Pároszi Szt. Arszénioszt (1800-1877) csak 1967-ben, kerek kilencven évvel halála után avatta szentté a Konstantinápolyi Szinódus, de már jóval korábban, “illegálisan”, templomot emeltek tiszteletére, ami arra utal, hogy – akárcsak Etóliai Kozmát, vagy Éjinai Szt. Nektárioszt – valami egészen rendkívüli szeretet övezte az egyszerű nép részéről. Életét, a legszebb legendákra emlékeztető stílusban, a neves gyóntató és író, Filotheosz Zervakosz apát hagyta ránk.
A korán árvaságra jutott gyermek Dániel sztarec személyében igazi lelkiatyára talált. Aki valamilyen mesterség vagy tudomány elsajátítására adja a fejét, nem mindig válik művésszé vagy tudóssá. Ennek két oka lehet: vagy azért, mert mestere nem áll hivatása magaslatán, vagy saját figyelmetlensége, hanyagsága miatt. Dániel sztarec azonban mind szóban, mind tettben tökéletes tanító volt, Arszéniosz pedig kiváló diák. “Ha tökéletes akarsz lenni – mondta Dániel -, Urunk Jézust követve három dolgot tanulj meg: az önmegtagadást, az alázatot és az engedelmességet. Mert Krisztus is, amikor az Atya elküldte e világba, nem ellenkezett Atyja akaratával, hanem aszerint cselekedett. Másodszor, bár Őmaga Isten volt, megalázta magát, “szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá”, harmadszor pedig “engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8).”
A görög szabadságharc kitörésének évében (1821) tanár és diák az Áthosz-hegyet elhagyva Folegandrosz szigetén kötött ki, ahol Szent Arszéniosz gyermekek oktatását kapta feladatul. Nemcsak a tudományokra, hanem az erényes életre is okította őket, “mert a tudás az erények és az erkölcsösség nélkül több kárt hoz, mint hasznot”. A gyermekeket tehát arra tanította, hogy tartsák meg az Úr Jézus Krisztus parancsait, szeressék Istent teljes szívükből, de szeressék és tiszteljék szüleiket, papjaikat, tanáraikat, az öregeket és minden embert. Kerüljenek minden hazugságot, fölösleges vagy illetlen szót, civakodást, lustaságot. Imádkozzanak, rendszeresen gyónjanak, böjtöljenek, gyakran áldozzanak, látogassák a betegeket, vigasztalják a bánkódókat, adakozzanak a szegényeknek.
Rövid időn belül Dániel, a felnőttek, és Arszéniosz, a gyermekek gondviselője a sziget egész lakosságát egyetlen, Istent és egymást szerető, harmonikus családdá változtatta.
Mestere halála után a pároszi Szt. György monostorban telepedett le. Életpéldájával mindenkit felülmúlt: mindössze 3-4 órát aludt, az éjjel nagyobbik részét átvirrasztotta, imádkozott a folegandroszi gyermekekért, szerzetestársaiért, az egész világért. Olvasott és böjtölt. Azt vallotta, hogy Isten igéje, akárcsak egykor Mózes és Illés számára, a lélek, de egyúttal a test tápláléka is, az Úr szavai szerint: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából jön” (Mt. 4, 4).
Minden más erénynél jobban vigyázott azonban a szeretetre: Különösen a betegeket, az öregeket és a szegényeket szerette, akiknek nagy odaadással és örömmel szolgált: “Ha azt akarod, hogy Krisztus megáldjon téged és javaidat, akkor ne fordulj el a szegény éhezőtől. Ne várd, hogy ő kérjen tőled, előzd meg őt. Örömmel adakozz, és ne félj attól, hogy te magad elszegényedsz. Higgy Krisztusban, aki láthatatlanul megáldja csekély javaidat, így soha se fogsz éhezni vagy szükséget látni.” De a szíve legjobban Isten után vágyott, így Isten és az emberek is megszerették. Szíriai Szt. Izsák szavai teljesedtek be rajta: “Szeressük az Egyetlent (az Istent), és akkor sokan fognak szeretni bennünket.”
Szt. Arszéniosz nagy gonddal vigyázott arra, hogy tettei megfeleljenek szavainak, sőt megelőzzék azokat. Amikor az oltár előtt szolgált – “félelemmel és rettegéssel” – úgy tűnt, hogy magát az Istent látja: arca ragyogott, mint egy angyalé, szemeiből könny patakzott.
A valódi bűnbánókkal szemben különleges részvétet tanúsított. Egy sziroszi lánynak, akinek szigorú nővére és apácatársai nem voltak hajlandók életének vargabetűit megbocsájtani, ezt mondta “Én, gyermekem, úgy szeretlek téged, mint saját lányomat. Ha akarod, magammal viszlek és meggyógyítom testi-lelki sebeidet. Gyere és ne félj, ne akard magad elpusztítani, mert én majd Krisztus felé fordítalak, így senki sem árthat neked.” A lány pedig olyan buzgó keresztény lett, hogy később az őt elítélő közösségből mindenkit felülmúlt. Mert, ahogy Szt. Pál mondta, “ahol megnövekedett a bűn, ott még jobban kiáradt a kegyelem” (Róm. 5, 20).
Szt. Arszéniosz szigorú és hajthatatlan volt a bűnben megátalkodottal szemben, az igazi bűnbánóhoz viszont elnéző és gyöngéd.
Már életében számos csodát tett. Szentek módjára távozott el ebből az életből. Halálát egy hónappal előre látta. Utolsó estéjén hivatta lelki gyermekeit, a Színeváltozásnak szentelt monostor szerzetesnővéreit, és átadta nekik – és rajtuk keresztül nekünk is – szóbeli testamentumát:
“Holnap, gyermekeim, elhagyom e múlandó életet és országot és a mennyeibe költözöm: “Mert nincs itt maradandó városunk… idegenek és jövevények vagyunk” (Zsid. 13, 14; 11, 13). Ne bánkódjatok, ne essetek kétségbe, nehogy vétkezzetek. Én elmegyek ugyan, de egy másik Atya oltalmára bízlak benneteket, Aki jobban szeret titeket, mint én, vagy ti saját magatokat. Krisztus oltalma alá helyezlek mindnyájatokat, Aki mindenkit szeret, mindenkire gondot visel. Higgyetek Benne és reméljetek Benne, szeressétek teljes szívetekből és lelketekből, és akkor bármit kértek Tőle hittel, ha az javatokat szolgálja, megadja nektek.”
Dr. Imrényi Tibor protoierej
(Megjelent: Egyházi Krónika, 1992. július-augusztus)