I. évfolyam, 5. szám

 

A Te születésed, Krisztus Istenünk, a tudás fényét árasztotta a világra; mert általa a csillagimádók a csillagtól megtanulták, hogy Tenéked hódoljanak, az Igazság Napjának, és megismerjenek Téged, a fentről való Napkeltét. Mi Urunk, dicsőség Néked.
(Tropárion, 4. hang)

A Szűz a mai napon a Lényegfölöttit hozza a világra, a föld pedig barlanggal fogadja a Megközelíthetetlent. Angyalok pásztorokkal együtt dicséretet zengenek, bölcsek pedig a csillag útját követik; mert megszületik miérettünk az ifjú Gyermek, az öröktől fogva való Isten.
(Kondákion, 3. hang)

Karácsonyi üzenetek:
II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának karácsonyi üzenete az Orosz Orthodox Egyház főpásztoraihoz, pásztoraihoz, szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Orthodox Egyházmegye kormányzó főpapja karácsonyi üzenete a Moszkvai Patriarchátus Magyar Orthodox Egyházmegyéje főtisztelendő lelkipásztoraihoz és istenszerető nyájához

Teológia:
Szent Nikolaj (Velimirovics), ohridi és zsicsai püspök: Hol született Krisztus?
Hilarion (Alfejev) püspök: A Krisztussal való találkozásról
Cleopa (Ilie) archimandrita: Beszéd az Úr születéséről (1. rész)

II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának karácsonyi üzenete az Orosz Orthodox Egyház főpásztoraihoz, pásztoraihoz, szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez

Az ég és a föld ma egyesült, midőn Krisztus megszületett. Ma Isten a földre szállott, és az ember a mennybe emelkedett.

(Litiai sztichira Krisztus test szerint való születésének ünnepén)

Az Úrban szeretett Főtisztelendő főpásztor testvérek, tiszteletreméltó atyák, istenszerető szerzetesek és szerzetesnők, kedves testvérek!

Az Úr az Ő nagy kegyelméből újból megajándékoz minket Krisztus Születésének ünnepi örömével. Egyházunk az Istengyermek Jézusban örvendezik, együtt az Angyali világgal, együtt a Mennyei Egyházzal, ahol szentek, szentéletűek, szerzetesek, vértanúk és igazak dicsőítik az Isten megtestesült Fiát.

Nagy és drága az Isten megtestesülésének misztériuma. Halkan és alázattal jött el az Istenember a mi bűnös világunkba, de Eljövetelével a világ mindörökre megváltozott. A testben megjelent Isteni Szeretet, felmenvén a keresztre az egész emberiségnek átváltozást és üdvösséget ajándékozott. „Gyermeket látok, Istenemet ismerem fel benne – mondja Jeruzsálemi Szent Cirill –, Gyermeket, aki tejet iszik és a világot táplálja. Gyermeket, aki sír, és a világnak életet és örömet ajándékoz. Gyermeket, aki pólyákba öltözik, és engem megszabadít a bűn takaróitól. Az édesanya ölén ülő Gyermeket, aki testileg valóban és elválaszthatatlanul a földön, az Atya ölén pedig valóban és elválaszthatatlanul a Mennyekben van”.

A betlehemi csillag már több mint kétezer éve ragyog az emberiségre. Sok népnek mutatta meg a Krisztushoz vezető utat. Azt követték tíz évszázaddal ezelőtt a mi őseink is, mikor a Rusz sorsát Isten kezébe helyezték. A „Szent Lélektől és Szűz Máriától megtestesült és emberré lett” Úrba vetett hit mindörökre a hazánkat benépesítő és a mi lelki tradíciónkhoz tartozó embermilliók életének alapja lett.

A mai ünnep új erővel szítja fel bennünk a hitet, reményt és szeretetet, hiszen az Isten megtestesülése „a kegyesség nagy titka”(1Tim 3,16), amely feltárta előttünk az Örök Életbe, az igazság és jóság diadalához vezető utat. Az Isten megtestesülése – Isten ajándéka az emberiségnek: elfogadván Krisztust az emberiség részesül az Ő kegyelméből, erejéből, dicsőségéből, igazságából és szeretetéből.

A Krisztusban újjászülető ember – Tyihon, egész Oroszország patriarchájának gondolatával élve – „az Isteni harag fiából az Isten szeretett gyermekévé válik”. Adjunk hálát Istennek az Ő irántunk tanúsított kegyelméért, az üdvösség meg nem szűnő csodájáért, azért, hogy a betlehemi csillag a világ rögös útjain mai is Isten örök Országába vezet bennünket.

Az Úrban szeretett testvéreim! Az elmúlt év sok örömteli eseményt hozott nekünk. Az Egyház és a társadalom megemlékezett Moszkvai Szent Danyiil fejedelem elhunytának 700 éves évfordulójáról. Egyházi ünnepségekkel ünnepeltük Szentpétervár 300 éves évfordulóját. Különös lelki emelkedettséggel ünnepeltük meg Szárovi Szent Szerafim szentté avatásának egy évszázados évfordulóját. Az általam vezetett szárovi és gyivejevói ünnepségeket örökre emlékezetessé teszi a zarándokok soha nem látott áradata, az összes Helyi Orthodox Egyház küldöttségeinek, Oroszország elnökének és sok állami és társadalmi tisztségviselőnek a részvétele. Ahogy száz évvel ezelőtt is, a szárovi ünnepségek egyesítették az Egyházat, a népet és az államhatalmat. Hiszem, hogy Moszkva építőjének, Szent Danyiil fejedelemnek, és Szentéletű Szerafimnak, egész Oroszország sztarecének imái által Egyházunk és nemzetünk továbbra is megingathatatlanul fognak állni.

Sok orosz, ukrán és belorusz város lakóinak lehetősége volt hódolni az elsőnek elhívott Szent András apostol Áthosz Szent Hegyéről hozott ereklyéi előtt. Örömmel fogadták azokat a haditengerészek, akik Krisztus első tanítványát, mint a flotta védőszentjét tisztelik. Jekatyerinburgban a szenvedéstűrő cári család törvénytelen kivégzésének 85. évfordulójára a vértanúság helyén templomot szenteltünk.

Szeptemberben az Úr úgy rendelte, hogy meglátogathattam a szívemnek oly kedves Észtországot. Azt az országot, ahol születtem, a hitben és az egyházi szolgálatban felnőttem, és amelynek sok éven át voltam kormányzó főpapja.

