Optyinai Szent Varszonofij

Élete

Optyinai Varszonofij (világi nevén: Pavel Ivanovics Plihankov) 1845. július 5-én született Szamarában, kereskedői családban, amely az orenburgi kozákoktól származott. Tanulmányait az orenburgi katonai iskolában és a szentpétervári tiszti kurzusokon végezte. Ezredesi rangban szolgált a Kazanyi Katonai Körzet vezérkarában. Már a világban szerzetesként élt, tökéletesítve magát a Jézus-imában. 1889-ben járt először Optyinában. 1891. december 25-én, miután csodálatos módon felgyógyult halálos betegségéből, Amvroszij sztarec áldásával belépett a monostor Keresztelő Szent János-szkítijébe. 1892. március 24-én rászaviselő szerzetes lesz, ezután tíz évet tölt remeteségben Anatolij és Joszif atya vezetésével. 1900-ban betegsége miatt titokban szerzetessé nyírják, és kinevezik a szkíti írnokává. Ekkortól vesz részt a megjelenésre szánt kéziratos lelki könyvek szerkesztésében. 1902. december 13-án nyilvánosságra hozzák szerzetessé nyírását, 29-én szerzetesdiakónussá, három nappal később pedig szerzetespappá szentelik. Ugyanabban az évben kinevezik segítőnek a szkíti elöljárója és a sztarec mellé, valamint a Keresztelő Szent János szkíti, a Samorgyinói női kolostor, és a zarándokok lelki vezetőjévé. 1904-től 1906-ig a harcoló csapatoknál szolgált tábori lelkészként Mandzsúriában. Visszatérése után a szkíti elöljárójává és sztareccé nevezik ki őt, igumeni címmel. Vezetése alatt a Keresztelő Szent János-szkíti anyagilag megerősödött, lelkiekben pedig felvirágzott. 1910. július 11-én betegsége okán a szentet titokban nagyfogadalmú szerzetessé nyírják. 1912 áprilisában, a kolostorban zajló konfliktusok és személyét ért igaztalan vádak miatt áthelyezik a Moszkva melletti Sztaro-Golutvini Úrjelenése kolostorba, elöljárói megbízatással, archimandritává léptetve elő őt. Pontosan egy ével később hunyt el ugyanott, ahogy azt a Krisztusért balgatag Szárovi Pása (Paraszkéva) is megjövendölte. Testét Optyinában temették el, a kolostor főtemplomának déli falánál. Szent Varszonofij lelki kapcsolatban állt Kronstadti Szent Jánossal, Varnava sztareccel a Getszemáné-szkítiből , valamint Antonyij szentpétervári, és Trifon moszkvai metropolitával. Az Úr megadta neki a jövőbelátás adományát, valamint az ördögűzés, és a testi és lelki betegségek gyógyításának képességét.

A sztarec tanításai

I. A nő nem tud hit nélkül élni. Hosszabb-rövidebb ideig tartó hitetlenség után visszatér az Istenbe vetett hithez, vagy gyorsan elkezd zülleni. A férfivel másképpen van: ő képes hit nélkül élni. Teljesen megkövül, sóbálvánnyá változik, hogy aztán ilyen dermedtségben éljen. De a nő nem tud így élni.

II. Mindenki hordozza a maga keresztjét, és Ön is hordozza a sajátját… Az üdvösséghez nem csak a szerzetesnek, de minden kereszténynek elengedhetetlenül fontos hordoznia a keresztet. Igen, mindenki hordozza a keresztjét, és hordozta, és az emberré lett Úr is hordozta a Keresztet, és az Ő Keresztje volt a legnehezebb, mint minden ember keresztjét magába foglaló Kereszt. És jegyezze meg: Isten hordozta a Keresztet; az ember pedig segít Neki (Cirénei Simon), azzal, hogy átveszi Tőle a Keresztet, és maga hordozza. Vagyis mi, saját keresztjeinket hordozva segítünk az Úrnak a Kereszt hordozásában, azaz arra készülünk, hogy az Ő szolgái legyünk a mennyekben, angyalok (test nélküliek) képében. Micsoda fenséges elhivatás!

III. Az elme önmagában működő erő, de tőlünk függ, hogy mit adunk neki. Hasonlóan van ez ahhoz, ahogyan a malomkő forog, és az embertől függ, hogy mit szór alá: búzát-e, rozst-e, vagy valamilyen mérgező füvet vagy magot; és kijöhet a malomkő alól j liszt is, de mérgező is, annak megfelelően, hogy mit tettek alá. Így hát az elme is mindent feldolgoz, de adni csak a jóból kell neki.

