Pünkösdkor három egyházközség ünnepelte oltárünnepét a Magyar Ortodox Egyházmegyében

A debreceni Szent Háromság templom

Számos hívő gyűlt össze a kis debreceni Szentháromság templomban, hogy Pünkösd napját és egyben a templom ünnepét megünnepeljék.

A szent liturgia után körmenet és esti istentisztelet volt a térdeplő imákkal, majd szeretetvendégség a templomkertben.

Az ünnepen készült képek itt láthatók. S. B.

Szent Háromság orosz ortodox egyházközség

A budapesti, Petőfi téri Szentháromság egyházközségben, amely szláv nyelvű és az ó-naptárt követi, a szép számmal egybegyűlt hívek a korai pünkösdi szent liturgián ünnepelték oltárünnepüket, a „Szentháromság” ünnepét, majd a liturgia utáni pünkösdi vecsernyén elvégezték a térdeplő imákat. Dmitrij Kornyilov parochus mellett Vajna-Éliás István és Szvjatoszlav Bulah diakónusok szolgáltak, a kórust pedig Bilku-Lepahin Marina vezette.

Az ünnep alkalmával a hívők arra emlékezhettek, hogy az egyszerű halászok közösségéből Pünkösd napján született meg Krisztus dicsőséges Egyháza, amelyen „a pokol kapui sem vesznek erőt”. Országok, népek, civilizációk születnek és elmúlnak, ám a Pünkösd ünnepén született Egyház ma is él, és mai is hív minden embert a Krisztussal való egyesülésre és az örök életre.

A pünkösdi térdeplő imákban, amelyek egy évben csupán egyszer hangzanak el, az egész emberi nemért, az egész világért, élőkért és elhunytakért egyaránt imádkoznak ezen a napon. Az ortodox templomokat zöld gallyak díszítik, amelyek a természet évenkénti újjászületésére, és egyúttal minden emberi lélek újjászületésére emlékeztet, aki rálép az örök élet megnyílt útjára.

A pünkösdi szent liturgián a hívők arról is megemlékeztek, hogy az egyházközség Pünkösd ünnepén kezdte meg működését tizenegy évvel ezelőtt. Hagyományok születtek és erősödtek meg, és a hívők, jóllehet különfélék, az egy Krisztus köré gyülekezve mind egy valódi közösséget alkotnak.

D. Kornyilov parochus

A miskolci Szent Háromság templom

A miskolci templom is Pünkösdnek, „Szentháromság” ünnepének van szentelve. Az alábbiakban Tarkó Mihály parochus ünnepi gondolatait olvashatjuk:

Pünkösd ünnepére 

Krisztus Urunk feltámadása után negyven napon át többször is megjelent apostolainak, és Isten országáról tanította őket (Csel 1,3). Most már megértették szavait, a rá vonatkozó próféciákat, hiszen a feltámadás fényében minden tiszta és világos lett számukra, s az apostolok szinte versengtek egymással, melyikük szolgálhatja odaadóbban a közéjük visszatért Mestert, melyikük tudja jobban elfeledtetni korábbi esendőségét, megalkuvását, azt, hogy gyávának bizonyult.

Jézus szavaira, „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19), örömükben máris útnak indultak volna, hogy elvigyék a megváltás örömhírét a föld végső határáig, ha a Mester nem figyelmeztette volna őket: „Maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból” (Lk 24,49). Ekkor emlékezhettek vissza Jézus szavaira, arra, amit az Utolsó Vacsorán mondott nekik: „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre , és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26).

Amikor Jézus a mennybe, az Atyához emelkedett, az elválás ténye már nem fájt a tanítványoknak, hanem „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe” (Lk 24,52), és „mindnyájan állhatatosan egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban” (ApCsel 1,14), várva a megígért Vigasztalót, akitől erőt nyernek majd küldetésük teljesítéséhez.

