Hírek:
Tragikus légibalesetben életét vesztette Őszentsége VII. Péter Alexandria és egész Afrika patriarchája
Ürömben sor került Alexandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő hamvainak ünnepélyes újratemetésére
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja beszéde a 2004. szeptember 11-i ürömi ünnepségen
Teológia:
Kádár Iván protoierej: Papi szolgálat a börtönökben (korreferátum)
Tragikus légibalesetben életét vesztette Őszentsége VII. Péter Alexandria és egész Afrika patriarchája
Szeptember 11-én tragikus balesetben életét vesztette az Alexandriai Patriarchátus Áthoszra látogató teljes küldöttsége. A görög szárazföldi erők amerikai gyártmányú “Cheenoke” típusú helikoptere, amelyen a VII. Péter patriarcha által vezetett küldöttség utazott Athénből a Szent Hegyre, az Égei-tengerbe zuhant. A helikopter maradványait a Chalkidiki félsziget környékén megtalálták. A helikopter szombat délelőtt tűnt el a radarokról, 12 mérföldre dél-nyugatra Áthosztól.
A delegáció tagjai voltak: Őboldogsága VII. Péter Alexandria és egész Afrika Pápája és Patriarchája, Chrizosztomosz karthagói és Irineusz pilusziai metropoliták, Nektariosz madagaszkári püspök, Kallisztratosz és Arszeniosz archimandriták (az utóbbi a ciprusi Macherosz kolostor igumenje), Nektariosz patriarchai archidiakónus és néhány világi személy, többek közt a patriarcha testvére. A szerencsétlenségben életét vesztette a helikopter ötfőnyi legénysége is. VII. Péter patriarchának ez lett volna az első hivatalos Áthosz-hegyi látogatása.
„Péter patriarcha nem csak az Ortodox Egyház egyik legfiatalabb elöljárója volt, de tevékeny vezető is. Keserűen siratjuk ezt a veszteséget. A patriarchával hosszú baráti viszony kötött össze bennünket, és néhány napja még nálam vendégeskedett” – mondta a megrendült athéni érsek, Chrisztodulosz Őboldogsága. „Mély együttérzésemet fejezem ki saját és a Görögországi Egyház nevében a tragikus esemény áldozatai hozzátartozóinak”.
„Mély bánatba merültünk, miután megkaptuk a váratlan hírt VII. Péter patriarcha tragikus haláláról. A magam és az Egyetemes Patriarchátus nevében mély együttérzésemet szeretném kifejezni a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak” – nyilatkozta Őszentsége Bartholomeosz konstantinápolyi patriarcha.
„Derült égből villámcsapásként ért bennünket az Alexandriai Egyház elöljárója, Péter patriarcha tragikus halálának keserű híre. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek.” – mondta Irineusz, Jeruzsálemi patriarcha.
A Pravoslavie.ru orosz honlap nyomán
Ürömben sor került Alexandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő hamvainak ünnepélyes újratemetésére
2004. szeptember 11-én Ürömön ünnepélyes keretek között megemlékeztek Alexandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő (1783-1801), I. Pál orosz cár leánya, Habsburg József nádor felesége földi hamvainak visszaszállításáról azok történelmi nyughelyére, a hercegnő égi patrónusa nevét viselő Szent Alexandra vértanúnő kápolnába. Az ünnepséget Főtisztelendősége Hilarion (Alfejev) bécsi és ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye ideiglenes kormányzó főpapja vezette.
A magas rangú vendégek között ott volt Főtisztelendősége Simeon berlini és nyugat-európai metropolita (Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház) és Sofronije (Drincec) gyulai püspök (Magyarországi Román Ortodox Egyház), Főtisztelendősége dr. Erdő Péter Esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása, a magyar kormány nevében dr. Gulyás Kálmán, a NKÖM egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára, Laboda Gábor országgyűlési képviselő, Üröm város polgármestere, Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, V. L. Muszatov, az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete, a Budai Szerb Ortodox Püspökség és az Örmény Apostoli Egyház képviselői, valamint a Habsburg és a Romanov család tagjai, többek között Habsburg József Árpád és Habsburg Mihály főhercegek és Dmitrij Romanov nagyherceg, illetve a Magyar Ortodox Egyházmegye papsága.
Az ünnepség Alexandra Pavlovna főhercegnő lelki üdvéért mondott halotti emlékszertartással kezdődött, amelyet Hilarion püspök atya tartott a budapesti Radonyezsi Szt. Szergij orosz egyházközség papjai, Kádár Iván protoierej és Nyikoláj Kim lelkész, valamint a budapesti Nagyboldogasszony székesegyház másoddiakónusa, Tatárka Kirill segédletével.
