II. évfolyam, 1. szám
Események:
Magyar István protoierej: Bécsi zarándokút
A budapesti Nagyboldogasszony-templom karácsonyi ünnepi istentiszteletei
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja részt vett a budapesti Szent István bazilikában tartott karácsonyi szentmisén
Új teológiai könyvesbolt nyílt Budapesten
Teológia:
Cleopa (Ilie) archimandrita: Beszéd az Úr születéséről (befejezés)
Hilarion (Alfejev) püspök: Az Isten szó etimológiája
Magyar István protoierej: A Szent Jakab Liturgia typikoni különlegességei (I. rész)
Dokumentumok:
Mihail Ausztriai metropolita 2003. november 3-án kelt levele Hilarion Bécsi és Ausztriai püspökhöz
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök 2003. december 10-én kelt válaszlevele Mihail Ausztriai metropolitához
Magyar István protoierej:
2003. december 18-19-én a budapesti Nagyboldogasszony egyházközségből öttagú zarándokcsoport látogatta meg a bécsi Szent Miklós orosz templomot. A csoport Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök atya, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja meghívására érkezett Bécsbe a templom főünnepére.
December 18-án délután indultunk Budapestről, a téli időszak ellenére verőfényes napsütésben. Már sötét volt amikor Bécsbe érkeztünk, így a templom külsejéből jóformán semmi sem látszott. Csak másnap tárult elénk a látvány: a templom külseje ugyanolyan csodálatos alkotás, mint a belső tere. Valódi ékszerdoboz Bécs belvárosában. Beléptünk a templomba, ahol már folyt az istentisztelet: Kis vízszentelés és Akathisztosz Szent Miklós püspökhöz. 18 órakor kezdődött a ünnepi Virrasztó istentisztelet, melyen főpapunk, Hilarion püspök is szolgált. Az istentisztelet befejezése után megtekintettük a templomot, majd elhelyeztek bennünket vendéglátóinknál, akikkel késő estig tartó baráti beszélgetést folytattunk.
Másnap reggel 9 órakor kezdődött az ünnepi Szent Liturgia, amelyet Hilarion püspök atya mutatott be a templom papságával együtt. Megtiszteltetés volt számomra, hogy az ünnepi Liturgián és az ünnep előestéjén együtt szolgálhattam püspök atyával és a templom papságával. Öröm volt látni, hogy a hívek mindkét alkalommal nagy számban vettek részt az istentiszteleteken. A Szent Liturgia után Hilarion püspök köszöntött bennünket a zarándoklat alkalmából. Ezután közös ebédre ünnepi került sor, melyen egyaránt megismerkedhettünk egymás örömeivel és gondjaival. Mindezek után köszönetet mondtunk Hilarion püspök atyának a meghívásért és az itt kapott lelki adományokért.
Csoportunk késő délután indult vissza Budapestre, telve élményekkel és azzal az elhatározással, hogy azon leszünk, a most elkezdődött testvéri kapcsolat a jövőben még szorosabb legyen a két egyházközség között.
A budapesti Nagyboldogasszony-templom karácsonyi ünnepi istentiszteletei
December 25-én, Karácsony napján, az Úr Születésének ünnepén, egyházmegyénk kormányzó főpapja, Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök Szent Liturgiát mutatott be a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházban. A Liturgián a püspök atyával együtt szolgált a templom elöljárója, Berki Feriz protopresbyter, valamint papsága, Magyar István protoierej, Bilku Roland Szergij lelkész, illetve Dadányi Miklós és Tatárka Kirill diakónusok. A sokéves hagyománynak megfelelően idén is részt vett a Liturgián a budapesti Szent Szergij orosz egyházközség elöljáró papja, Kádár Iván protoierej és a templom másodlelkésze, Nyikolaj Kim atya. Az ünnepi istentisztelet nagyszámú hívő jelenlétében magyarul, görögül és egyházi szlávul zajlott.
A hívek áldozását megelőzően Bilku Roland Szergij atya, a Magyar Ortodox Egyházmegye titkára felolvasta Őszentsége, II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchája karácsonyi üzenetét, amit a jelenlévők nagy figyelemmel hallgattak végig.
A Szent Liturgia után Dadányi Miklós diakónus felolvasta Hilarion Bécsi és Ausztriai püspöknek a Magyar Ortodox Egyházmegye lelkipásztoraihoz és híveihez írt ünnepi levelét, amelyben többek között az Úr születésének lelki jelentőségéről, az egyházmegye sajátos történelmi útjáról és örökségéről, valamint a 2003-as év történéseiről esett szó.
Befejezésképpen Hilarion püspök atya köszöntötte az egybegyűlteket, áldott Karácsonyt és Isten kegyelmét, valamint üdvösséges és hosszú életet kívánva minden egyes hívőnek.
December 26-án, Karácsony másodnapján, Isten Szentséges Szülőjének főünnepén Hilarion püspök ismételten Szent Liturgiát mutatott be a Nagyboldogasszony székesegyházban. A püspök atyával együtt szolgált a templom papsága, Magyar István protoierej, Bilku Roland Szergij lelkész, valamint Dadányi Miklós és Tatárka Kirill diakónusok.
December 27-én, Szent István archidiakónus, első vértanú ünnepén Hilarion püspök vezetésével a Magyar Ortodox Egyház egész papsága szolgált Szent Liturgiát a Nagyboldogasszony székesegyházban. Imrényi Tibor protoierej, a szegedi Szt. György-, Boleszka László protoierej, a miskolci Szent Háromság-, és Szabó Efrém szerzetespap, a nyíregyházi Szt. György-egyházközség, valamint a budapesti egyházközségek lelkészei főpapjuk köré gyűltek, hogy testvéri szeretetben és egyetértésben ünnepeljék meg a Szent Eucharisztiát, „szívükben dicséretet mondva az Úrnak, és hálát adva Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, az Úr Jézus Krisztus nevében” (ld. Ef 5,19-20). A Liturgiát követően került sor az egyházmegye soros lelkészi értekezletére, amelyen a püspök atya összegezte az elmúlt év történéseit. A megbeszélésen megvitatásra kerültek az egyházmegye 2004-es tervei is.
A karácsonyi ünnepek méltó befejezéseként december 28-án Főpapi Szent Liturgiára került sor a Nagyboldogasszony székesegyházban.
Hilarion Bcsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja részt vett a budapesti Szent István bazilikában tartott karácsonyi szentmisén
December 24-én Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, kormányzó főpapunk Nyikolaj Kim, a budapesti Szent Szergij orosz egyházközség lelkészének kíséretében részt vett a Szent István bazilikában tartott karácsonyi éjféli szentmisén, amelyet dr. Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása mutatott be magas rangú állami és egyházi vezetők s nagyszámú hívő jelenlétében. Az ünnepi szentmisét a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette.
Szentbeszédében a bíboros arról beszélt, hogy a „Karácsony mindnyájunk számára nagy öröm, mert életünk és világunk végső értelmét mutatja meg. Ez az öröm és ez a reménység, amelynek sugároznia kell karácsonykor családjainkra, ez nyissa meg szívünket a gyermekek elfogadására és szeretetben való nevelésére, ez világítsa meg nemzetünk és az egész emberiség életét. Az elmúlt kétezer év alatt megszámlálhatatlanul sokan kapcsolódtak a Karácsonyhoz és annak lelki értékeihez, megtisztulva bűneiktől, és erőt nyerve a kísértések leküzdéséhez, ezáltal gazdaggá válva emberségükben, belső adottságaikban”.
Erdő Péter szólt arról is, hogy a betlehemi jászol ma is erõt és fényt sugároz, de Isten üdvözítő terve akkor teljesedik ki bennünk, ha tétovázás, kételkedés, restség nélkül merünk az ő fényében élni, és megváltása is csak akkor lehet eredményes a lelkünkben.
Kiemelte: Isten arra teremtett bennünket, hogy leküzdve a test kívánságának, a szemek kívánságának és az élet kevésségének annyira vonzónak látszó kísértéseit, szeretetben, lelki értékekben és lelki tisztaságban gyarapodjunk.