Tíz nappal az Úr mennybemenetele után történt a Pünkösd csodája: „mindnyájan beteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak” (Csel 2,4). Akkor nem volt már többé maradásuk, elindultak a világba, hogy hirdessék Krisztus evangéliumát, és tulajdon vérükkel tegyenek bizonyságot annak igazságáról.

Az apostolok igehirdetése és vértanúsága nyomán új tanítványok és új vértanúk születtek, élő közösségek jöttek létre Keleten és Nyugaton, és a megfeszített és feltámadt Krisztus örömhíre elterjedt az egész akkor ismert világban.

Az Ortodox Egyház már az apostoli időktől fogva úgy értelmezte Krisztus Urunk missziós parancsát, hogy azt összeegyeztette a nyelveken szólás pünkösdi csodájának benső értelmével. Úgy hirdette és hirdeti ma is az evangéliumot „minden népnek”, hogy az minden nép számára valóban érthető legyen, és az emberi szívek legmélyére jusson. Ezért az ortodox népek szembetűnő sajátossága, hogy az ortodoxiát elválaszthatatlan és benső örökségüknek tekintik, amely nélkül még nemzeti jellegük is hiányos lenne. A magyar ember számára az ortodoxia elsősorban magyar, a görögnek görög, a szláv népeknek pedig szláv örökséget jelent. A magyar ortodoxoknak évszázadokig tartó, gyakran kilátástalan küzdelmet kellett vívniuk azért, hogy saját nyelvükön hallgathassák szertartásaikat, imádkozhassák mindennapi imáikat.

Pünkösd ünnepe ezért nekünk, magyar ortodoxoknak nagyon sokat jelent: Isten üzenetét arról, hogy előtte minden nép, minden nyelv egyformán kedves. Magyar anyanyelvünkön dicsőíthetjük Őt, és ugyanakkor szent ortodox egyházának gyermekei lehetünk. Ezen a ponton kell hálás szívvel és tisztelettel megemlékeznünk fordító elődeinkről, közöttük Berki Feriz atyáról, akiknek múlhatatlan érdemeik vannak a magyar nyelvű ortodoxia létrehozásában. Legyen örök emlékük!

A Pünkösd másik nagy üzenete minden embernek szól. Amikor Jézus először küldte el igehirdető útjára a hetven tanítványt, így szólt hozzájuk: „Ha valamelyik házba bementek, először ez mondjátok: Békesség e háznak!” (Lk 10,5). Ő maga is a „békesség” szóval köszöntötte apostolait feltámadása után (Jn 20,19; 21,26). És nemcsak azért, mert Keleten ez a szokásos üdvözlés, hanem azért, mert mély értelmet adott e szónak: hogyan is fogadhatná bárki szívébe az Úr Jézus evangéliumát, ha lelkében nincs békesség, ha nem békélt meg Istennel, embertársaival és önmagával? Amikor tehát az apostolok a pünkösdi csoda erejével eltelve elindultak az evangélium hirdetésére, ők is Krisztus békéjét hallatták mindenütt, amerre csak a Lélek vezette őket.

Mindez azt jelenti, hogy a Pünkösd az emberi közösségek, a nemzetek kölcsönös megértésének is ünnepe. Az egész emberiségnek szól Krisztus üzenete, hogy bár az emberiség sok fajra, vallásra, nemzetre, világnézetre oszlik, van a világon egy közös nyelv, amelyet minden nép megérthet, és magáénak fogadhat el: Krisztus békességének és egységének a nyelve. A békétlenség, a széthúzás a „szétdobálónak”, a diabolosznak a nyelvezete. Mindenki szabadon döntheti el, kinek a nyelvén akar beszélni… Csak akkor érezhetjük és mondhatjuk, hogy méltó hordozói vagyunk a pünkösdi lelkületnek, ha embertársaink felé mindenkor Krisztus békéjét és egységét igyekezünk közvetíteni.

T. Mihály parochus