A halotti emlékszertartás után Hilarion püspök beszédet mondott, amelyben megemlékezett a fiatalon elhunyt főhercegnő kiváló lelki és szellemi képességeiről és arról a sok jóról, amit rövid élete során tett. „Keresztényi alázatával és mindenkihez lehajolni kész szeretetével a nagyhercegnő nem csak férje, Habsburg József, de az egész magyar nép szeretetét és megbecsülését kivívta” – mondta többek között a püspök atya, aki beszéde végén megköszönte mindazok fáradozását, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a kápolna felújításában, abban, hogy Alexandra Pavlovna földi maradványai visszakerülhessenek méltó helyükre. Ezután átadta Laboda Gábornak, Üröm város polgármesternek az Orosz Ortodox Egyház Radonyezsi Szent Szergij érdemrendje III. fokozatát, melyet munkássága elismeréseként Őszentsége II. Alexij Moszkva és egész Oroszország patriarchája adományozott részére, valamint Habsburg Mihály főhercegnek ugyancsak Őszentsége II. Alexij patriarcha nevében az Orosz Ortodox Egyház Szent Vlagyimir fejedelem érdemérmének III. fokozatát. Kitüntető patriarchai oklevélben részesült több olyan személy is, aki kiemelkedően sokat tett a kápolnáért és Alexandra Pavlovna nagyhercegnő emlékéért: Sári Sarolta nyugdíjas ürömi tanárnő, valamint R. Klimov és A. Shilov oroszországi vállalkozók.
Ezt követően az egybegyűltekhez először dr. Erdő Péter Esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása, majd Habsburg József Árpád főherceg és Dmitrij Romanov nagyherceg szólt. Mindannyian kiemelték Alexandra Pavlovna nemes, keresztényi vonásait és emberszeretetét, valamint azt a kiemelkedő szerepet, amit a nagyhercegnő a magyar és orosz nép közeledésében játszott egykor és ma. Mindannyian őszinte reményüket fejezték ki, hogy az ürömi kápolna továbbra is olyan pozitív szerepet tölt majd be magyarok és oroszok, ortodox és katolikus keresztények életében, mint eddig.
Az emlékünnep végén V. L. Muszatov, az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete szólalt fel, aki megköszönte Hilarion püspök atya és a Moszkvai Patriarchátus magyarországi papjai és hívei áldozatos munkáját, amelyet az ürömi Szent Alexandra vértanúnő kápolna – e páratlan orosz történelmi emlékhely – rendbehozatala érdekében végeztek. V. V. Putyin, Oroszországi Föderáció elnöke 2003-as nagy-britanniai látogatása során kapta meg Rotschield bárótól az 1941-45-ös Nagy Honvédő Háború során az Orosz Múzeumból elveszett, F. Bognyevszkij által festett Alexandra Pavlovnát ábrázoló portrét. Ennek a képnek pontos másolatát adta át Muszatov nagykövet úr Hilarion püspöknek, hogy mostantól fogva a legméltóbb helyen, a nagyhercegnő hamvait őrző ürömi kápolnában nyerjen elhelyezést.
Az ünnepség befejeztével a nagyszámú jelenlévő – Ürömből, de az ország más pontjairól is több mint ezer ember gyűlt össze erre a felemelő alkalomra – leereszkedhettek a kápolna kriptájába, hogy leróják kegyeletüket Alexandra Pavlovna előtt. Ezután a díszvendégeket ünnepi ebéd várta, amelyet Üröm város polgármesteri hivatala és az Orosz Egyházi Kultúráért Alapítvány adott tiszteletükre.
A szeptember 11-i ünnepség megmozgatta egész Ürömöt, a kisváros polgárai és a helyi hagyományőrző csoportok is nagy-nagy lelkesedéssel vettek részt a szertartáson. Az esemény az egész országban visszhangra talált, mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtó kiemelten foglalkozott vele. Alexandra Pavlovna újratemetése valóban olyan nemes üggy�� vált, ami szeretetben és megértésben egyesített magyarokat és oroszokat, ortodoxokat és katolikusokat, helybelieket és távolabbról érkezetteket.
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja beszéde a 2004. szeptember 11-i ürömi ünnepségen
Főtisztelendő és exellenciás urak, kedves testvéreim, tisztelt vendégeink!
Azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljünk egy nevezetes eseményt e templom és Üröm város életében. A mai napon Alexandra Pavlovna nagyhercegnő földi maradványai visszatérnek ide – történelmi nyughelyükre. Ezzel eredményesen lezárul az a hosszú várakozással, munkával és imákkal teli időszak, amelyet mindazok átéltek, akik számára becses ez a hely és ez a templom.
Alexandra Pavlovna nagyhercegnőt – I. Pál egész Oroszország cár leányát – politikai megfontolásokból adták férjhez Habsburg József főherceghez, Magyarország nádorához. Ám ez a kezdetben tisztán dinasztikus megfontolásokból megkötött házasság nagyon hamar az egymást szerető szívek őszinte szövetségévé vált. Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen a nagyhercegnő gyermekkora óta sok csodálatos jellemvonással rendelkezett.
A nagyhercegnő lelki világának fő vonásait az őszinte hit és a valódi keresztényi istenfélelem alkották. A cári udvarban nevelt nagyhercegnő már ifjú korában elsajátította a földi uralkodóknak szóló isteni intelmet: „Nem menti meg a királyt a nagy haderő, a hőst sem menti meg az ő nagy ereje. Íme az Úr szemei azokon vannak, akik félik őt, akik az ő irgalmában reménykednek. Mert a király reménykedik az Úrban és a magasságos irgalmában meg nem inog.” (Zsolt 20).
A nagyhercegnő keresztényi kegyessége, amit szelídség és alázatosság jellemeztek, az őt körülvevőkkel kialakult kapcsolatában is megnyilvánult. A kortársak visszaemlékezései szerint Alexandra Pavlovna rendkívül szívélyes, figyelmes és jól művelt volt. Éppen ezért, mindenki, aki csak találkozott vele, azonnal e mély és rendkívüli személyiség hatása alá került. Nem csak az udvar, a felső körök, a művészetek képviselői szerették, de az egyszerű nép is. Széleskörű karitatív tevékenysége, a szegények és elnyomottak iránti őszinte gondoskodása a magyar nép hatalmas szeretethullámát váltotta ki az ifjú nádorné felé. A nagyhercegnő lelki atyjának – Andrej Szamborszkij protoierej – visszaemlékezése szerint, élete utolsó napjaiban a nép iránta táplált szeretete elképzelhetetlen méreteket öltött. És a halálhíre által kiváltott gyász valóban össznépi volt.
Emlékezzünk arra is, hogy mit tett a nagyhercegnő Magyarországért, amelyet második hazájának tartott. Történelmi mértékkel nagyon rövid ideig élt itt, de mennyi figyelemre méltó kezdeményezés fűződik a nevéhez! Tiszteletére művészeti fesztiválokat rendeztek, amelyekre többek között olyan nagy zeneszerzők utaztak Budára, mint Haydn és Beethoven. A történelem az ő nevével kapcsolja össze a magyar nemzeti lobogó megjelenését abban a színösszeállításban, amelyben ma is ismerjük. Pest építése és bővítése mások mellett az ő kezdeményezéséből is történt.
A váratlan halál megszakította e csodálatos asszony földi útját. Halála őszinte gyászt váltott ki sok ezer magyar és orosz ember szívében. De a halál nem tudott gátat vetni a nagyhercegnő jótékony hatásának alattvalóira és mindazokra, akik szerették őt. Egy nagy orosz szent – Remete Szt. Feofán – egy hasonló esemény kapcsán ezt írta: „Váratlan halál. Bár szomorú, elkerülhetetlen, de nem idegen a keresztényi vigasztól. Imádkozni fogunk az elhunytért. De vajon nem Tőle kapunk-e előbb imáds��gos támogatást?”Éppen ezért, ma is, 200 évvel a nagyhercegnő halálát követően, imával emlékezve erre a tiszta és kegyes lélekre, a világos szomorúsággal együtt, lelki erőnk megszilárdulását is érezzük, mert tudjuk, hogy ő most a mennyei uralkodó trónusa előtt áll.
Alexandra nagyhercegnő idő előtti halála nyomán alakult meg az Ürömi Orosz Lelki Misszió, melynek fő célja a cári család tagja emlékének imádságos ápolása volt. Ezen túl, a Lelki Misszió hosszú időn át lelki támaszt és vigaszt adott azoknak az orosz embereknek, akik a sor akaratából Magyarországra kerültek. A Missziót többször keresték fel a cári család tagjai, látogatták meg a kulturális élet ismert személyiségei, írók, politikusok. Az Ürömi Misszió csodálatos könyvtárral rendelkezett, templomának pompája kiemelkedő volt. A papból, diakónusból és 4 énekesből álló templomi személyzet lehetővé tette, hogy az istentiszteletek és az ortodox hívők lelki igényeinek gondozása méltó színvonalon valósuljanak meg.