„Van értelme áldozatot hozni, van értelme szerényen élni, van értelme szeretettel figyelni egymásra, keresni egymásban Krisztus arcát” – mondta Magyarország prímása.
Az istentisztelet befejeztével Erdő Péter bíboros fogadta az állami és egyházi vendégek köszöntését. Hilarion püspök atya áldott Karácsonyt és Isten kegyelmét kívánta a bíboros úrnak és lelki nyájának.
(Az MTI és a Magyar Kurír híreinek felhasználásával)
Uj teológiai könyvesbolt nyílt Budapesten
A Paulus Hungarus Kiadó a közelmúltban megnyitotta budapesti könyvesházát. A könyvesboltban a Kairosz és a Paulus Hungarus kiadók teljes könyvkínálata mellett megtalálhatók a Magyar Ortodox Egyházmegye kiadványai, valamint Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök idegen nyelveken kiadott munkái is. A barátságos hangulatú bolt sokféle szolgáltatással várja vevőit (könyvrendelés- és keresés), terveik szerint pedig hamarosan olvasótermet is kialakítanak, ahol folyóiratokat, könyvritkaságokat böngészhet az érdeklődő olvasó. A könyvesház címe: 1074 Budapest, Dohány u. 61. Tel./fax: 342-6395. E-mail: paulushungarus@hu.inter.net
Cleopa (Ilie) archimandrita:
Beszéd az Úr születéséről
(befejezés)
Amikor tehát József megérkezett az Úr Anyjával Betlehembe, akkor telt le a kilenc hónap, akkor érkezett el Mária szülésének ideje. És pont akkor – Betlehemben lévén – kerestek egy helyet, hogy Mária meg tudja szülni az Úr Jézust. Kedves testvéreim, tegyük fel, hogy ti is, és mi is, éppen kint ülünk a szabadban, és az ég csillagokkal van tele, olyan gyönyörűen és ragyogóan, mint most télen. Mit tennétek, ha egyszer csak azt vennétek észre, hogy a csillagok és az ég egyre csak jönnek és jönnek, és egyre közelednek a földhöz? És minél jobban közelednek, annál jobban világítanak. A nagy félelemtől talán még a lélek is kiszállna belőletek. Mi történne ekkor? Bizonyára nagy félelem szállna meg akkor titeket!
Vagy ha azt látnátok, hogy fényes nappal a Nap elkezdene közelíteni a Föld felé, és jönne, hogy megvakítsa és megégesse a világot, milliárdnyi sugarát áteresztve a levegőn, megégetve és beragyogva mindent! Mekkora félelem és rettegés venne erőt rajtatok, ha azt látnátok, hogy a Nap és a csillagok a Föld felé tartanak.
De mindez semmi ahhoz képest, ami Krisztus születésekor történt. Mert nem az ég, és nem a Nap szállt le közénk akkor, hanem az égnek és a földnek Alkotója. Az, Aki megalkotta a Napot, annak fényét, sugarait és melegét, és világító testeket helyezett az égboltra. Ő jött el közénk!
Mégsem kell, hogy ekkora félelem és rettegés kerítsen hatalmába minket, amikor arra gondolunk, hogy Az, Aki mindezeket a semmiből teremtette, leereszkedett egészen a mi természetünkig. Ő ugyanis alázatosan jött, és nem azt akarta, hogy a római császárok palotájában szülessen meg, sem a fáraók palotájában, Egyiptomban, ahol minden csupa arany volt, hanem egy egyszerű jászolban, egy barlangban. Ez egy olyan, kb. 20-30 lábnyi magas barlang volt, ahová a pásztorok húzódtak vissza nyájukkal a nagy hőség elől. Ebbe a barlangba zárta be Dávid a juhokat, amikor még pásztor volt.
Tehát a Megvált abban a barlangban akart megszületni, ahol test szerinti őse, Dávid tartózkodott. Nem Róma, és nem Perzsia palotáit választotta, hanem Dávid barlangját, hogy születésétől fogva megmutassa egyszerűségét.
De miért született barlangban? Mert a barlang a sötétségnek volt a jelképe. Ő azért jött, hogy világosságot vigyen a pokol börtönébe és a világba, melyre sötét éjszaka borult, mert ezt mondja Pál apostol: Ennek az évezrednek a sötétsége. A mostani korszak, főleg Krisztusig, egy hosszú, sötét éjszaka volt, benne a vak néppel, amely a bálványimádás bűnének rabságában élt.
És íme, éjfélkor a barlangban megszületett Krisztus, hogy megmutassa, hogy azért jött, hogy világosságot hozzon és eloszlassa a sötétséget. A barlangokról, melyekről Ézsaiás beszélt, ezt írja a Szentírás: az ő barlangjaik – a pokol barlangjairól beszél – örök sötétségben vannak. Az Úr azért jött, hogy eloszlassa a sötétséget a pokol barlangjaiból, és a bűn sötétségét a föld felszínéről.
De miért született Jézus Krisztus éjfélkor? Azért jött, hogy megvilágosítsa ennek a korszaknak a sötét barlangjait, mely oly’ sok ezer éve sötétségben van már, mert Krisztus volt az igazi Világosság, mely megvilágosít minden embert, aki a világba akar jönni. Ő már elejétől fogva a világ Világossága volt, és azért jött, hogy mindent beragyogjon és megvilágosítson Istenségének Fényével.
De tudjátok, hogy a hétnek melyik napján született Krisztus? Lehet, hogy majd valaki megkérdezi tőletek. Emlékezz, hogy mit ír a Szentírás arról a napról, amikor megalkotta Isten a világosságot. Mit mondott akkor Isten? „Legyen világosság! És lett világosság” (Ter 1, 3). A hét első napja, vasárnap, vagyis a „napok napja”!
Vasárnap született Krisztus; vasárnap merítkezett alá, ahogyan a Szent Atyák is mondták a IV. Egyetemes Zsinaton. Vasárnap támadt fel halottaiból (Mt 28, 1). Vasárnap küldte el a Szent Lelket apostolainak és szent tanítványainak. Ugyancsak vasárnap nyilatkoztatott ki a Jelenések Könyve is, mert Szent János evangélista azt mondja, hogy lélekben elragadtattam az Úr napján (Jel 1, 10). Íme, mennyi minden kötődik a vasárnaphoz!
Azért áldotta meg Isten a vasárnapot az Ő születésével, mert mint már mondtam, ezen a napon teremtette Isten a világosságot. Mintha azt mondta volna a Megváltó, hogy „Én magam alkottam a világosságot akkor, és azért jöttem, hogy elhozzam mindenkinek a megszentelt és lelki világosságot. Én hoztam világosságot minden embernek, és megvilágosítok mindenkit, aki a világba úgy jön, mint megszentelt világosság. Én alkottam a világosságot akkor, amikor megalkottam a Napot és annak világosságát, és én most úgy jövök közétek, mint Isten előre kigondolt Világossága, mint lelki Világosság”. Íme, ezekből az okokból született Krisztus vasárnap és éjfélkor.
Szeretett híveim,
amikor a napkeleti bölcsek megérkeztek Júdeába, elmentek Heródeshez, és megkérdezték, hogy hol van az újszülött király. Heródes úgy értette, hogy Júdeában, egészen pontosan Betlehemben fog megszületni Krisztus, nagy ravaszul tehát azt mondta a mágusoknak: Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt (Mt 2, 8).
Nem tervezte ugyanis, hogy tiszteletét tegye, hanem csak azt akarta megtudni, hogy hol van, mivel meg akarta ölni. De ahogyan mondtam, Isten tervét nem tudja keresztülhúzni senki sem. Sem az ördögök, sem az angyalok, sem a népek, egyáltalán senki sem. Isten mindent úgy tesz, ahogyan eltervezte.
