Konstantin Kavarnos az Újkori ortodox szentekről szóló sorozatának első kötetét Etóliai Szent Kozmának szenteli. Ennek a munkának a nyomán ismerkedhetünk meg azzal az Áthosz-hegyi szerzetessel, aki a modern Görögország kétségkívül legnagyobb misszionáriusa volt, és aki kiemelkedő szerepet játszott a görög vallási és kulturális élet ébredésében a XVIII. század második felében.

A görög nép erkölcsi és szellemi hanyatlása ébresztette fel benne a vágyat, hogy az Áthosz védett csöndjéről lemondva életét teljes egészében az egyszerű nép tanításának szentelje. Az ortodox szerzetesek mindig is a pusztát vagy a nagyvárosok környékének a magányát keresték, és a világ forgatagába való visszatérést veszélyesnek tartották. Ezzel Szent Kozma is mélységesen egyetértett. Egyik prédikációjában így vallott erről: “Testvéreim, tudom, hogy rosszul cselekszem, de mivel nemzetünk tudatlanságba süllyedt, azt mondtam magamnak, hadd veszítsen el Krisztus egyetlen bárányt, és mentse meg a többit. De Isten irgalma, és a ti imáitok talán majd engem is megment. Mintha csak Pál apostol mondta volna: “Inkább azt kívánom, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól, testvéreimért, a test szerint népemből valókért”. A görögök úgy tekintettek Etóliai Szent Kozmára, mint isapostolosra, az apostolokkal egyenlő rangú, Istentől elhívott tanítóra. Prédikációinak rendkívüli hatása volt. Azonnal gyökeres változás ment végbe hallgató lelkében. Nemcsak a keresztények, hanem a mohamedánok is szent embernek tartották szívhez szóló beszédeiért, feddhetetlen életéért, és azokért a csodálatos eseményekért, amelyek körülötte történtek.

Pár levélen kívül Szent Kozma semmit sem írt. Tanítását buzgó keresztények jegyezték le, akik mindenhová követték. A Didachai-t azután nyilvánosan olvasták a templomokban, mind életében, mind halála után. Szavai egyszerűek voltak, közvetlenek, szeretet és béke áradt belőlük. Beszédeiről ugyanazt lehet elmondani, amit Pál apostol mond a sajátjairól: “Tanításom és igehirdetésem nem bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyosságából” (1Kor 2,4).

Tanítását a Szentírásból – különösen az Újszövetségből – és a görög egyházatyák műveiből merítette. Életrajzából és prédikációiból is kiderül, hogy mind a Szentírást, mind az egyházatyákat nagyon komolyan tanulmányozta. “Amit most elmondtam nektek – olvassuk a Didachai-ban – az nem tőlem való, hanem a Szent Lélektől, aki a Szent Írásokból szól hozzánk.” Máskor így beszélt: “Ne hallgassunk testvéreim arra, amit a hitetlenek, az eretnekek, ateisták mondanak, hanem csak arra figyeljünk, amit a Szent Lélek mond a próféták, az apostolok és az egyházatyák szája által.”

Etóliai Szent Kozma szeretetével az egész emberiséget átkarolja. “Ha lehetséges volna, testvéreim – mondja egyik beszédében – hogy felmenjek a magasba, és onnan kiáltsam az egész világnak, hogy Krisztus az Isten Fia és Igéje, igaz Isten, mindnyájunk élete, megtenném. De mivel nem tudok ilyen nagy dolgot tenni, ezért egyik helyről a másikra járok, és erőmhöz képest tanítom felebarátaimat.”