Egyházunk az újjászületés örömmel teli idejét éli. Templomok, szent kolostorok épülnek és épülnek újjá. Egyre több gyermek és felnőtt tanulja meg a hit igazságait. Az ortodox misszionáriusok a templomból kilépve országunk legtávolabbi részeit is elérve jutnak el az emberekhez. Gyakoriak a könyörület cselekedetei. A keresztény erkölcsi értékek – többek között világiak millióinak erőfeszítésének köszönhetően – érezhetően hatni kezdtek a társadalom életére. A világi társadalom egyre gyakrabban kezd figyelni a Szent Egyház hangjára. Egyre biztosabbak az alapjai az Egyház, az állam és a különböző civil szervezetek közötti együttműködésnek. Nem könnyű, de gyümölcsöző dialógust folytatunk a heterodox keresztényekkel, más hitű és meggyőződésű emberekkel.

Ezzel együtt az élet szomorúságokat is hoz számunkra. Sokhelyütt a világban – beleértve országunkat is – az elmúlt évben vér folyt, a terror gonoszsága az én nyájamat is elérte. Az Ortodox Egyházat mocskolták rosszakarói, nemzeti kincseket szentségtelenítettek meg. Mindez nagy fájdalommal töltötte el szívemet. Ugyanakkor örültem, mikor láttam, hogy főpapjaink, lelkipásztoraink és világi híveink milyen méltósággal fogadták az e világ urának, a gonosznak kihívásait. Emlékezzünk arra, hogy senki és semmi nem ingathat meg minket, ha szilárdak leszünk a hitben, és az Isteni akaratra bízzuk magunkat.

Kedveseim! Herszoni Szent Innokentyij azt mondja: „Ahhoz, hogy méltóak legyünk az Úr és Üdvözítő Születésének fogadására, teljes lényünkkel egyesülnünk kell Vele, engednünk kell, hogy beköltözzön értelmünkbe és szívünkbe, el kell kezdenünk az Ő szentséges életével élni”. A hitnek egész létünk központjává kell válnia. Az Isteni kegyelem, amelyet az igaz Egyház közvetít, a bűn és a gonoszság ellen vívott küzdelemhez szükséges erő legfőbb forrása. Ebben a küzdelemben – Remete Szent Theofán főpap atyánk szerint – energiára, bátorságra és türelemre van szükség.

Krisztus Lelke által megvilágosítva átváltoztathatjuk a környező világot. Segítsenek a mi imáink, szavaink, tetteink a népek lelki újjászületésében, hozzanak békét és örömet a velünk érintkező minden embernek. Hirdessük Krisztus igazságát közeli és távoli embereknek. Teljesítsük be Szent Péter apostol tanácsát: „Ki milyen ajándékot lelki kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai”(1 Pét 4,10).

Belépve az új, 2004-es évbe imádkozzunk, hogy az Úr jóságának új esztendeje legyen békességes, alkotó és sikeres Krisztus Szent Egyháza, hazánk és mindnyájunk számára.

Kedveseim, mindnyájatokat szívből köszöntelek Krisztus Születésének nagy ünnepén. Küldjön az Úr nektek tökéletes örömet, áldjon meg titeket békességgel, egészséggel, sikerrel és az Ő hatalmas segítségével. Nagy Szent Vazullal így kiáltok: „Jertek, hódoljunk a bölcsekkel együtt, zengjünk dicséretet a pásztorokkal együtt, és örvendezzünk az Angyalokkal együtt”. Ámin.

+ II. Alexij
Moszkva és egész Oroszország Patriarchája

Krisztus Születésének ünnepe
2003/2004. évben
Moszkva

Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Orthodox Egyházmegye kormányzó főpapja karácsonyi üzenete a Moszkvai Patriarchátus Magyar Orthodox Egyházmegyéje főtisztelendő lelkipásztoraihoz és istenszerető nyájához

Az Úrban szeretett atyák és testvérek!

Szívből köszöntelek Benneteket Urunk és Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus Születésének hatalmas és üdvösséges ünnepén.

„A Mennyei Király emberszeretetből megjelent a földön, és együtt élt az emberekkel” – énekli Szent Egyházunk. Megjövendölve a hatalmas Isten erőtlen emberi testben való megszületését, Ézsaiás próféta így kiált fel: „Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk; az uralom az Ő vállán van, és nevét így hívják: Nagy Tanács Hírnöke, Csodálatos Tanácsadó, Hatalmas Isten, Uralkodó, a Békesség Fejedelme, a Jövendő Atyja” (Ézs 9,5). Boldogan és ámulva az Isteni Gyermek megszületésén, dicsőítsük Azt, Aki eljött, hogy örömet ajándékozzon az egész világnak.

Sokan ünneplik a Karácsonyt, de nem sokan fogják fel az ünnep értelmét és nagyságát, amely egy, az egész emberi történelem menetét megváltoztató esemény emlékére született. Krisztus Születésének igazi értelme csak azok számára válik nyilvánvalóvá, akik hisznek a megtestesült Istenben – Krisztus Egyházának gyermekei számára. Mert pontosan az Egyházban zajlik az Istennel való titokzatos találkozás, amely átalakítja a szívet, meggyógyítja a lelket, és megváltoztatja az ember életét; pontosan az Egyházban válunk a Mennyei Atya gyermekeivé, és Krisztus testvéreivé és társörököseivé.

„Miért lett emberré az Isten?” – kérdezi Új Teológus Szt. Simeon. És így válaszol: „Hogy istenné tegye az embert. Mindannyian arra vagyunk rendelve, hogy „kegyelem szerint istenné váljunk”, hogy szeretetben, jóságban, szentségben Istenhez legyünk hasonlóvá. Ilyenné vált nagyon sok ember az Egyház történetének hosszú-hosszú évszázadai során, ilyenné válhatunk mi is, ha betartjuk az isteni parancsolatokat, ha az Evangélium szerint élünk, ha engedelmesek leszünk Édesanyánknak – a Szent Orthodox Egyháznak, amely a szentség és a megistenülés útján vezet bennünket.

Szeretteim! Az elmúlt évben Egyházunk életében sok örvendetes esemény történt, amelyekről karácsonyi üzenetében Őszentsége II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchája is szól.

De a mi Magyar Orthodox Egyházmegyénkben is történtek olyan események, amelyek figyelmet érdemelnek. Májusban a Patriarcha Őszentsége és a Szent Szinódus döntést hozott arról, hogy Pável érsek atyát, aki 1999-től kormányozta az egyházmegyét, kinevezi az ősi Rjazanyi püspökség élére, engem pedig utódjává Ausztriában, és ideiglenesen Magyarországon. Júliusban felkereste budapesti Nagyboldogasszony-székesegyházunkat I. Sz. Ivanov, az Oroszországi Föderáció külügyminisztere, szeptemberben pedig M. M. Kaszjanov, Oroszország miniszterelnöke. Ugyancsak szeptemberben ünnepeltük meg az ürömi Szent Alexandra vértanúnő kápolna felszentelésének 200 éves évfordulóját,
októberben pedig első alkalommal szolgáltam Szent Liturgiát a formálódó debreceni Szent Háromság egyházközségben. Október végén zajlott le a nyíregyházi orthodox ifjúsági találkozó is, amely több tucat fiatal magyar hívőt mozgósított.

