Hírek:
A szegedi és szentesi egyházközségek hírei
Egyházzenei koncertek a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházban
Teológia:
Tarkó Mihály: Az angyalok, mint Istent szolgáló szellemek a teremtésben és üdvösségünk történetében (befejezés)
A szegedi és szentesi egyházközségek hírei (2004 január-április)
2004. január 18-25. között, a keresztény egységhét keretében két alkalommal volt ortodox szolgálat Szeged városában, kórusének ill. igehirdetés formájában: január 18-án vasárnap, a szegedi keresztény egységhét nyitó estéjén a Kálvin téri ún. „kakasos” templomban és 23-án, pénteken az alsóvárosi Havasboldogasszony ferences templomban. Az egységhét vasárnap este közös vacsorával zárult, melynek házigazdája Kondé Lajos, a szegedi dóm plébánosa volt.
2004. február 16-án került sor a nemrég elhunyt kiváló ortodox teológus és bizantinológus, J. Meyendorff „Krisztus az ortodox teológiában” c. könyvének (Odigitria-Osiris, Bp, 2003) bemutatására a szegedi alsóvárosi ferences közösség előadótermében.
2004. március 13-án, szombaton „lelki nap” volt, ugyancsak az alsóvárosi Havasboldogasszony ferences templomban, melyen Imrényi Tibor lelkész tartott előadást „A Nagyböjt spiritualitása a keleti keresztény hagyományban” címmel. A „lelki nap” tartalmas böjti elmélyülést kínált a résztvevők számára: istentiszteleteket, előadásokat, gyóntatást és egyéni lelki tanácsadást.
Április 4-11. között a szegedi viszonyokhoz képest szép számmal vettek részt elsősorban görög, orosz, de ukrán, sőt grúz hívők is a nagyheti szertartásokon. A legtöbben Nagypéntek este a Sírbetételi szertartásra és Nagyszombat éjjel a Feltámadásra jöttek el. Számos hívő vett részt a Húsvét Vasárnapi Szent Liturgián is. Ezután után került sor a böjt szokásos, közös megtörésére az egyházközség hittan- és közösségi termében. Szinte mindenki készített valamit a húsvéti asztalra, melynek „első fogásai” a megszentelt ételek, a hagyományos kalács és a pászka, valamint a húsvéti tojás volt. A Húsvét Vasárnapi evangélium, a sokévi hagyomány alapján, három nyelven, magyarul, görögül és szlávul került felolvasásra és a húsvéti ünnepi himnuszok is három nyelven szólaltak meg.
2004. január 22-én, csütörtökön, a keresztény egységhét keretében, a szentesi „felsőpárti” református templomba gyűltek össze istentiszteletre a szentesi keresztény egyházak papjai és hívei, melynek keretében Imrényi Tibor lelkész tartott elmélkedést.
2004. április 19-én, hétfőn, a Fényes Hét után került sor a hagyományos húsvéti halotti emlékszertartásra az elhunyt hozzátartozók lelki nyugalmáért a szentesi ortodox temető kápolnájában, valamint a sírok megszentelésére. A szolgálatot Imrényi Tibor megbízott szentesi lelkész végezte.
Imrényi Tibor protoierej
Egyházzenei koncertek a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházban
Május folyamán a budapesti Nagyboldogasszony templom (1052 Budapest, Petőfi tér 2.) két egyházzenei koncertnek is otthont ad: 16-án, vasárnap 16.00-kor a budapestiSzent Háromság orosz egyházközség kórusa mutatja be áprilisban megjelent CD-jét, amelyen egyházi szláv, magyar és görög nyelvű húsvéti énekek szerepelnek, 28-án, pénteken 18.00-kor pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Szláv Filológiai Tanszéke „Szent Demeter” kórusa és a belgrádi Szent György templom kórusa lép fel. Mindkét eseményre szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Tarkó Mihály:
Az angyalok, mint Istent szolgáló szellemek a teremtésben és üdvösségünk történetében (befejezés)
Az egyházatyák angeológiája
Az apostoli atyák írásaiban még nem találkozunk részletesen kifejtett angeológiával, inkább csak utalások történnek az embereknél hatalmasabb angyalokra[1]. Antiochiai Szent Ignác arra inti a keresztényeket, hogy nem szabad a keresztény vallást a mennyei lények ismeretével, az angyalok lakóhelyének és az arkhónok hierarchiájának a tudásával azonosítani: „Nem azért van tudásom az égi dolgokról, az angyalok rendjéről, a mennyei fejedelemségek felállásáról, a láthatókról és láthatatlanokról, mert meg vagyok bilincselve; ezért még nem vagyok tanítvány”[2]. Hermasz Pásztorában egyaránt megtalálhatóak az Ószövetségből már ismert elemek, de új elképzelések is feltűnnek, amennyiben ír az először teremtett angyalokról, akiknek az a feladatuk, hogy őrködjenek a mindenség felett: „Láttad a toronyépítők sokaságát? Láttam, Uram, – válaszoltam. Ők mind a dicsőséges angyalok, velük, mint egy fallal van körülvéve az Úr, és ennek kapuzata az Isten Fia. Ő az egyetlen út, amely az Úrhoz vezet, és másképpen senki sem járulhat az Úr elé, csak Fia által. Láttad azt a hat dicsőséges férfit közöttük, meg azt a hatalmas férfit is, aki körüljárta a várost és megvizsgálta a köveket, némelyeket kiemelt az épületből? Láttam, Uram, válaszoltam. Ez a dicsőséges férfi az Isten Fia, és az a hat dicsőséges férfi pedig az Isten hat dicsőséges angyala, akik jobb és bal oldalról körülfogták őt. Nélküle a dicsőséges angyalok közül sem járulhat senki az Isten elé; mindaz, aki nem veszi magára az ő nevét, nem juthat be az Isten országába”[3]. Mihály arkangyal őrködik Isten új népe, az Egyház fölött; ekkor Mihály már nem a történelmi, hanem az új Izráel védő angyala: „Ezek után a hasadtakat vizsgálta át, közülük sokat megmunkált és elrendelte, hogy a szüzek által az épületbe vitessenek. A külső részekbe rakták ezeket, mert egészségesnek találta őket. A visszamaradottakat a sok repedés miatt nem lehetett megmunkálni, ezért a toronytól messze dobálták őket”[4]. Mihály vési bele az emberek szívébe a hit törvényét; Thigri angyal a vadállatok fölött kapott hatalmat, ill. külön angyala van a próféciának, a bűnbánatnak és a büntetésnek.
