A mi Urunk Jézus Krisztus feltámadása után az ötvenedik napon (görögül Pentikoszti) ünnepeljük a Szent Lélek eljövetelét. Ez a nap egybeesett a zsidók aratási ünnepével. Sokan zarándokoltak Jeruzsálembe ezen az ünnepen az ország minden tájáról. Az apostolok is összegyűltek és Máriával együtt várták a “Vigasztaló”, a Szent Lélek eljövetelét. Örömteli reménykedéssel volt tele ez a várakozás.
Az apostolok emlékeztek Jézus szavaira, aki olyan “Vigasztalót” ígért nekik, aki az Igazság Lelke és az Atyától ered (Jn 15,26), aki velük marad mindörökké (Jn 14,16), eszükbe juttatja mindazt, amit Jézus mondott nekik (Jn 14,15), és elvezeti őket a teljes igazságra (Jn 16,13). Jézus a Szent Lélek elküldésének ígéretét mennybemenetele előtt közvetlenül is elismételte apostolainak, meghagyva nekik, hogy maradjanak Jeruzsálemben, amíg az ígéret be nem teljesedik.
Amikor az apostolok elteltek a Szent Lélekkel, bátran kiálltak az összegyűlt tömeg elé és félelem nélkül beszéltek a feltámadt Jézusról. Mint az Apostolok Cselekedeteiből ismeretes, Péter apostol prédikációja nyomán mintegy háromezren keresztelkedtek meg a tömegből. Ilyen módon indult el az Egyház földi útjára, hogy Krisztus Urunk szavai szerint “egészen a föld végső határáig” hirdesse az Evangéliumot, Isten Országának jóhírét.
Az első Pünkösd óta a Szent Lélek éltető, megszentelő, megvilágosító jelenléte nyilvánvalóvá és hangsúlyossá lett az Egyházban. Azóta is nemzedékről nemzedékre a Bérmálás szentségében a “Szent Lélek ajándékának pecsétjét” vesszük, imádságainkat pedig a teljes Szent Háromság segítségül hívásával kezdjük meg és fejezzük be: “Az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek nevében. Ámin.” Mindezeken túl istentiszteleteinket – a Húsvéttól Pünkösdig terjedő időszak kivételével – a “Mennyei Király…” kezdetű, kifejezetten a Szent Lélekhez szóló imádsággal vezetjük be.
Az ünnep ikonján a Szent Lelket fogadó tizenkét apostolt és Istennek Szülőjét, Máriát látjuk, amint tüzes nyelvek alakjában leszáll reájuk a Szent Lélek. Az ikon alsó részén egy koronás aggastyán áll a sötét barlangban. Ez az aggastyán a Kozmosz, “Világ”, és azokat a népeket jelképezi, akik az apostolok tanításától várják az isteni kinyilatkoztatás továbbadását. A sötét barlang a tudatlanság sötétségét jelenti: “A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog” (Ézs 9,1). Az aggastyán kezében kendőt tart, annak jeléül, hogy kész fogadni a Szent Lélek ajándékait.
Az ünnep különlegessége, hogy Pünkösd vasárnap közvetlenül a Szent és Isteni Liturgia után tartjuk meg az esti istentiszteletet, a térdeplési imákkal (három imádság, melyek csak Pünkösd ünnepén hangzanak el). Ezeket az imádságokat a pap a királyi ajtóban, a nép felé olvassa térdepelve. Ez után az istentisztelet után újra a megszokott módon történnek a leborulások. (Mint ismeretes, Húsvét és Pünkösd közötti időszakban Egyházunkban nem végzünk leborulást és a térdeplést.)
