Főtisztelendő Mihail Ausztriai metropolitának,
a Konstantinápolyi Patriarchátus magyarországi Exarchájának

Főtisztelendőséged!

Válaszolva az Ön 2003. november 3-án kelt levelére, először is szeretnék rámutatni arra a megengedhetetlen hangnemre, amelyben a levél íródott. Azok a kifejezések és hasonlatok, amelyeket Ön az Orosz Ortodox Egyházzal kapcsolatban használ, nem elfogadhatóak még egy világi embertől sem, nem is szólva egy olyan dicsőséges és megbecsült Egyház, mint a Szentséges Konstantinápolyi Egyház, főpapjától. Az Egyházaink között folyt levelezés, bármilyen bonyolult kérdést érintettünk is, aligha ereszkedett le valaha is ilyen alacsony és méltatlan hasonlatok szintjére. Ezért szeretnék reménykedni abban, hogy Főtisztelendőséged, ahogyan az egy a püspöki rangban álló emberhez méltó, a jövőben visszafogottabb kifejezéseket és jellemzéseket fog használni, különösképpen, ha valamely Helyi Egyházról esik szó.

A Főtisztelendőséged által kezdeményezett levelezés arra kényszerít, hogy újra visszatérjek a Petőfi téri Nagyboldogasszony székesegyház sorsának kérdéséhez. Rengeteg vitathatatlan bizonyíték van arról, hogy a budapesti Nagyboldogasszony Egyházközség, több más magyar egyházközséggel együtt, számos, az egyházközségből a Moszkvai Patriarchátushoz érkezett megkeresés eredményeképpen került az Orosz Ortodox Egyház állományába. Ezek a kérvények, amelyek 1945-től kezdve, azaz közvetlenül a fasiszta rezsim bukása után és néhány évvel a Rákosi féle diktatúra magyarországi megalakítása előtt, folyamatosan érkeztek Moszkvába és egyházmegyénk archívumában megtalálhatók. Ezekben az ortodox magyarok arra kérték I. Alexij Patriarcha Őszentségét, hogy legyen segítségükre és fogadja őket az Orosz Egyház juriszdikciójába azzal a feltétellel, hogy engedélyezik számukra a magyar istentiszteleti nyelv használatát. Azt, hogy az Orosz Ortodox Egyház a magyar egyházközségeket kizárólag maguknak az ortodox magyaroknak sokszori kérésére fogadja juriszdikciójába, Őszentsége I. Alexij, Moszkva és egész Oroszország Patriarchája Szekfű Gyulához, Magyarország követéhez intézett levelében ki is emeli: „Az Orosz Ortodox Egyház kijelenti, hogy egyáltalán nem akar más ország területére behatolni, nem célja egy „orosz” nemzeti egyház létrehozása , valamint, hogy csak az ortodox magyarok régi álmának valóra váltása érdekében egyezik bele, hogy hierarchikus vezetést adjon egy Magyar Nemzeti Egyháznak ”. Ily módon az Ön állításai, miszerint a Nagyboldogasszony székesegyházat erőszakkal foglalták volna el, a kritikával szemben nem állják meg a helyüket.

Ön szintén elferdíti a tényeket, amikor azt állítja, hogy az oroszok Magyarország területén történelmi jelenléttel nem rendelkeztek. Ezen állítás cáfolja az a tény, miszerint az első orosz egyházközség Magyarország területén a XVIII. században a tokaji misszióban alakult meg. A XIX. század elején pedig Ürömön, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő nyughelyén épült egy Szent Alexandra vértanúnőnek szentelt templom. E templom mellett hosszú időn át Orosz Lelki Misszió működött, amely a többi ortodox juriszdikcióval együtt (megjegyzem, ezek között nem szerepelt a Konstantinápolyi Patriarchátus) ékesen képviselte Magyarországon az Ortodoxiát. Emellett a II. világháborúig Budapesten két orosz templom is volt, ahol lelki gondozásra találhattak a népes orosz diaszpóra tagjai, akiket a történelem viharai vetettek Magyarországra, és akik teljesen osztoztak annak sorsában.

