Apostoli olvasmány a Húsvét utáni 3. héten, a Kenetvivők vasárnapján.
ApCsel. 6,1–7
Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban.
Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk.
Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.
Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában.
És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiókhiából való prozelitus vala;
Kiket állatának az apostolok elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájok veték.
És az Isten ígéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.
Azokban a napokban pedig. Ez egy elterjedt szófordulat a Szent Írásban, nem azt jelenti, hogy ez közvetlenül akkor történt, amikor az angyal kiszabadította az apostolokat a börtönből, hanem néhány nappal később. görög zsidók. A görögül beszélő zsidókról lehet szó. a mindennapi szolgálatban. Ez alatt az özvegyek ellátását kell érteni, amely mindennapi szolgálatot jelentett. a tizenkettõ egybegyûjtvén a tanítványok sokaságát. Nem az apostolok választják ki őket, hanem a nép, amelynek haszna van a diakónusok szolgálatából. Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk. Ez a mondat arról szól, hogy a szükségest mindig a kevésbé szükséges elé kell helyezni. Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek. Szent Lukács nem csak lelki embereknek, de Lélekkel és bölcsességgel eltelt embereknek nevezi őket, mert az özvegyek ügyeinek intézéséhez nagy bölcsességre volt szükség. miután imádkoztak, kezeiket reájok veték. Figyeljünk! Az író nem túl bőbeszédű: nem mondja, hogy hogyan helyezték rájuk a kezeiket, csak annyit, hogy imádkoztak közben. Így történik a chirotonia – a felszentelés: mindent Isten visz véghez. Milyen kézrátételben részesült ez a hét férfiú? Csak diakónusiban? Igen, ők csak erre a szolgálatra kaptak felszentelést, tehát, hogy segítsék a hívőket a rászorulók ellátásával. és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben. Ezt nem csak úgy mondja az Apostol, de kiemeli, hogy milyen ereje van a jótékonyságnak és a diakonátus intézményének.
Összefoglalva „Феофилакт Болгарский, Благовестник. Книга II. Москва, 2002” alapján
Evangéliumi olvasmány a Húsvét utáni 3. vasárnapon, a Kenetvivők vasárnapján (Mk 15,43 – 16,8)
Márk 15,43–16,8
Eljöve az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli, aki maga is várja vala az Isten országát; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak testét.
Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tõle, ha régen halt-é meg?
És megtudván a századostól, odaajándékozá a testet Józsefnek.
Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén Őt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, a mely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.
Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé anyja, nézik vala, hová helyezék.
Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék Őt.
És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.
És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?
És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.
És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.
Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová Őt helyezék.
De menjetek el, mondjátok meg az Ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek.
És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.
Eljöve az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli. A tanácstagság valamiféle polgári tisztség volt. A tanácstagoknak gyakran kellett bírósági ügyekkel foglalkozniuk és ezért ki voltak téve a korrupció kísértésének. Arimathiai József, még a törvényt (a judaizmust) szolgálva elismerte Krisztust Istennek, és ezért vállalta az eltemetés kockázatát. Nem így gondolkodott: Lám én gazdag vagyok és elveszíthetem ezt a gazdagságot, ha kikérem Annak a Testét, Akit azért ítéltek el, mert királyi hatalmat tulajdonított magának, és ezért a zsidók szemében gyűlöltté válhatok. József mindent otthagyott, nem gondolkozott semmi ilyesmin, hanem csak egyet akart – az elítélt eltemetését. Vegyenek róla példát a gazdagok és a társadalom ügyeivel foglalkozók, hogy József méltósága nem akadályozta meg, hogy jót cselekedjen. Vegyünk mi is példát Józsefről a jóra törekvésünkben.