Magyar István protoierej
A pünkösdi esti istentisztelet térdeplési imái
1. ima
Tisztaságos, szeplőtelen, kezdet nélkül való, láthatatlan, felfoghatatlan, kifürkészhetetlen, változhatatlan, felülmúlhatatlan, megmérhetetlen, nagytürelmű urunk, aki egyedül bírod a halhatatlanságot s a megközelíthetetlen fényben lakozol; aki alkottad az eget és a földet és a tengert és az azokban élő minden teremtményeket aki mr a kérés előtt teljesíted mindenkinek a kérelmeit; – Tehozzád könyörgünk és Téged kérlelünk, embereket szerető Uralkodónk, aki Atyja vagy Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak, Istenünknek és Üdvözítőnknek, aki pedig miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és az Örökszűz Máriától, Istennek dicsőséges Szülőjétől; és előbb igéivel tanított, majd pedig – midőn a megváltó szenvedéseket kiállotta – cselekedetben is példát mutatott nékünk, a Te gyarló, bűnös és méltatlan szolgáidnak, hogy fejet és térdet hajtva ajánljunk fel könyörgéseket saját vétkezéseinkért és a nép tudatlanságáért. Temagad tehát, óh Nagyirgalmú és Emberszerető, hallgass meg minket bármely napon hívunk is segítségül Téged; különösképen pedig a Pünkösdnek ezen a napján, amelyen a mi Urunk Jézus Krisztus, miután a mennyekbe ment és Néked, az Istennek és Atyának jobbjára ült, leküldte a Szent Lelket az Ő szent tanítványaira és apostolaira, s Az reászállt mindegyikükre, ők pedig elteltek az Ő kimeríthetetlen kegyelmével, idegen nyelveken hirdették a Te magasztos dolgaidat és prófétáltak. Most tehát hallgass meg minket, kik könyörgünk Hozzád, és emlékezz meg rólunk, gyarlókról és elítéltekről, és térítsd vissza a mi lelkünket a száműzetésből, lévén ebben szószólónk a Te tulajdon részvéted. Fogadj be minket, kik leborulunk Előtted és így kiáltunk Hozzád: Vétkeztünk. Tehozzád tartozunk az anyaméhtől fogva, anyánk öléből Te vagy a mi Istenünk. De mert hívságokban fogyatkoztak meg napjaink, megfosztattunk a Te segítségedtől és minden védelmet nélkülözünk. Mégis, a Te könyörületedben bízva, így kiáltunk Hozzád: Ifjúságunk bűneit és tudatlanságát ne tartsd számon, és álnokságainktól tisztíts meg minket. Ne vess el bennünket öregségünk idején; amikor erőnk megfogyatkozik, ne hagyj el minket. Mielőtt visszatérnénk a földbe, méltass minket arra, hogy megtérjünk Hozzád, és tekints reánk jóindulattal és kegyelemmel. Mérd hozzá törvényszegéseinket a Te könyörületedhez, vétkeink sokaságával helyezd szembe könyörületed mélységét. Tekints le, Urunk, szent magasságodból a jelenlévő népedre, mely várja a Te bőséges irgalmadat. Látogass meg minket a Te jóságodban, szabadíts meg minket az ördög zsarnokságától, életünket tedd biztonságossá a Te szent és isteni törvényeiddel. Hűséges őrangyalt rendelj a Te néped mellé; gyújtsd össze mindnyájunkat a Te Országodban; adj bűnbocsánatot azoknak, kik Benned reménykednek; bocsásd meg nekik és nekünk is vétkezéseinket; tisztíts meg minket a Te Szent Lelked erejével; oszlasd el az ellenségnek ellenünk való mesterkedéseit.