A II. század görög apologétáinál erőteljes a sátánra és a démonokra vonatkozó teológiai reflexió. A sátán működésének tulajdonítják a bálványimádást, a bibliai ihletettségű mítoszokat, az asztrológiát, a mágiát, a Mithrasz-kultusz misztériumait, az üldöztetéseket, az eretnekségeket, de néha még az orvostudományt is (nyilván azért, mert abban a korban az orvoslás nagymértékben összekapcsolódott a varázslással). Szent Jusztinosz erről így ír: „Senkiről, aki valaha is a ti nemzetetekhez tartozott, nem beszélt úgy a pogányok között, mint Istenről és Úrról, aki uralkodik, csupán arról a megfeszítettről, aki megszabadulva feltámadt, ahogy a zsoltárban a Szent Lélek mondja, és nem úgy beszél róla, mintha a pogányok isteneihez lenne hasonló, ezek ugyanis a démonok bálványai”[5]. „Hogy a mi tanítóinktól, vagyis a prófétáktól hagyományozott tanításból vette Platón is azt, amit mondott, hogy a formátlan anyag átalakításával alkotta meg Isten a világot; hallgassátok meg Mózes elbeszélését, mi úgy mutattuk be őt, mint első prófétát, és minden görög írónál ősibbet, általa hirdette a prófétai Lélek, hogy kezdetben az Isten hogyan és miből teremtette a világot… Ilyenképpen tehát az Isten Igéje által a meglévő anyagból lett az egész világ, mint Mózes rámutatott, és Platón, meg mindazok, akik így tanítják, amiről ti is meggyőződhettetek. És amit a költők Erebosznak mondanak6, arról úgy tudjuk, hogy Mózes előbb beszélt”7. „Bár a hitvány démonok is utánozták, amikor Mitrász misztériumaiban, a beavatási szertartásban kenyeret és vizet tesznek le bizonyos szavak elmondása közben, mint ezt ti is tudjátok, vagy megtudhatjátok”[8] „A pontuszi Markiont, (…) a gonosz démonok küldték, és most azt tanítja, hogy tagadjuk meg az összes mennyei és földi lény Teremtőjét… Sokan hittek neki (…) esztelenül, mint a farkasoktól elragadott bárányok, az istentelen nézetek és a démonok martalékává lesznek követői. (…) Az említett démonok semmi másra nem törekednek, mint hogy az embereket eltérítsék a teremtő Istentől és az ő Egyszülöttjétől, a Krisztustól…”[9]. De ide sorolhatnánk még Tatianosz Beszéd a görögök ellen c. művét, főként a 9. fejezetet, melyben a hellének politeizmusát teszi nevetség tárgyává, ill. minősíti azt bálványimádásnak.
Az apologéták véleménye szerint Isten az angyalokat az ember megalkotása előtt teremtette, szabadnak kreálta őket, így maguk dönthették el, hogy szolgálnak-e Istennek vagy nem. „Az Isten ugyanis azt akarta, hogy ők szabadon döntsenek, legyen szabad akaratuk, mind az angyaloknak, mind az embereknek, hogy mindegyik tehesse azt, amit akar, ha a jócselekedet választja, akkor halhatatlan lesz, és a büntetést elkerüli; de ha gonoszságot művelnek, megbünteti mindegyiküket úgy, ahogyan ő akarja”[10]. „…az igazság gyakorlására szabad akaratúaknak alkotta meg az angyalokat és az embereket, s annyi időhatárt szabott nekik, amennyit jónak látott, hogy azalatt szabad döntési lehetőségük legyen”[11]. „Az Ige az emberek megteremtése előtt az angyalok alkotója volt. A teremtményeknek ez a két neme szabad akaratú lett, bár a jót nem birtokolja természeténél fogva – ilyen Istenen kívül ugyanis nincsen – elérhetik azonban az emberek (és az angyalok) a döntési szabadsággal…”[12]. Szent Jusztinosz véleménye szerint, a sátán bukásának a mozzanata egybeesik Éva megkísértésének a mozzanatával: „Mózes leírja a Teremtés könyve első részében, hogy a kígyó, amely megtévesztette Évát, átkozott volt”[13]; a többi angyal pedig akkor bukott el, amikor engedtek parázna vágyaiknak a föld leányai iránt (Vö.: Ter 6.; II. Apol., I. 1. kk.). A bukott angyalok pedig nem mások, mint az ég fiainak és a föld leányainak a szerelméből született utódok (1. Apol., XXI. és II. Apol., I. 1.). Athénagorasz véleménye szerint Isten először egy magasabb rendű angyalt teremtett meg, akire az anyag felügyeletét bízta. Ez a bizonyos angyal azonban, elvakult gőgjében elhanyagolta feladata teljesítését, fellázadt az Isten ellen, majd más angyalok is követték példáját. Ezek aztán engedvén parázna vágyaiknak, asszonyokkal hálván óriásokat nemzettek, melyeknek lelkei démonokként kószálnak a világban (Kérvény, 24, 3 – 25, 1.). Tatianosz függetleníti az elsőnek teremtett angyal lázadását Éva megkísértésétől (Beszéd, 7.). Jusztinosz pedig azt hangsúlyozza, hogy az Ószövetségben Jézus Jahve angyalaként jelenik meg, míg az Újszövetségben emberalakot ölt magára, és Jézus a nagy tanács angyala[14]. Kijelenti továbbá, hogy az angyaloknak nincsen semmi részük a teremtésben, ők is – ebből a szempontból, az emberhez hasonlóan – csak teremtett lények, nem pedig teremtők.