A Pilátus odaajándékozá a testet Józsefnek. Õ pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, a mely kõsziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára. Váljunk méltóak arra is, hogy megkaphassuk Krisztus Testét az Eucharisztián keresztül, és hogy kőbe vésett sírba fektethessük azt, vagyis lelkünkbe, amely szilárdan emlékezik, és nem felejti el Istent. Legyen a mi lelkünk is kőböl épített, vagyis alapja legyen maga Krisztus, aki a Kőszikla, amelyre hitünk épül. Borítsuk be mi is ezt a Testet tiszta sírlepellel, vagyis megtisztult testünkbe fogadjuk be őt (mert a test mintegy a lélek leple). Az isteni Testet nem csak tiszta lélekbe, de tiszta testbe kell befogadni. Az isteni Testet el kell takarni, le kell fedni, és nem közszemlére tenni, mert a titoknak elfedetve, elrejtve kell maradnia, nem pedig felfedetnie.
Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tõle, ha régen halt-é meg?
Pilátus azt gondolta, hogy Krisztus sokáig bírni fogja a szenvedést, mint a latrok, és ezért kérdezte meg a századost, hogy “régen halt-é meg”.
Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé anyja, nézik vala, hová helyezék. Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt. Az asszonyok nem gondoltak Jézus Istenségére, amikor a sírnál ültek, és amikor keneteket vásároltak. Azért vettek keneteket, hogy a zsidó szokás szerint megkenjék a testet, hogy ne legyen érezhető a bomlás bűze, és hogy a kenet segítségével, amely kiszárította és felszívta a nedvességet, a test épségben maradjon. Erről gondolkoztak az asszonyok.
És korán reggel, a hétnek első napján. Máténál ezt olvashatjuk: “a hét első napjára virradólag” (28,1), Lukácsnál pedig: “A hétnek első napján pedig kora reggel” (24,1). És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? Az asszonyok felkeresik a sírt, és azon gondolkodnak, hogy ki fogja elmozdítani a követ. Eközben, amíg ezen gondolkodtak, az Angyal elmozdította a követ, bár az asszonyok ezt nem vették észre. Így mondja Máté, hogy az Angyal az asszonyok érkezése után mozdította el a követ. Mivel Máté ezt már leírta, ezért Márk ezt nem említi meg. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Ne jöjjünk zavarba azért, mert Máté azt írja, hogy az Angyal a kövön ült, Márk pedig azt, hogy az asszonyok, amikor bementek a sírba, észrevették az Angyalt, aki bent ült. Mert láthatták az Angyalt, ahogy kint ült a kövön és láthatták őt a sírban is, mint aki megelőzte őket és hamarabb ment be a sírba. Egyesek azt mondják, hogy több kenetvivő asszony is volt, Máté az egyik csoportról, Márk a másikról ír, Magdaléna pedig mindkét csoport tagja volt. Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. Ezt mondta az asszonyoknak az angyal. Először feloldja a félelmüket, majd pedig tudatja velük a feltámadás örömhírét. Feltámadt. Látható, hiszen nincs a sírban. Nézzétek meg az üres sírhelyet. Azért mozdította el a követ az angyal, hogy megmutassa a sírhelyet. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek. Pétert, mint az apostolok vezetőjét külön említi meg. De külön szól róla azért is, mert Péter megtagadta Krisztust, és ezért ha az angyal csak annyit mondott volna, hogy szóljatok a tanítványoknak, akkor Péter azt válaszolhatta volna, hogy ő már nem tanítvány, hiszen megtagadta az Urat és ezért az Úr is megtagadta őt. Ezért teszi hozzá az angyal, hogy az asszonyok szóljanak Péternek is, hogy ne kínozza őt az a gondolat, hogy ő már szóra sem érdemes, hiszen megtagadván Krisztust, nem méltó, hogy az apostolokhoz tartozzon. előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek. Galileába küldi a tanítványokat, hogy elkerüljék a zsidók haragját. Ekkor nagy félelem és szörnyülködés fogta el az asszonyokat: megdöbbentette őket az angyal látványa és a feltámadás híre. És ezért senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala. Féltek a zsidóktól és félelem fogta el őket a látottak és a hallottak miatt.