Jakab apostol liturgiája

Ortodox Egyházunkban napjainkban négy különböző féle Liturgia van használatban. Ezek közül háromnak az eredete az apostoli korig vezethető vissza. Az összes közül kétséget kizáróan legrégebbi a Szent Jakab apostolnak, az Úr testvérének, Jeruzsálem első püspökének nevét viselő Liturgia, amelynek teljes szövege arra utal, hogy a keresztényüldözések alatt keletkezett, valamint liturgia-történeti kutatások igazolják, hogy a Jeruzsálemi Patriarchátus területén egészen a VIII. századig általános használatban volt.

Érdekessége ennek a Liturgiának, hogy a Proszkomidia mindössze abból áll, hogy a pap kivágja az Amnoszt, a diszkoszra helyezi, majd bort és vizet önt a kehelybe, megtömjénezi a szokott módon a takarókat és betakarja velük a Szent Adományokat. A Proszkomidia ideje alatt a pap semmit sem mond. Ebből arra következtethetünk, hogy az élőkről és holtakról való megemlékezés a Szent Liturgia folyamán, mégpedig az epiklézis után történt közvetlenül. Ott ugyanis egy hosszú, csendes imádságot találunk, amelynek csak az első rövidebb részimája kezdődik így: „Felajánljuk azt Néked Uralkodónk…”, az összes többi részimádság viszont így: „Emlékezz meg Urunk…”. Itt megemlékezéseket találunk a Szent Egyházról, az egyházi elöljárókról, a szolgálattevőről és a népről, a lakóhelyről, az ország vezetőiről, minden rászorulóról, az adományozókról, név szerint az élőkről, az elhunytakról általában. Majd a ”Kiváltképpen szentséges…” kezdetű fennhang után kifejezetten az elhunytakról szóló speciális megemlékezés következik.

Érdekessége még ennek a Liturgiának, hogy a csendes imádságok gyakran emlegetik az ószövetségi igazakat, kérve, hogy Isten olyan szívesen tekintsen a mi áldozatunkra, mint az övéikre is tekintett. Egyik ezek közül megmaradt Nagy Szent Vazul Liturgiájában is.

Ahogy fentebb említettük, ez a Liturgia a VIII. századig általánosan elterjedt volt a Jeruzsálemi Patriarchátus területén. Ekkor szorította ki két konstantinápolyi Liturgia-típus, amelyek ugyancsak Szent Jakab liturgiájából alakultak ki (Nagy Szt. Vazul és Aranyszájú Szt. János Liturgiája). Szent Jakab Liturgiáját attól az időtől fogva Jeruzsálemben csak évente egyszer, október 23-án, a szent ünnepén tartották. Napjainkban egyre több helyi ortodox egyházban ünneplik e Liturgiát, azonban kizárólagosan Szent Jakab ünnepén.

A Szent Jakab Liturgia typikoni különlegességei

A Liturgia megkezdése előtt a templom közepére dobogót, és arra – a nép felé fordítva – karosszéket helyeznek, a dobogó elé pedig analógiont (könyvtartó állványt) állítanak, hogy a vezető pap a nép felé olvashassa az Evangéliumot. Ha a Szent Liturgián több pap vesz részt, számukra is a dobogótól jobbra és balra székeket helyeznek el, ill. egy-egy analógiont az ószövetségi, valamint az apostoli olvasmány felolvasására.

A Szent Liturgiára való felkészülés úgy történik, hogy a pap és a diakónus szokás szerint megcsókolják a Királyi ajtó oldalára akasztott kis Krisztus és Istenszülő ikont, de bemeneti imákat nem olvasnak. Az istentiszteleti ruhák felöltésekor sem mondják a szokásos zsoltári verseket. Az Oltárasztalon az Evangéliumon kívül megtalálható az Apostolos könyv és az Ószövetség is.

A többi Liturgiától eltérően a Jakab Liturgián a Kis Bemenet közvetlenül a Liturgia elején van az „Istennek Egyszülött Fia…” éneklése alatt. A Kis Bemeneten a pap viszi az Evangéliumot, a diakónus az Apostolt, a felolvasó pedig az Ószövetséget. A könyveket az analógionokra helyezik, majd visszatérnek az Oltárba. Csak ezután következik a békességes ekténia, aminek a többi Szent Liturgiában a kezdő áldás után van a helye. Az ekténia befejező könyörgésében Istennek Szent Szülőjén kívül megemlékezünk Keresztelő Szent Jánosról, az apostolokról, prófétákról, vértanúkról és közbenjárásukat kérjük. A befejező papi fennhang után mindjárt következik a Triszágion (Háromszor Szent ének), ezután pedig felolvasásra kerül az ószövetségi olvasmány .