Áldott vagy Urunk, mindenható Uralkodónk, aki világossá tetted a nappalt a napnak világával, s az éjszakát derűssé tetted a tűznek fényeivel; aki arra méltattál bennünket, hogy áthaladjunk a nap hosszán és elérjük az éjszaka kezdetét. Hallgasd meg könyörgéseinket és a Te egész néped könyörgéseit, és megbocsátva valamennyiünk szándékos és szándéktalan vétkeit, fogadd el esti esedezéseinket, és áraszd a Te irgalmad és könyörületed sokaságát a Te örökségedre. Erősíts minket körül szent angyalaiddal, fegyverezz föl minket a Te igazságosságod fegyverével, végy minket körül a Te igazságoddal, őrizz meg minket a Te hatalmaddal, szabadíts meg minket minden nehéz helyzettől, és az ellenség minden gonosz szándékától. Add pedig, hogy ez az est a közelgő éjszakával együtt számunkra tökéletes, szent, békességes és bűntelen, kísértésektől és látomásoktól mentes legyen, valamint életünknek minden napjai; Isten Szent Szülőjének és minden szenteknek közbenjárásai által, akik időtlen időktől a kedvedben jártak.
Jézus Krisztus Urunk Istenünk, aki a Te békeségedet és a Szent Lélek ajándékát adtad az embereknek, és életünkben velünk is együtt lévén, maradandó örökségül adod azt mindenkor a hívőknek; aki ezt a kegyelmet még nyilvánvalóbban árasztottad a mai napon a Te szent tanítványaidra és apostolaidra, és ajkaikat lángnyelvek által tetted ékesen szólóvá, s általuk mi is, az emberek minden nemzetsége, saját nyelvünkön fogadván be fülünk hallásával az Isten ismeretét, a Lélek világosságával megvilágosodtunk és a tévelygéstől mint a sötétségtől megszabadultunk, s az érzékelhető és a tüzes nyelvek szétoszlása és természetfeletti hatása által megtanultunk hinni Tebenned és megvilágosodtunk afelől, hogy Téged az Atyával és a Szent Lélekkel együtt egy Istenségnek és Erőnek és Hatalomnak valljunk; – Temagad tehát, az Atyának kisugárzása, az Ö lényegének és természetének megmásíthatatlan és változhatatlan jellege, az üdvösség és a kegyelem forrása, nyisd meg az én bűnös ajkaimat is; és taníts meg, miképpen és kikért kell imádkoznom. Mert Te ismered bűneimnek nagy sokaságát, de könyörületed legyőzi azok rengetegét. Íme tehát, félelemmel jelenek meg Előtted, irgalmad tengerébe vetve lelkem kétségbeesését. Kormányozd életemet, ki az egész teremtést bölcsességed kimondhatatlan szavának hatalmával kormányozod, és ki csöndes révpartja vagy a viharverteknek; mutasd meg nékem az utat, amelyen járjak. Add gondolataimnak a Te bölcsességed Lelkét, az értelem Lelkét ajándékozva az én oktalanságomnak; a Te félelmed Lelkével árnyékozd be cselekedeteimet; és az igaz lelket újítsd meg bensőmben; és a vezérlő Lélekkel szilárdítsd meg tétova elmémet, hogy a Te jóságos Lelked által naponként a jóra vezettetve, méltó legyek a Te parancsolataid teljesítésére és arra, hogy mindenkor megemlékezzem a Te dicsőséges eljöveteledről, amelyen megvizsgálod cselekedeteinket. És ne engedd, hogy elcsábítsanak engem a világ múlandó gyönyörei, hanem adj erőt arra, hogy az eljövendő kincsek élvezetére törekedjem. Mert Te mondottad, Uralkodóm, hogy amit valaki a Te nevedben kér, azt akadálytalanul el is nyeri a Veled együtt örökkévaló Istentől és Atyától. Ezért én bűnös is, a Te Szent Lelked alászállásakor így esedezem a Te jóságodhoz: Amiért imádkoztam, add meg nékem üdvösségemre. Igen, Uram, minden jótétemények