Elmentek tehát a bölcsek, ahogyan tudjátok, és megtalálták a csillagot a betlehemi barlang fölött. Ezután nagy örömmel és tisztelettel hódoltak a mi Urunk Jézus Krisztusnak, és ajándékokat vittek neki, aranyat, tömjént és mirhát. Aranyat a királynak, tömjént az Istennek, mirhát a halottnak. Álmukban figyelmeztetést kaptak, hogy ne térjenek vissza Heródeshez, ezért másik úton mentek haza.
Heródes, miután látta, hogy a mágusok becsapták, eltelt méreggel és haraggal. Eszébe jutottak mindazok a dolgok, amiket a mágusok mondtak neki, hogy a csillag Betlehemben jelent meg, mintegy két éve. Katonákat küldött tehát a júdeai Betlehembe és annak környékére, hogy öljenek meg minden gyermeket egészen két éves korig, mert csak így lehet biztos benne, hogy végeznek az újszülött királlyal, Krisztus Urunkkal..
De mindezek előtt az Úr Angyala megjelent Józsefnek álmában és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket (Mt 2, 13).
Látjátok Isten gondviselését Fia iránt? De miért mondta, hogy „menekülj”? Vajon félt Krisztus Heródestől? Miért menekül az Isten egy embertől? Vajon fél tőle? Isten őrizz! Hányszor járt Krisztus a farizeusok között, akik el akarták őt fogni?
Ezt azért tette, hogy nekünk példát adjon arra, hogy meneküljünk el a veszély elől, amikor az közelít felénk; mert ezt mondja Aranyszájú Szent János: „Ha azt látod, hogy veszély közelít, ne gondold elbizakodottan és gőgösen azt, hogy megállsz előtte. Ha maradsz, Isten elveszi tőled ajándékát, mert magadban bízol. Ha Isten azt akarja, hogy vértanú módjára halj meg és megkoronázzon téged, akkor úgyis megtalál majd ellenséged. De te adós vagy azzal, hogy védekezz, ne hidd azt, hogy erősebb vagy Péternél és Pálnál, és le tudod győzni a közelgő veszélyt”.
Hányan nem menekültek és védekeztek az igazak közül? Hányszor szaladt el Dávid Saul haragjától, aki azért követte, hogy megölje őt?
Nagy Szent Athanásziosz elmenekült az ariánusok haragja elől, Ciziciai Emilián 30 évig bujdosott, Nikodémiai Theophilosz 28 évig, Új Hilarion egy öreg, özvegy asszony kertjében lakott egy kis kunyhóban; Szent Nikiphorosz, konstantinápolyi patriarcha 12 évig lakott a tenger partján egy halásznál, mert az ikonromboló Leó császár üldözte őt; Sztudita Szent Theodorosz 20 évig bujdosott és hasonlóképpen tanítványa, Hitvalló Nikolaosz is.
Láthatjuk tehát, hogy hogyan védekeztek a keresztények és a szentek az üldöztetés idején, hogy ne mondhassák gőgösen: „Bátran megyek a halálba!” Mert nem vagyunk felkészülve a halálra, és Isten, amikor látja, hogy az ember a saját erejére akar támaszkodni, megvonja tőle kegyelmét. Jobb, ha azt mondjuk: „Uram, bűnös vagyok, tehetetlen, és félelmemben elmenekülök! Ha Te meg akarsz erősíteni, erősíts meg, vagy mentsél meg, ha nem, akkor elmenekülök!” Mit mond Ézsaiás próféta a 4. énekében? Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja (Ézs 26, 20).
Halljátok! Rejtőzzünk el, akár egy kevés időre is, amíg el nem múlik az Úr haragja. Nincsen parancsunk, hogy kimenjünk a világba, de arra sincsen, hogy megtagadjuk Krisztust, ha felfednek minket.
Cezáreai Szent András, a Jelenések Könyvének az értelmezésében azt írja, hogy a világ vége felé, az egész Egyházat üldözni fogják: „Abban az időben, Krisztus Egyházán, csak a gondolt és az létező pusztaság fog segíteni”. A gondolt pusztaság akkor következik be, amikor az ember titokba fogja tartani hitét, és szívből fog imádkozni Istenhez, hogy készüljön fel a tanítványságra és a halálra. A létező pusztaság pedig, az erdők lesznek, a hegyek és a völgyek, a tisztások, melyek elszállásolják Isten szolgáit, és el fogják rejteni őket.
Így kell tennünk. Feltétlenül, az egész világon és mindenhol, a kereszténynek példaképként kell állnia, hogy saját életével tanúskodjon, hogy ő a világ világossága és a föld sója, és tartsa mindig észben az apostol szavait: Mert szívvel hiszünk, hogy megigazoljunk, és szájjal teszünk vallomást, hogy üdvözüljünk (Róm 10, 10).
De azt is tanuljuk meg a mai Evangéliumból, hogy a szent próféták és apostolok szerint is, jó dolog óvakodnunk a veszélytől. Amikor nem tudunk védekezni, akkor álljunk az Úr elé, és Ő megerősíti a tehetetlent, és betölti hiányosságainkat.
Szeretett híveim,
íme, mi történt. József, felkelvén, vette a Gyermeket és Anyját, és elmenekült velük Egyiptomba. Egyiptomban maradtak – egyes nagy szentek és történészek szerint – 7 esztendeig, mert Heródes 13 esztendeig uralkodott, ahogyan a nagy zsidó történész, Josephus Flavius írja.
A Megváltó két okból ment Egyiptomba: az első, hogy beteljesedjen Ozeás próféta jövendölése: Egyiptomból hívtam ki fiamat (Oz 11,1 illetve Mt 2, 15), mint ahogyan be kellett teljesednie a keresztre feszítésnek, ecettel való megitatásnak, ill. a kínzásoknak és kigúnyolásoknak is.
De más okok miatt is meg kellett történnie ezeknek: Krisztus után a II. és a IV. században különböző eretnekségek bukkantak fel, melyeket közös nevükön gnoszticizmusnak nevezünk: montanisták, ariánusok és még mások. Ezek közül egyesek úgy gondolták, hogy Krisztusnak nem valóságos, hanem csak látszat szerinti teste volt. Ha Krisztus nem bújt volna el, akkor ezek az eretnekek azt találhatták volna ki, hogy Krisztusnak nem volt valóságos teste, hanem Krisztus csak Isten, aki csak látszat szerint testesült meg.
Mivel azonban elmenekült Heródes kardjától, mint ember megmutatta, hogy valóságos emberi természettel is bír […] Ezt […] azért tette, hogy Egyháza később bizonyítékul felhasználhassa az eretnekek ellen. Tehát ezért futott el, hogy beteljesedjék a prófécia – Egyiptomból hvtam ki fiamat és hogy megmutassa, hogy valóságos teste van, és emberi természete szerint menekült Heródes kardjától.
Miután 7 évig maradtak Egyiptomban, József álmában parancsot kapott, vette a Gyermeket és Anyját, és Galilea vidékére mentek, Izrael földjére (vö. Mt 2, 21-22).
Elmentek Galileába, és letelepedtek Názáret városában. De miért mentek éppen Názáretbe? Hogy beteljesedjen az Írás, amely szerint: … názáretinek fogják hívni. De a Szent Atyáktól megtudhatjuk, hogy ez a szó, hogy „názáreti”, az egész (ószövetségi) Szentírásban sehol sem szerepel. De akkor miért mondja: és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveznek, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondotta: názáretinek fogják őt nevezni (Mt 2, 23)?
Mert milyen sok dolgot nem írtak le, melyről a Hagyományból tudunk. A júdeaiak elköltöztek eredeti lakóhelyükről, ezért rengeteg kanonikus írás elveszett; ilyen volt Jézus, Sirák fia könyve, Tóbiás knyve, és még mások is, melyek kanonikusak voltak. Így kell értelmezni ezt a próféciát is a „názáreti”-ről. Úgy gondolják, hogy ez a prófécia Hénok könyvében található, aki 19 könyvet írt, melyek Noé bárkájában voltak, amikor a földre özönvíz bocsáttatott. Mert tudtak az árvíz után is Hénok jövendöléséről, melyről Szent Júdás apostol is említést tesz levelében, és Szent Péter apostol is a második levelében.