A Petőfi téri Nagyboldogasszony székesegyház soha nem volt, és nem is lesz orosz templom. De soha, még alapításának pillanatában sem, volt tisztán görög egyházközség sem. Ön, Főtisztelendőséged, az egyházközség alapítóinak nemzetiségi sokszínűségét hangsúlyozza, azonítva a makedón-vlachok nemzetiségi identitását a görögökével. Ugyanakkor az a tény, hogy a makedón-vlachok az iskolában tanulták és a kereskedelmi feljegyzéseikhez használták a görög nyelvet, egyáltalán nem jelenti azt, hogy görögök lettek volna. Elegendő megemlíteni, hogy akkoriban a mai Románia területét benépesítő népek istentiszteleteiken és írásbeliségükben egyaránt széles körben használták az egyházi szláv nyelvet is, ugyanakkor ez egyáltalán nem tette őket szlávokká vagy oroszokká.

Már 1868-ban, a Nagyboldogasszony egyházközség alapítása után 77 évvel, az egyházközség tagjai a Magyar Parlamenthez intézett memorandumukban ezt állították: „Mi ortodox magyarok vagyunk, ugyanúgy, ahogyan magyarok a római katolikus hitet követők, valamint a reformátusok és a lutheránusok is. Istentiszteleteinken a görög nyelvet használjuk, ahogyan a római katolikusok a latint, a reformátusok pedig a magyart”. Azóta sok minden megváltozott: a magyar katolikusok már nem a latin, a magyar ortodoxok pedig már nem a görög nyelvet használják az istentiszteleteken. Ma minden magyar keresztény – katolikus, református és ortodox – saját anyanyelvén imádkozik.

Főtisztelendőséged azt állítja, hogy a Konstantinápolyi Egyház nem tesz nemzeti vagy nyelvi megkülönböztetést, és tisztelettel viszonyul a magyar ortodoxiához, ugyanakkor azt követeli, hogy a Nagyboldogasszony székesegyházat adják vissza a görögöknek, és ne maradjon a magyaroké. Annak idején Athinagorasz Konstantinápolyi Patriarcha megtagadta az egyházközség magyar jellegének elismerését. 1950. július 23-án kelt, 269-es sorszámú válaszlevelükben az egyházközség tagjai a következőket írták neki: „A budapesti ortodox egyházközség hálával emlékezik alapítóira, akik Görögországból, Makedóniából, Albániából és Kelet-Romániából érkeztek, a magyar fővárosban templomot építettek, és ellátták azt a szükséges földi javakkal. Messziről érkezett őseink az idők folyamán beolvadtak a magyar nemzetbe… Mi, a dicső ősök utódai, mr teljesen magyarokká váltunk, és az idők szellemének megfelelően, 1930. december 30-i Egyházközségi Gyűlésünkön elhagytuk régi „görög és makedón-vlach” elnevezésünket, és felvettük a „magyar” egyházközség elnevezést”.

A Nagyboldogasszony székesegyház Konstantinápolyi Patriarchátushoz való viszonyáról ugyanabban a levélben a következők olvashatók: „…Az Egyetemes Patriarchátussal a II. világháborúig hiányzott a kapcsolat, és a háború után sem lett helyreállítva. Még egy körülmény van, ami problematikussá teszi ezeket a kapcsolatokat. Szentséged nem ismeri el egyházközségünk már régen kialakult magyar jellegét. Ismeretes, hogy egyházközségünk nem lehet görög egyházközség ”. Ezért – összegzik a levél írói – „egyházközségünk, megőrizve magyar jellegét, elfogadja a Moszkvai Patriarchátus baráti kezét, beolvadva ezzel az Egyetemes Ortodoxiába. Reméljük, hogy az Orosz Egyház kebelén új lehetőségek tárulnak fel előttünk”.

Ezek a lehetőségek, ahogy azt a később a történelem megmutatta, valóban feltárultak a Magyar Ortodoxia előtt. Ahogyan azt már megírtam Főtisztelendőségednek, az ortodox magyarok éppen a Moszkvai Patriarchátus kebelén kapták meg a lehetőséget, hogy saját anyanyelvükön imádkozzanak, hogy a lelki gondozást magyar papoktl kaphassák, és hogy egyáltalán semmiféle nemzetiségi alapú diszkriminációt ne érezzenek. Ezért egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak Főtisztelendőséged állításai, miszerint a magyar egyházközségek vagyona a telekkönyvekben az Orosz Ortodox Egyház nevére lett íratva. Valójában ez a vagyon a Magyar Ortodox Egyházmegye nevére lett íratva, azaz, ahogyan korábban is volt, a magyar ortodoxok tulajdona.

