Főtisztelendő és exellenciás urak, kedves testvéreim, tisztelt vendégeink!
Azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljünk egy nevezetes eseményt e templom és Üröm város életében. A mai napon Alexandra Pavlovna nagyhercegnő földi maradványai visszatérnek ide – történelmi nyughelyükre. Ezzel eredményesen lezárul az a hosszú várakozással, munkával és imákkal teli időszak, amelyet mindazok átéltek, akik számára becses ez a hely és ez a templom.
Alexandra Pavlovna nagyhercegnőt – I. Pál egész Oroszország cár leányát – politikai megfontolásokból adták férjhez Habsburg József főherceghez, Magyarország nádorához. Ám ez a kezdetben tisztán dinasztikus megfontolásokból megkötött házasság nagyon hamar az egymást szerető szívek őszinte szövetségévé vált. Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen a nagyhercegnő gyermekkora óta sok csodálatos jellemvonással rendelkezett.
A nagyhercegnő lelki világának fő vonásait az őszinte hit és a valódi keresztényi istenfélelem alkották. A cári udvarban nevelt nagyhercegnő már ifjú korában elsajátította a földi uralkodóknak szóló isteni intelmet: „Nem menti meg a királyt a nagy haderő, a hőst sem menti meg az ő nagy ereje. Íme az Úr szemei azokon vannak, akik félik őt, akik az ő irgalmában reménykednek. Mert a király reménykedik az Úrban és a magasságos irgalmában meg nem inog.” (Zsolt 20).
A nagyhercegnő keresztényi kegyessége, amit szelídség és alázatosság jellemeztek, az őt körülvevőkkel kialakult kapcsolatában is megnyilvánult. A kortársak visszaemlékezései szerint Alexandra Pavlovna rendkívül szívélyes, figyelmes és jól művelt volt. Éppen ezért, mindenki, aki csak találkozott vele, azonnal e mély és rendkívüli személyiség hatása alá került. Nem csak az udvar, a felső körök, a művészetek képviselői szerették, de az egyszerű nép is. Széleskörű karitatív tevékenysége, a szegények és elnyomottak iránti őszinte gondoskodása a magyar nép hatalmas szeretethullámát váltotta ki az ifjú nádorné felé. A nagyhercegnő lelki atyjának – Andrej Szamborszkij protoierej – visszaemlékezése szerint, élete utolsó napjaiban a nép iránta táplált szeretete elképzelhetetlen méreteket öltött. És a halálhíre által kiváltott gyász valóban össznépi volt.
Emlékezzünk arra is, hogy mit tett a nagyhercegnő Magyarországért, amelyet második hazájának tartott. Történelmi mértékkel nagyon rövid ideig élt itt, de mennyi figyelemre méltó kezdeményezés fűződik a nevéhez! Tiszteletére művészeti fesztiválokat rendeztek, amelyekre többek között olyan nagy zeneszerzők utaztak Budára, mint Haydn és Beethoven. A történelem az ő nevével kapcsolja össze a magyar nemzeti lobogó megjelenését abban a színösszeállításban, amelyben ma is ismerjük. Pest építése és bővítése mások mellett az ő kezdeményezéséből is történt.
A váratlan halál megszakította e csodálatos asszony földi útját. Halála őszinte gyászt váltott ki sok ezer magyar és orosz ember szívében. De a halál nem tudott gátat vetni a nagyhercegnő jótékony hatásának alattvalóira és mindazokra, akik szerették őt. Egy nagy orosz szent – Remete Szt. Feofán – egy hasonló esemény kapcsán ezt írta: „Váratlan halál. Bár szomorú, elkerülhetetlen, de nem idegen a keresztényi vigasztól. Imádkozni fogunk az elhunytért. De vajon nem Tőle kapunk-e előbb imáds��gos támogatást?”Éppen ezért, ma is, 200 évvel a nagyhercegnő halálát követően, imával emlékezve erre a tiszta és kegyes lélekre, a világos szomorúsággal együtt, lelki erőnk megszilárdulását is érezzük, mert tudjuk, hogy ő most a mennyei uralkodó trónusa előtt áll.
Alexandra nagyhercegnő idő előtti halála nyomán alakult meg az Ürömi Orosz Lelki Misszió, melynek fő célja a cári család tagja emlékének imádságos ápolása volt. Ezen túl, a Lelki Misszió hosszú időn át lelki támaszt és vigaszt adott azoknak az orosz embereknek, akik a sor akaratából Magyarországra kerültek. A Missziót többször keresték fel a cári család tagjai, látogatták meg a kulturális élet ismert személyiségei, írók, politikusok. Az Ürömi Misszió csodálatos könyvtárral rendelkezett, templomának pompája kiemelkedő volt. A papból, diakónusból és 4 énekesből álló templomi személyzet lehetővé tette, hogy az istentiszteletek és az ortodox hívők lelki igényeinek gondozása méltó színvonalon valósuljanak meg.