jóságos és bőkezű Adományozója -hiszen bőségesen megadod mindazt, amit kérünk – Te vagy az együttérző, az irgalmas, aki bűn nélkül lettél részesévé a mi testünknek, és könyörülettel lehajolsz azokhoz, akik térdet hajtanak Előtted, és engesztelésévé lettél a mi bűneinknek. Add tehát, Urunk, könyörületedet a Te népednek; hallgass meg minket szent mennyedből; szentelj meg bennünket a Te üdvözítő jobbod erejével; takarj be minket szárnyaid takarójával; ne vesd meg kezeidnek alkotásait. Egyedül Teellened vetkeztünk, de egyedül Néked szolgálunk is; nem tudunk idegen istennek hódolni, sem más istenhez emelni kezeinket, óh Uralkodónk. Engedd el vétkeinket, és elfogadván térdenállva mondott könyörgéseinket, nyújtsd mindnyájunknak segítő kezedet. Fogadd mindnyájunk imádságát mint kellemes tömjénfüstöt, amely a Te jóságos uralmad elé száll. Urunk, mi Urunk, aki megmentettél minket a nappal száguldó minden nyíltól, ments meg minden olyan dologtól is, amely a sötétségen halad át. Fogadd el esti áldozatunkat, kezeinknek fölemelését. Méltass minket arra, hogy az éjszakát feddhetetlenül töltsük el, a gonosztól meg nem kísértve, és óvj meg minket minden ördögi háborgatástól és rettegéstől. Ajándékozz a mi lelkünknek áhítatot, és elmélkedéseinknek a Te félelmetes és igazságos ítélkezéseden való számadás gondolatát. Szegezd le testünket a Te félelmeddel, és ernyeszd el földi tagjainkat, hogy az álom csöndjében is gyönyörködhessünk ítélkezéseid látásában. Tarts távol tőlünk minden illetlen képzelődést és ártalmas vágyat. Kelts fel minket az imádság idejében szilárdan a hitben és gyarapodva a Te parancsolataid teljesítésében.
Örökké csörgedező, éltető és megvilágosító Forrás, az Atyával együtt öröktől fogva való teremtő Erő, a halandók megváltásáért való minden gondoskodást a legnagyobb jósággal betöltő Krisztus Istenünk, aki szétszakítottad a halál feloldhatatlan kötelékeit és széttörted az alvilág zárjait, a gonosz szellemek sokaságát pedig eltiportad; aki önmagadat érettünk való feddhetetlen áldozatként ajánlottad fel, engesztelésül tisztaságos testedet adva, amely minden bűntől érintetlen és a bűn számára hozzáférhetetlen volt, és aki e félelmetes és elmondhatatlan szent cselekedet által örök életet ajándékoztál nekünk; aki alászálltál az alvilágba, széttörted az örök bilincseket, és az ott lévőknek megmutattad a felvezető utat, a mélységben lakozó ősgonosz sárkányt pedig isteni bölcsességed csalétkével horogra kerítetted, majd a sötétség láncaival megkötözvén őt, az alvilágban, a kiolthatatlan tűzben és a külső sötétségben tartod fogva végtelenül hatalmas erőddel; az Atyának nagy nevű Bölcsessége, aki nagy pártfogója vagy az üldözötteknek, és megvilágosítottad a sötétségben és a halál árnyékában lévőket; – Temagad, örök dicsőségnek Ura és a Magasságos Atyának szerelmetes Fia, örök Világosságból való örök Világosság, igazságosság Napja, hallgass meg minket, kik Hozzád könyörgünk, és nyugosztald a Te szolgáid, az előttünk elhunyt atyáink és testvéreink és a többi test szerint való atyánkfiai és hittestvéreink lelkét, akikről most megemlékezünk. Mert Tebenned van a mindenek hatalma, és Te tartod kezedben a föld határait. Mindenható Uralkodó, atyáinknak Istene és irgalomnak Ura, halandó és halhatatlan lényeknek és minden keletkező és újra feloszló emberi