Az angyalok segítségére vannak a vértanúknak, elkísérik lelküket a paradicsomba, a mennybe (Perpetua és Felicitas szenvedése, 11. kk.), ahol Istennek szüntelen Háromszor Szent éneket zengenek (Im., 12.).
Annak ellenére, hogy jelentős különbségek mutathatóak ki Lyoni Szent Ireneusz, Alexandriai Kelemen és Órigenész felfogása között, mégis együtt tárgyalandóak, hiszen mindhárman reflektáltak a gnosztikusok által felvetett problémákra. Mint már említettük, a gnosztikusok az angyaloknak elsősorban a teremtésben adtak kiemelkedő szerepet, egészen egyszerűen kozmikus princípiumokká alakították át az angyalokat. Ezáltal a gnosztikusok rendszereiben az angyal felcserélhető fogalommá vált az aión-nal, és mivel számukra az üdvtörténetnek önmagában nincsen szerepe, ezért az angyaloknak sem szántak üdvtörténeti jelentőséget.
Lyoni Szent Ireneusz számára az ortodoxia lényeges igazsága, hogy Isten a teremtője mindeneknek, láthatóknak és láthatatlanoknak: „A Lélek által, az Atyát fenségesnek mondjuk, mindenhatónak és a seregek Urának. Általa értesültünk arról, hogy az Isten éppen az, aki az égnek és a földnek, és ennek az egész világnak a teremtője, az angyalok és az emberek teremtője, és mindennek Ura. Általa létezik minden, ő tart fenn mindent…”[15]. Az angyalokat a kozmosz keretén belül helyezi el, és kiemeli, hogy nem közvetítő fokozatok Isten és az emberek között, és nem világalkotók, ill. nem demiurgoszok: „Az erők – azaz az Igéé és a Bölcsességé – akiket keruboknak és szeráfoknak neveznek, megdicsőítik Istent énekükkel, mely sohasem szakad meg. Minden más teremtmény, amely az égben van, Istennek, minden dolog Atyjának megadja a dicsőítést; Ő az, aki Igéje által megadta az egész világnak, hogy létezzen, és ebben a világban vannak az angyalok is. Ennek az egész világnak ő szabta meg törvényét, hogy mindenki saját helyén lakjon, és ne lépje át az Istentől megszabott határt, mindenki teljesítse a neki rendelt feladatot”[16]. Bár az angyalok szellemi lények, mégsem az Atya képmásai, Jézus Krisztus pedig nem angyallá, hanem emberré testesült (AH. II. 20, 4.). Ádám, a földön tartózkodó angyalok felett is uralmat gyakorolt: „Titokban még azoknak az intézőknek is ő volta az ura – mármint az ember – akik a földön voltak”[17]. Ezt az állapotot irigyelte meg a szelek fölé rendelt angyal, aki fellázadt. Ahogyan Ádám uralkodott az angyalok felett, úgy uralkodik Krisztus is felettük, és Ádám megkísértése ismétlődik meg Jézus Krisztus megkísértésében (AH., I. 21, 1 – 23, 2.). Jézus azonban legyőzte a sátánt, és ezzel végérvényesen megsemmisítette a gonosz uralmát az emberek fölött (AH., I. 24, 4.).