Az utóbbi évtizedek azonban szomorú lapot jelentenek a templom történelmében. Megszűntek a rendszeres istentiszteletek, a templom fokozatosan hanyatlásnak indult. Több betörés történt, régi ikonok tűntek el, valamint értékes kegytárgyak és könyvek. Az utolsó betörés Alexandra Pavlovna földi maradványainak megszentségtelenítésével végződött. Ezt követően, a maradványok biztonsági megfontolásból a Habsburg család budavári kriptájában kerültek elhelyezésre.
De az Úrnak úgy tetszett, hogy erre a szent helyre ne boruljon a feledés homálya és hogy folytatódjék az Ürömi Lelki Misszió nemes küldetése. 1990-ben a budapesti Radonyezsi Szent Szergij egyházközség erőfeszítéseinek hála megkezdődött a templom újjászületése. A magyar földön álló e rendkívüli orosz emlékkápolna felépítésének 200. évfordulójára a budapesti orosz gyülekezet és az Orosz Egyházi Kultúráért alapítvány erőfeszítéseinek hála megkezdődtek a templom és a sírkert helyreállítási munkálatai. Ezzel párhuzamosan ismét rendszeressé váltak az istentiszteletek. Ismét felhangoztak az imák és a templom új életre kelt. Hívő emberek kezdtek kijárni ide és nekik köszönhetően gyarapodtak a helyreállítás forrásai. Lehetetlen felsorolni az elmúlt években elvégzett munkák teljes leltárát. Akik régóta ismerik ezt a helyet, körbetekintve felmérhetik a már elvégzett munkák nagyságát.
A mai napon őszinte és szívemből fakadó köszönetet szeretnék mondani mindazoknak akik munkájukkal részt vettek és továbbra is részt vesznek a templom újjáélesztésében. Hatalmas segítséget kaptunk Üröm önkormányzatától és személyesen Laboda Gábor polgármester úrtól. Az ő szívélyes, állandó részvétele a templomot körülvevő terület rendezésében gondos és szorgalmas vezetőre utal, aki őszintén szívén viseli szülőhelye szent és történelmi emlékeinek sorsát. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a mai napon átadhatom polgármester úrnak azt a kitüntetést – a Radonyezsi Szent Szergij érdemrendet – melyet munkássága elismeréseként Őszentsége II. Alexij Moszkva és egész Oroszország patriarchája adományozott részére.
Folyamatosan jelentős erkölcsi támogatást érzékeltünk a Habsburg dinasztia képviselői és különösen is Habsburg Mihály főherceg részéről, aki a legaktívabb szerepet vállalta a nagyhercegnő földi maradványai visszahozatalának megszervezésében. Tudjuk, hogy őexellenciája milyen szeretettel viseltetik Üröm iránt, a település történelmi hagyatékához és a község lakosaihoz. A mai napon látványosan beérett a főherceg úr több éves gondoskodása a község iránt – a település visszakapta legnagyobb szentségét. A mai napon őszentsége II. Alexij Moszkva és eg��sz Oroszország patriarchája nevében örömmel adom át a főherceg úrnak az Orosz Ortodox Egyház Szent Vlagyimir fejedelem érdemérmét.
A templomunk újjáélesztésében vezető szerepet játszik az Orosz Egyházi Kultúráért Alapítvány, és különösen annak elnöke Boris Fuzek úr, illetve az alapítvány fő adományozója, Rogyion Klimov orosz vállalkozó. Az utóbbi három év során az alapítvány vállalta magára a helyreállítási munkákkal járó legnagyobb finanszírozási és szervezési terheket.
Külön köszönetet szeretnék mondani a Szent Szergij gyülekezet elöljárójának, Kádár Iván protoierejnek. Az ő vállára nehezedett a templom helyreállításával járó felelősség legnagyobb része. Figyelmességének, türelmének és eltökéltségének hála sikerült leküzdeni azt a számos akadályt és nehézséget, amelyek óhatatlanul fel szoktak merülni minden Istennek tetsző cselekedet kapcsán. Köszönetet mondok továbbá Nyikoláj Kim atyának, a Szent Alexandra vértanú templom elöljárójának, a templom és az istentiszteleti élet helyreállításában való részvételéért.
