Húsvéti üzenetek:
II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának húsvéti üzenete az Orosz Ortodox Egyház főpásztoraihoz, pásztoraihoz, szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja húsvéti üzenete a Magyar Ortodox Egyházmegye (Moszkvai Patriarchátus) főtisztelendő lelkipásztoraihoz és istenszerető nyájához

II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának húsvéti körlevele az Orosz Ortodox Egyház főpásztoraihoz, pásztoraihoz, szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez

„A keresztség által ugyanis eltemettettünk Vele a halálba, hogy amiképpen Jézus Krisztus
feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk” (Róm 6,4)

A Feltámadt Krisztusban szeretett Főtisztelendő főpásztorok, a papi, diakónusi és szerzetesi rend minden képviselője, a mi Szent Ortodox Egyházunk istenszerető gyermekei! Köszöntelek mindnyájatokat a húsvéti köszöntéssel, és kimondhatatlan örömmel fordulok felétek:

Krisztus feltámadt!

Ma minden ünnep között a legnagyobbat, minden ünnepélyek közt a legszebbet ünnepeljük. A szívünkben ragyogó fényes húsvéti öröm felmelegít bennünket földi gondjaink idején, a jóban és szeretetben való életre ihlet minket, saját közelgő feltámadásunk előérzetét ajándékozza nekünk.

Az Úr mindenki előtt megnyitja az öröm e forrását, ma nem kérdezi senkitől, ki mikor állt a munkások közé. Ő ismeri híveit, akik már az első órától fáradoznak, de azt is tudja, hogy azok, akik a tizenegyedik órában érkeztek, lehetséges, hogy már megtették az út legnehezebb részét. Nincs Isten előtt kedvesebb dolog annál, mint elvinni ezt az örömöt azokhoz, akik nem ismerik azt, kiknek lelkét még nem ragyogta be Krisztus Húsvétjának öröme. Ez a fényességes, átváltoztató, életetadó öröm pedig elhengeríti a követ a sírok elől, melyekben az ő lelkük lepecsételtetett.

A Húsvét örvendező énekével fordulva a halottaiból Feltámadthoz, az Első zsengéhez a halottak közül (1Kor 15,20), mi magunkban érezzük a Vele együtt való feltámadás csodáját: immár nem lelki halottak, hanem élők vagyunk az Isten kegyelme által, Aki megváltott minket a bűntől és a haláltól, új teremtéssé téve minket a Krisztusban.

Ezt a csodát a Feltámadt Üdvözítő szeretete teszi, Aki Keresztáldozatával legyőzte a halált. Az Isteni elgondolástól eltávolodott emberiség üdvözítéséért az élet Teremtője leszállt a pokolba, megalázva magát a haláig, mégpedig a kereszthalálig, és Új Húsvétot ajándékozott nekünk – titokzatos átkelést a halálból az életre, a sötétségből a fényre, a földről az Isten örökkévaló Országába. Ez az átkelő már itt, múlandó életünk során megnyílik előttünk, ha földi vándorlásunk során imádsággal, az Isten akaratának alázatos elfogadásával, a könyörület és a felebarátunk szolgálatának gyakorlásával egyesülünk Krisztussal.

A bűn fogságából kiszabadulva, minden erőnkkel a ragyogó Krisztusi fény felé törekedve gyönyörűvé tesszük életünket, mivel lelkünkben az örök gazdagságot gyarapítjuk, ahogy azt az Írásban is olvassuk:„gyűjtsetek magatoknak kincseket a Mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is”(Mt 6,20-21).

Annak kinyilatkoztatása, hogy „az Isten szeretet”(1Jn 4,8) az Isten Megtestesült Fia által az emberiségnek adott felbecsülhetetlen ajándék. A szeretet átváltoztat, megtisztít és megszentel a környezetünkben mindent. Mi pedig, követve az Üdvözítő parancsolatát az emberek iránti áldozatos, önfeláldozó szeretetről, az Isteni szeretetből részesülünk, amely a ki nem alvó húsvéti örömtől szívünkben felszítva, betölti egész életünket. Akkor beteljesednek rajtunk az apostol szavai: „aki szeret, az az Istentől született, és ismeri az Istent”(1Jn 4,7).

