Szent egyházunk Nagyböjt 4. és 5. vasárnapján, jól ismerve lelkünk és testünk törékeny voltát, nagy bűnbánóink, böjtölőink és szentjeink életét állítja elénk Létrás Szent János és Egyiptomi Szent Mária alakjában, hogy példájukból új erőt meríthessünk a további lelki és testi erőfeszítésekre.

András diakónus testvérünk böjtről szóló elmélkedése március 23-án, a Nagyböjt 3., a Kereszthódolásnak szentelt vasárnapján hangzott el az ortodox „Örömhír” műsorában. Ennek szerkesztett változatát közöljük, és ajánljuk kedves híveink, olvasónk figyelmébe.

+

Miért is böjtölünk?

Immár a Nagyböjt közepe felé haladunk, mégis érdemes újra és újra tisztáznunk magunkban:

Miért is böjtölünk?

Igen hasznos többször is felidéznünk azt az evangéliumi szakaszt, amelyet a Nagyböjtöt közvetlenül megelőző, Vajhagyó Vasárnap olvastunk. Jól emlékszünk, Urunk három fontos dolgot jelölt ki számunkra: a megbocsájtást, a helyes böjtölést, és a mennyei kincsek gyűjtésének a feladatát.

Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek.
De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.
Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat,
hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok!
A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!
Ahol a kincsed, ott a szíved is.  (Mt 6, 14 -21)

A böjtöléssel az elveszett harmóniát szeretnénk helyreállítani. Jól tudjuk, hogy már az első emberpár megkapta a böjt parancsát a Paradicsomban:

„A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!” (Ter 2,16-17)

Tudjuk, mi lett az első emberpár sorsa, miután megszegték az isteni parancsot: az addigi harmóniát a káosz váltotta fel. Ember ember ellen támadt, megkezdődött a vádaskodás, a bűn egymásra hárítása.

Hogy ezt a bennünk is olykor fellángoló tüzet már csírájában eloltsuk, s nehogy értelmét veszítse böjtölésünk, már Vajhagyó Vasárnap, vagy ahogyan másképp mondjuk, Megbocsájtás Vasárnapján, kiengesztelődtünk egymással. Ezt azonban nap mint nap meg kell tennünk, nehogy szem elől tévesszük, hogy a böjt nem öncélú erőfeszítés, hanem végső célja a szeretet növekedése bennünk.

Böjtölésünk kettős vonatkozású: testi és lelki egyszerre. Már az Ószövetségben is hangsúlyosan megjelenik az a gondolat, hogy a testi böjtnek lelki böjttel kell párosulnia, az isteni törvények szerinti erkölcsös élettel és az irgalmasság gyakorlásával.

Ézsaiás prófétánál ezt olvassuk:

Ezt mondja az Úr: „Íme, ez az a böjt, ami nekem tetszik: …törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba. Ha mezítelent látsz, takard be…” (Ézs 58,6-7)

A keresztény böjt új távlatokat nyit, mert a test megtagadása magasztos lelki célzattal történik: Krisztushoz szeretnénk hasonlóvá válni, akiről Ézsaiás próféta ezt írja:

„Ő a fájdalmak férfija, aki tudta mi a szenvedés” (Ézs 53,3).

Krisztus önként vállalt testi szenvedés és kereszthalál által váltott meg bennünket, és ez által kaput nyitott a feltámadásnak. Így mi magunk is, ha szeretnénk a feltámadás örömében részesülni, önként vállalt testi szenvedéssel, böjttel válhatunk hasonlóvá Hozzá.

A böjt kettős vonatkozásáról világosan fogalmaz a Nagyböjt első hetének szerdáján az esti istentisztelet első sztichirája:

„Testileg böjtölve, ó, testvérek, lelkileg is böjtöljünk: oldozzuk fel az igaztalanság minden kötelékét, minden igaztalan írást tépjünk szét, adjunk kenyeret az éhezőknek, és a hajléktalan szegényeket vezessük be a házunkba.”

A sztichira utolsó szavai a böjt igen fontos vonatkozására hívják fel figyelmünket. Böjtölésünknek nem lenne teljes, ha nem válna gyümölcsözővé embertársaink számára:

Az első évszázadban élt az ókeresztény író, Hermász, aki leírta egyik látomását. Egy angyallal beszélgetett a böjtről. Amikor az angyal megkérdezte Hermásztól, hogyan böjtöl, azt felelte, úgy, ahogyan szokás, azaz bizonyos ételektől megtartóztatja magát. Az angyal nem volt elragadtatva a választól. Azt mondta Hermásznak, hogy elképzelése sincs arról, mit jelent a hiteles keresztény böjtölés, és hogy az, amit megtart, teljesen haszontalan. Megtanította, ahhoz, hogy a böjtnek értelme legyen, oda kell figyelni arra, mennyit takarítunk meg vele, és az összeget oda kell adnunk a szegényeknek, a rászorulóknak.

Nekünk, mai keresztényeknek is ezt a gyakorlatot kell követnünk. Sohasem téveszthetjük szem elől a böjt lelki vonatkozását, amely nélkül testi böjtünk öncélú testedzés lenne, s könnyen a gőg, a hiú dicsőség rabjaivá válhatnánk.

A böjti időszak jó alkalom arra, hogy elmélkedjünk földi életünk végességén. Nem is lehetne semmi jövőbe vetett reményünk, ha csupán e világ kincseit gyűjtenénk, és nem készülnénk az örök életre. Mennyei kincseket gyűjteni annyit jelent, mint végességünk tudatában élni a mindennapokban, és Isten jelenlétének tudatában járva azokra az értékekre összpontosítani, amelyeket rozsda nem mar szét, tolvaj nem lop el. Ilyen kincsek a szeretet, az önzetlenség, a bizalom, a szolgálat cselekedetei.

Valójában az egész Nagyböjt azt üzeni nekünk, hogy az ember a Paradicsom számára teremtetett, amelyet a bűn beárnyékolt, és kiűzetésünk oka éppen az a bűn ─ a szembefordulás Isten böjti parancsával és a szembefordulás felebarátunkkal ─, melyet most szeretnénk elhagyni, mellyel felvesszük a harcot az egész böjti időszak folyamán. Mert szeretnénk megújulni, és elindulni egy új, mennyei világ felé.

Legyen egész nagyböjti utunkon kísérőtársunk a megbocsájtás, a böjt és a mennyei kincsek gyűjtésének szándéka!

Isten áldja meg erőfeszítéseinket!

Strijk András diakónus