A kinevezésem óta eltelt néhány hónapban többször szolgáltam a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Felkerestem az összes többi egyházközséget is, ahol nagy örömet jelentett elbeszélgetni a papsággal és a hívekkel. Szeretnék mindnyájatoknak, szeretett testvéreim, szívből jövő köszönetet mondani azért, hogy őrzitek az Orthodox hitet a magyar földön, elsősorban is az egyházmegye papságának, a hit igazi bajnokainak, akik az Istennek végzett áldozatos szolgálat példáját mutatják fel, dacára a szűkös anyagi körülményeknek, amelyek közepette néhány egyházközség él. Tudnotok kell, kedves lelkipásztorok, testvéreim és szolgatársaim Krisztusban, hogy „fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15,58), és hogy „nagy jutalmatok lesz” (Lk 6,35) az Úrtól, Akinek odaadjátok egész életeteket és minden erőtöket.

A Magyar Orthodox Egyházmegye a Moszkvai Patriarchátus kötelékébe tartozik, de különleges történelme és sajátságos jellege van. Alapvetően orthodox magyarok alkotják, de soraiban ott vannak más nemzetek képviselői is. Az egyházmegye templomainak többségében az istentiszteletek magyarul folynak, szinte az egész papság magyarokból áll. A Magyar Orthodox Egyházmegye e különleges jellegét minden erőnkkel meg kell őriznünk. Vigyáznunk kell a magyar Orthodoxia hagyományaira is, amelyek sok nemzedék hitének és fáradozásainak köszönhetően jöttek létre. Nem engedhető meg sem az „oroszosítás”, sem a „görögösítés”, sem a magyar Orthodoxia bármilyen egyéb átformálása.

A magyar Orthodoxia fellegvára a budapesti Nagyboldogasszony-székesegyház. Kétszáz évvel ezelőtt ezt a templomot görögök és makedovlachok építették, de már a XIX. század közepén magyar egyházközséggé lett, ahol a hívők többsége nem értette a görög nyelvet. A XX. század közepétől, immár több mint fél évszázada a Nagyboldogasszony-templomban az istentiszteletek magyarul folynak. Ezzel együtt a templom, az egyházmegye többi templomához hasonlóan, nyitva áll az összes nemzet képviselője előtt, mivel Krisztus Egyházában nincs és nem is lehet „görög és zsidó […] barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus” (Kol 3,11).

Krisztus Egyházában a nemzeti jellegű különbségeken túl kell lépni, hiszen itt mindenki egy a Krisztusban való hitben, Aki eljött, hogy üdvözítse az egész világot és minden egyes embert, függetlenül a etnikai hovatartozásától. Éppen ezért a Moszkvai Patriarchátus nem „etnikai” Egyház: sokmilliós nyáját oroszok, ukránok, fehéroroszok, moldovaiak, észtek, magyarok, angolok, németek és más nemzetek képviselői alkotják. Ugyanezen okból a mi Magyar Egyházmegyénk is, megőrizve a maga sajátosságait, továbbra is nyitva kell és nyitva is fog állni mindenki előtt, hogy bárki, aki betér a templomaink közül bármelyikbe, otthon érezze magát, és ne vendégségben, hogy úgy érezze, odahaza van, nem pedig idegenben.

Kedves testvérek! Az Egyház nem csak templomokból és papságból áll. Az Egyház ti mindannyian vagytok, a „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (ld. 1Pét 2,9). Ezért „ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házakká, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által” (1Pét 2,5). A napkeleti bölcsekhez hasonlóan, akik elhozták ajándékaikat Betlehembe a Gyermeknek, ti is hozzátok el Istennek áldozatként jócselekedeteitek aranyát, imáitok tömjénjét és hitetek mirháját.

Az egész világ üdvösségéért megtestesült Isten ajándékozzon nektek, Krisztusban szeretett gyermekeim, békességet, egészséget és lelki örömet. Az Úr áldása szálljon rátok, az Ő kegyelmével és emberszeretetével, mindig, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

+Hilarion
Bécsi és Ausztriai püspök

Budapesten, Krisztus Születésének ünnepén
2003/2004

Szent Nikolaj (Velimirovics), ohridi és zsicsai püspök:

Hol született Krisztus?

Krisztus születik, szeretett testvéreim!

Hol született Krisztus? Nem királyi udvarban, hogy ne mondják az alávetettek: A királyokkal van, nem velünk! Nem pompázatos gazdagságban, hogy ne mondják a szegények: a gazdagokkal van, nem velünk! És nem nagyvárosban, ahol a szegények nehezen találnak rendes otthonra, hogy ne mondhassák: kiszorított bennünket a városból! És nem is meleg szobában, hogy ne mondják a hideg kunyhókban szenvedők: könnyű Neki! És egyáltalán nem az emberek között, hogy azok ne mondják: nehéz nekünk!

Hanem a jóságos Úr a bárányok között született, akik semmit sem vettek zokon Tőle. A senki földjén született, egy hideg barlangban, valahol a város és a falu között. Egy talpalatnyi senki földjén született, Isten földjén. Ezt a talpalatnyi földet senki sem használta a bárányokon kívül, és ők is csak ritkán, és itt nem vették zokon Tőle, hogy közöttük született, a szalmával beszórt kövön.

Idén Húsvétkor mi néhányan, ortodox keresztények elzarándokoltunk erre a helyre. Lehajtott fejjel állva az áldott barlangban, ámultunk, hol is született a mi hatalmas Urunk és Megváltónk. A senki kövén született, hogy mindenki előtt igaz legyen, hogy mindenkinek felkínálja az üdvösséget. Sötétben született, ezáltal mintegy megmutatva, hogy evilág sötétségébe jött – Ő, a hatalmas Világosság.

Aztán azt kérdeztük magunktól lehajtott fejjel: mikor jelent meg az Úr a világnak? Gyötrelmekkel teli időben jelent meg, amikor Istent nem dicsőítették, amikor nem volt béke a földön, és amikor a jóakarat helyett gonosz akarat uralkodott az emberek között.

