amelyet néhány nappal korábban Tóth István, Kárpáti László és a megbízott parochus együtt, újra működőképessé tettek.
T. K.
This post is also available in: orosz