Tehát a „názáreti” szó sehol sem található meg a Szentírásban, de a Szent Hagyomány alapján tud róla az Egyház, Hénok próféciájából. Ezt mondják az isteni Atyák.
Vajon létezik-e másik prófécia is, melyről csak a Szent Hagyomány alapján tudunk, mert egyébként nincsen leírva? Igen, létezik ilyen prófécia. Íme, mit mond Szent Pál apostol a Timóteushoz írt második levelében: Ahogy Jannész és Jambrész ellenszegültek Mózesnek, úgy álltak ellent az igazságnak ezek… és még mások (2Tim 3, 8).
Láttátok? Ha keresitek a Számok Könyvében, vagy a Leviták Könyvében Jannészt és Jambrészt, vajon megtaláljátok-e?
Volt egy kis vitám a moldvai adventistákkal, akik azt mondták nekem, hogy csak azt hiszik el, ami le van írva. „Ha ti csak azt hiszitek el, ami le van írva, mutassátok meg, hogy hol van leírva Jannész és Jambrész esete a Szentírásban?” Azt mondták, hogy: „Nincsen leírva”. „És honnan tudja akkor Pál apostol, akiről tudjuk, hogy nem szokott hazudni? Ti elfogadjátok mind a tizennégy levelét. De honnan tudja ő, hogy Jannész és Jambrész ellene szegültek Mózesnek?” Azt mondták, hogy „Lehet, hogy a hagyományból”. „Nem “lehet”. Én mutatok nektek más részeket is a Szentírásból, melyek azt mutatják, hogy a Hagyomány sokkal ősibb, mint a Szentírás. A Szentírás nem más, mint egy hosszú, jobban mondva egy ősi hagyomány, leírva”.
Példaként felhoztam Jannész és Jambrész esetét. Hol találjátok a Szentírásban ezt a két nevet? Ott csak azt olvashatjuk, hogy a fáraó varázslói ellene szegültek Mózesnek, egészen a harmadik csapásig (vö. Kiv 7, 11, 22; 8, 7), egészen addig, amíg Mózes az egész földet a kárhozatnak nem adta, de arról nincsen szó, hogy hívták azokat a varázslókat, akik ellenszegültek neki.
Így tehát, kedves testvéreim a mai prédikációból, legyen az a tanulság, többek közt, hogy erőnkhöz mérten óvakodjunk a veszélytől; másodsorban pedig, hogy a Megváltóról szóló egyes próféciákat a Szent Evangélisták gyűjtötték össze a Szent Hagyományból, mely ősibb, mint a Szentírás. Ilyen az is, amely azt állítja, hogy a Megváltót „názáreti”-nek fogják hívni.
Ezeket szerettem volna elmondani Urunk, Jézus Krisztus születéséről. Mindenek előtt adjatok hálát Krisztus Urunknak az Ő kimondhatatlan jóságáért és kegyelméért, és az Ő Tisztaságos és Örökszűz Anyjának, Aki tevékenyen szolgálta Jézus megszületését. Mondjatok köszönetet Istennek azért, hogy mindannyiunkat méltatott arra, hogy újra megéljük az Úr születésének ünnepét, és hogy a szent böjt után rszesei legyünk az emberi nem megújulása és az isteni Logosz megtestesülése hatalmas titkának.
Mindezekkel lezárom mondandómat, és kérem a Jó Istent, hogy segítsen bennünket abban, hogy el ne felejtsük mindazt, ami elhangzott. Ámin!
(Archimandrit Cleopa Ilie: Cuvant la nasterea Dumnului. In: Ne vorbeste Parintele Cleopa 9. Sfanta Manastire Sihastria, 2001. (p. 7-28.); fordította: T. V. M. )
Hilarion (Alfejev) püspök:
A különféle nyelvekben az Isten szó különböző szavakkal és kifejezéssel rokonítható, amelyek kzül mindegyik mond valamit Isten sajátosságairól (jellemzőiről). A régi időkben az emberek próbálták kiválasztani azokat a szavakat, melyek segítségével ki tudták fejezni az Istenről alkotott elképzeléseiket, az Istenivel kapcsolatos személyes tapasztalatukat.
Az orosz nyelvben és a többi szláv nyelvben, melyek az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartoznak, az Isten szó, a nyelvészek szerint a szanszkrit bhaga szóval rokon, ami annyit jelent, „megajándékozó”, „felruházó”, és amely egyébként a bhagas főnévből ered, ami is „birtokot”, „boldogságot” jelent. A gazdagság (oroszul bogatsztvo) szintén rokon az Isten (oroszul Bog) szóval. Ebben a kifejezésben benne van az Istenről, mint a lét teljességéről, a tökéletességről, a boldogságról szóló elképzelés, amely ugyanakkor nem marad meg kizárólag az Istenin belül, hanem kiárad a világra, az emberekre, minden élőre. Isten megajándékoz, felruház bennünket a maga teljességével és gazdagságával, amikor kapcsolatba kerülünk Vele.
A görög theos szó Platón szerint a theein igéből származik, ami annyit jelent, futni. „Azok az első emberek, akik Hellaszban laktak, mint sok barbár nép még ma is, csak az olyan dolgokat tartották isteneknek, mint a napot, a holdat, a földet és az eget; minthogy pedig látták, hogy ezek a dolgok állandóan mozgásban vannak, futnak, erről a természetes futásról nevezték el őket theosz-oknak, azaz isteneknek.” Más szavakkal, a régiek olyan jelet láttak a természetben, annak körforgásában, célirányos „futásában”, amely egy felsőbb értelmes erő létére utal, melyet azonban nem tudtak azonosítani az egy Istennel, hanem isteni erők sokaságaként képzeltek el.
Ugyanakkor Teológus Szt. Gergely ezek mellett az etimológiai magyarázatok mellett felhoz egy másikat is: a theos szót az ethein igéből (jelentése: „felgyújtani”, „égni”, „lángolni”) eredezteti. „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten”(Mtörv 4,24) – mondja a Szentírás, és ezeket a szavakat ismétli meg Pál apostol is, amikor arról beszél, hogy Isten képes kiirtani és felégetni minden rosszat (Zsid 12,29). „Az Isten tűz, az ördög pedig hideg” – írja Szentéletű Barszanufiusz és János. „Az Isten tűz, mely felmelegíti és lángra lobbantja a szívet és a bensőt” – mondja Szárovi Szent Szerafim. „Ha tehát a szívünkben hidegséget érzünk, mely az ördögtől van […] hívjuk Istent. Ő eljön és felmelegíti a szívünket nem csak az Iránta, hanem felebarátunk iránt érzett tökéletes szeretettel. És a meleg színe elől elfut a hideg, amely gyűlöli a jót”.
Damaszkuszi Szt. János egy harmadik etimológiáját adja a theos szónak a theaomai – „szemlélni” ige alapján. „Hiszen semmit sem lehet elrejteni Előle, Ő mindent lát. Már az előtt látott mindent, hogy a dolgok létezést nyertek…”
A germán nyelvekben az Isten szó – az angol God , a német Gott – abból az igéből ered, amely a „földre borulni”, „meghajolni” jelentéssel bír. „Az emberek, akik a régi időkben arra törekedtek, hogy mondjanak valamit Istenről – írja ezzel kapcsolatban Antonyij Blum szurozsi metropolita – nem próbálták meg leírni, lefesteni, elbeszélni, milyen is Ő a maga valójában, hanem csak azt, mi történik az emberrel, amikor hirtelen szemtől szembe találja magát Vele, amikor egyszerre beragyogja őt az isteni kegyelem, az isteni fény. Minden, amit ebben a pillanatban az ember tehet az, hogy szent rettegésben földre veti magát, hódolva Az előtt, Aki felfoghatatlan, és mégis ilyen közelről megmutatta magát csodálatos ragyogásában.” Pál apostol, akit Isten fénye ragyogott be a damaszkuszi úton, lesújtva ettől a fénytől „földre esett….remegve és megborzadva” (ApCsel 9, 4,6).