Az Úr nem egy igazságos király idejében jelent meg, hogy ne mondhassák: segített neki a király! Nem is olyan időben jelent meg, amikor a megbecsülés s igazságosság uralkodott az emberek között, hogy ne mondhassák: könnyű volt rábeszélni a becsületeseket a becsületre, és az igazságosakat az igazságosságra! És nem is olyan időben jelent meg, amikor az emberi szívekben öröm és világosság honolt, hogy ne mondhassák: azért kellett megjelennie, hogy megörvendeztesse a boldogokat, és világítson a világosságban járóknak?

Hanem az alázatos Úr egy véreskezű király idejében jelent meg, aki Jeruzsálemben trónolt, és egy zsarnok császár idejében, aki minden népet és nemzetet az uralma alá vetett. Az Úr a beszennyezett becsület és a letiport igazság órájában jelent meg. Az Úr akkor jelent meg, amikor az emberi szívekben az általános szomorúság, csüggedtség és sötétség szelleme lakozott. Akkor jelent meg Isten Fia a világnak, éppen abban a pillanatban, amikor annak a legnagyobb szüksége volt rá, amikor az embereken Rajta kívül senki más nem segíthetett.

A jászol

Bepólyálta és a jászolba fektette…(Lk 2,7)

Jobb a tiszta szalma, mint a piszkos selyem. Mennyivel, de mennyivel bűntelenebb a jászol a császári udvaroknál, és a bárányok barlangja Rómánál, a világbirodalom fővárosánál! Íme a Gyermek a barlangban és a jászolban! Az ökrök és a bárányok nem ismerik a bűnt, a pásztorok pedig kevésbé ismerik, mint a többi ember. Az Úr Jézusnak ott a világos, ahol bűntelen teremtmények vannak, és ott a meleg, ahol bűn nem fagyasztja be a szíveket. Ki tudja, hányszor tért be Jesszé fia, a fiatal Dávid ebbe a barlangba! Innen indult el Góliát ellen, hogy megölje őt, az állig felfegyverzett harcost egy parittyájából kiröpített kővel. Ebben a barlangban fekszik most a Gyermek, aki az emberi törvények szerint ugyanannak a Dávidnak a törzséből való. És Ő is elindul majd egy rettenetes góliát, a sátán ellen, aki Jeruzsálemben a góliáti Heródes, Rómában a góliáti Augustus, az egész világban pedig a góliáti Bűn képében uralkodik, és mind közül a legnagyobb góliát – a Halál ellen. Az egész sátáni sereg állig fel van fegyverkezve, és felnevet, amikor látja, hogyan is megy ellene Jézus egy látszatra jelentéktelen fegyverrel, ahogyan az első Góliát is kinevette Dávidot a parittyájával és a köveivel.

Az Úr Jézus nem Rómában, a császári udvarban született, hogy hatalom és fegyver segítségével a világ ura legyen, hanem a pásztorok között, hogy ezzel is megmutassa földi küldetésének békeszerető voltát. Ahogyan a pásztor simogatja és gondozza bárányait, ugyanúgy fogja majd Ő is simogatni és gondját viselni minden embernek. És ahogyan a pásztor is jobban aggódik egy beteg vagy elveszett bárányáért, mint a másik kilencvenkilencért, ugyanúgy lesz majd az Úrnak is nagyobb gondja a bűnösökre, mint az igazakra, vagyis az angyaloknál jobban az emberekre. És ahogyan a pásztor ismeri minden egyes juhát, és a juhok is ismerik pásztorukat, ugyanúgy lesz Vele is, a Főpappal, és az Ő értelmes, emberi nyájával. És ahogyan a pásztor őrt áll éjszaka a nyája mellett, amikor az egsz világ gondtalanul álomba merül, ugyanúgy fog Ő is, a Legjobb Pásztor, sok-sok félelemmel és kísértésekkel teli éjszakán át őrködni az emberi nyája felett és imádkozni érte engedelmes alázattal a Mennyei Atyához.

(A Svetigora c. szerb orthodox folyóirat 1999. karácsonyi száma nyomán; fordította: T. K.)

Hilarion (Alfejev) püspök:

A Krisztussal való találkozásról

Krisztus Születése

„Krisztus születik, dicsőítsétek! Krisztus jő a mennyből, fogadjátok! Krisztus a földön van, emelkedjetek! Énekelj az Úrhoz egész földkerekség!” Ezekkel a szavakkal kezdte karácsonyi szentbeszédét Teológus Szt. Gergely, és azóta is, immár tizenhat évszázada ezek a szavak hangzanak el az Egyház karácsonyi istentiszteletein, mindig ugyanazon kérdések megválaszolására késztetve bennünket: milyen jelentéssel bír számunkra Krisztus születése, hogyan fogadhatjuk a mennyből hozzánk érkező Krisztust, hogyan emelkedhetünk fel a földről a mennybe, és hogyan tudjuk megdicsőíteni életünkkel Krisztust?

Sok egyistenhívő vallás ígéri az embernek, hogy valamilyen módon részese lehet az Isteninek, és megtapasztalhatja az Ő jelenlétének és közelségének érzését. De egyetlen vallás sem teszi lehetővé azt, kivéve a kereszténységet, hogy az ember úgy ismerje meg Istent mint testvérét, vagy mint barátját. Új Teológus Szt. Simeon szavai szerint, az által, hogy Isten Fia megtestesült, mi az Atya Isten fiaivá és Krisztus testvéreivé lettünk. Isten testet ölt, hogy egyenlőként közelíthessen hozzánk, azért, hogy osztozva sorsunkban és részesévé válva életünknek, elnyerhesse a jogot, hogy kimondja a végső igazságot Magáról és rólunk, mely igazság máskép nem nyílhatott volna meg. Ez az igazság arról szól, hogy nem létezik szakadék, amely elválasztaná Istent és az embert, hogy Isten és az ember találkozása előtt nem lehet leküzdhetetlen akadály – ők egymás előtt, szemtől szembe állnak.

Ez a találkozás a szívünkben megy végbe. Ezért a találkozásért jött el az Úr a földre, lett emberré és élte le földi életét: megszületett Betlehemben, Egyiptomba menekült, visszatért Názáretbe, felnövekedett az ács házában, megkeresztelkedett, elindult az Evangélium hirdetésére, bejárta Galileát, hirdetve a Mennyek Országát és gyógyítva az emberek betegségeit, elszenvedte a gyötrelmeket és a kereszthalált, feltámadt a halottak közül, és mennybe ment. Mindez azért történt, hogy ledőljön az a fal az ember és Isten között, amelyet az emberi bűn épített fel. „Lehullott a válaszfal korlátja, meghátrál a lángpallos, a Kerubok eltávoznak az élet fájától, és én részesévé válok a Paradicsom élvezetének” – hangzik el a liturgikus énekben. A korlát lehullott, és a kerubi lángpallos, amely elzárja a Paradicsomba vezető utat, meghátrál. A Paradicsom kapui kitárulnak, és az ember visszatér az élet fájához, amelyről a Mennyei Kenyérrel táplálkozik.