Az ószövetségi olvasmány (Ézsaiás 43,9-14 v. Salamon Bölcsessége 3,1-9) után következik újra a háromszor énekelt „Alliluia” . A vezető pap ezalatt imádkozza az Evangélium előtti csendes imádságot: „Ragyogtasd fel szívünkben…”, majd felolvassa az Evangéliumot. Az Evangélium felolvasását újabb háromszoros „Alliluia” követi. Ezek után kerül sor az Apostol felolvasására, ami az Aranyszájú Szt. János és Nagy Szt. Vazul nevét viselő Liturgiákon mindig a Szent Evangélium előtt hangzik el. Az Apostol felolvasása után következik a többi liturgián is megszokott állhatatos ekténia: „Mondjuk mindnyájan…”, különleges betoldásokkal. Miután elhangzottak a többi Liturgián is szokásos könyörgések, a pap nem a szokásos fennhangon mondja: „Mert irgalmas és embereket szerető Isten vagy…”, hanem áldást ad: „Üdvözítsd Uram a Te népedet és áldd meg a Te örökségedet” . Közvetlenül ezután a diakónus különleges könyörgésekkel folytatja a Szent Liturgiát, melyek a lítia bevezető imáinak könyörgéseire emlékeztetnek. Majd a pap csendes imája és fennhangja után a „békességes” és kérő ekténia egy-egy részlete következik, ezután pedig a Kerub ének helyett a „Hallgasson most minden halandó test…” kezdetű himnusz, amit a kórus énekel. Ezalatt a pap végzi a szokásos tömjénezést. (Egyébként az említett két másik Liturgián ezt a tömjénezést a diakónus végzi.)

A Szent Jakab Liturgia különlegessége, hogy a pap a kezdődő Nagy Bemenet előtt mos kezet, valamint, hogy az ilyenkor szokásos megemlékezések elmaradnak. Helyettük az elöljáró pap a Proszkomidia felajánló imáját mondja fennhangon: „Óh Isten, mi Istenünk, aki leküldötted a Mennyei Kenyeret…”

A Nagy Bemenet (az Adományok átvitele) után a különben szokásos kérő ekténia kihagyásával azonnal a Hitvallás következik. A Hitvallás után – ugyancsak eltérően a többi Szent Liturgián megszokottaktól – kerül sor a papság közötti békecsókra („Szeressük egymást…”). Ezek után áldás következik, majd a többi Liturgia megkezdése előtt imádkozott „Dicsőség a magasságban Istennek…” és „Uram nyisd meg ajkaimat…” kezdetű imákat mondja a pap. Csak ezután következik a békességes ekténiának egy kibővített változata. Majd több terjedelmes imádság után az Alapítás szavai következnek: „Vegyétek, egyétek…” és „Igyatok ebből mindnyájan…”. Az Alapítás szavai után egy olyan részlet következik, ami a többi Szent Liturgiában nem található meg, azonban a katolikusok, mint ősi hagyományt a II. Vatikáni Zsinat után beépítették eucharisztikus liturgiájukba. A Szent Jakab Liturgiában a pap az Alapítás szavai után a következő csendes imát mondja: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre; mert valahányszor eszitek ezt a Kenyeret és isszátok ezt a Kelyhet, az Ember Fiának halálát hirdetitek és az Ő feltámadását valljátok, amíg el nem jő”. A katolikus keresztényeknél ez a gondolat a következőképpen hangzik: „Pap: Íme hitünk szent titka. Hívek: Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”.

Az alapítási igék után csendes imádság következik, amely Krisztus Urunk érettünk önként vállalt megváltó tetteiről, szenvedéséről, kereszthaláláról, feltámadásáról, mennybemeneteléről valamint a Szent Lélek eljöveteléről emlékezik meg. Ehhez kapcsolódva, a Pünkösd napján történtekre emlékezve következik az Epiklészisz, a Szent Lélek lehívása, mialatt a nép folyamatosan énekli: „Emlékezz meg, Urunk Istenünk”. Az Epiklészisz után a nép éneke alatt a pap megemlékezik minden hívőkről, akik a legkülönbözőbb körülmények között élnek, és rászorulnak Isten irgalmára.

