A gyermek Jézust a születése utáni negyvenedik napon a Szentséges Szűz elvitte a jeruzsálemi templomba, hogy a törvény előírásai szerint Istennek ajánlja, maga pedig megtisztuljon (vö. Leviták 12,2-7; Kivonulás 12,2). És bár sem az egyik, sem a másik szent cselekményre nem volt igazából szükség (lévén, hogy Maga tökéletes Isten volt, Tisztaságos Anyja pedig férfivel nem érintkezve, a Szent Lélektől szülte Őt), a Törvényadó nem akarta megszegni a saját maga által alkotott törvényeket, amiket szolgája, Mózes próféta által adott az embereknek. Azokban a napokban a templomi szolgálatot Zakariás főpap, Keresztelő Szent János atyja látta el. Zakariás Szűz Máriát a templomban nem a férjezett asszonyoknak, hanem a szüzeknek kijelölt helyre állította. Ugyanekkor tartózkodott a templomban két csodálatos lélek is: az aggastyán Simeon, és Anna prófétaasszony, Fánuel leánya. A csodálatos aggastyán kezeibe vette a Messiást, és ezeket mondta: „most bocsátod el Uram, a Te szolgádat, igéreted szerint békességben, mert látták szemeim a Te üdvösségedet”. Még ezeket is mondta Simeon a Gyermek Krisztusról: „íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben” (vö. Lk 2,29-34). Anna pedig, aki ifjúságától fogva böjtölés és imádkozás közt szolgált a templomban, felismerve a Gyermekben a Messiást, elkezdte hirdetni Jeruzsálem lakóinak a Régóta Várt Megváltó eljöttét. A templomban tartózkodó farizeusok, akik mindezt látták és hallották, nagyon megdühödtek Zakariásra, mivel Szűz Máriát nem az asszonyoknak, hanem a szüzeknek kijelölt helyre állította. Beárulták őt Heródesnél, aki, mivel biztos volt benne, hogy Jézus az Új Király, akiről a Keletről jött bölcsek beszéltek, gyorsan parancsba adta, hogy öljék meg az Isteni Gyermeket. Ekkora azonban a szent család Isten angyalának figyelmeztetésére már kijutott Jeruzsálemből és Egyiptom felé menekült. Az Úr templomi bemutatása ünnepét kezdettől fogva megülték a keresztények, de különlegesen ünnepélyes formát ez a nap Jusztiniánosz császár idejében, 544-ben kapott.