Ádám bűnbeesésének története az emberiség és minden egyes ember története. Ádám bűne mindannyiunkban megismétlődik, amikor elfordulunk Istentől és bűnt követünk el. De Krisztus is megtestesül mindegyikünk számára, ezért Ádám Krisztus általi megváltása mindannyiunk megváltása. „Feloldoztatott a megkötözött Ádám, és minden hívőnek szabadság adatott” – hangzik fel Karácsony előünnepének kánonjában. Krisztusban minden ember visszakapja azt az isteni szabadságot, amit Ádám és utódai elvesztettek a bűn és az Istentől való eltávolodás miatt.

Teológus Szt. Gergely az Isteni Megtestesülést „második teremtésnek” nevezi, amikor Isten mintegy újra teremti az embert, Magára öltve az emberi testet, valamint „második közösségnek” az ember és Isten között: „A létező létezni kezd, a Nem alkotott megalkottatik, a Határtalan behatárolttá lesz, a Gazdag a megtestesüléssel szegénnyé lesz, hogy engem gazdaggá tegyen, részesítve Istenségéből […] Mi ez az új misztérium? Az Isteni képet hordoztam, majd elveszítettem, Ő pedig felveszi az én testemet, hogy a képet is megmentse, és engem is halhatatlanná tegyen. Második közösségre lép velünk, amely sokkal jobb és emelkedettebb mint az első”.

A Logosz megtestesülésekor, Szír Szt. Efrém kifejezésével, „csere” megy végbe Isten és az ember között: Isten átveszi (felveszi) a mi emberi természetünket, és nekünk ajándékozza a Maga Istenségét. Az Ige megtestesülése által megtörténik az ember megistenülése . „Az Ige megtestesült, hogy mi megistenüljünk” – mondja Nagy Szt. Athanáziosz. „Az Isten Fia az Ember Fiává lett, hogy az emberek gyermekeit Isten gyermekeivé tegye” – írja Lyoni Szt. Irineusz. A megistenülés kegyelme, amelyre az ember a teremtés aktusából fakadóan rendeltetett és amelyet a bűnbeeséssel elveszített, visszatér az emberhez a megtestesült Ige által.

Éppen ezért Krisztus Születésében megy végbe az emberi természet teljes megújulása. Nem csak abban az egyszeri Születésben, amely kétezer évvel ezelőtt történt Betlehemben, hanem Krisztusnak abban a születésében is, amely újra meg újra végbemegy a lelkünkben. Mert az ember lelke „az állatok jászola”, amelyet az Úr istenségének szálláshelyévé és templomává tesz. Bűnbeesésében az ember az „értelem nélküli állatokhoz lett hasonlóvá”, de Isten eljön a bukott emberhez, és lelkét olyan hellyé alakítja, ahol megtörténik a találkozás Közte és miközöttünk.

Az Isteni Megtestesülés hatalmas csodája abban áll, hogy egyszer végbement a történelemben, és újra végbemegy minden egyes emberben, aki Krisztust választja. Az éj mélységes csendjében az Isten Ige testet öltött a földön: ugyanígy ölt testet a lelkünk mélységes csendjében is, ott, ahol elhallgat az értelem, ahol elfogynak a szavak, ahol az emberi értelem Isten előtt áll. Ismeretlenül és felismerhetetlenül született Krisztus a földön, és csak a napkeleti bölcsek és a pásztorok, együtt az angyalokkal siettek elébe: ugyanilyen csendben és mások számára észrevétlenül születik Krisztus az ember lelkében, és a lélek elébe siet, mert kigyúl benne a csillag, amely a Világossághoz vezeti.

Az imádságban titokzatosan találkozunk Krisztussal, amikor hirtelen felfedezzük, hogy, imádságunk elfogadásra és meghallgatásra talált, és hogy Isten „eljött és beköltözött bensőnkbe”, és eltöltött bennünket életetadó jelenlétével. Krisztussal találkozunk az Eucharisztiában, amikor magunkhoz véve Krisztus Testét és Vérét, hirtelen megérezzük, hogy testünk megtelik az Ő isteni energiájával, és ereinkben Isten Vére folyik. Krisztussal találkozunk az Egyház más szentségeiben is, amikor részesülve bennük, megújhodunk és életre kelünk az örök élet számára. Krisztussal találkozunk a felebarátainkban, amikor az ember hirtelen megnyílik előttünk, és mi bepillantást nyerünk lelke titkos mélyébe, ahol ott ragyog Isten képe. Krisztussal találkozunk a mindennapi életünkben, amikor az élet zaja közepette hirtelen meghalljuk az Ő hívó hangját, vagy amikor látjuk az Ő nyilvánvaló és váratlan beavatkozását a történelem menetébe.

Pontosan így – hirtelen és váratlanul – avatkozott be Isten az emberiség életébe kétezer évvel ezelőtt, amikor Születésével megfordította az egész történelem menetét. Pontosan így születik meg újra és újra emberek ezreinek lelkében, megváltoztatva, átalakítva, megújítva egész életüket, hitetlenből hívővé, bűnösökből szentekké, elveszettekből üdvösségre menőkké téve őket.

Legyen Krisztus Születésének ünnepe annak az ünnepe, hogy Krisztus megszületik a lelkünkben, és mi újjászületünk Krisztusban. Csendesedjünk el a világ számára, hogy a lelkünkben megszülessen az Isteni Ige, és betöltsön bennünket Istenségével, Világossággal és szentséggel…

Cleopa (Ilie) archimandrita:

Beszéd az Úr születéséről

Mivel Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus születése ünnepének a közelében járunk, arra gondoltam, hogy mondok egy pár szót ezzel a fényes és isteni ünneppel kapcsolatban, amely az egész világmindenség megváltásáról szól.

Bizonyára már láttátok, hogy amikor közeledik a tavasz – mindannyian megértük már ezt az évszakot, pontosan annyiszor, ahány évesek vagyunk – először a hőmérséklet kezd emelkedni, majd a nap sugarai egyre erőteljesebben sütnek, azért, hogy egészen elérjenek hozzánk. Majd a fű kezd kisarjadni, a föld megtelik zöld növényekkel és virágokkal; a madarak nemzedéke énekelni kezd az erdőkben, a tisztásokon, a réteken és a dombokon. A vadállatok megjelennek a legelőkön, a pásztorok furulyaszóval köszöntik a tavaszt, a nap erőteljesen áthatol a szőlőskerteken és a gyümölcsösökön, az erdők teljesen kizöldellnek, a föld zöld koronája megújul, és minden úgy néz ki, mint egy földi paradicsom. Ez a látvány mindenkit lelki örömmel tölt el, és mindenki köszönetet és hálát mond érte Istennek.