Ezek alapján Főtisztelendőséged arra irányuló tevékenysége, hogy az ortodox egyházközségeket elvegye jogos tulajdonosuktól, az ortodox magyaroktól, mintegy az ortodox görögök javát, valójában azonban senkinek a javát sem szolgálva, a Magyar Ortodoxia számára inkább károsnak, mintsem hasznosnak értelmezhető. Valójában mit sikerült elérnie Önnek azokkal a perekkel, amelyeket az egyházi kánonokkal ellentétesen kezdeményezett? A karcagi és szentesi templomok, melyek kulcsait törvényellenesen megkapta a szolgálattól eltiltott, és 6 év szabadságvesztésre ítélt Horeftosz Kristóftól, bezárva állnak, az egyházközségi élet megszűnt bennük. Korábban ott ortodox magyarok imádkoztak, de most nincs ott sem magyar, sem görög. Vajon azért kellenek a kulcsok, hogy bezárják velük a templomot, és ne engedjék be se a papot, se a híveket?

Másodfokon elvesztve a szentesi pert, Főtisztelendőséged, a szentesi templomot a mai napig sem adták vissza jogos tulajdonosának, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjének. Ahogy az Ön előtt ismert, a Csongrád Megyei Bíróság 2000. november 27-én kötelezte az Ön által vezetett Exarchátus képviseletében, alperesként fellépő Horeftosz Kristófot, hogy 15 napon belül adja át a Magyar Ortodox Egyházmegyének a szentesi templomot, „annak kulcsaival és az abban található minden vagyonnal együtt” hozzátéve, hogy „jelen határozat ellen fellebbezésnek helye nincs”. A templom kulcsait azonban még mindig nem adták vissza, ezért ott az istentiszteleti életet felújítani nem tudjuk.

Abból, ami Szentesen és Karcagon történt az a következtetés szűrhető le, hogy Főtisztelendőséged nem a magyar ortodox nyáj javával, hanem a vagyonnal törődik, amit nem is takargat, mikor levelében azt állítja, „azért harcol, hogy a vagyon átkerüljön annak törvényes és hagyományos tulajdonosához”.

Hogy a Nagyboldogasszony székesegyházat elvegye annak törvnyes tulajdonosaitól, az ortodox magyaroktól, Főtisztelendősged azt igyekszik bebizonyítani, hogy a Nagyboldogasszony székesegyházban jelenleg működő egyházközség nem jogutódja annak az egyházközségnek, amelyik 1949-ig itt imádkozott, valamint, hogy a törvényes jogutód a Konstantinápolyi Patriarchátus Budapesten nemrég megjelent, és csak 1995-ben bejegyzett szervezete. Egyházközségünk tagjai között azonban nem csak a háború előtti hívek utódai, hanem az alapítók leszármazottai is jelen vannak. Ez önmagában is, de a sok egyéb bizonyíték szintén azt bizonyítja, hogy mi vagyunk a jogutódok, amit Főtisztelendőséged mindenféle bizonyíték hiányában elvet.

A Nagyboldogasszony székesegyház egyházközsége jelen pillanatban többségében magyarokból áll, de a templom mindenki előtt nyitva van, azt látogatják görögök, oroszok és más nemzetiségek képviselői egyaránt. Ebből kifolyólag a vasárnapi istentiszteletek nagyrészt magyarul folynak, ugyanakkor néhány papi fennhang görög és egyházi szláv nyelven is elhangzik. Főtisztelendőséged előtt ismert, hogy én nagy szeretettel viszonyulok a görög nyelvhez és kultúrához, számomra hatalmas öröm a Liturgiát Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely, Aranyszájú Szent János és más egyházatyák nyelvén végezni. De ha híveink nagy része magyar, igazságos lenne-e elvenni tőlük az anyanyelvükön való imádság lehetőségét azon az alapon, hogy több mint kétszáz évvel ezelőtt csak néhány ősük imádkozott ezen a nyelven?

Főtisztelendőséged azt állítja, hogy az ellentétek megoldása a keresztény szeretet és igazságosság talaján lehetetlen volt. Ugyanakkor, ha jelen kérdés vizsgálatát átadtuk volna Egyházainknak – ahogyan azt előző levelemben javasoltam –, a kérdés elmozdulhatott volna a holtpontról. Ahogy azt Testvér-egyházaink együttműködésének tapasztalata mutatja, nem létezik olyan probléma, amelyet ne lehetne párbeszéd útján, a testvéri szeretet szellemében megoldani. Ezért ismét felhívom Főtisztelendőségedet, hogy térjünk vissza a probléma egyházi megoldásához, és bízzuk annak megoldását bölcs Patriarcháinkra.

Maradok az Úr Jézusban testvéri szeretettel:

+Hilarion
Bécsi és Ausztriai püspök

This post is also available in: orosz