Haladjunk az üdvösség útján fáradhatalanul és eltéríthetetlenül. Igen, ez az út mindig rögös és keskeny. Nem véletlen, hogy környezetünkben oly sokan letértek róla, mikor elhomályosult tekintetük a hatalom és a hírnév, a komfort és a földi javak birtoklása, a féknélküli fogyasztás és a végtelen szórakozás felé fordult. Az Egyház tudja, hogy az az út az ember számára zsákutcába torkollik, és soha nem teszi őt boldoggá. Krisztus útja, a kereszthordozás és a feltámadás útja, az Úr Életetadó Sírjából felragyogó fényhez vezet el bennünket. Ebben a fényben élni annyit jelent, mint legyőzni minden bánatot és fájdalmat, teljes békességet és örömet birtokolni.

Szeretteim! Az apostol tanácsa szerint „járjunk a megújult életben”. Tagadjuk meg az ellenségeskedést és a széthúzást, a bűnös szokásokat és a lelki levertséget. Életünk minden napján és órájában töltsük be Krisztus parancsolatát: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket az emberek, és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat”(Mt 5,16).

Sok ember van közöttünk, akinek nagyon nagy szüksége van segítségre és törődésre. Ilyenek idős honfitársaink, a háborúk, bűncselekmények és a természeti csapások áldozatai, azok, akik betegségektől, szegénységtől, magánytól, árvaságtól, otthontalanságtól szenvednek. Vigyük el, mint húsvéti ajándékot mindnyájukhoz saját cselekvő szeretetünket, adományainkat és a könyörület fáradozásait.

„A mi Urunk Jézus Krisztus Feltámadásának napja – írja Aranyszájú Szent János – a békesség alapja, a megbékélés kezdete, az ellenséges cselekedetek megszüntetése, a halál szétzúzása, az ördög veresége”. Hozzon Krisztus Húsvétja békét oda, ahol vérontás folyik és lángol a gyűlölet. Nyújtson a föld minden lakója testvéri jobbot, a közös jóért való munkálkodás zálogát egymásnak. Mindnyájatokat biztosítalak arról, hogy az Orosz Ortodox Egyház az egész emberiség áldott megbékélésének és egyetértésének nevében fog munkálkodni. Ebben a szolgálatban mi változatlanul nyitottak vagyunk az állammal és a civil szervezetekkel, a különböző hitű és meggyőződésű emberekkel folytatott közös munkára.

Pár nap múlva ünnepeljük a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 60. évfordulóját. Azokban a nehéz években, élet és halál mezsgyéjén a nemzet lelkében új erővel éledt fel a szent ortodox hit. Sok honfitársunk számára ez egy új élet – a Krisztusban való élet – kezdete volt. Akkor Krisztus Húsvétjának fénythozó Ünnepe szintén májusi napra esett és megelőzte a Nagy Győzelem közös nemzeti ünnepét. Az Üdvözítő kékével áldotta meg a Hozzá forduló embereket (Zsolt 28,11).

Az Úrban szeretett főpásztorok, pásztorok az Egyház gyermekei! Ezen a fényes és szent napon szívből köszöntelek mindnyájatokat Krisztus Fényes Feltámadása alkalmából! Ma, amikor az ortodox keresztények szívét a húsvéti öröm tölti be, sietek, hogy megosszam azt minden testvéremmel, ortodoxokkal és más felekezetű keresztényekkel, minden közeli és távoli emberrel.

Szent Egyházunk minden szerzetesét és világi hívét újból és újból arra kérem, hogy tökéletesedjenek a hitben és a jó cselekedetekben „hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, Akié a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké. Ámin.”(1Pét 4,11).