Így történt ez akkor is, amikor elérkezett hozzánk az idők teljessége, Urunk és Istenünk és Megváltónk Jézus Krisztusnak születésének lelki tavasza. Ő mindeneket megörvendeztetett, ahogyan Gábriel arkangyal mondja a pásztoroknak: Íme, örömhírt mondok nektek (Lk 2, 10). Örült az ég és a föld ennek a tavasznak, amely az egész emberiség megújulását jelentette.

De vajon mikor jött el hozzánk ez a tavasz? Még akkor, amikor azt mondta az Isten a kígyónak Éváról: Ő széttiporja fejedet (Ter 3, 15). Ez az Atya Isten próféciája volt arról, hogy a nő által esett el az emberi nemzedék, és a nő által tiportatik el az idők beteljesedésekor a kígyó, azaz a sátán feje […]

Körülbelül 1500 évvel Urunk test szerinti eljövetele előtt élt Mezopotámiában, a két folyó közti országban, a Tigris és az Eufrátesz között, melyet akkor még „az Isten Kapujának” is hívtak, egy nagy mágus, Bálám, aki egy Petór nevű helységből származott (Szám 22, 5).

Ugyancsak abban az időben Izrael népe a pusztaságban a negyvenéves fogság nyomorúságát hordozta, és megérkezett az emóriak földjére. Miután legyőzte Szihónt, az emóriak királyát, átment Básán földjére. Ott legyőzte Óg királyát, és megfélemlítette a Jordánon túli népeket, valamint a Móáb földjén lévőket, mely a Jordánon innen volt, mindazok ellenére, hogy a nép még nem kelt át a Jordánon. Móáb királysága a Kármel hegy lábánál, és Jerikó mellett feküdt, akkoriban egy Bálák nevű királya volt.

Ez a király, amikor látta, hogy Izrael népe – akit segített Isten abban az időben, mert az egyedüli nép volt, amely az igaz Isten előtt hajolt meg – országot ország után hódít meg, és népet nép után győz le, látván, hogy már országának határához ért, nagy félelem és aggodalom töltötte el. Ezért Bálák király összegyűjtötte Midjánból udvarának vezető emberei, és ezt mondta: Ez a tömeg úgy lelegel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt (Szám 22, 4).

Számolgattak, tanakodtak és miután látták, hogy nem fognak tudni ellenállni Izrael erős népének, úgy döntöttek, hogy nem tehetnek mást, mint hogy segítségül hívják a petóri Bálámot. Mert a pogány népek ebben az időben erősen hittek ennek a varázslónak. Olyan erős volt a varázslóba vetett hitük, hogy szinte istenként néztek fel rá.

Küldött tehát Bálák király az Eufráteszen túl, Mezopotámiába követeket, értékes ajándékokkal és nagy tisztelettel a petóri Bálámhoz, hogy jöjjön és segítsen varázslataival, jobban mondva ördögi erejével, hogy legyőzze Izrael népét, különben országa elvész.

Felment tehát Bálám a Petór hegy csúcsára, hogy áldozatot mutasson be. De Bálám, miután Isten szólt hozzá szamarának száján keresztül, átok helyett Jézus születéséről kezdett jövendölni, mondván: Mily szépek a te sátraid, Jákob, hajlékaid, óh Izráel! (Szám 24, 5) Csillag jön fel Jákobból, királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és Sét összes fiainak a koponyáját. Jákobból fog felkelni az, aki hatalommal fog uralkodni (Szám 24, 17-19).

Eképpen Bálám háromszoros jót jövendölt Izráelnek, arról a csillagról, melynek meg kell mutatkoznia a Megváltó születésének idején, és ez halálos ütést fog mérni a pogány és bálványimádó népekre, és uralkodni fog a világ minden népe fölött örökké. Aztán Bálám felkelt és visszatért országába.

Bálám azért jövendölte meg mindezeket a dolgokat, mert Isten Lelke szállt le rá.

Vegyétek figyelembe, hogy mindezek a dolgok a Megváltó születése előtt 1500 évvel történtek, Mózes idején, Bálák, Móáb királyának uralkodása alatt. Azóta él ez a hagyomány Perzsia egész földjén, ill. a mai Irak és Irán területén.

Így, hagyományról-hagyományra beteljesült az a jövendölés, melyet az isteni Szentírás egészen Jézus Krisztus születéséig leír. Jézus születése előtt két évvel megjelent a csillag Egyiptomban, Perzsiában, ill. más helyeken.

Amikor a mágusok látták ezt a nagy csillagot, amely nem a szokásos módon járta útját, mint a többi csillag – keletről-nyugatra – hanem délről észak felé, tudván, hogy miképpen jövendölt Bálám, felismerték a csillagot, mely Jákobból fog feljönni, azaz Izráelből, a zsidó nép ősatyjából, a Királyt, aki széttiporja a világ összes királyságát, és mindörökké uralkodni fog a lelki királyságban, és akinek uralma soha nem fog véget érni (vö. Lk 1, 33).

De kik voltak ezek a mágusok, akik elindultak, hogy hódoljanak a Megváltó előtt? Nehogy azt higgyétek, hogy a petóri Bálámhoz hasonló varázslók voltak. Egyáltalán nem. Perzsiában mágusoknak hívták a legnagyobb filozófusokat, asztronómusokat, csillagjósokat és csillagászokat.

Ők birtokában voltak olyan ősi könyveknek, amik még Bálámtól maradtak rájuk, és tudták a több mint 1500 éves hagyományból, hogy ha megjelenik egy szokatlan csillag, amely a fent idézett módon halad, nem pedig úgy, ahogyan azt a Teremtő a természetbe beleoltotta, akkor megszületett a király, Aki uralni fogja az egész világot. Állandóan fürkészték az eget, hogy mikor fog megjelenni az a bizonyos csillag, mely nem a szokásos útján halad.

Te nem ijedtél volna meg, ha láttál volna egy olyan csillagot, mely délről észak felé halad? Manapság azt mondanád, hogy ez egy műhold, mert az hasonlít a csillagokhoz, de abban az időben még nem voltak műholdak. Felismerték tehát, hogy ez egy csodálatos, addig nem látott jelenség. „Vajon milyen csillag ez? Ez lenne az, amelyről a petóri Bálám beszélt?”

