(készült 2004. augusztus 30-án Ráckevén)
Kedves Andrej atya! Szólna-e néhány szót az áthoszi szerzetesi élet különböző formáiról? Mik a jellemzői az egyes életformáknak?
Nincsen mindenre kiterjedő tapasztalatom ezzel kapcsolatban, én a Szent Hegyen egy nagy monostor novíciusaként és szerzeteseként éltem. De mivel bejártam egész Áthoszt, láttam a szerzetesi élet más formáit is. Nagyjából három formája van a szerzetesi életnek, és ezek a következők: először is ott vannak a nagy közösségekben, nagy kolostorokban élő szerzetesek. Ilyen nagy kolostor a Szent Hegyen szám szerint húsz van. Aztán ott vannak a nagyobb szkitikben vagy másként szkiti-telepeken élő szerzetesek. Ezek nem monostorok, hanem szerzetesi telepek, amelyek annak a monostornak az irányítása alatt állnak, amelynek a területén fekszenek. Ilyen szkitiből Áthoszon elég sok van, a legnagyobb a Szent Anna szkiti (a kis Szent Anna és a nagy Szent Anna szkitikkel), aztán a Kavszokalivia, a Karulia, a Nea Szkiti, majd az olyan nagy szkitik, melyek (méretüknél fogva) a kolostorokra emlékeztetnek, pl. a román Prodromosz (Keresztelő Szt. János), a volt orosz Szent Illés szkiti vagy a Kariéban található volt orosz Szent András apostol szkiti, benne a Szent Hegy legnagyobb templomával. A szerzetesség harmadik formája a remeteség. Ezek a szerzetesek elkülönülve élnek, vagyis se nem a nagy monostorokban, sem nem a szkitikben, hanem elzárt kellionokban, kalivikben és barlangokban. A nagy kolostorokban minden novíciusnak és szerzetesnek megvan a maga feladata illetve imaszabályzata és kötelezően részt vesz a közös istentiszteleteken. A nagy monostorok tipikonja (szertartásrendje) igen összetett, a szerzetesek rengeteg időt töltenek a templomban. A kolostorokban kora hajnalban, egyes helyeken 3, más helyeken 4 óra körül veszi kezdetét az éjjeli majd a hajnali istentisztelet, aztán az imaórák és a liturgia. Este a 9. imaórát, az esti istentiszteletet, a lenyugvási istentiszteletet, és a kolostorok többségében (illetve mondhatni, mindegyikben) akathisztoszt szolgálnak. Ez rendszerint az Istenszülőhöz vagy valamelyik szenthez szóló akathisztosz.
Mindennap tartanak akathisztoszt?
Igen, mindennap. A Chilandariu kolostorban mindennap elolvassák az Istenszülő Trojerucsica (Háromkezű) ikonjához írott akathisztoszt; de így van ez a Lavrában és a Filotheuban is, ahol jártam. Mindegyik monostorban van legalább egy csodatévő ikon, amely előtt akathisztoszt mondanak.
Andrej atya! Mikor hallott először a Szent Hegyről és mikor kereste fel először Áthoszt?
Nem tudok pontosan visszaemlékezni rá, hogy mikor hallottam először a Szent Hegyről. Ez nagyon-nagyon rég volt, a II. világháború után. Kezembe került a Chilandariu kolostor Háromkezű Istenszülő ikonjának fekete-fehér fotója, rajta az ikon elnevezésével, és azzal, hogy az ikon a Szent Hegyről való. Nem emlékszem pontosan, de talán 4-5. osztályos lehettem. Később, amikor már rendszeres templomba járó voltam, zarándokoktól hallottam a Szent Hegyről és a Chilandariu kolostorról, és magam is utána olvastam a témának. Először 1975-ben jártam a kolostorban. Ez az út sorsdöntőnek bizonyult az életemben. Akkor azt mondtam magamban, hogy ha valaha szerzetes leszek, akkor csakis a Chilandariu kolostorban teszek fogadalmat. Isten ezt megadta nekem, teljesült a vágyam. Sajnos egészségi okok miatt nem maradtam a Chilandariuban, de a szerzetessé avatásom ott történt. Mindez közel 30, egészen pontosan 25 év elteltével, amikor is rendszeresen felkerestem az Áthosz-hegyet, majd visszatértem onnan. Ez tartott 1975-től 2000-ig, vagyis 25 éven át. Véglegesen 2000-ben lettem a Chilandariu novíciusa és egy évre rá, 2001-ben nyírtak szerzetessé.
