Az Úrban szeretett főtisztelendő főpásztorok, tiszteletreméltó lelkipásztorok és diakónusok, istenszerető szerzetesatyák és szerzetesnővérek, kedves fivérek és nővérek!
Ma templomaink megtelnek emberekkel, akik azért jöttek, hogy dicsőítsék a Megszületett Isteni Gyermeket, az Üdvözítő Krisztust, és a Tisztaságos Istenszülő Szűz Máriát.
Krisztus Születése az egész emberi történelem középponti eseménye. Az ember mindig is kereste Istent, ámde Ő csak megtestesült, Egyszülött Fiában mutatta meg magát teljes valójában az emberiségnek. Isten Fiának eljövetelével, aki az Emberfia is, tudta meg a világ, hogy Isten ─ Szeretet, nem csupán egy korlátok nélküli Erő, hogy Isten Irgalom, nem csupán Bosszúállás, hogy Isten az élet és az öröm forrása, nem csak Félelmetes Bíró, hogy Isten Szentháromság, akinek belső törvénye szintén a szeretet, s nem csupán a világ magányos Uralkodója.
A mai napon azt az eseményt ünnepeljük, amely gyökeresen megváltoztatta az emberi történelem irányát. Isten leereszkedik az emberi élet legmélyére, egy lesz az emberek közül, magára veszi bűneink, emberi betegségeink és gyöngeségeink teljes súlyát, és felviszi a Golgotára, hogy megszabadítsa az embereket az elviselhetetlen tehertől. Isten mostantól fogva nem valahol a megközelíthetetlen egekben van, hanem itt, velünk, közöttünk. Minden szent liturgián elhangzik a köszöntés, „Krisztus közöttünk!”, és rá a válasz, „Van és lesz!” Ez pedig világos tanúságtétel arról, hogy a Megtestesült Isten, a Megváltó Krisztus valóságos módon hívei között van. A gyakori szentáldozással és azzal az igyekezetünkkel, hogy parancsolatait teljesítsük, igazi közösségbe kerülünk Vele, a mi Megváltónkkal, és elnyerjük a bűnök bocsánatát.
A Krisztusban hívők, a hozzá hű tanítványok feladata, hogy még földi életükben bizonyságot tegyenek a Krisztusban megjelent Mennyek Országáról. Hatalmas tisztesség az, amit Isten ránk bízott: úgy cselekedni ebben a világban, ahogyan a mi Tanítónk és Istenünk cselekedett, Krisztus erejével felvértezve ellentmondani a bűnnek és a gonoszságnak, kitartani a jócselekedetek buzgó végzésében, és nem csüggedni a küzdelemben, amelynek célja, hogy bűnös természetünket átalakítsuk egy új, kegyelemmel teljes ember természetévé.
A Megváltó Krisztus az Istenhez fűződő hiteles kapcsolat megkerülhetetlen és abszolút jelét mutatta fel számunkra – a felebarátunkat. Ha magunkra vesszük mások gyöngeségeit, ha osztozunk mások fájdalmában és bánatában, együtt érzünk a szerencsétlenekkel és a kisemmizettekkel – „betöltjük Krisztus törvényét” (Gal 6,2), és hasonlóvá leszünk az Üdvözítőhöz, aki magára vette gyöngeségeinket és hordozta betegségeinket (Ézs 53,4).
Ám nem is lehet Krisztus Születésének ezen az örömteli és fényes ünnepén, amikor minden teremtmény áhítattal borul le az Isteni Gyermek bölcsője előtt, megfeledkezni a többi emberről. Annak a hatalmas kegyelemnek, amit ma nyerünk el templomainkban, bőségesen ki kell áradnia azokra is, akik még mindig az Egyházon kívül vannak, és akik a világ elemeihez és nem Krisztushoz alkalmazkodnak (Kol 2,8). De ha mi magunk nem teszünk lépéseket, lehet, hogy ez az Örömhír el sem jut hozzájuk, és ha mi nem nyitjuk meg szívünket, hogy megosszuk másokkal a bennünket betöltő örömet – lehet, hogy ez az öröm sohasem fogja megérinteni azokat, akik ennek híján vannak, ám készek lennének befogadni.
Isten Fiának megtestesülése addig soha nem látott magasságba emelte emberi természetünket. Krisztus által az ember nem csupán „Isten képére és hasonlatosságára” lett teremtve, hanem Isten gyermekévé fogadja őt, ahogyan az Írás mondja: „Most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe” (Ef 2,19). Az Úr Imádsága is az Istenhez való közelségünkről és bizalmunkról tesz tanúbizonyságot, amelyben úgy fordulunk Teremtőnkhöz, mint édes, Mennyei Atyánkhoz.
Minden egyes emberi életnek felbecsülhetetlen az értéke, mivel az ára Isten Egyszülött Fiának megtestesülése, élete, halála és feltámadása által lett megfizetve. Ez még erőteljesebben buzdít bennünket arra, hogy kivételes figyelemmel és istenfélelemmel tekintsünk minden emberre, függetlenül attól, hogy mennyire különbözik tőlünk. Szent Filaret (Drozdov) metropolita arra tanít minket, hogy „a szeretet nem más, mint a felebarátunk jólétéért való élő és tevékeny fáradozás”. Krisztus Születésének az ünnepe mindenekelőtt erre a tevékeny szeretetre hív bennünket ezekben az örömteli napokban. Úgy, ahogyan az Apostol mondja, a testvéri szeretetben legyünk egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, lélekben buzgók, mint akik az Úrnak szolgálunk! (Róm 12.10-11)
Szívből köszöntelek Mindnyájatokat Krisztus Születésének fényes ünnepe alkalmából. A szeretet és békesség Istene (2Kor 13,11) adjon népeinknek és külön-külön mindnyájatoknak békességet és boldog életet az újesztendőben.
+ Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája
Krisztus Urunk Születésének ünnepén
2013/2014, Moszkva
This post is also available in: orosz