A Kereszt – Aranyszájú Szent János szavai szerint – az Atya akarata, az Egyszülött Fiú dicsősége, a Lélek örvendezése, az Angyalok ékessége, az Egyház biztonsága, a Szentek várfala, a Földkerekség világossága.

Palamasz Szent Gergely tanítása szerint nemcsak a Keresztről való beszéd és a hozzá fűződő misztérium isteni és hódolásra méltó, hanem a formája is az, mivel ő a tiszteletre méltó pecsét, amely megszenteli és lezárja mindazokat a kifejezhetetlen, csodálatos javakat, amelyeket Isten áraszt reánk. Az önmegüresítés, szegénység, megalázkodás, fájdalom s végül a halál, melyeket Krisztus érettünk vállalt, a Keresztben találja meg a maga legmagasztosabb kifejezését.

A Kereszttel befejeződött a halál korszaka, és Krisztus Feltámadásával, amely a Kereszthez kapcsolódik, kezdődött meg az ember átistenülésének és üdvösségének a korszaka.

A Kereszten az Istenember Krisztus megoldotta az emberi szabadság tragédiáját, amikor „megalázta magát, és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Filip 2,8), és átirányította szabadságunkat annak Teremtőjére, a Háromságos Istenre.

A Kereszten legyőzte a mi halálunkat azáltal, hogy azt magáénak vállalta, Feltámadásával pedig nekünk életet és romolhatatlanságot ajándékozott.

A Kereszt által megbékéltetett minket az Isten Atyával, és bűneink bocsánatát ajándékozta nekünk.

A Kereszt által egybegyűjtött és egy testté egyesített minket, Istennek egykor szétszóródott gyermekeit.

Keresztjén, a megalázkodásból fakadó felmagasztalódásával, felmagasztalta a mi természetünket is, amely hamis és hiábavaló gőgjével már az alvilágig süllyedt.

A Kereszten megmutatta, hogy ez a világ nem a végleges valóság, ha abban a Kereszt nevében felvesszük a harcot önzésünk ellen. Ezzel helyreállította a világ pozitív értelmezését.

A Kereszten felfedte magát mint az egész világ üdvözítőjét, megváltóját és életetadóját, és véglegesen lerontotta az ördög művét.

Mint ahogyan azonban az igazi Krisztus nem képzelhető el a Kereszt nélkül, ugyanúgy az igaz keresztény sem képzelhető el a Krisztus Keresztjében való részvétel nélkül, az Ő igéi szerint:„Ha valaki nem veszi fel a maga keresztjét, és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14.27). Mi, keresztények nem élhetünk másképp, mint Krisztus Keresztjének jegyében, vagyis részt vállalva életünk minden pillanatában Krisztus megalázkodásában, az Ő áldozatában, a szenvedélyeink és önzésünk fölötti győzelemért harcolva.

A Drága Kereszt felmagasztalásának e nagy ünnepén tekintetünk a Golgotára emelkedik. Három keresztet látunk ott. A középső a mi Urunk Jézus Krisztus Keresztje, tőle jobbra és balra a másik két kereszt, amelyre a két latrot feszítettek fel. Érdekes, hogy ezek nem hasonlók egymáshoz. Mert az egyik az üdvösségbe, a másik a kárhozatba vezet, annak ellenére, hogy a Krisztussal együtt megfeszített mindkét ember rabló volt. Az egyik megfeszített lator nem a jócselekedetei révén üdvözül, hanem mert megvallotta a Krisztust: „Emlékezzél meg rólam a Te Országodban” : ezáltal igazult meg. A másik megfeszített lator pedig nem a gaztetteiért bűnhődik, hanem azért, mert lényegében megtagadja Krisztus Keresztjét. A föld maga egy Golgota, s annak közepén áll a keresztre feszített és feltámadott Úr. A latrok személyében ráismerhetünk az egész emberiségre. Mi, emberek, valamennyien Krisztus körül foglalunk helyet, ki-ki a maga keresztjén, bűneink, megpróbáltatásaink és fájdalmaink keresztjén. Az azonban, ami megkülönböztet minket egymástól, nem a bűnösségünk és a tisztaságunk, hanem viszonyulásunk Krisztushoz és az Ő Keresztjéhez. Ily módon az Úr Keresztje az igazságosság mérlegévé lesz, ahogyan azt Egyházunk egyik himnuszköltője gyönyörűen megénekelte.

Az Úr Keresztje amint emelkedik, arra emlékeztet bennünket, hogyha életünk vezérlő elvének a Keresztet választjuk, elnyerjük a Feltámadást is. Ez az Egyház „erőtlensége”: átéli a Keresztet és felmutatja a Feltámadást. Az Úr Keresztje arra emlékeztet minket és az egész világot, hogy amikor egyházi életünk szabályzatául a Keresztet választjuk, akkor nyerjük el az igazi szabadságunkat, az igazi megnyugvásunkat Isten szeretetében és testvéreink szeretetében, akkor élvezhetjük lelkünk igazi békességét. Akkor vesszük fel a keresztünket és munkálkodunk tudatosan és hűségesen azon, hogy Isten Országa eljöjjön a világba. Amikor pedig körülvesznek bennünket a szorongattatások és nélkülözések, hittel fölemeljük lelki szemeink tekintetét Krisztus Keresztjére.

És reménységgel folytatjuk utunkat mi, akik együtt feszíttettünk meg és együtt támadtunk fel a Krisztussal.

(Forrás: Egyházi Krónika, 2000 szeptember-október. Fordította: I.Z.)