IV. Túlságosan elvonatkoztatva gondolunk a pokolbeli kínokra, minek következtében meg is feledkezünk róluk. A világban teljesen elfelejtkeztek ezekről a kínokról. Az ördög ott mindenkivel elhitette, hogy ő maga sem létezik, és a pokol kínjai sem léteznek. A szentatyák pedig azt tanítják, hogy már a földön elkezd beteljesülni a gyehennára rendeltek sorsa, akárcsak az örök boldogságra rendelteké, vagyis a bűnösök már a földön elkezdik megtapasztalni a pokoli kínokat, az igazak pedig a boldogságot… Azzal a különbséggel mindössze, hogy az eljövendő örök életben egyik is, másik is összehasonlíthatatlanul erősebb lesz.

V. Sokan kérdezik: Hogyan könnyebb üdvözülni? Az egyik csupán az alázatosságot gyakorolja, de nem dolgozik, míg a másik egész nap dolgozik, mindenféle szolgálatokat téve, de alázatossá lenni nem akar, – ilyen kérdéssel fordultak Nagy Szent Varszonufioszhoz, ő pedig a következőképpen válaszolt (én természetesen csak törekszem arra, hogy visszaadjam a szavait): „Gyermekem, nem jól teszed fel a kérdést. Mit mond a zsoltár? Lásd megalázkodásomat és fáradtságomat, és engedd el minden bűneimet (Zsolt 24, 18). Ebből világosan látszik, hogy nincs igazi alázatosság munka nélkül, és nincs igazi munka alázatosság nélkül. E kettőnek együtt kell járnia, különben nem nyerünk semmiféle hasznot. Ha viszont dolgozni is fogunk, és alázatosságra is törekszünk, ahogyan a zsoltár mondja: lásd megalázkodásomat és fáradtságomat, akkor jutalmat nyerünk, bűneink elengedését, ahogy írva van – és engedd el minden bűneimet. Ezért aztán elengedhetetlen, hogy ebben is, és abban is gyakoroljuk magunkat”.

VI. Tudja milyen taktikát alkalmaz az ördög? Tudván, hogy egy keresztény súlyosabb, vagy kevésbé súlyos bűnt követett el, megpróbálja elérni, hogy ez az ember ne bánja meg a bűnét. E célból mindenféle módon igyekszik kisebbíteni a bűn súlyosságának fokát, efféle, és ehhez hasonló gondolatokat plántálva az illetőbe: „Ez nem fontos…” „Isten ezt megbocsátja neked”. És még azt is megpróbálja elérni, hogy az ember megfeledkezzen erről a bűnről. Ha viszont ennek a hívőnek a gyónás alatt lehetősége támad megvallani e bűnét a lelkiatyának, akkor az ördög minden eszközzel azon lesz, hogy megnövelje a bűn súlyát, elhitetve, hogy a bűn olyan hatalmas, hogy azt Isten nem bocsáthatja meg. És megpróbálja az embert csüggedésbe és kétségbeesésbe taszítani. Látja, milyen ravasz az ellenség.

VII. Eljött hozzám egyszer egy világi, és a következő kérdést tette fel nekem: „Hogyan kell végigjárni Isten útját? Hogyan lehet ezt megtanulni? Mondja el néhány szóban.” Elgondolkodtam egy kicsit: mit is mondhatnék neki? Aztán így válaszoltam: „Olvasta a Zsoltárok könyvét?” – „Olvastam”. – „Nohát, ott a következőt találja: Az Úr megtanítja a szelídeket az Ő útjára (Zsolt 24, 9). Vagyis, mindenekelőtt tudni kell, hogy az Úr útjaira Maga az Úr tanít bennünket, de nem mindenkit tanít, csak azokat, akik szelídek, akik megalázkodnak. Így hát alázkodjon meg Ön is, legyen szelíd, és az Úr nem hagyja el Önt, hanem megtanítja arra, hogy hogyan járja végig az Ő útját és miben is áll ennek az útnak az értelme”. – „Áldja meg Önt az Úr, bátyuska, Ön mindent megmagyarázott nekem” – mondta az ember, és ezzel eltávozott.

VIII. Valaki gazdag volt, majd hirtelen koldussá lett. Ez nehéz helyzet, de helyrehozható. Valaki egészséges volt, majd megbetegedett – és ez is helyrehozható, mert vele van Krisztus az egyikkel és a másikkal is. Ha viszont elveszíted a hitedet, az hatalmas szerencsétlenség. Az a rettenetes ebben, hogy az embernek nem marad támasza.

Optyina Szent Joszif tanításai

I. A sztarecet egyszer egy papi személyről kérdezték. „Miért van az, – hangzott a kérdés-, hogy bár ez az ember műveletlen, levelei mégis olyan szellemi bölcsességet sugároznak, hogy behatolnak a lélekbe?” A sztarec így válaszolt: „Ahogyan a napsugár nem tud áthatolni a ködön, úgy annak az embernek szavai sem tudnak hatni a lélekre, aki művelt ugyan, de nem győzte le a szenvedélyeket. Aki azonban legyőzte a szenvedélyeket, elérte a szellemi bölcsességet, az külsődleges műveltség nélkül is minden egyes ember szívéhez hozzáfér”.