Egészen korán, már a III. században történtek kísérletek az angyalok természetének definiálására. Az első ilyen kísérlet Órigenésztől származik (De Princ., Praef. 6.). Az ő ésAlexandriai Kelemen elképzelésének az a közös vonása, hogy a minta – képmás viszonyban áll egymással az angyalok rendje és az egyházi hierarchia, de a kettős hierarchia lényegét illetően eltérnek az elképzeléseik. Kelemennél az angyali rendek hierarchiája papi jelleget ölt (Strom., VI. 13.), és az elsőnek megteremtett angyalok főpapja maga a Logosz (Excerpta ex Theodoto, 27, 3.). A Logosz főpapi méltósága a tökéletes istenismeret közvetítésében áll, melyet csak az elsőként megteremtett angyalokkal közöl teljes mértékben – azaz úgy szemlélhetik Istent, ahogyan Ő önmagában van – többi angyal már csak rendjének részesedése (metexisz) arányában (Origenes, Hom in Num., XI. 3-5.). Órigenész rendszerében az angyalok rendje is ekklésziát alkot (Hom in Lc., XIII.). A püspökkel közösségben lévő minden egyes egyháznak megvan a maga angyala, sőt, minden embernek is van egy Istentől kirendelt angyala: „Az imádság helyén valamiképpen segítő erők jelenlétét érezhetjük. Ez az a hely, ahol a hívők egybegyűlnek, de nagyon valószínű, hogy csoportjaikban angyali hatalmak is jelen vannak, sőt, magának Urunknak és Megváltónknak hatalma is… Az angyalokkal kapcsolatban a következőket kell megfontolnunk: ha az Úr angyala védőfalat emel, s körülveszi az igazat, hogy oltalmazza, és ha Jákob szavai, miszerint, az angyal megszabadított minden bajtól, nemcsak önmagára, hanem mindenkire vonatkozólag igazak, aki abban bízik, hogy Istennél meghallgatásra talál, akkor természetes, hogy ha többen is őszintén Krisztus dicsőségére jönnek össze, mindegyikük angyala védőfalat emel, s körülveszi az igazakat, mert mindig ott van amellett az ember mellett, akinek őrzését és irányítását rábízták. Amikor tehát a szentek egybegyűlnek, kétszeresen van jelen az egyház: egyszer az embereké és egyszer az angyaloké”[18]. Kelemen szerint az elsőnek megteremtett hat angyal egy és oszthatatlan (Excerpta ex Theodoto, 11, 4.). Órigenész szerint viszont minden egyes angyal konkrét, egyedi valóság, és a rendjének megfelelő helyét a mindenkori szolgálata mértékének megfelelően foglalja el (De Princ., I. 8, 1; II. 9, 6.). Hangsúlyozza, hogy mindenütt jelen vannak az angyalok, és az egyik fő feladatuk, hogy őrködjenek a természet rendje felett (Contra Celsum, VIII. 31; 57.). Nem különbözteti meg túlságosan az embert az angyaltól, sokszor alig derül ki, hogy valakit embernek vagy angyalnak tart. Mind az ember, mind az angyal a logikus természet kategóriájába tartozik, és nem a természete, hanem érdeme szerint kerül az angyalok vagy az emberek közé (De Princ., II. 8, 2; III. 5, 4.). Az angyalok is rendelkeznek testtel, de a természetük tűz, a táplálékuk pedig szellemi, ezért gondolkodó tűznek is lehetne őket nevezni[19], akik bukásának oka a gőg volt: „…ezeket nem kell a mennyeiek közé sorolnunk, hiszen elbizakodottságukban ugyanúgy elbuktak, mint az, aki villámként zuhant ki az égből”[20]. A bukott angyalok nem gonoszságból cselekedtek úgy, ahogyan cselekedtek, hanem mert meg voltak arról győződve, hogy tévedésük az igazság (De Princ., III. 3, 3.). Mivel bukásuk következtében elveszítették eredeti finomabb testi valóságukat, ezért bálványáldozatok bemutatására próbálják rávenni az embereket, hogy ezek füstjével táplálkozhassanak: „Mivel egyesek nem veszik figyelembe a démonokról szóló tanítást – vagyis hogy ebben a sűrű, föld körüli levegőrétegben a démonoknak párolgó táplálékra van szükségük a megmaradáshoz, ezért leselkednek mindig az illatozó áldozati hús, a vér vagy a tömjénfüstölők után – a bálványáldozatot lekicsinylik és mintegy közömbös dolognak tekintik”[21]. Sokan tévedésben vannak azzal kapcsolatban, hogy Órigenész állítja a bukott angyalok megtérését. Az igazság azonban az, hogy inkább mint egyfajta lehetőségről beszél ezzel kapcsolatban mintsem valamiféle tényről (De Princ., I. 6, 2-3; 8, 4.). Az azonban vitathatatlanul igaz, hogy teológiai rendszerének természetéből következhet ez az elképzelés.
Láthattuk tehát, hogy az első három században az angeológia fontos része volt a teológiának. A teológiai fejlődés afelé tendál, hogy az egyes korokban hogyan egyeztették a dinamikus jellegű szentírási angeológiát a görög filozófiai ihletettségű kozmosz noétosz fogalmával. Mind az apokrifek, mind a gnoszticizmus sokat merített az intertestamentárius írásokból, sőt, bennük a pogány démonológia is teret kapott. Az angeológia kritikus pontja mindig az a határvonal volt, amely Isten és a szellemi teremtmények között húzódik. Ezt a határvonalat igyekezett a gnoszticizmus elmosni, amikor isteni emanációkként értelmezte az angyalokat. Ezzel szemben az ortodoxia mindig kitartott amellett, hogy az angyalok helyét a világ- és az üdvrend keretén belül jelölje ki. A gnoszticizmus ösztönözte az Egyházat arra, hogy „rendszerezze” az angyalokat, és a gnosztikusok ellenreakcióiként tűnnek fel az angyalhierarchiák Alexandriai Kelemen és Órigenész műveiben; bár kétségtelen, hogy az utóbbi szerző az angyalhierarchiák fokozataiban nem áthághatatlan, merev határvonalat látott, hanem az adott szellemi lény aktuális teljesítményének a lecsapódását.