Az utóbbi évtizedek azonban szomorú lapot jelentenek a templom történelmében. Megszűntek a rendszeres istentiszteletek, a templom fokozatosan hanyatlásnak indult. Több betörés történt, régi ikonok tűntek el, valamint értékes kegytárgyak és könyvek. Az utolsó betörés Alexandra Pavlovna földi maradványainak megszentségtelenítésével végződött. Ezt követően, a maradványok biztonsági megfontolásból a Habsburg család budavári kriptájában kerültek elhelyezésre.
De az Úrnak úgy tetszett, hogy erre a szent helyre ne boruljon a feledés homálya és hogy folytatódjék az Ürömi Lelki Misszió nemes küldetése. 1990-ben a budapesti Radonyezsi Szent Szergij egyházközség erőfeszítéseinek hála megkezdődött a templom újjászületése. A magyar földön álló e rendkívüli orosz emlékkápolna felépítésének 200. évfordulójára a budapesti orosz gyülekezet és az Orosz Egyházi Kultúráért alapítvány erőfeszítéseinek hála megkezdődtek a templom és a sírkert helyreállítási munkálatai. Ezzel párhuzamosan ismét rendszeressé váltak az istentiszteletek. Ismét felhangoztak az imák és a templom új életre kelt. Hívő emberek kezdtek kijárni ide és nekik köszönhetően gyarapodtak a helyreállítás forrásai. Lehetetlen felsorolni az elmúlt években elvégzett munkák teljes leltárát. Akik régóta ismerik ezt a helyet, körbetekintve felmérhetik a már elvégzett munkák nagyságát.
A mai napon őszinte és szívemből fakadó köszönetet szeretnék mondani mindazoknak akik munkájukkal részt vettek és továbbra is részt vesznek a templom újjáélesztésében. Hatalmas segítséget kaptunk Üröm önkormányzatától és személyesen Laboda Gábor polgármester úrtól. Az ő szívélyes, állandó részvétele a templomot körülvevő terület rendezésében gondos és szorgalmas vezetőre utal, aki őszintén szívén viseli szülőhelye szent és történelmi emlékeinek sorsát. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a mai napon átadhatom polgármester úrnak azt a kitüntetést – a Radonyezsi Szent Szergij érdemrendet – melyet munkássága elismeréseként Őszentsége II. Alexij Moszkva és egész Oroszország patriarchája adományozott részére.
Folyamatosan jelentős erkölcsi támogatást érzékeltünk a Habsburg dinasztia képviselői és különösen is Habsburg Mihály főherceg részéről, aki a legaktívabb szerepet vállalta a nagyhercegnő földi maradványai visszahozatalának megszervezésében. Tudjuk, hogy őexellenciája milyen szeretettel viseltetik Üröm iránt, a település történelmi hagyatékához és a község lakosaihoz. A mai napon látványosan beérett a főherceg úr több éves gondoskodása a község iránt – a település visszakapta legnagyobb szentségét. A mai napon őszentsége II. Alexij Moszkva és eg��sz Oroszország patriarchája nevében örömmel adom át a főherceg úrnak az Orosz Ortodox Egyház Szent Vlagyimir fejedelem érdemérmét.
A templomunk újjáélesztésében vezető szerepet játszik az Orosz Egyházi Kultúráért Alapítvány, és különösen annak elnöke Boris Fuzek úr, illetve az alapítvány fő adományozója, Rogyion Klimov orosz vállalkozó. Az utóbbi három év során az alapítvány vállalta magára a helyreállítási munkákkal járó legnagyobb finanszírozási és szervezési terheket.
Külön köszönetet szeretnék mondani a Szent Szergij gyülekezet elöljárójának, Kádár Iván protoierejnek. Az ő vállára nehezedett a templom helyreállításával járó felelősség legnagyobb része. Figyelmességének, türelmének és eltökéltségének hála sikerült leküzdeni azt a számos akadályt és nehézséget, amelyek óhatatlanul fel szoktak merülni minden Istennek tetsző cselekedet kapcsán. Köszönetet mondok továbbá Nyikoláj Kim atyának, a Szent Alexandra vértanú templom elöljárójának, a templom és az istentiszteleti élet helyreállításában való részvételéért.
Végezetül, reményemet szeretném kifejezni a tekintetben, hogy ez a szent templom, amely oroszok és magyarok, ortodoxok és katolikusok erőfeszítéseinek hála újjászületett, a békéért és az emberek közötti szeretetért mondott imáknak ad majd otthont. Olyan hely lesz, ahol részesülhetünk népeink lelki örökségéből, ahol az emberi lelkek egy új életre születhetnek újjá Krisztusban.