Miért jelent meg a csillag két évvel a Megváltó születése előtt? Isten akarata volt, hogy a csillag két évvel korábban jelenjen meg, hogy legyen idejük a mágusoknak felkészülniük a hosszú utazásra Perzsiából Jeruzsálemig, mert több mint 1000 km-t kellett megtenniük, és akkoriban az utazás még nem volt olyan könnyű dolog, mint manapság.

A három nagy filoz��fus és mágus, elindultak a tevékkel – ajándékokkal és élelemmel megrakottan – hogy megkeressék a világ királyát.

Négyen indultak el, de csak hárman érkeztek meg. Egyet közülük – Artavant – megakadályozott benne az ördög, hogy hódoljon a Megváltó előtt; ő csak jóval később érkezett meg, amikor Krisztust már keresztre feszítették.

Szeretett testvéreim,

de hogyan történt ez az isteni Titok? Máté evangélista így meséli el nekünk: Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szent Lélektől (Mt 1, 18).

De miért kellett a Tisztaságos és Szent Szűznek eljegyeztetnie magát egy férfivel, ha a Szent Lélektől fogant és a Szent Lélek minden ajándékával teljes volt?

Ahogyan az isteni Atyák mondják, az Úr Anyja két okból lépett jegyességre. Az első ok, hogy félre kellett vezetni a sátánt. 700 évvel az Úr test szerinti eljövetele előtt, Ézsaiás próféta, az Ószövetség evangélistája, ezt mondta könyvében: „ Íme a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni” (Ézs 7,14), melyet úgy értelmeztek, hogy velünk az Isten.

A sátán úgy értelmezte ezt a próféciát, hogy egy szűz láthatatlan módon fog foganni az idők beteljesülésekor, Isten titokzatos tevékenysége révén. Attól az órától fogva körbejárt, és leste az összes szűz lányt, aki csak élt a világon, hogy lássa, melyikük fog férfi nélkül foganni, hogy megakadályozza az emberiség megváltásának a tervét. Mert ha megtudja a nép, hogy eljegyzés nélkül fogan egy leány, akkor – Mózes törvénye szerint – megkövezték volna.

De a sátánnak csalódnia kellett, mert soha sem tudja megakadályozni Isten munkálkodását, és késleltetni a megváltás titkát. Ezt mondja az igaz Jób: Ő (Isten) meghiúsítja a ravaszok terveit, nem alkot kezük maradandót; saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, és a cselszövők tanácsa megdől (Jób 5, 12-13).

Ezért Isten, megmutatván bölcsességét és előrelátását, jegyest rendelt a Szűz mellé, hogy az egész világ és a sátán is azt higgye, hogy a Szűz ugyanolyan nő, mint a többi, és ő (a sátán) ne gyanítsa, hogy Ő az az öröktől fogva várt és kiválasztott Szűz, aki megszüli a Messiást.

A második ok ennél titokzatosabb. Teológus Szent Gergely és Nagy Szent Vazul azt mondják, hogy azért adatott jegyes a Szent Szűznek, hogy nehogy a sátán – ismervén a megváltás titkát – harcba szálljon Krisztussal (Nagy Szent Vazul, Kommentár a 44. zsoltárhoz; és Teológus Szent Gergely, Beszéd az Úr születésének ünnepén ).

Mert Krisztus tudta, hogy neki szenvednie kell, és hogy megaláztatásokat, kicsúfolást, kínzásokat, keresztrefeszítést kell elszenvednie, és megölik őt; a sátán pedig szintén tudta, hogy mi Krisztus sebei által fogunk meggyógyulni. Mindezeket zsaiás próféta jövendölte meg, amikor azt mondta, hogy „ a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta […] az ő sebei árán gyógyultunk meg (Ézs 53, 4-5).

Íme, milyen fájdalmakat kellett elszenvednie a világ Királyának az embertől! Ha tudta volna a sátán, hogy ez a Szűz fogja megszülni Krisztust, nem szaladt-e volna messze Tőle? Azon lett volna, hogy Krisztus ne szenvedje el a bántalmazásokat, a gúnyolódást, a kereszten való megfeszítést, hogy ezáltal ne valósuljon meg a világ megváltása, melynek a kereszt által kellett eljönnie.

Akkor a sátánnak nem kellett volna fellázítani a zsidókat, a farizeusokat és a törvénytudókat. Nem kellett volna árulóvá tennie Júdást, Pilátushoz sem kellett volna folyamodnia, és Heródessel sem kellett volna perlekednie. De miért? Azért, nehogy győzzön Krisztus, és mi üdvözüljünk általa. De mivel nem ismerte Krisztus titkát, ezért, már mindjárt Krisztus Jordánban való megkeresztelése után elkezdte Krisztust kísérteni, mert azt gondolta róla, hogy csak egy igaz ember, vagy pedig egy próféta.

Mert hallod, mit mond a sátán Jézusnak a pusztában, mivel nem tudta, hogy ki Ő: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré (Mt 4, 1). Máskor pedig, Gadarában a tisztátalan lélek így kiáltott Jézusnak a megszállottból: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem! (Lk 8, 28)

Ezeket mondta az ördög, mivel ismerte a Szentírást, amely így szól: „ azt mondtam: istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan” (Zsolt 82 [81], 6). Tehát a sátán a Megváltót Isten egyik „fiának” – mely fiúságot Isten ajándékként adta – tekintette, hasonlóképpen a prófétákhoz és az igazakhoz, akikhez Isten szólt (Jn 10, 35); nem tudván, hogy Ő Istennek lényeg szerinti Fia, aki letiporja a poklot és elpusztítja a halált.

De hány emberrel harcolt a sátán, kezdve a világ teremtésétől! Mennyi pátriárkával, mennyi igazzal, mennyi csodatévővel, akik még a halottakat is feltámasztották! Ő tudta, hogy el kell jönnie annak a Prófétának, Akiről már Mózes is jövendölt, azt azonban nem tudta, hogy ez a Próféta Krisztus Személyében fog eljönni. Íme, ez a két legfőbb oka annak, amiért Isten jegyest rendelt a Tisztaságos Szűz Mária mellé!