A Nikaiai Zsinat (325) kinyilvánította az Atya és a Logosz egylényegűségét, valamint a Logosz istenségét, ami által kikerülhetővé vált az a veszély, hogy az angyalokat is isteneknek tartsák. Ugyanígy a zsinat megerősítette Órigenész azon nézetét, miszerint az angyalokat megilleti a tisztelet, de nem az imádás. Szent Athanasziosz szerint az angyalok azok közé tartoznak, akik imádnak, és nem azok közé, akiket imádnak. Erre hivatkozik aztán később Boldog Ágoston is, amikor azt követeli, hogy ne szenteljenek templomokat az angyalok tiszteletére. Milánói Szent Ambrus viszont támogatta az angyalok segítségül hívását, és az angyalokat bevonta a mennyei és a földi liturgiába.Aranyszájú Szent János pedig így beszél a Szent Liturgiáról: „…szeráfokkal énekelünk, velük együtt mi is kitárjuk szárnyainkat és a Király trónusa elé repülünk” (Hom in Seraph., 3.). Szent János Liturgiájában Mihályt a magasságbeli erők fejeként tisztelik, ki minket mindig kísér és az ördög támadásaitól oltalmaz. Gábriel viszont a seregek legfőbb vezére, akit mindenekelőtt mint a megtestesülés misztériumának tanúját tisztelnek. Mihály és Gábor a mi tanítónk, akik a világot a megközelíthetetlen Istenség tüzével megvilágosítják. A Szent Szövegek kiemelik, hogy mivel Krisztus nem csupán hüposztatikus Igéje által teremtette, hanem az isteni Lélekkel meg is szentelte az angyalokat, a kegyelem állapotába vannak felemelve. Az angyalok termszetéről pedig azt mondják ezek a Szövegek, hogy ők tiszteletreméltó mennyei és testetlen hatalmak, akik a kegyelem által lettek sérthetetlenek. Ezáltal kapnak az angyalok felmagasztalt, és mégis korlátozott mivoltot, mely igazolja teremtményi mivoltukat és szolgáló küldetésüket az üdvősség történetében.
Az angyalok liturgikus szerepével kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy mi a helyzet az angyalok természetével, ill. az angyali rendekkel. A válasz mindig rendkívül óvatos volt, az egyházatyák általában arra hivatkoztak, hogy a kérdés megválaszolásához elégtelen a tudásunk, és túlságosan nagy titok övezi az angyalok világát. Boldog Jeromosszerint, bár a Kolosszei levélben olvasható kozmikus elemek értelmezhetőek angyalokként, de ugyanakkora az esélye annak, hogy ezek – mármint a Kolosszei levél kozmikus elemei – csak kitalált alakok, a kereszténységet megelőző időkből. Ugyanígy elutasította Órigenésznek azt az elképzelését, miszerint az emberek – cselekedeteiktől függően – angyalokká válhatnak, ill. a démonok megtérhetnek.
Boldog Ágoston történelemteológiájába belevonja angeológiáját. Az angyalok Isten államának a mennyei részét képezik, ahol Isten akarata tündöklő, és változhatatlan törvény. Az angyalok szeretettel és irgalommal vannak irántunk, halandók és szerencsétlenek iránt, sóvárognak a mi halhatatlanságunk és boldogságunk után (De civ. Dei, X. 7.). Ágoston nem tisztázza, hogy az angyalok mennyiben testiek, ill. szellemiek. Az angyalok megismerő képessége az, ami őket az emberek fölé helyezi: tudásukat Istentől nem hallható szavak által kapják, hanem egyszülött Igéjének, az ő változhatatlan igazságának közvetlen jelenléte által (De civ Dei, XI. 29.). A látható, anyagi világ irányába történő megismerésük három módon történik: nappali világosság; esti szürkület; hajnali pirkadat módján. Ennek a hármasságnak felel meg párhuzamosan a dolgok teremtését megelőző Ige; a megalkotásuk után felhangzó Ige; és magát az Igét dicsérő dolgok. Ez az értelmezés az angyalok fényszerű létére utal, és úgy mutatja be őket, mint az Ige örök fényének a részeseit. Ebből pedig az következik, hogy az angyalok még titkos gondolatainkba és szándékainkba is belelátnak. Ezt a nézetet nyugaton elutasítják – Aquinói Tamás hatására – keleten azonban, általánosságban nem is utasítják el, de nem is helyeslik. Az ortodoxia álláspontja az, hogy ami a misztériumok világába tartozik, az maradjon titok, amely előtt némán boruljunk le. Amit Isten nem akart a tudomásunkra hozni, azt ne kutasson behatárolt értelmünkkel.
Dionüsziosz Areopagitész az első, aki pontosan értelmezi és meghatározza az angyalok neveit, ill. feladatait. Látomásszerű módon foglalja össze a patrisztika angeológiáját. A neoplatonikus Proklosz filozófiájára épít, aki szerint az istenségről csak az mondható el pozitív módon, hogy EGY és JÓ. A látható világot a dolgok sokfélesége jellemzi, így az EGY és a sokféleség ellentétben áll egymással. Ezt az ellentétet igyekezett feloldani Areopagitész, aki az angyalokat köztes létezőkként fogta fel. A mennyei hierarchiáról c. művében, az angyalokat lépteti a neoplatonikus hüposztasziszok helyére. Az angyalok a mennyei fény kisugárzásai, ők alkotják a Szent Háromság élete, és a földi Egyház közti láthatatlan világot. Ez a köztes világ hierarchikusan rendezett és teljesen szellemi. A Szent Háromság másaként háromszoros triádra tagolódnak: trónusok, szeráfok, kerubok – uralmak, erők, hatalmak – fejedelemségek, arkangyalok, angyalok. A hierarchia csúcsán álló angyali rend közvetlen közösségben van Istennel, a második hármasságba azok az erők tartoznak, amelyek hirdetik és végrehajtják Isten akaratát, a harmadik hármasságot pedig az emberek szolgálatára teremtette az Isten. Ezt a mennyei hierarchiát, a menny fény- és erőáramlatai járják át, ezért képesek az angyalok megvilágosítani és megtisztítani az embereket, akik válaszul a menny világába emelkednek és visszatérnek Istenhez.
