Isten segítségével befejeződtek a debreceni templom átépítési és felújítási munkálatai. Nem mondhatom, hogy egyszerű volt, hiszen sajnos voltak, akik hátráltatták e nemes feladatot. Először azt gondoltam, hogy egy templom építése másokat is olyan lelkesedéssel, buzgósággal és örömmel tölt el, mint engem. De hamar rájöttem, hogy nem így van. Valóban megtapasztaltuk, hogy az Isten ügye nem is olyan egyszerű.
Az utóbbi időben sokan tették föl nekem azt a már kissé bosszantó kérdést: Mikor készül el végre a templom?
Erről akaratlanul is egy történet jut az eszembe: egy ifjú szerzetes Szent Péter apostol leveléből egy versen elmélkedik. “Istennél ezer esztendő olyan, mint egy nap, és egy nap, mint ezer esztendő.” Miközben ezen gondolkodik, a monostorhoz közeli erdőbe sétál, de még mindig ez a mondat jár az eszében. Nem érti. Estig ül ott, majd meghallja a vecsernyére hívó harangot, és elindul vissza. A monostor kapusa ismeretlen számára, s megdöbbenve látja, hogy a többi szerzetes testvérét sem ismeri. Az öregek kérdezgetik, kicsoda és honnan jött. Miután megmondja a nevét, a többiek megrémülnek. Háromszáz éve nem neveztek így senkit ebben a monostorban, mert volt egy, aki kétkedő volt, az erdőbe ment és eltűnt. A monostor évkönyvében megkeresik az akkori igumen nevét, és megtalálják az ifjú szerzetes nevét is. Rájönnek, hogy ő az, aki háromszáz éve eltűnt. Az ifjú erre megijed, haja megőszül, megöregszik, halálán van. Ezt mondja a többieknek: “Ne gondolkodjatok sorsomon. Most már tudom, hogy Isten tér és idő felett áll. És az Ő szemében ezer esztendő olyan, mint egy nap, és egy nap, mint ezer esztendő.”
Ezek után föltehetjük magunkban a kérdést: Tényleg olyan sokat kellett várnunk? Egyáltalán nem. És helyesen töltöttük-e ezt az időt. Mindenképpen! Mégpedig azért, mert minden probléma, nehéz ügy, mely az építkezés alatt felmerült, alázatra és türelemre tanított mindnyájunkat. Igazán megtanultuk, és megértettük, hogy az Isten ügye nem könnyű.
Ha sokan nem is tudják, vagy nem akarják elismerni, a templom különleges hely. Valójában itt kaphatjuk meg mindazt, amire igazán szükségünk van. Lelki otthon, ahol mindenkinek egy a célja: hogy eljussunk az üdvösségre. Minden alkalommal, amikor templomba megyünk és részt veszünk a szent szolgálaton, egy-egy lépéssel közelebb kerüljünk az Istenhez, és megtapasztaljuk, hogy köztünk van. A mai világban a templom az a hely, ahol megpihenhetünk, erőt és segítséget kaphatunk.
Adjunk hálát az Istennek, hogy megajándékozott nem csak minket, de egyházmegyénket, és Debrecen városát is ezzel a templommal, mely az Ortodoxiát hivatott képviselni és közvetíteni minden ember felé.
Itt köszönjük meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak a pályázaton nyújtott támogatást, Szabó Ferenc úrnak és munkatársainak, akik áldozatos munkájukkal a kivitelezést biztosították, és minden testvérünknek, akik segítették a munkánkat.
Megérte a várakozás, mert most annál nagyobb az örömünk, és visszatekintve talán nem is volt olyan hosszú idő. Hiszen megtanultuk, hogy “Isten szemében ezer esztendő olyan, mint egy nap és egy nap, mint ezer esztendő.”
Sipos Barnabás debreceni ortodox parochus