Az Úr a vizet mint éltető elemet hozta létre, az emberi bűn azonban a halál forrásává tette azt. Amikor az Úr megalkotta a vizeket, „Isten Lelke lebegett a vizek fölött”, Isten pedig megtöltötte a vizeket az Ő éltető energiájával. Ám amikor az emberi gonoszság elhatalmasodott a földön, az élet vize a halál vizévé lett. Az Özönvíz hullámaiban elpusztult a régi emberiség, hogy életet adjon egy másik, a pusztító hullámok által megújított emberiségnek.
Nem sokkal a Megváltó földi szolgálatának kezdete előtt, Előhírnöke, Keresztelő János a Jordán folyó vizében keresztelte meg azokat Júdea vidékéről és Jeruzsálemből való embereket (Mk 1,5), akik kimentek hozzá a pusztába, és megvallották bűneiket. A vízbe az óember (Ef 4,22) lépett be, de a bűnbánat által újjászületett új ember lépett ki, mert az emberi bűnöket lemosta a keresztség vize. Azután Jánoshoz maga Krisztus Urunk jött el, hogy alámerüljön a Jordán hullámaiban – nem azért, hogy megtisztuljon bűneitől, hiszen bűn nélkül való volt –, hanem hogy megszentelje a vizek természetét, újjáalkossa és élettel töltse meg azt. Jézus azért jött a földre, hogy elvegye a világ bűnét: „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta” (Ézs 53,4). A Jordán vizébe is azért lépett be, hogy magára vegye a bűn és a halál terhét, és a vizet újra éltető elemmé tegye.
Azóta is Egyházunk minden évben elvégzi a vízszentelés szertartását, ezt a vizet pedig nagy szentségként tartjuk számon. Ez a víz, amelyen láthatatlanul a Lélek kegyelme nyugszik, mindent megszentel, amit csak meghintenek vele, és meggyógyítja az embereket betegségeikből.
Az Evangéliumban több olyan történetet is olvasható, amikor emberek víz által gyógyultak meg. Jeruzsálemben a Betesdának nevezett fürdőre időről-időre leszállt az Úr angyala, és „felkavarta a vizet”. Aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett (Jn 5,2-9). Maga az Úr is felhasználta a vizet a gyógyításhoz. Amikor találkozott a vakon született emberrel, a földre köpött, sarat csinált a nyálával, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában” (Jn 9,7). Az elment, megmosakodott, és látóvá lett. Az Úr az élet forrásává teszi a vizet, és a víz valóban életetadóvá válik számunkra, mert az Isten Lélek kegyelme megszenteli, és mert maga az Úr Jézus Krisztus merült alá benne emberi testével és töltötte el Istenségével. Amikor ebből a vízből részesedünk, mi a Szent Lélekkel és az Úr Jézus Krisztussal kerülünk közösségbe, és magával Istennel egyesülünk.
Az Úr Megkeresztelésének ünnepét Úrjelenésnek is hívjuk, mert Jézus Megkeresztelésének pillanatában – először az emberiség történelmében – a Szent Háromság mindhárom Személye megnyilatkozott az embereknek. Az Úr Jézus testileg alámerült a vízbe, a Szent Lélek galamb képében leszállt reá, a mennyből pedig az Atya Isten hangja hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,13-17). Az egyházi szertartásrend az Úr Megkeresztelésének ünnepét a Fények Napjának is nevezi, mert ez nemcsak a Léleknek és a víznek az ünnepe, hanem az isteni fényé is, amely megvilágítja az ember belső, lelki szemeit és szívét, és átváltoztatja egész természetét. Ez az a fény, amelyet az Úr a Szent Eucharisztiában és az Egyház többi szentségében ad át nekünk.
Hiszen a vízszentelés nem pusztán egy szertartás. Bár nem tartozik bele a hét szentségbe, de benne, mint a szentségekben is, megtörténik az anyag titokzatos átváltozása, hiszen a közönséges víz, amelyet a csapból veszünk, átváltozik, és szentté (megszenteltté) lesz. Mint minden szentségben, itt is megtörténik Isten és az ember találkozása, vagyis ez nem más, mint áldás és megújulás. Valami sokkal nagyobb történik benne, mint azokkal az emberekkel, akik eljöttek Keresztelő Szent Jánoshoz. Akik Jánoshoz jöttek, azok a bűnbánat keresztségében részesültek, és elnyerték bűneik bocsánatát, mi viszont a szentelt vízből való részesedés által nemcsak bűneink bocsánatát nyerjük, hanem közösségbe kerülünk az Élő Istennel is.
Kérjük Istent, hogy a Fények Napján mi is, akik részt vettünk a Nagy Vízszentelés szertartásában, részesüljünk az isteni fényből, hogy megváltozzunk és hogy átváltozzunk. Hiszen végső soron ebben rejlik minden szentség, minden egyházi szertartás, az egész keresztény élet lényege. Ámin.
2000.