Egyházmegyei lelkészeket tüntetett ki Márk érsek

krestnapersnA Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja három egyházmegyei lelkészt tüntetett ki aranyozott mellkereszt viselésének a jogával március 18-i rendeletével. A kitüntetett lelkészek: Gyimitrij Kornyilov pap, a budapesti Szentháromság egyházközség parochusa, Krank József pap, a nyíregyházi Szent György Nagyvértanú egyházközség parochusa és Sípos Barnabás pap, a debreceni Szentháromság egyházközség parochusa.

Szívből köszöntjük a három lelkészt ebből az alkalomból, és további áldott szolgálatot kívánunk számukra „számos éven át”!

Az egyházi rendtartás szerint a kitüntetések a lelkészek és a világiak jutalmazását és egyben ösztönzését jelentik az ortodoxia érdekében végzett tevékenységükért a lelkészi szolgálat, a teológiai és tudományos munkásság, az egyházszervezés, a lelki élet újjáélesztése, a templomok helyreállítása, a misszió, a karitatív-szociális  szolgálat és a felvilágosítás területein. Az aranyozott mellkeresztet az egyházmegyei püspök adományozza a papi süveg viselésének a joga után legalább három évvel, valamint a tényleges papi szolgálat ötödik évének betöltésével. A püspök a szent liturgia során teszi fel a keresztet a pap nyakába, a felon (palást) fölé, aki a hétköznapokon a reverendája fölött viseli.

Ahhoz, hogy a kitüntetés tényét és örömét, amit látunk és hallunk, helyesen értékeljük, vegyük figyelembe azt is, amit csak ritkán látunk vagy hallunk, mivel az oltárban, a pap beöltözése során történik. A pap, mielőtt magára ölti a keresztet, keresztet vet, megcsókolja, és közben az Úr Jézus szavait idézi:

„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem (Mk 8,34).”

 

 

 

This post is also available in: orosz