Az ember történelmében Isten is részt vesz. Szent Kozma az Isteni Gondviselést látja Nagy Konstantin fellépésében, Bizánc felemelkedésében, de bukásában és a törökök megjelenésében is. “Háromszáz évvel Krisztus feltámadása után – mondja – Isten elküldte Szent Konstantint, aki olyan keresztény birodalmat alapított, amely 1150 évig állt fenn. Ekkor Isten elvette ezt tőlünk, idehozta a törököket  és nekik adta a mi javunkra. Miért éppen a törököket hozta ide Isten, és nem valamilyen más népet? Mert mások kárt okoztak volna hitünknek.” Etóliai Szent Kozma nemcsak Görögország múltjában és jelenében, hanem jövőjében is meglátta a Gondviselő kezét. Előre megjövendölte, hogy az ország a harmadik nemzedék alatt felszabadul, és hogy nagy jövő vár rá. Próféciája újjáélesztette a görög reményeket és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nép fokozza erőfeszítéseit a teljes függetlenség elérésére.

Etóliai Szent Kozma hatása nem ért véget halálával. A mai napig fennmaradt lejegyzett tanítása, és a hívő nép kegyes emlékezete is őrzi szavait, csodás tetteit, jövendöléseit. 1961. április 20-án avatta őt hivatalosan szentté a Konstantinápolyi Egyház Szent Szinódusa. Azóta számos templomot emeltek emlékére. 1970. május 17-én az athéni metropólia főtemplomában ünnepélyes külsőségek között helyezték el nagyméretű megszentelt ikonját.

Szaffirosz Chrisztodulidisz, Kozma hű tanítványa és kisérője, megkapó egyszerűséggel és szeretettel jegyezte föl a szent életrajzának legfontosabb mozzanatait. Szent Kozma egy kis etóliai faluban született 1714-ben, istenfélő szülők gyermekeként, akik “fegyelemben, az Úr útmutatása szerint” (Ef 6,4) nevelték. Az Áthosz-hegyi Vatopedi kolostor iskolájában tanult többek között nyelvet, irodalmat, logikát. Amikor a neves iskola megszűnt, a Filotheu monostorba ment, ahol szerzetessé avattak, majd alázatos tiltakozása ellenére pappá szentelték. Jóllehet a papi szolgálatot csak engedelmességből vállalta, már régóta erő vágyat érzett a szívében, hogy az elsajátított tudást felebarátaival megossza. Gyakran mondta, hogy a keresztények ki vannak éhezve Isten igéjére, és azoknak, akik tudásra tesznek szert, nem a gazdagok és hatalmasok házait kell keresniük, hanem az egyszerű embereket, akik nagy tudatlanságban élnek. Bármilyen erős is volt azonban a szívében a vágy, hogy felebrátainak szolgáljon, nem merte rászánni addig magát, amíg nem győződött meg róla, hogy valóban ez Isten akarata. Hogy próbát tegyen, kinyitotta a Szentírást, és szeme azonnal megakadt az Apostol szavain: “Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét” (1Kor 10,24). Titkos vágyát most már megoszthatta tapasztalt lelki vezetőkkel, akiknek áldásával Konstantinápolyba ment. II. Szerafim patriarcha (1757-1761) meglátva Szent Kozmában az elhivatottságot, kinevezte a “Nemzet Tanítójának”, és írásos engedéllyel látta el, hogy az egész görög világban prédikálhasson.

Konstantinápoly templomaiban kezdte az evangélium szolgálatát, majd innen elindulva bejárta a görög szigeteket, a nagyvárosokat, az Áthosz hegyet. Bármerre járt, nagy sokaság vette körül. Szavait az emberek szívükbe zárták., sokan megtértek, új életet kezdtek. Tanítása egyszerű volt, mint a halászoké, a Szent Lélek öröme és békéje áradt belőle. Isten pedig jelekkel és csodákkal erősítette meg mindazt, amit mondott, úgy, ahogyan egykor az apostolok prédikációját.