A megemlékező imádságok után tömjénezés nélkül kerül sor a „Kiváltképpen szentséges, fölöttébb áldott, tisztaságos Nagyasszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról” fennhangra. A nép folytatja az előbbi fohászt: „Emlékezz meg Urunk Istenünk”, a pap pedig ezalatt megemlékezik az elhunyt hívekről, számukra is kérve Isten irgalmát és a Mennyeknek Országát. Ezután következik a patriarcháról és az egyházmegyét kormányzó főpapról szokásos megemlékezés: „Elsők között emlékezz meg, Urunk…” . A megemlékezés után a nép olyan fohász énekel, ami nem található meg egyetlen más Liturgiában sem: „Nézd el, engedd el, bocsásd meg, Isten, a mi szándékos és szándéktalan, tudatos és öntudatlan vétkezéseinket”. Papi fennhang és áldás után következik a „Mi Atyánk…” előtti ektnia első része, amely azonban a szokványostól eltérő módon kezdődik: „Újra meg újra mindenkor békességben könyrögjünk az Úrhoz”. Még három kérés következik, és ezután az Úr imádsága, a Mi Atyánk. Ezután folytatás a más Liturgiákon megszokott rend szerint, kivéve, hogy a „Szentségek a Szenteknek” fennhang előtt a pap még egyszer megáldja a népet: „És legyen a szent, egylényegű, nem alkotott, oszthatatlan, és imádott Háromság kegyelme és irgalma tivéletek mindnyájatokkal”.

A fennhang után következik a „Szentségek a szenteknek”, a szokásostól eltérően nyitott királyi ajtónál. Az „Egy a szent…” kezdetű imádság eléneklése után még egyszer megemlékezés történik a patriarcháról, a püspökről és a szükséget szenvedőkről. Válaszképpen a nép 12-szer „Uram irgalmazz”-t énekel.

A Szent Kenyér megtörése a többi Liturgiától eltérően történik. A Typikon a következő utasítást adja: a pap megtöri a Szent Kenyeret függőleges irányban, s az IC-NI oldalt visszateszi a diszkoszra, az XC-KA oldalt pedig újra megtöri, s a KA részt a diszkoszra helyezi, majd az IC részt átteszi a bal kezébe, jobb kézzel megáldja, s végül átveszi a jobb kezébe és a kehelybe helyezi, miközben csendesen mondja: „A mi Urunk és Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus szentséges Testének és Vérének egyesülése”. Majd utána: „Egyesültek és megszenteltettek és beteljesedtek ezek a Szent Adományok az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek nevében, akié a dicsőség és a hatalom mindörökké”. És – semmit sem mondva – beleönti a kehelybe a szent Melegséget. Ezután a pap kézzel feldarabolja Szent Kenyér IC, NI és KA részeit annyi részecskére, hogy elegendő legyen a papság és a hívek áldozására. A diakónus – még a szoleán – a nép felé: „Krisztusi békességben énekeljünk!”. Ezután bemegy az oltárba, becsukja a Királyi Ajtót, és behúzza a függönyt. Következik a papság áldozása, ami ugyancsak egyszerűbben megy végbe, mint a többi Szent Liturgián. Mielőtt a pap magához venné a Szent Kenyeret, mindössze ennyit mond csendesen: „Krisztus Teste. Ámin”. Majd mielőtt magához venné a Szent Vért: „Krisztus Vére, az élet kelyhe. Ámin”. Ugyanúgy adja át a Szentségeket a diakónusnak, amikor is az Ámint a diakónus mondja. A hívek áldoztatása kétféleképpen történhet. Az egyik gyakorlat az, mint a többi Szent Liturgián: a feldarabolt Szent Kenyeret a kehelybe teszi a pap, majd lefedi az áldozáshoz használt kendővel, átadja a diakónusnak, aki a Királyi Ajtóból felmutatja a népnek: „Isteni félelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek.” Ezalatt közelednek az oltárhoz azok, akik szeretnének részesülni a Szent Eucharisztiából. A Szent Jakab Liturgián azonban itt nem hangzik el a „Hiszem, Uram és vallom…” kezdetű ima. A pap kiosztja a híveknek a Szent Eucharisztiát, ezekkel a szavakkal: „Részesül Istennek N. szolgája (szolgálója) a mi Urunk és Istenünk és Üdvözítőnk drága és szentséges Testéből és Véréből, bűneinek bocsánatára és az örök életre”, majd visszaviszi az oltárba a Szentségeket.