KRISZTUS FELTÁMADT!
VALÓBAN FELTÁMADT KRISZTUS!

II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchája
Krisztus Húsvétja, 2005, Moszkva

Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja húsvéti üzenete a Magyar Ortodox Egyházmegye (Moszkvai Patriarchátus) főtisztelendő lelkipásztoraihoz és istenszerető nyájához

Az Úrban szeretett atyák és testvérek!

Krisztus feltámadt!

Szívből köszöntelek mindnyájatokat, a Magyar Ortodox Egyházmegye híveit, akik Budapesten, Szegeden, Nyíregyházán, Miskolcon, Debrecenben, Gyöngyösön és Magyarország más városaiban és falvaiban éltek.

Az Úr ismét arra méltatott minket, hogy eljussunk a Szent Húsvét ünnepére és hatalmas örvendezéssel örvendezzünk neki, olyan örömmel, amelyet „senki sem veheti el tőlünk” (Jn 16,22).

„Látván Krisztus feltámadását, hódoljunk szent Urunk Jézus előtt, Aki egyedül bűn nélkül való” – énekli ezen a napon Szent Egyházunk. És bár Krisztus feltámadását senki sem látta testi szemeivel –sem a kenethozó asszonyok, sem az apostolok, sem az őrök, akik Krisztus sírját őrizték – a kereszténység kétezer éves története során ezrek és milliók és milliárdok hódoltak az Úrnak, lelki szemeikkel szemlélve az Ő feltámadását.

Az Evangélium elmondja nekünk, hogy amikor Krisztus feltámadt, nem mindenki hitt ebben. Még az Üdvözítő tanítványai között is voltak kételkedők. „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem” – így válaszolt Tamás apostol a többi tanítványnak, amikor azok beszámoltak neki arról, hogy látták a feltámadt Urat (Jn 20,25).

„Ha nem látom, nem hiszem”. Ma is így válaszolnak nekünk, hívőknek azok az emberek, akik a keresztény hit logikus, érzékelhető bizonyítékait várják tőlünk. Ilyen bizonyítékok azonban nincsenek és nem is lehetnek, mert a keresztény hit túl van az értelem által felfogható dolgokon, lévén hogy ráció feletti. A kereszténységben semmit sem lehet a logika segítségével bebizonyítani – sem Isten létét, sem Krisztus feltámadását, sem pedig más igazságokat, amikben csak hinni lehet vagy nem hinni.

“Istent soha senki sem látta” – mondja Szent János apostol (Jn 1,18). Isten létét soha senki sem bizonyította. Krisztus feltámadásáról sem tett soha senki olyan módon tanúságot, hogy az az egész emberiség számára egyértelműen elfogadott bizonyíték legyen. Mégis, dacára a keresztény hit látszólagos bizonyíthatatlan voltának, milliók és milliók jutottak és jutnak el, és fognak a jövőben is eljutni Krisztushoz, milliók és milliók hittek, hisznek és fognak hinni az Ő feltámadásában, és milliók és milliók számára volt, van és lesz megcáfolhatatlan tény, hogy van Isten. Miért? Azért mert életútjuk során rátaláltak Istenre és más bizonyíték nem is kell nekik.

A modern ember szkeptikus értelemével azt mondja: „Ha nem látom, nem hiszem”. Mi pedig azt mondjuk: „Hiszek, még ha nem is látom”. Hiszek, mert az Úr megmutatta magát nekem, megadta, hogy megismerjem és megszeressem Őt. Hiszek, mert az Úr segít nekem, mert meghallgatja az én imáimat. Hiszek, mert az istentiszteletek, az Egyház szentségei, és a Szent Eucharisztia által Istennel kerülök közösségbe. Hiszek, mert hála a Megváltónak, az életem értelmet nyer és megtelik örömmel.