II. Egy alkalommal, amikor kijött, hogy áldást adjon, a sztarec a bűnök megvallásáról beszélt, és többek között a következőket mondta: „Ha nem tudod elmondani a bűneidet, legalább írd le őket”. Aztán elmesélte, hogy egy asszony miként írta le bűneit, átadva a lapot egy püspöknek (Nagy Szent Vazulnak), feloldozást kérve, ám a püspök az asszonyt Szíriai Szent Efrémhez küldte, aki minden bűne alól feloldozta őt, egy kivételével, amivel visszaküldte Szent Vazulhoz. Amikor megérkezett a városhoz, az asszony megtudta, hogy a szent püspök meghalt. Rettenetes bánat és sírás közepette borult le a szent koporsója előtt, ráfektetve azt a lapot, amire bűneit írta, majd pedig könnyekben úszva a földre hullott. Ekkor mindannyian nekiálltak kérdezgetni őt, az asszony pedig elmondta bánatát. Abban a pillanatban az egyik pap felvette a koporsóról az írást és széthajtotta azt – a lap teljesen tisztának bizonyult, a bűnök mind eltöröltettek.

III. A sztarec így beszélt: „Az ember lelkiismerete hasonlít az ébresztőórához. Ha az ébresztőóra megszólalt, és tudva, hogy munkára (szolgálatra) kell menned, rögtön felkelsz, azután is mindig meghallod majd a csörgést. De ha néhány napon át nem kelsz fel rögtön, így szólva: fekszem még egy keveset, akkor a végén nem fogsz felébredni az ébresztőóra csörgésére”.

IV. Egy alkalommal, amikor a sztarec áldást osztott, valaki felidézte annak a felcsernek az alakját, aki még Amvroszij atya idején lépett be az Optyinai szkítibe, az után, hogy ájultságában sok tanulságos dolgot látott a túlvilágon. De miután az illető elment, hogy letöltse katonai szolgálatát, újra összetalálkozott hitetlen barátaival, akik, elhitetve vele, hogy pusztán hallucinációi voltak, letérítették az igaz útról, azzal a szándékkal, hogy a világban maradjon, egy kórházban. A sztarec erre azt mondta: “Ezen az emberen beteljesedtek az Evangélium szavai: „ ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad” (Lk 16, 31).

Optyinai Szent Amvroszij tanításai

I. „Ha az embereket Isten nevében fogadod be, akkor higgy benne, hogy mindenki jó lesz hozzád.”

II. A bűnbánat erejéről a sztarec a következőket mondta: „Egy ember egyre csak vétkezett, majd mindig bűnbánatot tartott, és ez így folyt egész életén át. Végül meggyónt és meghalt. A gonosz lélek eljött a lelkéért és ezt mondta: „Ő az enyém.” Az Úr pedig azt mondta: „Nem, ez az ember megbánta bűneit.” „De hiszen bár megbánta bűneit, újra vétkezett.” Akkor az Úr így válaszolt neki: „Ha te, aki gonosz vagy, magadhoz vetted őt az után, hogy bűnbocsánatot tartott Előttem, akkor Én hogyan ne venném Magamhoz, miután vétkezve újra bűnbánattal fordult Hozzám? Elfelejted, hogy te gonosz vagy, Én pedig jó.”

III. Az embert időnként ártatlanul éri megpróbáltatás, azért, hogy Krisztus példája nyomán másokért szenvedjen – egykor Maga az Üdvözítő is szenvedett az emberekért. Apostolai szintén vértanúságot álltak ki az Egyházért és az emberekért. Tökéletes szeretetet birtokolni nem is jelent mást, mint szenvedni a felebarátért.

IV. A sztarec még a következőket is mondta: „Egy szerzetestestvér megkérdezte a másikat: ki tanított meg téged a Jézus-imára?” – „Az ördögök”- válaszolt amaz. – „De hát hogy lehet az?” – „Hát csak úgy, hogy nem hagynak nyugtot nekem a bűnös gondolatokkal, én meg egyre csak ezt az imát mondtam, a végére pedig hozzászoktam”.

V. Az egyik testvér panaszkodott a sztarecnek, hogy imádság ideje alatt különféle kísértő gondolatok sokasága tör rá. A sztarec erre azt mondta: „Egy muzsik körbekocsikázta szekerével a piacot: körülötte rengeteg nép, beszéd, zaj, ő azonban egyre csak ösztökélte a lovát: gyía! gyía! Ekképpen, szép lassacskán körbejárta az egészet. Te is ugyanígy, mondjanak bármit is a kísértő gondolatok, csak a magad dolgát tedd: imádkozz!”

A Getszemáné-szkíti Moszkva közelében található, szervezetileg a Szent Háromság – Szent Szergij kolostorhoz tartozik. Varnava (Barnabás) sztarecről az Orosz Ortodox Egyház mint helyi tiszteletnek örvendő szentről emlékezik meg.