természetnek, életnek és halálnak, evilági és másvilági létnek Teremtője, aki számlálod az élők éveit és ismered a halál idejét, leviszel az alvilágba és újra felhozol, betegséggel lekötsz és egészségesen bocsátasz el, aki a jelenvaló dolgokat hasznosan rendezed el és az eljövendőket célszerűen igazgatod, aki a halál fullánkjától sebzetteket a feltámadás reménységével éleszted; – Temagad, mindeneknek Uralkodója, Üdvözítő Istenünk, a föld minden végein és a messzi tengereken lévőknek Reménysége, aki ezen az utolsó, nagy és üdvösséges napon, a Pünkösd ünnepén felmutattad nekünk a szent, egylényegű, együttesen örökkévaló, oszthatatlan és összevegyíthetetlen Háromság misztériumát, és lángnyelvek alakjában véghezvitted a Szent és Éltető Lelked alászállását és megjelenését a Te szent apostolaidra, és őket a mi istenes hitünk örömhírnökeivé tetted, s az Istenről való igaz tanítás hitvallóivá és hirdetőivé avattad; aki ezen a legtökéletesebb és üdvösséges ünnepen elfogadni kegyeskedtél az alvilág foglyaiért való engesztelő esedezéseket, nagy reménységet nyújtva nekünk, hogy az ott sínylődök gyötrelmeik enyhülését és felüdülést nyernek Tőled; – hallgass meg minket, gyarló és szánalmas esedezőidet, és nyugosztald az előttünk elhunyt szolgáid lelkét fényes helyen, virányos helyen, a felüdülés helyén, ahonnan száműzetett minden fájdalom, bánat és sóhajtás; és helyezd az ő lelküket az igazak hajlékaiba, és adj nekik békességet és nyugodalmat. Mert nem a holtak dicsérnek Téged, Urunk, sem pedig az alvilágban lévők nem bátorkodnak vallomást felajánlani Néked; hanem mi, élők áldunk Téged és esedezünk Hozzád, és engesztelő imádságokat és áldozatokat ajánlunk fel Néked az ő lelkűkért.
Nagy és örökkévaló, szent és embereket szerető Isten, aki arra méltattál minket, hogy ebben az órában is a Te megközelíthetetlen dicsőséged színe elé álljunk a Te csodálatos dolgaid dicséretére és magasztalására, könyörülj rajtunk, a Te méltatlan szolgáidon, és add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy töredelmes szívvel, alázatosan ajánlhassuk fel Néked a Háromszorszent Dicsérőéneket és a hálaadást mindazokért a jótéteményekért, amelyeket cselekedtél és mindig cselekszel velünk. Emlékezz meg, Urunk, a mi erőtlenségünkről, és ne pusztíts el minket törvényszegéseinkkel együtt, hanem cselekedj gyarlóságunkkal nagy irgalmasságot, hogy elkerülve a bűn sötétségét, az igazságosság napfényében járjunk, és felöltvén a világosság fegyverzetét, védelmet találjunk a gonosznak minden támadásával szemben, és bizodalommal dicsőítsünk mindenekért Téged, az egyedülvaló igaz és embereket szerető Istent. Mert, mindeneknek Ura és Alkotója, Tied a valóban nagy misztérium, a teremtmények ideiglenes feloldása, majd újból való összetevése és örök megpihentetése. Hálát adunk Néked mindenekért: a világra való jövetelünkért és az innen való távozásunkért, amik a Te igaz ígéreted szerint előre igazolják a feltámadásról és az örök életről való reménységünket, melyeknek a Te leendő második eljöveteledkor leszünk részesei. Mert Te vagy a mi feltámadásunk Kezdeményezője s az életből távozottak pártatlan és embereket szerető Bírája is, és korlátlan Ura a jutalmazásnak, aki mérhetetlen leereszkedésedben részese lettél közöttünk a mi testünknek és vérünknek, és önként vállaltad elkerülhetetlen szenvedéseinket