A Yahweh (Jahve) név, amelyben Isten megnyilatkozott az ószövetségi zsidóságnak, annyit jelent „Aki Van”, aki létezik, aki a létezés attribútumaival b ír. A szó a hayah igéből ered, ami annyit jelent – lenni, létezni, illetve minden bizonnyal ugyanezen ige első személyéből, a eheih- ből, ami annyit tesz „Vagyok”. Ugyanakkor ennek az igének van egy dinamikus értelme is: nem pusztán a létezés tényét jelzi, hanem valamiféle állandóan érvényes létezést, élő és tevékeny részvételt. Amikor Isten azt mondja Mózesnek: „Vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14), az azt jelenti: élek, itt vagyok, melletted vagyok. Emellett ez a név kiemeli Isten létének mindenek felettiségét a többi létező létéhez képest: ez önálló, elsődleges, örökkévaló lét, a létezés teljessége, ami maga a mindenek feletti lét. „Jelentőségénél fogva az, Aki van, természetfelettien felette áll a létezés egészének, lévén egyetlen Oka és Alkotója minden létezőnek: az anyagnak, a lényegnek, a létezésnek; az, Aki van, kezdete és mércéje az örökkévalóságnak; oka és mércéje az időnek minden létező számára, és mindennek, ami keletkezik, létrehozója. Tőle ered az örökkévalóság, a lényeg, a létezők, az idő, a keletkezés és az összes keletkező, lévén, hogy Benne nyugszik minden létező, a változóak csakúgy, mint azok, melyek változatlanok… Isten nem pusztán az, Aki van, hanem maga a Létező, aki a létezés minden formájának teljességét magába foglalja – a jelen idejűeket csakúgy, mint a jövő idejűeket” – írja az „Isteni nevekről” szerzője, Areopagita Dénes.
Az ősi hagyomány az mondja, hogy a babiloni fogságot követő időktől a zsidók a hozzá fűződő áhítatos flelem miatt nem ejtették ki a Jahve (Aki Van) nevet. Csak a főpap, amikor évente egyszer bement a szentek szentjébe, hogy megtömjénezze azt, ejtette ki ezt a nevet. Ha pedig egy egyszerű ember vagy akr egy pap szeretett volna mondani valamit Istenről, a Jahve nevet felcserélte valamilyen más névvel, vagy azt mondta „ég”. Létezett egy olyan szokás is, mely szerint ha Isten nevét kellett kimondani, az ember elhallgatott és szívére tette a kezét, vagy kezével az égre mutatott, és mindenki megértette, hogy Istenről van szó, de maga a szent Név nem hangzott el. Írásban a zsidók Isten nevét a szent tetragrammal (YHWH) jelölték. Az ószövetségi zsidók tökéletesen megértették, hogy emberi nyelven nem létezik olyan név, szó vagy kifejezés, amellyel le lehetne írni Isten lényegét. „Az isteni megnevezhetetlen – mondja Teológus Szt. Gergely. Nem csak maga az értelem mutatja ezt, de […] a legrégebbi és legbölcsebb zsidók is. Hiszen azok, akik az Istenit úgy tisztelték, hogy különleges jelekkel írták le nevét, és nem tűrték, hogy egy és ugyanazon betűkkel legyen leírva Isten neve és a teremtményeké […] vajon valaha is bátorkodhattak szertefoszló hangon kiejteni az elpusztíthatatlan és egyetlen természet Nevét? Ahogyan soha senki nem tudta magába szippantani az összes levegőt, ugyanúgy az értelem sem fogadhatta tökéletesen magába, és a szavak sem ölelhették fel az Isten lényegét”. Azzal, hogy nem mondták ki Isten nevét, a régi zsidók megmutatták, hogy Istennel nem annyira szavak és kifejezések, mint inkább az áhítat és az alázatos hallgatás útján lehet kapcsolatba kerülni…
Magyar István protoierej:
A Szent Jakab Liturgia typikoni sajátosságai (I. rész)
Jakab apostol liturgiája
Ortodox Egyházunkban napjainkban négy különböző féle Liturgia van használatban. Ezek közül háromnak az eredete az apostoli korig vezethető vissza. Az összes közül kétséget kizáróan legrégebbi a Szent Jakab apostolnak, az Úr testvérének, Jeruzsálem első püspökének nevét viselő Liturgia, amelynek teljes szövege arra utal, hogy a keresztényüldözések alatt keletkezett, valamint liturgia-történeti kutatások igazolják, hogy a Jeruzsálemi Patriarchátus területén egészen a VIII. századig általános használatban volt.
Érdekessége ennek a Liturgiának, hogy a Proszkomidia mindössze abból áll, hogy a pap kivágja az Amnoszt, a diszkoszra helyezi, majd bort és vizet önt a kehelybe, megtömjénezi a szokott módon a takarókat és betakarja velük a Szent Adományokat. A Proszkomidia ideje alatt a pap semmit sem mond. Ebből arra következtethetünk, hogy az élőkről és holtakról való megemlékezés a Szent Liturgia folyamán, mégpedig az epiklézis után történt közvetlenül. Ott ugyanis egy hosszú, csendes imádságot találunk, amelynek csak az első rövidebb részimája kezdődik így: „Felajánljuk azt Néked Uralkodónk…”, az összes többi részimádság viszont így: „Emlékezz meg Urunk…”. Itt megemlékezéseket találunk a Szent Egyházról, az egyházi elöljárókról, a szolgálattevőről és a népről, a lakóhelyről, az ország vezetőiről, minden rászorulóról, az adományozókról, név szerint az élőkről, az elhunytakról általában. Majd a ”Kiváltképpen szentséges…” kezdetű fennhang után kifejezetten az elhunytakról szóló speciális megemlékezés következik.
Érdekessége még ennek a Liturgiának, hogy a csendes imádságok gyakran emlegetik az ószövetségi igazakat, kérve, hogy Isten olyan szívesen tekintsen a mi áldozatunkra, mint az övéikre is tekintett. Egyik ezek közül megmaradt Nagy Szent Vazul Liturgiájában is.
Ahogy fentebb említettük, ez a Liturgia a VIII. századig általánosan elterjedt volt a Jeruzsálemi Patriarchátus területén. Ekkor szorította ki két konstantinápolyi Liturgia-típus, amelyek ugyancsak Szent Jakab liturgiájából alakultak ki (Nagy Szt. Vazul és Aranyszájú Szt. János Liturgiája). Szent Jakab Liturgiáját attól az időtől fogva Jeruzsálemben csak évente egyszer, október 23-án, a szent ünnepén tartották. Napjainkban egyre több helyi ortodox egyházban ünneplik e Liturgiát, azonban kizárólagosan Szent Jakab ünnepén.
A Szent Jakab Liturgia typikoni különlegességei
A Liturgia megkezdése előtt a templom közepére dobogót, és arra – a nép felé fordítva – karosszéket helyeznek, a dobogó elé pedig analógiont (könyvtartó állványt) állítanak, hogy a vezető pap a nép felé olvashassa az Evangéliumot. Ha a Szent Liturgián több pap vesz részt, számukra is a dobogótól jobbra és balra székeket helyeznek el, ill. egy-egy analógiont az ószövetségi, valamint az apostoli olvasmány felolvasására.
A Szent Liturgiára való felkészülés úgy történik, hogy a pap és a diakónus szokás szerint megcsókolják a Királyi ajtó oldalára akasztott kis Krisztus és Istenszülő ikont, de bemeneti imákat nem olvasnak. Az istentiszteleti ruhák felöltésekor sem mondják a szokásos zsoltári verseket. Az Oltárasztalon az Evangéliumon kívül megtalálható az Apostolos könyv és az Ószövetség is.