Dionüsziosz Areopagitész angeológiájára épít az ortodoxia kiemelkedő teológusa: Damaszkuszi Szent János. Keleten az angeológia sokkal meghittebb és kontemplatívabb, mint nyugaton. Meglehetősen erős a kapcsolat az angyalok és a Logosz, ill. az angyalok és a Szent Lélek között. Az Istenszülőt különös tisztelet övezi, Ő, Jézus Krisztus megtestesülése által/miatt, felette áll az angyaloknak: „… ki a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, ki az Isten Igét sérületlenül szülted…”. Ez azonban semmiképpen sem csökkenti az angyalok szerepét, hanem új szempontból szemléli az emberek és az angyalok kapcsolatát.
Damaszkuszi Szent János így ír Dogmatikájában[22] az angyalokról:
(…) „Az angyal tehát egy olyan értelmes, és értelemmel bíró, és szabad akarattal rendelkező természet, amely kívánsága szerint változhat, azaz önszántából változékony, mivel minden, ami teremtett, változhat, változhatatlan egyedül csak az, ami nem teremtett. Minden értelemmel bíró létező szabad akarattal bír, és az angyal, mint természet, értelemmel van megajándékozva és eszes, szabad akarattal bíró lény; mint teremtmény pedig változhat, megvan a hatalma ahhoz, hogy megmaradjon, és előre haladjon a jóban, és hogy rossz irányba változzon.
Nem képes bűnbánatra, mert testnélküli. Mert az ember bűnbánatot a test erőtlenségének az okán kapott.
Halhatatlan, nem természete szerint, hanem kegyelemből, mivel minden, aminek kezdete van, természetéből kifolyólag véget is ér. Egyedül csak az Isten örökkévaló, helyesebben, Ő még az örökkévalóságnál is magasabb rendű, mivel az idők alkotója nem függ az időtől, hanem felette áll az időnek.
Az angyalok másodlagosak, ésszel elérhetőek, fényességek, akik az első és kezdet nélküli Fénytől nyerik a fényüket. Nincs szükségük nyelvre és hallásra, gondolataikat és döntéseiket a szó kiejtése nélkül közlik egymással. Továbbá, minden angyal az Ige által lett teremtve, a teljességet pedig a Szent Lélek közreműködésével, megszenteléssel nyerte, méltóságának és helyének megfelelően részesülvén a fényből és kegyelemből.
(…) Fényüket kívülről, a Lélektől kapják, az nem a saját lényegükből ered; az isteni kegyelem közreműködésével prófétálnak; nincs szükségük házasságra, mivel nem halandóak.
Mivel tisztán értelmi lények, olyan helyeken találhatóak, melyeket nem lehet testi módon leírni, hanem csak ésszel közelíthetőek meg, mivel ami a természetüket illeti, nem olyan a kinézetük, mint a testi (lényeknek) és nem rendelkeznek a harmadik dimenzióval, hanem olyan képességgel, hogy szellemi módon vannak jelen és működnek, bárhova is küldik őket. (Az angyalok) nem tudnak egy időben két helyen lenni és működni.
Hogy lényegüket tekintve egyenlők-e, vagy különböznek-e egymástól – nem tudjuk. Ezt egyedül csak az őket megalkotó Isten tudja, Aki mindent tud. Egymástól fényben és helyben különböznek; vagy a fényességnek megfelelő helyen vannak, vagy a helyüknek megfelelően részesülnek a fényből és ragyogják be egymást, a rend vagy a természet elsődlegességének okán. De világos, hogy azok az angyalok, akik magasabban vannak, fényt és tudást is közölnek az alattuk állóknak.
Az angyalok erősek és készek az isteni akarat teljesítésére. A természetükre jellemző gyorsaság következtében, bárhova is parancsolja őket az isteni rendelkezés, rögtön ott teremnek; megvédik a föld részeit; irányítják a népeket és országokat attól függően, hogy hogyan parancsolja nekik a Teremtő; rendelkeznek dolgainkkal és segítenek nekünk. Általában az isteni akarat és az isteni parancs szerint is magasabban vannak nálunk és mindig az Istennél vannak.
Az angyalok nehezen hajlanak a rosszra, bár nem megingathatatlanok. Ám most már megingathatatlanok, nem természetük szerint, hanem a kegyelem és a csak a jóhoz való ragaszkodásukból kifolyólag.
Amennyire ez lehetséges számukra, látják az Istent és ez a táplálékuk.
Magasabban vannak nálunk, mint testnélküliek és bármiféle testi szenvedélytől mentesek, ugyanakkor ők nem szenvedélymentesek, mert a szenvedélytől egyedül az Isten mentes.
Bármivé átváltoznak, ahogy az Isten parancsolja nekik, és így jelennek meg az embereknek és felfedik az isteni titkokat az embereknek.
Az égben vannak, és egy dologgal foglalkoznak, hogy dicsőséget zengjenek az Istennek és az Ő isteni akaratának szolgáljanak.
Ahogy azt a szent és szentséges és a teológiában a legnagyobb Dionüsziosz Aeropagitész mondja: az egész teológia, azaz a Szentírás kilenc mennyei sereget nevez meg. Az isteni főpap három, hármas osztályra osztja őket, és azt mondja, hogy az első osztály az, amelyik mindig az Isten körül van, és amelyiknek meg van engedve, hogy a legközelebbi módon és közvetlenül egységben legyen Vele: a hatszárnyú Szeráfok és a sokszemű Kerubok és a szentséges Trónusok. A második osztály az Uralmak, Erők és Hatalmak; a harmadik, és (egyben) utolsó pedig a Fejedelemségek, Arkangyalok és Angyalok.