Végezetül, reményemet szeretném kifejezni a tekintetben, hogy ez a szent templom, amely oroszok és magyarok, ortodoxok és katolikusok erőfeszítéseinek hála újjászületett, a békéért és az emberek közötti szeretetért mondott imáknak ad majd otthont. Olyan hely lesz, ahol részesülhetünk népeink lelki örökségéből, ahol az emberi lelkek egy új életre születhetnek újjá Krisztusban.
Papi szolgálat a börtönökben (korreferátum)
Elhangzott a Magyar Ortodox Egyházmegye (Moszkvai Patriarchátus) „Az Ortodox Egyház a mai világban” c. konferenciáján – Budapest, 2004. június 19-20.
A lelkipásztori szolgálat e meglehetősen komoly és nehéz területének lényegi elemeiről szeretnék szólni néhány gondolatot.
Bűnössége miatt az emberiség nem lehet meg börtönök nélkül. A börtönök, és az oda bezárt bűnözők mennyisége – az egész társadalom bűnösségének mutatója.
A börtön egy bonyolult mikrotársadalom, ahol zárt területen, kisebb és nagyobb cellákba vannak összegyűjtve tragikus sorsú, de eltérő jellemű, eltérő életúttal és élettapasztalattal rendelkező emberek. Itt olyanok szenvednek, akik a filmeken nevelkedve a „szabad és gondtalan életre”, nőkre és alkoholra vágytak, vannak itt tapasztalt visszaesők, a bűnözők világában bírt tekintélyükre büszke nehézsúlyúak, vannak kiskorúak, vannak olyanok, akik szolgálati bűnöket követtek el, a törvény figyelmetlenségük miatt sújtott le rájuk, vannak itt naiv értelmiségiek, akikre főnökeik ráhúzták a piszkos ügyeket, vannak itt alkoholisták és narkósok, erőszaktevők, sok közöttük a kiöregedett sportoló .
Szabad életük során nem érintette meg őket a jó és a szép, nem voltak képesek felismerni a bűn és a szentség közötti választás kötelességét, a legtöbbször hiányzott életükből a szeretet és az emberi kapcsolatok szépsége. Közöttünk éltek, együtt jártak velünk, talán még keresztény templomokba is betértek.
A börtön, olyan hely, ahol sok embert zárnak össze kis területen. Vannak itt egészségesek és betegek, többek között lelkibetegek is. Gyakran a pszichés torzulások a börtönben még tovább mélyülnek.
Letartóztatásuk után a rabok előtt elsötétülnek a kilátások, különös erővel kezdi kínozni őket a múlt. Elgondolkoznak eddigi életükről, és félelemmel várják a jövőt. A letartóztatás, a vizsgálati fogság, a börtön kiszakítják a rabot élete őrült ámokfutásából. Különlegesen nagy a lelki feszültség a vizsgálati fogságban levők számára – még előttük van a bírósági tárgyalás és a teljes bizonytalanság. Nagy szenvedéssel jár igyekezetük, hogy eligazodjanak életükben.
Ezen gondolatok közötti eligazodásban, ebben az útkeresésben kell és lehetséges segíteni a rabokat, ebben kell keresztény igével a megvilágosodáshoz vezetni a rabot. Sok rab a lelke mélyén vágyik a bűnbánatra. Ha képes szívét megnyitni az Úr előtt, a börtön viszonyai között is képes lesz a lelki és erkölcsi megújulásra.
A szabad világból nagyon gyakran a pap az egyetlen személy, aki a fogolyhoz nem mint bűnözőhöz, hanem mint szenvedő bűnös emberhez közeledik. Arról a világból, ahonnan a pap érkezik, a letartóztatott nem tudott, vagy nem akart tudni.
A börtön világa fájdalommal és szenvedésekkel telített, ezért itt elsősorban minden elméleti moralizmus nélküli, a szétfolyó szentimentalizmust nem megengedő, együttérző lelkészi szeretetre van szükség.
A börtön összetett világ, amelyben a papnak tudnia kell eligazodni, hogy képes legyen Isten igéjét eljuttatni a fogoly szívéhez. Tudnia kell, hogy e közegben sajátos hierarchia uralkodik, sajátos kapcsolatrendszer alakul ki a rabok és az őrök, a parancsnokság és az alárendeltek, a rabok és a szabadok között.