Így történt, hogy Kefallinia szigetén volt egy szabó, akinek évek óta béna volt a keze. Eljött Szent Kozmához, és kérte, gyógyítsa meg. A Szent meghagyta neki, hogy jöjjön el, és hittel hallgassa végig prédikációját, mert Isten meg fog rajta könyörülni. Az egyszerű szabó engedelmeskedett, és – másnapra meggyógyult. Egy másik ember, aki teljesen béna volt, miután értesült a csodás eseményről, ágyastól vitette oda magát, ahol a Szent prédikált, és pár nap múlva ő is teljesen felépült. Asszoszban egy olyan előkelő emberrel történt csoda, aki valamilyen titokzatos fülbetegségben szenvedett, és már évek óta csaknem süket volt. Ő is hittel ment el arra a helyre, ahol Szent Kozma tanított és azonnal gyógyulást nyert.

Ahol a templom kicsinek bizonyult, Szent Kozma a szabad ég alatt prédikált. Az volt a szokása, hogy ott, ahol beszédet készült tartani, megkérte a hívőket, hogy álítsanak egy fából ácsolt keresztet. A kereszt azután emlékeztetőül ott maradt. Ezeken a helyeken később számos csoda történt. Kefallinia fővárosának, Argosztolinak piacterén például gyógyító forrás fakadt.

Bármerre is járt a szent, mindenütt megszelidítette az elvadult lelkeket, megtérítette a gonosztevőket, könyörületre indította a keményszívűeket, Istenhez vezette az istenteleneket. Tanítói müködése nyomán a városokban és a falvakban egyaránt elemi és középfokú iskolák születtek. A gazdagok adakozókká váltak. Ellátták többezer keresztelőmedencével, egyházi könyvekkel, olvasókkal, kis keresztekkel, fejkendőkkel.

40-50 pap tartozott állandó kiséretéhez és két-háromezer hívő. Ezért, ha újabb helyre készült menni, üzenetet küldött a helybelieknek, hogy rakjanak ki kenyeret és ételt arra az útra, amelyen a tömegnek el kell haladnia. Így senki sem maradt élelem nélkül. Viszonzásul pedig mindenki imádkozott az élőkért és elhunytakért.

Szent Kozma életrajzírója és tanítványa, Szaffirosz Chrisztodulidisz még számos csodás eseményt jegyzett fel. Csak egyet említsünk meg példaként. Egy alkalommal egy török tiszt olyan gyűlöletre lobbant a Szent iránt, hogy lovastól rá akart rontani. A ló azonban ledobta, ő pedig a lábát törte. Mikor hazaért, fiát halva találta. Erre mindent megbánt, és levelet írt a Szentnek, melyben kérte bocsánatát.

A szentéletű nagy hatással volt az ékszereket viselő asszonyokra is. Olyannyira, hogy többen eladták mindenüket és feketébe öltöztek. Mindenütt arra tanította a keresztényeket, hogy vasárnap nem szabad adni-venni, vagy bármilyen más munkát végezni, hanem templomba kell menni, és részt kell venni az istentiszteleteken.

Prédikációiban többször is nyíltan megmondta, hogy maga Jézus Krisztus hívta el az evangélium hirdetésére, és az iránta való szeretetért vérét fogja hullatni. Mindez be is teljesedett. 1779-ben Kurt pasa csellel elfogatta, és egy folyóparton, fához kötözve kivégeztette. Halálát is rendkívüli jelek vették körül. Három nap múlva találtak rá keresztények a vízben függőlegesen lebegő testére, amely romlásnak semmilyen jelét nem mutatta, sőt édes illatot árasztott.