kegyelmes könyörületedben. És míg magad kísértéseket szenvedtél el, nekünk, a megkísértetteknek Önként lettél segítőnkké, s így a Te sérthetetlenséged részeseivé tettél minket. Fogadd hát, Uralkodónk, könyörgéseinket és esedezéseinket. és nyugosztald elhunyt atyáinkat és anyáinkat, testvéreinket és gyermekeinket, és a nemzetségünkhöz tartozó valamennyi rokonunkat, és a feltámadás és az örök élet reményében eddig elhunyt minden lelkeket. Sorold őket és az ő nevüket az élet könyvébe, és helyezd őket Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak ölébe, az élők földjére, a Mennyek Országába, a gyönyörűség Paradicsomába, tündöklő angyalaiddal vezérelve valamennyiüket a Te szent hajlékaidba. Támaszd fel a mi testünket is azon a napon, melyet megjelöltél a Te szent és hamistalan ígéreted szerint. Hiszen nem halál az számunkra, a Te szolgáid számára, Urunk, amikor kiköltözünk a testünkből és Tehozzád az Istenhez megtérünk, hanem átmenetel a szomorúságból a jóba és a kellemesbe, megpihenés és öröm. Ha pedig vetkeztünk Ellened, légy könyörületes hozzánk és hozzájuk; hiszen senki sem tiszta Előtted a szennyfoltoktól, még ha egyetlen nap is az ő élete. Mert egyedül Te mutatkoztál meg a földön bűn nélkül, Jézus Krisztus Urunk, aki által mindnyájan reménykedünk az irgalom elnyerésében és a bűnök bocsánatában. Ezért, mint jóságos és embereket szerető Isten, nekünk is és azoknak is nézd el, engedd el és bocsásd meg vétkezéseinket, amelyeket szándékosan vagy szándéktalanul. tudattal vagy tudattalanul, nyilván, titkon, cselekedetben, gondolatban vagy szóban, bármely forgolódásunkkal vagy megmozdulásunkkal elkövettünk. Azoknak, akik előbb költöztek Hozzád, ajándékozz szabadságot és nyugodalmat, minket pedig, akik itt jelen vagyunk, áldj meg, jó és békességes véget adva nekünk és a Te egész népednek, és megnyitva előttünk irgalmas és emberszerető kebledet a Te rettentő és félelmetes eljöveteledkor; és tégy minket méltóvá a Te Országodra.
Nagy és magasságos Isten, aki egyedül bírod a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen fényben lakozol, aki az egész teremtést bölcseségben alkottad, aki elválasztottad a világosságot a sötétségtől, és a napot a nappal uralására, a holdat és a csillagokat pedig az éjszaka uralására helyezted el, aki minket, bűnösöket arra méltattál, hogy ebben az órában is bűnbánattal a Te orcád elé járuljunk és esti dicsérőéneket ajánljunk fel Néked; – Temagad, embereket szerető Urunk, irányítsd a mi imádságunkat mint a tömjénfüstöt magad elé, és fogadd azt kellemes illat gyanánt. Nekünk pedig add, hogy ez az est és a közelgő éjszaka békességes legyen; öltöztess minket a világosság fegyverzetébe; szabadíts meg minket az éjszakai félelemtől és minden dologtól, mely a sötétségben jár; és add, hogy álmunk, amelyet fáradtságunk kipihenésére ajándékoztál, mentes legyen minden ördögi képzelettől. Igen, mindeneknek Uralkodója és a javaknak Adományozója, add, hogy ágyainkon lepihenve is megemlékezzünk az éjszakában a Te nevedről, és a Te parancsolataid tanulásával foglalatoskodva, a léleknek örvendezésével keljünk fel újra a Te jóságod dicséretére, könyörgéseket és esedezéseket ajánlva fel a Te könyörületességednek a mi bűneinkért és a Te egész néped bűneiért, melyet is látogass meg irgalmadban, Isten Szülőjének közbenjárásai által.