A többi Liturgiától eltérően a Jakab Liturgián a Kis Bemenet közvetlenül a Liturgia elején van az „Istennek Egyszülött Fia…” éneklése alatt. A Kis Bemeneten a pap viszi az Evangéliumot, a diakónus az Apostolt, a felolvasó pedig az Ószövetséget. A könyveket az analógionokra helyezik, majd visszatérnek az Oltárba. Csak ezután következik a békességes ekténia, aminek a többi Szent Liturgiában a kezdő áldás után van a helye. Az ekténia befejező könyörgésében Istennek Szent Szülőjén kívül megemlékezünk Keresztelő Szent Jánosról, az apostolokról, prófétákról, vértanúkról és közbenjárásukat kérjük. A befejező papi fennhang után mindjárt következik a Triszágion (Háromszor Szent ének), ezután pedig felolvasásra kerül az ószövetségi olvasmány .
Az ószövetségi olvasmány (Ézsaiás 43,9-14 v. Salamon Bölcsessége 3,1-9) után következik újra a háromszor énekelt „Alliluia” . A vezető pap ezalatt imádkozza az Evangélium előtti csendes imádságot: „Ragyogtasd fel szívünkben…”, majd felolvassa az Evangéliumot. Az Evangélium felolvasását újabb háromszoros „Alliluia” követi. Ezek után kerül sor az Apostol felolvasására, ami az Aranyszájú Szt. János és Nagy Szt. Vazul nevét viselő Liturgiákon mindig a Szent Evangélium előtt hangzik el. Az Apostol felolvasása után következik a többi liturgián is megszokott állhatatos ekténia: „Mondjuk mindnyájan…”, különleges betoldásokkal. Miután elhangzottak a többi Liturgián is szokásos könyörgések, a pap nem a szokásos fennhangon mondja: „Mert irgalmas és embereket szerető Isten vagy…”, hanem áldást ad: „Üdvözítsd Uram a Te népedet és áldd meg a Te örökségedet” . Közvetlenül ezután a diakónus különleges könyörgésekkel folytatja a Szent Liturgiát, melyek a lítia bevezető imáinak könyörgéseire emlékeztetnek. Majd a pap csendes imája és fennhangja után a „békességes” és kérő ekténia egy-egy részlete következik, ezután pedig a Kerub ének helyett a „Hallgasson most minden halandó test…”kezdetű himnusz, amit a kórus énekel. Ezalatt a pap végzi a szokásos tömjénezést. (Egyébként az említett két másik Liturgián ezt a tömjénezést a diakónus végzi.)
A Szent Jakab Liturgia különlegessége, hogy a pap a kezdődő Nagy Bemenet előtt mos kezet, valamint, hogy az ilyenkor szokásos megemlékezések elmaradnak. Helyettük az elöljáró pap a Proszkomidia felajánló imáját mondja fennhangon: „Óh Isten, mi Istenünk, aki leküldötted a Mennyei Kenyeret…”
A Nagy Bemenet (az Adományok átvitele) után a különben szokásos kérő ekténia kihagyásával azonnal a Hitvallás következik. A Hitvallás után – ugyancsak eltérően a többi Szent Liturgián megszokottaktól – kerül sor a papság közötti békecsókra („Szeressük egymást…”). Ezek után áldás következik, majd a többi Liturgia megkezdése előtt imádkozott „Dicsőség a magasságban Istennek…” és „Uram nyisd meg ajkaimat…” kezdetű imákat mondja a pap. Csak ezután következik a békességes ekténiának egy kibővített változata. Majd több terjedelmes imádság után az Alapítás szavai következnek: „Vegyétek, egyétek…” és „Igyatok ebből mindnyájan…”. Az Alapítás szavai után egy olyan részlet következik, ami a többi Szent Liturgiában nem található meg, azonban a katolikusok, mint ősi hagyományt a II. Vatikáni Zsinat után beépítették eucharisztikus liturgiájukba. A Szent Jakab Liturgiában a pap az Alapítás szavai után a következő csendes imát mondja: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre; mert valahányszor eszitek ezt a Kenyeret és isszátok ezt a Kelyhet, az Ember Fiának halálát hirdetitek és az Ő feltámadását valljátok, amíg el nem jő”. A katolikus keresztényeknél ez a gondolat a következőképpen hangzik: „Pap: Íme hitünk szent titka. Hívek: Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”.
(folytatjuk)
Mihail Ausztriai metropolita 2003. november 3-án kelt levele Hilarion Bécsi és Ausztriai püspökhöz
Főtisztelendő Hilarion Bécsi és Ausztriai Püspök úrnak,
Az Orosz Ortodox Egyház
Budapesti és Magyarországi Püspöksége Helytartójának
Főtisztelendő Testvérem Krisztusban!
Válaszadással tartozom a 2003. szeptember 1-i levelére egyrészt azért, hogy az ismét szándékosan elferdített történelmi igazság helyreálljon, másrészt pedig a címzettek tájékoztatása céljából, akiket ezzel megtéveszt, áldozópapból áldozattá változtat. És amit tisztázni szeretnék:
1, Azt mondja, hogy az orosz ortodox keresztények üldözést szenvedtek az orosz kommunisták részéről, főleg a sztálini időben. Ezekhez az üldözsekhez tartozik a görögök tulajdonjogának eltörlése – pontosítok, a „Budapesti Görög-alapítású Magyar Ortodox Egyházközség” – Petőfi téri Nagyboldogasszony templomának, valamint teljes vagyonának elvétele. Ha Magyarországot nem szállta volna meg a Szovjetunió, nem került volna sor az említett templom harmadik fél, az oroszok elfoglalására, akik mivel nem rendelkeznek történelmi jelenléttel Magyarországon, nem tartoznak a hivatalosan elismert nemzeti kisebbségek közé. Valóban szomorú számba venni, mekkora és milyen szenvedést okoztak Kelet Európa népeinek az orosz kommunisták és sajnos az Orosz Ortodox Egyház egyes olyan hírhedt képviselői is, mint Kopolovics Iván.
2, A történelmi Pesti Egyházközség görög származású alapítóinak – soknemzetiségűségével kapcsolatban –, amelyre hivatkozott Mihail Kaszjanov úr, Oroszország miniszterelnökének 2003. IX. 9-én mondott üdvözlő beszédében is, állítása teljesen alaptalan, mivel a templomot maguk és utódaik számára csak görög nemzetiségű és görög nemzeti tudattal és érzülettel rendelkező makedovlachok építették, amit bizonyít: a) görög iskola alapítása, b) görög nyelvű anyakönyvezés és az egyházközség korábbi, Budapesti Görög-alapítású Magyar Ortodox Egyházközség” elnevezése.
3, Köztudott, hogy az Egyetemes Patriarchátus nem tesz nemzeti és nyelvi alapon különbséget és hogy milyen érzéssel tekint a magyar ortodoxiára. Az Orosz Egyház által engedélyezett liturgikus nyelvhasználatra és a magyar ortodoxokat sújtó nacionalista politikára való hivatkozás ezért alaptalan és valótlan, vagy legalábbis olyan buta beszéd, amelyet a „rosszra hajló szándék” (Zst. 140,4) vezérel.
4, Az illetékes magyar bírósághoz azután kellett jogorvoslatért fordulni, miután sokévi próbálkozás után kiderült és sajnos ez mindmáig fennáll, hogy lehetetlen a keresztény szeretet jegyében történő peren kívüli megegyezés. Polgári peres eljárás keretében mint főpásztor arra törekszem, hogy a vagyon a jogos tulajdonosához, a „Budapesti Görög-alapítású Magyar Ortodox Egyházközség” birtokába kerüljön, amelyet a kommunisták erőszakkal megszüntettek, vagyonát elvették és mint Heródes a János fejét, a Moszkvai Patriarchátusnak „tálcán” felkínálták.
5, Álságos dolog a szent kánonokra hivatkozni, Főpap Testvérem. Kérdezem, jogosnak ítélik-e a szent kánonok az Orosz Ortodox Egyház és az ateista kommunisták közötti együttműködést annak érdekében, hogy „ott is arasson, ahol nem vetett és ott is gyűjtsön, ahol nem szórt”? (ld. Mt. 25,24)
6, Álságos dolog a szent kánonokra hivatkozni, Főpap Testvérem. Kérdezem, melyik Ortodox Főhatóságtól kaptak szabályos elbocsátó levelet a görög eredetű egyházközségek papjai ahhoz, hogy a Moszkvai Patriarchátushoz csatlakozhassanak?