Tanítását a Szentírásból és a nagy egyházatyák műveiből merítette. A Szent Lélek világosította meg a prófétákat és az apostolokat, hogy megírják a Szent Írásokat, és a szentatyákat, hogy megmagyarázzák számunkra az Egyház szent könyveit. De megvilágosítja mindazokat is, akik odadó keresztény életet élnek, rendszeresen imádkoznak, gyónnak és áldoznak. Istenről szólva leggyakrabban jóságát említi, mely elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a világot értünk teremtette. És az embert miért teremtette? Nem a sátán és a pokol, hanem önmaga és a paradicsom számára. Isten nemcsak  jóságos, hanem együttérző, irgalmas, igazságos és szerető Atya. Különösen jellemző Szent Kozmára, hogy Krisztusról legtöbbször mint a “legédesebb Mesterről”, vagy a “legédesebb Jézus Krisztusról és Istenről” beszél, ami elárulja, mennyire szerette őt. És elárulja azt a lelki örömet is, ami a Jézus-imából fakadt. A kereszt és a Jézus-ima vezetett minden szentet a paradicsomba – tanítja -, a kereszt és a Jézus-ima minden gyógyulás forrása. Urunk Jézus Krisztus vérét ontotta értünk, viszonzásul nekünk is szeretnünk kell Istent, és ha szükséges, vérünket is odaadni érte. Ezt tették a próféták, az apostolok és a vértanúk is.

Az alázatról ez maradt fenn az első Didache-ban: “‘Meneküljetek a gőgtől, testvéreim, mert ez a sátán elsőszülöttje, mely a pokolba visz. Szeressük meg helyette az alázatot, mert ez az angyalok útja a paradicsomba.” A kereszténynek két “szárnyra” van szüksége ahhoz, hogy elérje a paradicsomot: alázatra és szeretetre. Isten, a felebarát és az ellenség szeretete nélkül mindenfajta jócselekedet, böjt, ima, jótékonykodás, sőt a vértanúság is, hiábavaló.

Mikor jön el a bűnbánat ideje? Nem holnap, nem is holnapután, hanem ebben az órában. Mert nem tudhatjuk, mi történik velünk holnap. Krisztus azt mondja, hogy mindenkor legyünk készen. Ha meg akarjuk ismerni sorsunkat, keljünk fel korán reggel, menjünk ki a temetőbe, gondolkodjunk el azon, hogy az ott nyugovók is olyanok voltak egykor, mint mi most. Holnap talán követjük őket. Ez megőriz attól, hogy vétkezzünk. Elhunytainkat viszont ne sirassuk, mint a hitetlenek teszik, akik nem reménykednek a feltámadásban. Ha valóban szeretjük őket, ajánljunk fel értük Szent Liturgiát, halotti emlékszertartást, böjtöt, imát, alamizsnát.

Végül, de nem utolsósorban, emlékezzünk meg Etóliai Szent Kozmáról, mint prófétáról. Különböző szerzők több, mint száz próféciáját jegyezték fel, melyek közül a legtöbb már be is teljesedett. Többségük a görög nép felszabadulásával volt kapcsolatban. De számos vonatkozott a mai kor technikai vívmányainak egészen pontos leírására, az autóra, a repülőgépre, a telefonra, vagy a műholdakra. Sőt, egyéni sorsokra is. Egy ízben például, amikor a gazdag Koletisz családnál vendégeskedett, a szülők ötéves kisfiuk jövője felől kezdtek el érdeklődni. Ő pedig megmondta, hogy művelt, híres, világlátott ember lesz belőle, és Görögország vezetőjeként fog meghalni. Mindez szószerint bekövetkezett. Az 1773-as születésű Koletisz Jánosból a görög forradalom győzelme után miniszter, majd élete vége felé miniszterelnök lett.

Végezetül álljon itt a szent tropárionja, mely görög ortodox keresztények bensőséges szeretetéről tanúskodik nagy tanítójuk és csodatevőjük iránt:

Az isteni hit tanításával gazdagon díszítetted az Egyházat, és az Apostolok buzgó követője lettél; mert az isteni szeretet szárnyain felemelkedve, messzire vitted az Evangélium üzenetét. Ó dicső Kozma, esedezz Istenhez, hogy ajándékozzon meg minket nagy irgalmával.

(Írta: Dr. Imrényi Tibor protoierej; megjelent: Egyházi Krónika, 1990. május-június, szeptember-október, november-december)