A Fővárosi Táblabíróság 2004. október 13-án tárgyalta azt a vagyonjogi keresetet, amelyet a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa, mint felperes nyújtott be a Magyar Ortodox Egyházmegyével, mint alperessel szemben a budapesti Petőfi téri Nagyboldogasszony templom és a hozzátartozó lakóingatlanok tulajdonjogával kapcsolatban. A felperes képviselőjeként a tárgyaláson jelen volt Kalota József protopresbiter, az alperes képviselőjeként pedig Hilarion (Alfejev) bécsi és ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja. A tárgyalóteremben helyet foglalt Pavel (Ponomarjov) rjazanyi és kaszimovi érsek, volt bécsi és budapesti püspök is, valamint a Nagyboldogasszony egyházközség papjai és számos híve. Az alperes jogi képviseletét Dr. Parais József és Dr. Kiss Eleonóra ügyvédek látták el.
A másodfokú bíróság megvizsgálta a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa által az elsőfokú ítéletet követően benyújtott fellebbezés megalapozottságát, meghallgatta a felek jogi képviselőit, majd pedig ítéletet hirdetett. A Táblabíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság által 2004. május 18-án hozott ítéletet alapos mérlegelés és a felek által benyújtott periratok teljes körű, kimerítő áttanulmányozása előzte meg, ezért az elsőfokú döntést helybenhagyva, másodfokon is elutasította az Exarchátus keresetét. A másodfokú ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs. Continue reading →