A bűnöző miatt sok ember szenved a szabad világban. Miatta és érte szenvednek az anyák, apák, feleségek, hozzátartozók. De miatta szenvednek az áldozatok, a kiraboltak, megerőszakoltak, megnyomorítottak, meggyilkoltak és családjuk: szüleik, rokonaik, özvegyeik és árváik is. Felborult, sérült és traumatizálódott számos emberi élet – azonban mások életének tönkretételével egy időben a rab saját életét is tönkretette, saját lelkét is megnyomorította.
A papnak kötelessége, hogy segítséget nyújtson azoknak a raboknak, akik keresik vele a kapcsolatot, hogy megpróbáljanak kiigazodni önmagukon, akik kérik a segítségét, hogy feltárják életük tönkretételének okait.
A foglyok nagy része életében először tart bűnbánatot. A gyónás általában 40-60 percig tart. Ekkor a papnak el kell felejtenie, hogy bűnözővel áll szemben, csupán a bűnt elkövetett embertársát láthatja őbenne.
A pap feladata, hogy rávezesse a rabot bűneinek kezdetére. A bűnbánat előtt fontos elbeszélgetni a rabbal a bűn és annak kialakulásának kérdéseiről. Meg kell próbálni megértetni vele, hogy minden nyilvános törvényszegést megelőz számos titkos és nyilvános bűn. A bűncselekedeteknek belső okait kell a rabnak magának megtalálnia. Irigység, nagyravágyás, hataloméhség, könnyű és gazdag életre törő vágyakozás, amelyeket korunkban a mozi és a televízió által sugallt erkölcstelen képzetek, a szégyentelen, hamis és félrevezető reklámok, a kortárs szennyirodalom erősítenek. A rabnak meg kell találnia azokat a gondolatokat, amelyek rávezették a bűn elkövetésére.
A bűnbánat során segíteni kell a rabnak, hogy képes legyen felismerni a kapcsolatot az úgynevezett kisebb vétkek és komolyabb következményeik között. Gyakran konkrét példákon kell rámutatni arra, hogy különbség van a bűn és a törvényszegés között. Bizonyos esetekben a bűn és a törvényszegés egybeesik, más esetekben a bűn nem jelent törvényszegést, megint más esetekben a törvényszegés nem bűn, hiszen minden ókori és újkori keresztény vértanú és hitvalló bűnöző volt az állami törvények szerint.
A raboknak Isten nevében segíteni akaró pap vagy világi számára rendkívül fontos, hogy megőrizze keresztény józanságát. Óvakodnia kell mindenféle egzaltáltságtól és nem helyénvaló szentimentalitástól, mert e bonyolult és sajátos emberi közösségben, e sajátos lelki és pszichés állapotban lévő emberek esetében ez csak árthat a keresztény tanúságtételnek.
A börtönbe került ember elutasít minden moralizálást, direkt kioktató hangnemet. A raboknak Isten Igéjére, valódi emberi együttérzésre és emberi kapcsolatra, a Szentségekre és istentiszteletre van szükségük. A legfontosabb a rabbal való viszonyban az egyszerű emberi szavak és az egyszerű szeretetre.
Hasznos az Istenhez fordulás örömeiről, a lelki élet felfedezéséről, az ortodox szentek példájáról beszélgetni a rabokkal.
Ezek az emberek szenvednek, és lelki szenvedéseik gyakran különösen mélyek. A keresztény ember tudja, hogy az emberi fájdalomnak nevelő, megváltoztató hatása van, képes feléleszteni az elnyomott lelkiismeretet, de megátalkodottá is tehet. A papnak hinnie kell, hogy a rab képes megváltozni.
Természetesen a börtön atmoszférája önmagában nyomasztó, nem csak a foglyok és a személyzet, de az ide látogató pap számára is. Itt mindent áthat az emberi lélek szenvedése. De a papnak képesnek kell lennie felismerni minden konkrét bűnösben a szenvedő lelket, amely vágyik a megváltásra. Meg kell próbálnia legalább egy kis időre kivonni a rabot a börtön általánosan nyomasztó atmoszférájából.
A börtön atmoszférája nyomasztóan ha a papra is. Nyomasztóan hatnak a zárkák, a rácsok, a sötét falak, az áporodott levegő, az egyenruhában sorakozó rabok. Minden alkalommal le kell győzni ezt az érzést. A figyelmet a látszólag egyforma emberek egyéni szenvedéseire kell összpontosítani.
Ha a pap szolgálata csak a börtönben folytatott lelkipásztori szolgálatra korlátozódna, elviselhetetlen teher lenne a pap számára. Az emberi társadalom perifériáján élő embereket látogató pap erőt, kitartást a normális egyházközségi élet örömeiben és gondjaiban kapja meg. A világ tapasztalatát így képes elvinni a börtönbe, a börtön tapasztalatát így képes elvinni a világba.