Szeretett híveim,

de haladjunk tovább az Evangéliumban! Amikor Szent József azt látta, hogy az Úr Anyja gyermeket vár – elszomorodott. Ő tudta, hogy ezt a Szüzet Zakariás prófétától kapta, hogy sértetlenül megőrizze annak szüzességét, és mindabban megőrizze és megtartsa, amit a Szentírás tanít. Amikor látta, hogy a Szent Szűz gyermeket vár, megijedt, magában gyötrődött, ahogyan az Egyház is énekli: „Megijedt József…” és „Ne szomorkodj József…”

Miközben József önmagában gyötrődött, azon gondolkodott, hogy hogyan lehet, hogy ez a 15 éves, tiszta és felettébb szent szűz, akit a szentek szentjei közül vett el, akit Gábriel arkangyal 12 éven keresztül táplált, akit rábíztak egy öreg és özvegy emberre, hogyan lehetséges, hogy a titkoknak eme kamrája állapotos legyen. Ki csapta be Máriát? Ki vétkezett vele? Hogyan volt valakinek mersze megközelíteni a Szent Lélek edényét?

Ezek voltak azok a kérdések, amelyeket a szegény és igaz József feltett magának, keresvén az igazságot. Jogos volt a szomorúsága, mert minden felelősség az ő vállát nyomta. „Attól félek – gondolta József, hogy ha mindezeket elmondom Zakariásnak, megszíd, hogy miért nem ügyeltem rá; és ha a nép megtudja mi történt, biztosan megkövezik. Igen – mondta ő – jobb lesz, ha titokban tartom, és elmegyek tőle”.

Miközben ezeken töprengett, íme, az Úr Angyala megjelent neki álmában, és így szólt hozzá: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, a Szent Lélektől van (Mt 1,20). József pedig, úgy fogadta ezeket a szavakat, mintha maga Isten szólt volna hozzá: „Ne félj attól, hogy valaki rászedte Máriát! Ne félj attól, hogy valaki hozzáért a Szent Lélek eme kincséhez, hogy elrabolja tőled! Nem. Ő Szentséges és Tisztaságos! Ezért alkottam az eget és a földet és teremtettem az egész mindenséget! Vedd feleségül, és ne félj!”

Miután József megerősítetett az angyal által, feleségül vette Máriát. Valamivel később ezt mondja a Szentírás: de nem ismerte meg őt, amíg az meg nem szülte a fiút; és a Jézus nevet adta neki (Mt 1, 25). Ebből a mondatból indulnak ki a különböző protestáns felekezetek, és nem akarják dicsérni és tisztelni az Úr Anyját. Hanem azt mondják, hogy lássuk, mit mond a Szentírás: és nem ismerte meg őt addig, amíg…, mintha a Szentírás azt akarná a tudtunkra adni, hogy miután Mária megszülte egyszülött Fiát, József „megismerte” őt.

Milyen bolondok és gyengeelméjűek is mindazok, akik hasonlókat ötölnek ki! Először tanulmányozzák a Szentírást, hogy megértsék, mit jelent az addig, amíg kifejezés. És akkor majd meglátják az evangéliumokban, ill. a többi isteni iratban az igazságot, mely fényesebben ragyog, mint a Nap.

Maga a kifejezés – addig, amíg – a végtelent jelenti, ahogyan azt Damaszkuszi Szent János mondja a Dogmatika c. művében. Olvasd el az isteni Atyák kommentárjait a 109. (110.) zsoltárhoz – Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem – hogy nehogy azt hidd, hogy az ítélet után, amikor Krisztus szétzúzza a gonoszságot, az ördögöt és minden ellenszegülőt, nem fog továbbra is az Atya jobbján ülni, hogy az Atya megossza Vele az uralmat örökkön-örökké; mivel jól tudjuk és meg van írva, hogy az Ő „ uralkodásának nem lesz vége” (Lk 1, 33).

Vagy amikor Dávid feleségéről, Saul legkisebbik lányáról, Míkalról hallunk, és azt mondják róla, nem lett gyermeke halála napjáig (2Király 6, 23). Ez azt jelenti, hogy halála után született neki gyermeke? Milyen nagy bolondság volna azt hinni, hogy valaki képes gyermeket szülni a temetése után! Tehát a végtelenséget fejezte ki ezzel a szófordulattal a Szentírás, vagyis, hogy soha sem szült.

Vagy mit mond a Szentírás Noé hollójáról? Nem tért vissza a holló Noé bárkájára, egészen addig, amíg föl nem száradt a víz a földről (Ter 8, 7). Tehát visszatért valaha, vagy vissza fog-e térni? Nem! A galamb visszatért másodszorra is, de a holló nem tért vissza!

Tehát, a kifejezés – addig, amíg – végtelenséget jelent! Így az Úr Anyja esetében is. Amikor azt hallod róla, hogy egészen addig, ameddig, ez azt jelenti, hogy soha, senki!

Mit mond továbbá az isteni Evangélium? És József fogta jegyesét, Máriát, mert parancs érkezett Augustus császártól, amikor Szíriában Quirinius uralkodott, hogy menjen mindenki családja származási helyére, hogy össze tudják írni a népet. Hová ment tehát? Saját székhelyére.

Elment tehát József Máriával Betlehembe. De miért mentek Betlehembe? Betlehem Dávid városa volt, mert hallottátok ugye, hogy mit mondott az angyal Józsefnek, a Szűz jegyesének: József, Dávid fia… Mivel József és az Úr Anyja is, Dávid nemzetségéből és városából származtak, az igazságnak megfelelen elmentek Betlehembe, hogy feliratkozzanak, annak ellenére, hogy most máshol laktak.

Betlehemet, amit az ősi időkben Efratának is neveztek, Dávid városának is hívták, mert benne született és kenetett fel királlyá a Megváltó test szerinti nagy őse. De nevezték még a „Kenyér Házá”-nak is, ahogyan a boldog Jákob pátriárka hívta, aki ezen a helyen legeltette nyáját. Először látta, majd megjövendölte, hogy Betlehembe fog alászállni és megszületni az élő Kenyér, mely az égből szállt alá, a mi Urunk, Jézus Krisztus.

De hol található Betlehem? Palesztinában. Betlehem egy kicsi város, félúton található Jeruzsálem és Hebron között, ahol megszületett Keresztelő János, ott, ahol Ábrahám beszélt Mamre tölgyesénél a három Angyallal, jobban mondva a Szent Háromsággal. Ott volt Betlehem! De miért született a Megváltó Betlehembe? Megjövendölték talán, hogy Betlehem városában fog megszületni Jézus Krisztus? Igen, megjövendölték. Már több, mint 4-500 évvel Krisztus test szerinti születése előtt megjövendölte Mikeás próféta: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba. […] A nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával, az Úr Isten fenséges nevével …” (Mik 5, 1-3; ill. Mt 2, 6).

Ezt a próféciát ismerték a főpapok és az írástudók is, mert amikor Heródes megkérdezte őket, hogy „Hol fog megszületni a Krisztus?”, ők azt válaszolták, hogy „a júdeai Betlehemben”, és elmondták neki ezt a próféciát.

(folytatjuk)