Végezetül, egyesek arról beszélnek, hogy az angyalok minden teremtmény előtt lettek teremtve. Hasonlóan, mint ahogyan Teológus Gergely mondja: ’Mindenekelőtt Ő kigondolja az angyali és mennyei erőket, és ez a gondolat tetté lett.’ Mások azt mondják, hogy ők az első ég megjelenése után lettek megalkotva, de hogy az ember megalkotása előtt, abban mindenki egyetért. Én Teológus Gergellyel értek egyet, mivel úgy kell, hogy (legyen, hogy) mindenek előtt a csak ésszel felfogható lény legyen teremtve, és ezek után az érzékekkel felfogható lény és akkor maga az ember, mely ebből is, és abból is áll.
Azok, akik azt mondják, hogy az angyalok valamely lényeg, vagy lény teremtményei, azok az ő atyjuk, azaz az ördög szájával szolnak. Mivel az angyalok, lévén teremtmények, nem teremtők. Mindenek Alkotója és Gondviselője és megőrzője az Isten, Aki egyedül nem teremtmény, és akit dicsőítenek, és akit énekelnek, az Atyában és Fiúban és Szent Lélekben.”
Damaszkuszi János angyalokról szóló tanítása a legszebben foglalatát adja az Ortodox Egyház angeológiájának.
A Szent Zsinatok megnyilatkozásai
Az – akkor még egyetemes – Egyház dogmatikai megnyilatkozásainak kiindulópontjai a korai, többségében keleten született hitvallások, melyekben már a III. századtól megfogalmazták, hogy az Atya minden láthatónak és láthatatlannak teremtője. Ezt mondja ki – nem újdonságként tehát, hanem az Egyházban mindig is meglévő egységes hit alapján – az I. Egyetemes Zsinat (Nikea, 325). A hitigazság kimondásával az Egyetemes Egyház rögzítette az angyalok létét, mint dogmát. Egyesek ezt a dogmatikai tételt úgy értelmezik, hogy az Egyház nem mondja ki kifejezetten az angyalok létét, csupán feltételezi azt. Ez azonban nem jogosít fel senkit sem arra, hogy kételkedjék ebben a hitigazságban, hiszen a kifejezett kijelentés azért hiányzik, mert hitünknek ez az igazsága – egészen az újkorig – nem kérdőjeleződött meg.
A gnosztikusok teremtés-ellenes elképzeléseivel szemben védelmezni kellett az angyalok teremtett voltát. Ezért a Braga-i helyi zsinat (561) elítélte a gnózis és a manicheizmus hatása alatt lévő priszcilliánus emanáció-tant, és kimondta, hogy aki hiszi, hogy az emberi lelkek, vagy az angyalok Isten lényegéből keletkeztek, amint azt Manicheus és Priszcillianusz mondják, legyen kiközösítve. Továbbá, ugyanez a zsinat elitélte a dualista ördöghitet, mely az ördögöt teremtetlen princípiumnak – vagyis Istennel egyenlőnek – és a rosszat szubsztanciának gondolta el.
Ebben az időben üti fel a fejét a palesztinai szerzetesek körében egy olyan tévtan, mely túlzásba viszi az angyalok üdvtörténeti szerepét (ennek hátterében egy Origenésznek tulajdonított pszeudo-epigrafa gyűjtemény állt). A frígiai Laodicea már a IV. században elítélte a túlburjánzó angyalkultuszból eredő angyalok imádatát. Az origenisták ellen pedig Jusztinianusz császár ad ki ediktumot, melyet a Konstantinápolyi helyi zsinat (543) erősít meg. Az elítélt tanok abban tévedtek, hogy az angyalokat egyenlővé tették Krisztussal, nem ismerték fel a megtestesülés jelentőségét, és összekapcsolták az angyalokat a kozmosz anyagi erőivel. A zsinat döntéséből egyértelműen kiolvasható az ortodoxia azon szándéka, hogy a Logoszt – mint teremtetlent – abszolút módon a teremtett angyalok fölé emelje, és az angyalokat határozottan szétválassza az anyagi kozmosztól.
A II. Egyetemes Zsinatnak (Konstantinápoly, 553) ismét csak védelmeznie kellett az ortodox krisztológiát egy téves angyaltantól. Az origenizmus egyik szélsőséges változata Krisztust megtestesült nousznak tekintette, aki ugyan egyesült a Logosszal, de nem azonos vele. Ennek a megtestesült nousznak többek között az a feladata, hogy újra az ős-egybe vezesse a bukott szellemeket, hogy minden értelmes lény – még a démonok is – Krisztussal és a Logosszal egyesüljenek. Ezen szélsőséges origenisták szerint Krisztus csak egy angyal.
Miközben nyugaton a túlburjánzó angyalkultusz ellen kellet fellépni, addig keleten egy ellentétes irányú eretnekség üti fel a fejét: a képrombolás, mely az angyalok képeinek a tiszteletét is tiltotta. Ezért kellett a VII. Egyetemes Zsinatnak (Nikea, 787) megvédenie a tiszteletreméltó angyalok szent ikonjait.