7, Álságos dolog a szent kánonokra hivatkozni, Főpap Testvérem, midőn pironkodás nélkül azt állítja, hogy a Budapesti Görög-alapítású Egyházközség „önként és szabad akaratából” csatlakozott a Moszkvai Patriarchátushoz. Kérdezem, milyen mentséget lehet felhozni: a) G. Karpovnak, az N.K.V.D. (a K.G.B. elődje) ezredesének, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Egyházügyi Bizottság elnökének 1945. III. 15-én kelt 58. számú jelentésére, amit Joszif Sztálin személyesen jóváhagyott és ami arról szól, hogy „milyen intézkedéseket kell tenni az Orosz Egyház külföldi pozíciójának erősítésére, és b) a szovjetek bizalmi emberének és az Orosz Ortodox Egyház magyarországi képviselőjének, Kopolovics Iván protoierejnek 1951. X. 1-én írt jegyzőkönyvére, amellyel a „Budapesti Görög-alapítású Magyar Ortodox Egyházközséget” erőszakkal megszünteti és arra kényszeríti, hogy ingatlan és ingó vagyonát a Moszkvai Patriarchátusnak átadja?
8, Álságos az is Főpap Testvérem, ahogy a magyar ortodoxia érdekeire hivatkozik. Kérdezem, miért kellett ehhez a Petőfi téri és a többi görög eredetű egyházközség ingatlan vagyonát az Orosz Ortodox Egyház nevére a telekkönyvben átíratni?
Főtisztelendő Testvérem Krisztusban!
Az egyedüli „testvéri és egyházi szellemben történő” megoldás az lenne, ha a Nagyboldogasszony templomot átadnák a korábbi jogos tulajdonosának, azoknak a görög vagy görög származású ortodoxoknak, akik nevében és érdekében és a magyar ortodox testvérekkel szembeni legcsekélyebb megkülönböztetés nélkül, évek óta küzd a Magyarországi Exarchátus, melynek ugyanaz az Anyaegyháza, miként Önöknek, az Orosz Egyháznak is, amit levelében rendszeresen kerül, pedig még a nemortodoxok, a másvallásúak, az agnosztikusok sőt még az ateisták is megteszik, „Egyetemes Patriarchátusnak” nevezni.
Készen állok mindenkor az ügy peren kívüli, a tisztelt magyar kormány javaslatának szellemében történő rendezésére.
Krisztusi szeretettel:
+Mihal Ausztriai Metropolita s. k.
az Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchája
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök 2003. december 10-én kelt válaszlevele Mihaíl Ausztriai metropolitához
Főtisztelendő Mihail Ausztriai metropolitának,
a Konstantinápolyi Patriarchátus magyarországi Exarchájának
Főtisztelendőséged!
Válaszolva az Ön 2003. november 3-án kelt levelére, először is szeretnék rámutatni arra a megengedhetetlen hangnemre, amelyben a levél íródott. Azok a kifejezések és hasonlatok, amelyeket Ön az Orosz Ortodox Egyházzal kapcsolatban használ, nem elfogadhatóak még egy világi embertől sem, nem is szólva egy olyan dicsőséges és megbecsült Egyház, mint a Szentséges Konstantinápolyi Egyház, főpapjától. Az Egyházaink között folyt levelezés, bármilyen bonyolult kérdést érintettünk is, aligha ereszkedett le valaha is ilyen alacsony és méltatlan hasonlatok szintjére. Ezért szeretnék reménykedni abban, hogy Főtisztelendőséged, ahogyan az egy a püspöki rangban álló emberhez méltó, a jövőben visszafogottabb kifejezéseket és jellemzéseket fog használni, különösképpen, ha valamely Helyi Egyházról esik szó.
A Főtisztelendőséged által kezdeményezett levelezés arra kényszerít, hogy újra visszatérjek a Petőfi téri Nagyboldogasszony székesegyház sorsának kérdéséhez. Rengeteg vitathatatlan bizonyíték van arról, hogy a budapesti Nagyboldogasszony Egyházközség, több más magyar egyházközséggel együtt, számos, az egyházközségből a Moszkvai Patriarchátushoz érkezett megkeresés eredményeképpen került az Orosz Ortodox Egyház állományába. Ezek a kérvények, amelyek 1945-től kezdve, azaz közvetlenül a fasiszta rezsim bukása után és néhány évvel a Rákosi féle diktatúra magyarországi megalakítása előtt, folyamatosan érkeztek Moszkvába és egyházmegyénk archívumában megtalálhatók. Ezekben az ortodox magyarok arra kérték I. Alexij Patriarcha Őszentségét, hogy legyen segítségükre és fogadja őket az Orosz Egyház juriszdikciójába azzal a feltétellel, hogy engedélyezik számukra a magyar istentiszteleti nyelv használatát. Azt, hogy az Orosz Ortodox Egyház a magyar egyházközségeket kizárólag maguknak az ortodox magyaroknak sokszori kérésére fogadja juriszdikciójába, Őszentsége I. Alexij, Moszkva és egész Oroszország Patriarchája Szekfű Gyulához, Magyarország követéhez intézett levelében ki is emeli: „Az Orosz Ortodox Egyház kijelenti, hogy egyáltalán nem akar más ország területére behatolni, nem célja egy „orosz” nemzeti egyház létrehozása , valamint, hogy csak az ortodox magyarok régi álmának valóra váltása érdekében egyezik bele, hogy hierarchikus vezetést adjon egy Magyar Nemzeti Egyháznak ”. Ily módon az Ön állításai, miszerint a Nagyboldogasszony székesegyházat erőszakkal foglalták volna el, a kritikával szemben nem állják meg a helyüket.
Ön szintén elferdíti a tényeket, amikor azt állítja, hogy az oroszok Magyarország területén történelmi jelenléttel nem rendelkeztek. Ezen állítás cáfolja az a tény, miszerint az első orosz egyházközség Magyarország területén a XVIII. században a tokaji misszióban alakult meg. A XIX. század elején pedig Ürömön, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő nyughelyén épült egy Szent Alexandra vértanúnőnek szentelt templom. E templom mellett hosszú időn át Orosz Lelki Misszió működött, amely a többi ortodox juriszdikcióval együtt (megjegyzem, ezek között nem szerepelt a Konstantinápolyi Patriarchátus) ékesen képviselte Magyarországon az Ortodoxiát. Emellett a II. világháborúig Budapesten két orosz templom is volt, ahol lelki gondozásra találhattak a népes orosz diaszpóra tagjai, akiket a történelem viharai vetettek Magyarországra, és akik teljesen osztoztak annak sorsában.
A Petőfi téri Nagyboldogasszony székesegyház soha nem volt, és nem is lesz orosz templom. De soha, még alapításának pillanatában sem, volt tisztán görög egyházközség sem. Ön, Főtisztelendőséged, az egyházközség alapítóinak nemzetiségi sokszínűségét hangsúlyozza, azonítva a makedón-vlachok nemzetiségi identitását a görögökével. Ugyanakkor az a tény, hogy a makedón-vlachok az iskolában tanulták és a kereskedelmi feljegyzéseikhez használták a görög nyelvet, egyáltalán nem jelenti azt, hogy görögök lettek volna. Elegendő megemlíteni, hogy akkoriban a mai Románia területét benépesítő népek istentiszteleteiken és írásbeliségükben egyaránt széles körben használták az egyházi szláv nyelvet is, ugyanakkor ez egyáltalán nem tette őket szlávokká vagy oroszokká.
Már 1868-ban, a Nagyboldogasszony egyházközség alapítása után 77 évvel, az egyházközség tagjai a Magyar Parlamenthez intézett memorandumukban ezt állították: „Mi ortodox magyarok vagyunk, ugyanúgy, ahogyan magyarok a római katolikus hitet követők, valamint a reformátusok és a lutheránusok is. Istentiszteleteinken a görög nyelvet használjuk, ahogyan a római katolikusok a latint, a reformátusok pedig a magyart”. Azóta sok minden megváltozott: a magyar katolikusok már nem a latin, a magyar ortodoxok pedig már nem a görög nyelvet használják az istentiszteleteken. Ma minden magyar keresztény – katolikus, református és ortodox – saját anyanyelvén imádkozik.