Rendkívül felelősségteljes pillanat a fogoly életében a szabadulás. A börtönben töltött évek mély nyomokat hagynak az emberi személyiségen, emberi tudatban, az ember lelki és szellemi életében. Azoknak a raboknak, akik a börtönben képesek voltak választani a jó és a rossz között, szabadulásuk után feltétlen megerősítésre van szükségük ebben a választásban. A papnak figyelmeztetnie kell a rabot az ima, a Szent írás olvasásának szükségességére, életútjának mind mélyebb és komolyabb átgondolására, mert a külvilághoz történő alkalmazkodás a legtöbb esetben nagyon nehéz. A régi szokások, a bűnös életmód szörnyű erővel kínozzák a volt rabokat. Ezért a papnak becsületesen figyelmeztetnie kell a rabot arra a sok kísértésre, amelyek a szabadságban várni fogják, és amelyeket lehetetlen legyőzni Isten segítsége nélkül és a valódi egyházi életmód megtanulása nélkül. Szabadlábra került volt foglyoktól kaptam leveleket, amelyben leírják lelki szenvedéseiket, kísértéseiket arra, hogy visszatérjenek korábbi életmódjukhoz: Időnként ezek a kísértések olyan erősek lehetnek, hogy tapasztalt lelki vezetés nélkül az ember nem képes megbirkózni a szenvedélyek óriási nyomásával.
Előfordul, hogy a volt foglyok saját hitük kísértésének áldozatává válnak, amely segítségével sok bűnös szokást győztek le, és saját erejükre kezdenek hagyatkozni, nem pedig Isten kegyelmére és segítségére. A foglyok között lelkipásztori szolgálatot végző lelkiatyának tudnia kell, hogy az emberek e kategóriája kiszakadt a normális emberi közegből és szabadlábon is hordozza magával múltjának terhét, amelytől a lelki vezetés mellett csak fokozatosan tud megszabadulni.
Mivel a leggyakrabban Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából és Kazahsztánból származó foglyokkal találkozom, akik beszélnek oroszul, szólni kell még egy problémáról. Jelenleg a börtönökben főleg nem megkeresztelt, vagy megkeresztelt, de egyházi életet egyáltalán nem élt rabok vannak. Nagy részük csak a börtönben tért meg az Úrhoz. Az ő lelki fejlődésük számára elsőrendű feladat a katekizáció. E rabok gondolkodása és világnézete annak a társadalomnak a terméke, amely nemzedékről nemzedékre szovjet ideológián nevelkedett. Amikor a totalitarizmus ilyen hosszantartó, hatása már nem csak a világnézet szintjén mutatkozik meg, de az életmód szintjén is. Amikor az emberi lélek, hibás viszonyrendszert alakít ki legfőbb céljával kapcsolatban, akkor a lelki élet csak az én önmegerősítésével és öncsalással helyettesítődik. A pap nagyon gyakran szembesül ilyen öncsalással és babonákkal, mágikus gondolkodásmóddal. Isten Igéjének az Egyház üdvösségre vezető szentségi élete nélküli helyes megértés hiányában ezek az emberek világnézeti arzenáljukban mágikus képzeteket alakítanak ki bizonyos imák, frázisok önműködő hatásáról, amelyekről úgy gondolják, hogy segítenek a börtönből történő gyors kiszabadulásban. A lelkipásztornak a leghatározottabban harcolnia kell ezekkel a „vad képzetekkel” és a fogoly figyelmét folyamatosan arra kell terelnie, a valódi lelki szabadság felé vezető út önmagunkkal történő valói szembenézésen keresztül, a valódi bűnbánaton át vezet az Egyház kegyelmi életében való részvétel által.
A foglyok néha panaszkodnak a papnak a börtönparancsnokság szigorúságára, a vizsgálat objektivitásának hiányára, kérik közbenjárását az igazságszolgáltatás előtt. A papnak ezeket a panaszokat türelmesen végig kell hallgatnia, de a beszélgetést mindenképpen a lelkipásztori gondoskodás területére kell terelnie. Emlékeztetni kell a rabot, hogy életünk nem csak saját igazságunk keresése, a saját igazságunk gyakran bűnös és részleges, a szabadulás feltétele Isten Igazságának keresése, a belső változás útja.