Ha a vallásban minden megfogható és bizonyítható lenne, minek és miben kellene hinni? Miben állna a „hit titka” (1Tim 3,9), ha Isten létezése és Krisztus feltámadása egyértelmű, bizonyított tények lennének?

A keresztény útra lépve, mi kihívást intézünk a körülöttünk lévő világnak, amely azt várja tőlünk, hogy logikus módon igazoljuk hitünket. Az egész modern nyugati kultúra arra épül, hogy bebizonyítsa: lehet Isten nélkül élni. Ez a kultúra azt mondja: egyáltalán nem fontos hinni Istenben ahhoz, hogy boldog életet éljünk, és hogy a boldogság az anyagi javakban és a sikeres életpályában mérhető le. Nekünk ellene kell mondanunk ennek az istentelen gondolatnak, és szüntelenül bizonyítani önmagunknak, gyermekeinknek, unokáinknak, a hozzánk közel állóknak és barátainknak, hogy a hit elengedhetetlen az üdvösséghez, és hogy a feltámadt Krisztusba vetett hit az, ami valódi értelmet kölcsönöz életünknek.

A keresztény útra lépve, önnön értelmünkhöz intézünk kihívást, amelyet időnként kétségek gyötörnek, amely túlságosan gyenge ahhoz, hogy soha ne inogjon meg a hitben. Néha – hasonlóan ahhoz az apához, aki Krisztustól fia meggyógyítását kérte – mi is könnyek között mondjuk: „Hiszek, Uram, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24).

Amikor a keresztény hit hajóján kihajózunk az élet tengerére, sokat kockáztatunk. Nincs semmilyen biztosítékunk arra, hogy elérjük célunkat, hogy nem szenvedünk „hajótörést a hit dolgában” (1Tim 1,19). Minket nem vár földi életünkben olyan Krisztussal való szemtől szembeni találkozás, mint amilyennek Tamás apostol lehetett a részese, aki megérinthette Krisztus sebeit és kézzelfogható bizonyságot nyert az Ő feltámadásáról. Az eljövendő életben persze szemtől szemben láthatjuk Krisztust, de ebben megint csak hinni kell! Most egyedül a feltámadt Krisztussal kapcsolatos belső tapasztalatnak vagyunk birtokában – annak a tapasztalatnak, amely erősebb minden ésszerű bizonyítéknál, minden testi „látásnál”.

Mi okból adatott nekünk ez a tapasztalat? Hogy megosszuk másokkal. Soha ne feledjük el, hogy mindaddig, amíg a világ nem hiszi el Krisztus feltámadását, mindaddig, amíg a feltámadt Krisztus nem válik minden egyes ember tapasztalatává, Krisztus küldetése nem ért véget a földön. És ahogyan az apostolok is elindultak Krisztus feltámadása után hirdetni a Krisztust, úgy mi is kötelesek vagyunk egész életünkkel – nem csak szavainkkal, de tetteinkkel is – hirdetni a feltámadt Üdvözítőt.

Miért van az, hogy e húsvéti napokban az istentiszteletek nemcsak a templom falain belül, hanem azokon kívül is folynak? Miért nem elégszünk meg a szokásos szertartásrenddel, hanem kereszteket, ikonokat, templomi zászlókat fogva kilépünk az utcára? Éppen azért, mert a mi küldetésünk abban áll, hogy ne csak itt, a templomban örvendjünk Krisztus közelségének, hanem a templom falain kívül is tanúságot tegyünk a Feltámadtról, ahol a világ a maga mindennapi életét éli.

Szeretett atyák és testvérek! Emlékezzünk rá, hogy az a hivatásunk, hogy az apostolok munkájának folytatói legyünk, akik nem látták testi szemeikkel Krisztus feltámadását, de látták lelki szemeikkel. Emlékezzünk rá, hogy a feltámadt Üdvözítő szavai nemcsak hozzájuk, hanem hozzánk, mai keresztényekhez is szólnak: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).

+Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök,
a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja
Krisztus Húsvétja,
Budapest, 2005.