Mennyiben különbözik a mai szenthegyi szerzetesi élet az 1970-es, 80-as években tapasztalttól? Mondhatjuk-e hogy az idő a Szent Hegyen sem áll, hanem ott is sok minden változik, a kolostorokat felújítják, fiatal szerzetesek érkeznek, a szerzetesi közösségek megfiatalodnak?
Igen, az én tapasztalatom és minden bizonnyal másoké is, akiknek lehetőségük volt hosszú éveken át rendszeresen felkeresniük a Szent Hegyet, hogy a szerzetesek és az Áthoszon ideiglenesen tartózkodók életformája is – legalábbis külsődleges megnyilvánulásaiban – a leggyorsabb mértékben változik a földtekén. Azt gondolom, hogy a szenthegyi életforma azalatt a 25-30 év alatt, amióta rendszeresen járok oda, jobban megváltozott, mint az azt megelőző három évszázadban. Amikor először mentem az Áthoszra, egy kis hajóval érkeztem, Kariéban csak egyetlen öreg autóbusz volt, a zarándokok gyalogosan vagy öszvérháton járták be a kolostorokat vagy kis halászhajókon utaztak egyik helyről a másikra. Most pedig hatalmas kompok hozzák a pótkocsis kamionokat. A Szent Hegy közútjai jórészt még nincsenek leaszfaltozva, de ahogyan a dolgok állnak, hamarosan az is meglesz. Mindenütt vezetékes- és mobiltelefonok, számítógépek, helikopter-leszállók, helikopterek, amik már igen elterjedtek. Így aztán az élet a Szent Hegyen – legalábbis a maga külsődleges formájában, ahogy mondottam – semmiben sem különbözik a Hegyen kívüli élettől. Nem ritkaság, hogy az ember olyan atyával találkozik, akinek 2-3 mobiltelefonja van. Görögországban három vagy négy mobilszolgáltató működik, és hogy ne kelljen váltogatni a kártyákat, egy-egy szerzetes 2-3 telefont is használ. Mondom, ez a külsődleges élet. Remélem, hogy a belső, lelki élet és az istentiszteletek, a tipikon, a regula megmarad olyannak, amilyen volt. Azalatt a három évtized alatt, amíg évről-évre felkerestem Áthoszt illetve ott éltem, ebben nem volt változás. Nem voltak rövidítések, nem hagytak ki semmit a istentiszteletekből. A fiatal szerzetesek, akikről Ön is szót ejtett: valóban sokan jönnek, az elmúlt harminc évben a szenthegyi kolostorok lakóinak száma jelentősen megnőtt. Ma körülbelül 2000-en élnek Áthoszon, amikor 1975-ben először jártam ott, a szerzetesek száma 1500 alatt volt, vagyis nagyjából 500 új szerzetes érkezett ide. Vannak közöttük idősebbek is, fiatalabbak is. Most természetesen nagyon sok fiatal van, míg régebben ritkaság volt a fiatal szerzetesek látványa. Közben a politikai körülmények azokban az országokban is megváltoztak, amelyeknek – a görög mellett – kolostoruk (illetve szkitijük) van Áthoszon, vagyis a szerbeknek, bolgároknak, oroszoknak, románoknak, így tehát ezekből az országokból is szabadon jöhetnek emberek, például nagyon sok román szerzetes van a Hegyen, több mint száz – bár sajnos nincs saját kolostoruk –, aztán oroszok is jönnek. Amikor először kerestem fel a Panteleimonosz orosz kolostort, 12 lakója volt, most pedig közel ötven; és a mi a szerb Chilandariu kolostorunkban is hasonló a helyzet. Amikor a nyár folyamán, júniusban ott jártam, (azt láttam), hogy amióta csak oda járok, soha nem volt annyi szerzetes és novícius, mint most, szám szerint vagy negyven. Korábban mindig 20-25 emberből állt a monostori közösség. Hála Istennek, a szerzetesek száma a Szent Hegyen gyarapszik. Azokat a fiatal szerzeteseket, akik most jöttek, természetesen egyáltalán nem zavarja a technika, a helikopterek, a luxuskivitelű, légkondicionált dzsipek, a telefonok, a számítógépek, hiszen ők a világból jöttek, ahol mindez megszokott dolog. Azok, akik egykor meg ma is felkeresik a Szent Hegyet, beszélnek egyfajta nosztalgiáról a régmúlt idők kapcsán, de az, aki szeretné megtapasztalni a régi idők szellemét, felkeresheti a pusztaságban élő (atyákat), ahol nincsenek utak, ahol még mindig öszvérháton közlekednek, ahol nincsen se áram, se áramfejlesztők, semmi egyéb (komfort). Ott még érezni lehet a régi, középkori Szent Hegy leheletét.
(folytatjuk)