Az Isten kopogtat az ember szívében kegyelmi ajándékaival és büntetésével is. Ha az ember nem rezdül meg Isten kegyelmének hívására, akkor élete szenvedésekkel, fájdalommal, szerencsétlenséggel teli. Isten kegyelme képes megállítani az ember őrült rohanását az életben, csak Ő képes gondolkodásra késztetni életéről, életútjáról. így történik az egyes ember életében, így zajlik az egyes népek életében is.
Azonban a rabokkal saját szenvedésükről csak nagy tapintattal és emberi taktussal szabad beszélgetni. Nem szabad elfelejteni, hogy a hamis moralizálás a lelki élet tévútja. Nem szabad ugyanakkor mindenre logikus választ sem adni. Gyakran vannak olyan pillanatok, amikor semmi másra nincs szükség, csak együttérzésre, a szenvedő lélekért mondott őszinte imára, Isten segítségül hívására, hiszen „Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy megmentse a bűnösöket” (1Tim 1,15). Minden gondolat, amely túlságosan bonyolultan kerül megfogalmazásra, elveszíti tisztaságát, mélységét és hatóerejét.
A börtönviszonyok kényes kérdése: „a gyónási titok”. Gyóntatásra általában a vizsgálótisztek irodájában, látogatási szobákban van lehetőség, a helyiséget a börtönparancsnokság jelöli ki az adott börtönben rendszeres szolgálatot végző papság (lelkipásztorok, katolikus vagy ortodox papok) számára.
Engem a börtönparancsnokság biztosított arról, hogy azokban a helyiségekben, ahol gyóntatás zajlik, nincsenek lehallgató készülékek. Ezt én közöltem a foglyokkal is és azt ajánlottam, hogy ha nem bízik a parancsnokság szavában, akkor leírhatja bűneit egy papírra, amelyet átnézés után rögtön megsemmisítünk. Egyetlen gyónásnak sem volt következménye a vizsgálat menetére.
A pap eredményes szolgálata csak akkor lehetséges, ha tevékenysége iránt a börtönparancsnokság kedvezően viszonyul. A börtön külön szabályrendszer szerint él, amelynek megsértése komoly következményekkel járhat, bár ezek a szabályok messze nem tökéletesek. A börtönben a személyzet majd mindenütt jelen van, kíséri a papot a kaputól az elítéltig, a parancsnokság dönti el, hogy hol, mikor kivel beszélhet, tarthat-e „vallásos rendezvényt”. Ugyanakkor a parancsnokság elsődleges feladata a nyomozás érdekeinek szem Eközben a személyzet a nyomozás érdekeit tartja szem előtt tartása.
Ám gyakran a személyzettel is külön lehetne foglalkozni. Hiszen a nap nagy részét a börtönben töltik ők is. A börtön személyzetének magának is gyakran komoly lelkipásztori segítségre és komoly pszichiátriai rehabilitációra lenne szüksége. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a börtön alkalmazottai nehéz és hálátlan munkát végeznek. Méltók tiszteletünkre és elismerésünkre.
Meg szeretném jegyezni, hogy Magyarországon és majdnem mindig lehetőséget kaptam, hogy találkozzak az elítéltekkel. A börtönök parancsnoksága mindig készségesen fogadott és tisztelettel viseltettek a pap missziója iránt.
Ortodox pap – nagyon ritka jelenség a magyar börtönökben. Ennek persze, részben, az az oka, hogy a magyar börtönökben viszonylag kevés ortodox fogoly van.
Viszont tömegesen vannak jelen a börtönökben a protestánsok és a katolikusok. Közöttük nagyon sok a komolyan elkötelezett és tapasztalt pap, lelkipásztor és világi. El lehet mondani, hogy méltón képviselik a keresztény tanúságtételt ezen a helyen.
A protestánsok, általában igyekeznek minél több cellába bejutni, ahol szétosztják az Evangéliumot és könyveiket és igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt a foglyot saját világnézetüknek megnyerni. Ez természetesen eltér attól a fokozatos elmélyülés útjától, amelyet a szent atyák hagyományára támaszkodó Ortodoxia vall. Aki misztikus mélységet keres és az őszinte, józan lelki élet útjára akar lépni, az megtalálja az utat Krisztushoz a börtönben is.
Beszámolóm végén elmondhatom, hogy saját személyes tapasztalatomból győződtem meg arról, hogy ahol már nincs Isten, nincs ember sem. Isten képmásának elveszítése nagyon hamar az ember képmásának elvesztéséhez vezet, elemberteleníti a világot, növeli annak „megszállottságát”.