Főtisztelendőséged azt állítja, hogy a Konstantinápolyi Egyház nem tesz nemzeti vagy nyelvi megkülönböztetést, és tisztelettel viszonyul a magyar ortodoxiához, ugyanakkor azt követeli, hogy a Nagyboldogasszony székesegyházat adják vissza a görögöknek, és ne maradjon a magyaroké. Annak idején Athinagorasz Konstantinápolyi Patriarcha megtagadta az egyházközség magyar jellegének elismerését. 1950. július 23-án kelt, 269-es sorszámú válaszlevelükben az egyházközség tagjai a következőket írták neki: „A budapesti ortodox egyházközség hálával emlékezik alapítóira, akik Görögországból, Makedóniából, Albániából és Kelet-Romániából érkeztek, a magyar fővárosban templomot építettek, és ellátták azt a szükséges földi javakkal. Messziről érkezett őseink az idők folyamán beolvadtak a magyar nemzetbe… Mi, a dicső ősök utódai, mr teljesen magyarokká váltunk, és az idők szellemének megfelelően, 1930. december 30-i Egyházközségi Gyűlésünkön elhagytuk régi „görög és makedón-vlach” elnevezésünket, és felvettük a „magyar” egyházközség elnevezést”.
A Nagyboldogasszony székesegyház Konstantinápolyi Patriarchátushoz való viszonyáról ugyanabban a levélben a következők olvashatók: „…Az Egyetemes Patriarchátussal a II. világháborúig hiányzott a kapcsolat, és a háború után sem lett helyreállítva. Még egy körülmény van, ami problematikussá teszi ezeket a kapcsolatokat. Szentséged nem ismeri el egyházközségünk már régen kialakult magyar jellegét. Ismeretes, hogy egyházközségünk nem lehet görög egyházközség ”. Ezért – összegzik a levél írói – „egyházközségünk, megőrizve magyar jellegét, elfogadja a Moszkvai Patriarchátus baráti kezét, beolvadva ezzel az Egyetemes Ortodoxiába. Reméljük, hogy az Orosz Egyház kebelén új lehetőségek tárulnak fel előttünk”.
Ezek a lehetőségek, ahogy azt a később a történelem megmutatta, valóban feltárultak a Magyar Ortodoxia előtt. Ahogyan azt már megírtam Főtisztelendőségednek, az ortodox magyarok éppen a Moszkvai Patriarchátus kebelén kapták meg a lehetőséget, hogy saját anyanyelvükön imádkozzanak, hogy a lelki gondozást magyar papoktl kaphassák, és hogy egyáltalán semmiféle nemzetiségi alapú diszkriminációt ne érezzenek. Ezért egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak Főtisztelendőséged állításai, miszerint a magyar egyházközségek vagyona a telekkönyvekben az Orosz Ortodox Egyház nevére lett íratva. Valójában ez a vagyon a Magyar Ortodox Egyházmegye nevére lett íratva, azaz, ahogyan korábban is volt, a magyar ortodoxok tulajdona.
Ezek alapján Főtisztelendőséged arra irányuló tevékenysége, hogy az ortodox egyházközségeket elvegye jogos tulajdonosuktól, az ortodox magyaroktól, mintegy az ortodox görögök javát, valójában azonban senkinek a javát sem szolgálva, a Magyar Ortodoxia számára inkább károsnak, mintsem hasznosnak értelmezhető. Valójában mit sikerült elérnie Önnek azokkal a perekkel, amelyeket az egyházi kánonokkal ellentétesen kezdeményezett? A karcagi és szentesi templomok, melyek kulcsait törvényellenesen megkapta a szolgálattól eltiltott, és 6 év szabadságvesztésre ítélt Horeftosz Kristóftól, bezárva állnak, az egyházközségi élet megszűnt bennük. Korábban ott ortodox magyarok imádkoztak, de most nincs ott sem magyar, sem görög. Vajon azért kellenek a kulcsok, hogy bezárják velük a templomot, és ne engedjék be se a papot, se a híveket?
Másodfokon elvesztve a szentesi pert, Főtisztelendőséged, a szentesi templomot a mai napig sem adták vissza jogos tulajdonosának, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjének. Ahogy az Ön előtt ismert, a Csongrád Megyei Bíróság 2000. november 27-én kötelezte az Ön által vezetett Exarchátus képviseletében, alperesként fellépő Horeftosz Kristófot, hogy 15 napon belül adja át a Magyar Ortodox Egyházmegyének a szentesi templomot, „annak kulcsaival és az abban található minden vagyonnal együtt” hozzátéve, hogy „jelen határozat ellen fellebbezésnek helye nincs”. A templom kulcsait azonban még mindig nem adták vissza, ezért ott az istentiszteleti életet felújítani nem tudjuk.
Abból, ami Szentesen és Karcagon történt az a következtetés szűrhető le, hogy Főtisztelendőséged nem a magyar ortodox nyáj javával, hanem a vagyonnal törődik, amit nem is takargat, mikor levelében azt állítja, „azért harcol, hogy a vagyon átkerüljön annak törvényes és hagyományos tulajdonosához”.
Hogy a Nagyboldogasszony székesegyházat elvegye annak törvnyes tulajdonosaitól, az ortodox magyaroktól, Főtisztelendősged azt igyekszik bebizonyítani, hogy a Nagyboldogasszony székesegyházban jelenleg működő egyházközség nem jogutódja annak az egyházközségnek, amelyik 1949-ig itt imádkozott, valamint, hogy a törvényes jogutód a Konstantinápolyi Patriarchátus Budapesten nemrég megjelent, és csak 1995-ben bejegyzett szervezete. Egyházközségünk tagjai között azonban nem csak a háború előtti hívek utódai, hanem az alapítók leszármazottai is jelen vannak. Ez önmagában is, de a sok egyéb bizonyíték szintén azt bizonyítja, hogy mi vagyunk a jogutódok, amit Főtisztelendőséged mindenféle bizonyíték hiányában elvet.
A Nagyboldogasszony székesegyház egyházközsége jelen pillanatban többségében magyarokból áll, de a templom mindenki előtt nyitva van, azt látogatják görögök, oroszok és más nemzetiségek képviselői egyaránt. Ebből kifolyólag a vasárnapi istentiszteletek nagyrészt magyarul folynak, ugyanakkor néhány papi fennhang görög és egyházi szláv nyelven is elhangzik. Főtisztelendőséged előtt ismert, hogy én nagy szeretettel viszonyulok a görög nyelvhez és kultúrához, számomra hatalmas öröm a Liturgiát Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely, Aranyszájú Szent János és más egyházatyák nyelvén végezni. De ha híveink nagy része magyar, igazságos lenne-e elvenni tőlük az anyanyelvükön való imádság lehetőségét azon az alapon, hogy több mint kétszáz évvel ezelőtt csak néhány ősük imádkozott ezen a nyelven?
Főtisztelendőséged azt állítja, hogy az ellentétek megoldása a keresztény szeretet és igazságosság talaján lehetetlen volt. Ugyanakkor, ha jelen kérdés vizsgálatát átadtuk volna Egyházainknak – ahogyan azt előző levelemben javasoltam –, a kérdés elmozdulhatott volna a holtpontról. Ahogy azt Testvér-egyházaink együttműködésének tapasztalata mutatja, nem létezik olyan probléma, amelyet ne lehetne párbeszéd útján, a testvéri szeretet szellemében megoldani. Ezért ismét felhívom Főtisztelendőségedet, hogy térjünk vissza a probléma egyházi megoldásához, és bízzuk annak megoldását bölcs Patriarcháinkra.
Maradok az Úr Jézusban testvéri szeretettel:
+Hilarion
Bécsi és Ausztriai püspök