Az áldozatás másik formája a következő: a „Szentségek a szenteknek” fennhangtól a papok áldozásáig ugyanazok a cselekmények mennek végbe, mint az első, fentebb leírt esetben, majd a pap kezébe veszi a szent diszkoszt, amelyen rajta vannak a Szent Kenyér hívek számára feldarabolt részecskéi, a Szent Kelyhet pedig átadja a diakónusnak: „Dicsőség Istennek, aki megszentelt és megszentel mindnyájunkat”. A diakónus a Kehely átvételekor az alábbi imát mondja csendesen: „Emelkedj az egek fölé, Isten, az egész föld fölé a Te dicsőséged, és a Te országod megmarad mindörökön örökké”.

Ezután a diakónus a Királyi Ajtóból felmutatja a népnek a Szent Kelyhet: „Isteni félelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek.” A nép énekli: „Töltsd el az én számat a Te dicséreteddel, Uram, és örömmel az én ajkaimat, hogy magasztaljam a Te dicsőségedet”. Majd következik a hívek áldozása, úgy, hogy a pap a diszkosszal a Királyi Ajtó, a diakónus pedig a Szent Kehellyel az ikonosztázion Istenanyja ikonja előtt áll meg. Az áldozó először a paphoz járul, aki felvesz egy darabot a Szent Kenyérből a diszkoszról ezekkel a szavakkal: „Krisztus Teste”, és az áldozó „Ámin” válaszára annak szájába helyezi. Ezután a hívő a diakónushoz megy, aki felmutatja a Kelyhet: „Krisztus Vére, az élet Kelyhe”, és a hívő ismételt „Ámin” válaszára részesíti őt a Szent Kehelyből.

Ezután a pap a diszkoszról a Szent Kenyeret a Kehelybe teszi, semmit sem mondva. A hívek áldozása a pap áldásával fejeződik be: „Üdvözítsd Isten a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet”.

Általános útmutatások Szent Jakab Liturgiájának szolgálatához

1) Szent Jakab Liturgiáját évente egy alkalommal végezzük, mégpedig október 23-án, Szent Jakab, az Úr testvére ünnepén, vagy pedig a Karácsony utáni vasárnapon, amely szintén Szent Jakabnak van szentelve.

2) Szent Jakab Liturgiájának szerkezete olyan, hogy végzéséhez legalább egy pap és egy diakónus, illetve – ha nincs diakónus – két pap szükséges.

3) Ha diakónus is szolgál, annak állandó helye az ikonosztáz Krisztus-ikonja előtt, a szoleán van, ahol mindvégig a nép felé fordulva áll, és így mondja az ekténiákat és az egyéb diakónusi szövegeket. Amikor a pap a Liturgia közben áldást oszt, a diakónus feléje fordul.

4) Ha nincs diakónus, az ekténiákat, valamint a többi diakónusi szöveget a második, harmadik, stb. pap felváltva mondja, az elöljáró pap utasításának megfelelően. Az ekténiákat és a diakónus egyéb szavait a papok is a szoleáról a nép felé fordulva mondják, azonban a szoleára s onnan vissza az oltárba a Királyi Ajtón át mennek. Az ekténiákat záró fennhangokat vagy ők maguk mondják visszatérve az Oltárasztalhoz, vagy az elöljáró pap.

5) Nagy Bemenetkor, ha több pap szolgál együtt, az elöljáró pap viszi a diszkoszt, a második pap a kelyhet, a többi pedig semmit sem visz. Ha diakónus is szolgál, az hátrálva tömjénezi a Szent Adományokat.

6) A csöndes imákat általában az elöljáró pap olvassa félhangon, úgy, hogy az Oltárban jelenlévők is hallhassák. A hosszabb, több részből álló csendes imák egyes részeit a papok felváltva olvashatják félhangon, az elöljáró pap utasítása szerint.

7) A csendes imákat valamennyi pap un. „keleti imádságos kéztartással” kiséri, ami abból áll, hogy alsó karjaikat, fölfelé fordított tenyerekkel, kissé szétállóan maguk elé kiterjesztik.

8) Szent Jakab Liturgiáján a papság sem mellkeresztet, sem a hieratikus rangjára utaló egyéb disztinkciót, kitüntetést nem visel.

(az Egyházi Krónika 2002-2003-as számaiban megjelent írás szerkesztett változata)