Az Ortodox Egyház Magyar Missziója a Bodrogközben

Történelmi áttekintés

A magyar anyanyelvűek között sokaknak ismeretlen az Orthodox Egyház. Akik viszont rendelkeznek valamilyen ismerettel, azok közül vannak, akik magával az orosz egyházzal azonosítják. A történelem folyamán mindig sok külső hatás és befolyásolás érte az egyházakat. Ez alól nem volt kivétel az ortodox Egyház sem. Az Ortodox Egyház aktívan jelen volt a nagy Magyarország területén is, sokan őseink közül is ezt a hitet gyakorolták.

A történelem folyamán azonban az uralkodók és egyéb politikai nyomás hatására egyre jobban kiszorult az ország területéről, viszont teljesen soha nem szűnt meg létezni.

Ezt bizonyítja az a tény, hogy még napjainkban is – nem csak a szláv eredetű családokban, de a magyarok között is sokan vannak, akik az ortodox hitet magukénak vallják. Sajnos különböző okoknál fogva a hitélet gyakorlása, a közösséghez való tartozás több évtizeden át lehetetlen volt.

A XX. század 20-as éveiben nagy erővel próbáltak az ortodox hívek ismét visszatérni hitük gyakorlásához, de ezt az igyekezetet az akkori hatalom elnyomta. Miután a totalitárius rendszer hatalomra jutott, a század közepén, 1950-ben, szintén politikai okoknál fogva, – hogy jobban felügyelhesse és egyben visszaszorítsa az egyházak tevékenységét – , egy átfogó hadjáratott indított. Ekkor szovjet nyomásra a bizánci szertartású híveket az Ortodox Egyházba terelte. Mindmáig sokan ezt a műveletet egy erőszakos ortodox lépésnek tartják, ami viszont semmiképp sem valósulhatott volna meg az Egyház akaratából. Mindez politikai célú ráhatás volt.

Ez a helyzet országunkban 1968-ig tartott, amikor a rendszer által erőszakkal egyesített egyházak visszatérhettek a vallásos élet saját hitük és meggyőződésük szerinti gyakorlásához.

Tény, hogy az 1950-68 közötti időszakban, akiket nyilvánosan templomban kereszteltek, az Ortodox Egyház tagjai lettek. Ezeknek nagy része 1968 után elhagyta az ortodoxiát, de nem mindenki. Főleg a szlovák, ruszin és ukrán anyanyelvűek közül sokan döntöttek úgy, hogy maradnak az Ortodox Egyázban.

Van róla tudomásunk, hogy sokan a magyarok közül is maradtak volna az Ortodox Egyházban, azonban ennek gyakorlati akadályt támasztott a politika akkori szemlélete. Sem a hatalom emberei részéről, sem a rendszerrel együttműködő egyes egyházi vezetők részéről, nem talált megértésre az ortodox hitben élni kívánó magyar anyanyelvű emberek kérése, miszerint továbbra is anyanyelvükön, tehát magyarul tarthassák az Istentiszteleteket.

Azzal, hogy 1968 után az Ortodox Egyházban egységesítették és kizárólagos jelleggel kötelezővé tették az egyházi szláv nyelvet, gyakorlatilag a magyar anyanyelvű hívek körében az ortodox hitben való megmaradás lehetőségétől fosztották meg az embereket. Ezek az emberek fokozatosan áttértek az uniós egyházba, vagy házasságok révén más vallásúakká lettek.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint azonban bebizonyosodott, hogy még mindig vannak a többségében magyarok lakta Bodrogközben olyanok, akik az ortodox hitet vallják. Csodálattal tölt el bennünket, hogy 40 év után is vannak emberek, akik ha ugyan önhibájukon kívül nem gyakorolhatták a vallásukat, mégis mind a mai napig hűek maradtak hozzá.

A 2007 szeptemberében felszentelt György, nagymihályi püspök, kinek területileg joghatósága alá tartozik a Bodrogköz is, céljául tűzte ki az egyházmegye területén élő magyar hívek anyanyelvükön történő lelki gondozását. Annál is inkább, mivel a nagymihályi egyházmegye alapító okirata határozottan kimondja, hogy a szlovák és a magyar anyanyelvű hívek pasztorálása végett jön létre.

A Misszió célja

A „Magyar Misszió” céljául tűzte ki, hogy felkutasson miden magyar anyanyelvű embert, akik az elmúlt 40 év során meg voltak fosztva a lehetőségtől, és biztosítsa számára, hogy magyar nyelvű Istentiszteleteken vegyen részt. Ugyanúgy a keresők és minden más, jószándékú ember számára, akik akár csak informatív jelleggel is érdeklődik az ortodoxia iránt, rendelkezésre álljon.

Hatalmas, több évtizedes űrt kell betöltenie a missziónak. Az előzetes felmérések azt mutatják, hogy sokan torz ismeretekkel rendelkeznek az ortodoxiáról. Feladatunk tehát arra is kiterjed, hogy a missziós tevékenység eszközeivel tiszta ismeretek birtokába juttassunk minden érdeklődőt.

Nem titkolt szándékunk, hogy amennyiben erre lehetőség és igény lesz, az egyes településeken Egyházközséget is alapítsunk. Ezért mindezen túl a hivatástudat felkeltése és gondozása is a célunk, hogy a jövőben az esetlegesen megalakuló Egyházközségek számára lelkipásztorokat képezzünk, akik anyanyelvükön szolgálják majd a rájuk bízott közösséget.

A „Magyar Misszió” központja és székhelye

Ennek a missziós tevékenységnek a központjául a történelmileg nagy múltú Zemplén községet jelölte ki az Egyházmegye püspöke. Itt működik a Szent Magyar Mózes kápolna, ahol 2007 januárjától Szent Mózes ereklyéinek egy része van elhelyezve. Az elmúlt év során került teljes felújításra. Ez a kápolna már korábban is helyszíne volt a szlovák és magyar ortodox hívek találkozásának, mostantól azonban a missziós tevékenység központjául is szolgál.

Ezt nyomatékosítja az a tény, hogy 2007. november 25-én, a kápolna saját jelzésű antimenziont kapott a liturgia végzéséhez. Amennyiben a jövőben erre valahányszor igény lesz, itt vehet részt minden érdeklődő az Ortodox Egyház magyar nyelvű Istentiszteletén, de minden más szentség vételét – keresztelés, házasság, stb.- is elérhetővé teszünk magyar nyelven.

A püspök komoly elhatározását a Magyar Misszióval kapcsolatosan az is alátámasztja, hogy az egyes főpapi liturgiákon egyre gyakrabban hangzanak el magyar nyelvű részek.

Ehhez a hatalmas munkához kérjük Isten segítségét, minden jószándékú ember imádságát és pozitív hozzáállását, támogatását és nem utolsó sorban Szent Magyar Mózes közbenjárását.

2008 januárjában rendszeres katekézist, kántorképzést indítunk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ezek gyakoriságát, témakörét az érdeklődők száma és igénye szerint határozzunk majd meg. Amennyiben egyes településeken  csoportok jelentkeznek, úgy ezek az alkalmak helyben is történhetnek.

Elérhetőségeink:

A „Magyar Misszió” központjának postai címe:
PCO Ct. Mojseja Uhrína 076 34 Zemplín 120

Szent Magyar Mózes Egyházközség 076 34 Zemplén 120

Telefon.: +421 56 63 76 164

internetes elérhetőség:

www.hodigitria.hu.cz

e-mail: hodigitria@gmail.com

Fedik János protoierej, Zemplén, 2007