Végezetül engedtessék meg egy rövid megjegyzés azok ellen, akik az értelem nevében utasítják el az angyalok létét, hiszen még az értelem is képes arra, hogy egy tiszta szellemi létező létének a lehetőségét, és ellentmondás mentességét igazolja. Kiindulópontként vegyük az embert, akinek szellemi lelke egyszerre lényegadó formája a testnek, ugyanakkor – tekintve, hogy az anyagot és az érzéki megismerést meghaladó aktusokra képes – szubzisztencia is, hiszen „önmagában” és „önmaga által” áll fenn. Ha ez az állításunk igaz az emberre – mármint, hogy szellemi lelke meghaladja az anyagot, és attól bensőleg független – akkor abban sincs semmi ellentmondás, hogy létezhetnek olyan szellemi létezők, akik a szellemnek, mint szellemnek a sajátos létét, az anyagtól való még nagyobb függetlenségben fejezzék ki és valósítsák meg, mint az emberi szellem. Isten oldaláról nézve a dolgot, pedig még inkább elgondolható, hogy Isten, mint Teremtő Isten, az Ő saját szellemi létének a képmását a teremtés során, egy sokkal magasabb formában hozza létre, mint a testhez – valamiféleképpen, de mégis csak – kötött emberi szellem…
Ezek azonban csak emberi okoskodások, gyarló és gyatra próbálkozások, melyek egy ortodox keresztény számára, nem jelentenek perdöntő argumentumokat. Az egyetlen meggyőző érv, mely előtt minden ortodox keresztény ember fejet hajt, nem más, mint az Ortodox Egyház mindig is meglévő, egyetemes hite, mely sohasem kérdőjelezte meg az angyalok létét, hanem inkább alázattal így imádkozik hozzájuk: „Óh, Mennyei Seregeknek fővezérei, Hozzátok esedezünk mi méltatlanok, hogy könyörgéseitekkel erősítsetek meg minket, anyagtalan dicsőségetek szárnyainak takarójával oltalmazva bennünket, kik állhatatosan leborulunk és kiáltunk: Mentsetek meg minket a veszedelmektől, mint a Mennyei Hatalmak fővezérei”[23].
Jegyzetek:
1 1 Kelemen levél, XXXII. 5; XXXIX. 1-9; Szent Polükraposz vértanúsága, 1, 3.
2 Trallésziekhez írt levél, V. 2. In: Apostoli atyák. Ókeresztény írók, 3. (ford. Vanyó László)
3 IX. Példázat, XII. 6-8. In: Im. (ford. Ladocsi Gáspár)
5 Szent Jusztinosz vértanú-filozófus, Párbeszéd a zsidó Trifónnal. LXXIII. 2. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Ladocsi Gáspár)
6 Az „alvilág” Il XVI, 327 és Od XI, 564; Jusztinosznál a LXX nyelvhasználata alapján megfelel az „abüsszosz”-nak, a mélységnek.
7 Szent Jusztinosz vértanú-filozófus, I. Apológia. LIX. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Vanyó László)
10 Szent Jusztinosz vértanú-filozófus, Párbeszéd a zsidó Trifónnal. LXXXVIII. 5. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Ladocsi Gáspár)
12 Tatianosz, Beszéd a görögök ellen. 7, 2-3. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Dr. Vanyó László) és Athénegorasz, Kérvény a keresztények ügyében. 24-25. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Vanyó László)
13 Szent Jusztinosz vértanú-filozófus, Párbeszéd a zsidó Trifónnal. LXXIX. 4. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Ladocsi Gáspár)
14 Párbeszéd, LVI. 4; XXII; XXIII; LIX-LX; LXXXVI. 3; és 1. Apol., LXIII.
15 Lyoni Szent Ireneusz, Az apostoli igehirdetés feltárása. 8. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Németh László)
17 Lyoni Szent Ireneusz, Az apostoli igehirdetés feltárása. 12. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók, 8. (ford. Németh László)
18 Órigenész, Az imádságról. XXXI. 5. In: Órigenész, Az imádságról és a vértanúságról. Ókeresztény írók, 14. (ford. Vanyó László)
19 De Princ., II. 2, 2; Az imádságról, XXVII. 9; Excerpta ex Theodoto, 12, 2.
20 Origenész, Az imádságról. XXVI. 5. In: Órigenész, Az imádságról és a vértanúságról. Ókeresztény írók, 14. (ford. Vanyó László)
21 Órigenész, Intés a vértanúságra. XLV. In: Órigenész, Az imádságról és a vértanúságról. Ókeresztény írók, 14. (ford. Vanyó László)
22 Damaszkuszi Szent János fő műve, a Πηγη γνωσεως, aminek 3. része a középkorban, sőt, még később is, a görög és a szláv ortodox egyházak klasszikus dogmatika tankönyvévé vált. Szent János ezt a művét 742 után írta és Kosmasnak ajánlotta. A mű 3 részre tagozódik: (1) Κεφαλαια φιλοσοφικα – bölcseleti bevezetés a dogmatikába; itt azokat a bölcseleti fogalmakat fejtegeti, melyeket Arisztotelésztől és az egyházatyáktól vett át. (2) Περι αιρεσεων – ezt a részt teljes mértékben Epipháneosztól, Theodoretosztól és más, számunkra ismeretlen forrásokból merítette; az az önálló részlet, amely a sorrendben három utolsó eretnekségről szól (101-3. fejezetek: iszlám, képrombolók, az aposzchiszták misztikája), valószínűleg későbbi betoldás. (3) Εκδοσις ακρβης τις ορθοδοξου πιστεως – önálló összefoglalása a görög atyák tanításainak a főbb keresztény dogmákról. Nyugaton ezt a 3. részt Petrus Lombardus szentenciái felosztásának mintájára 4 könyvre osztották fel: I. Istenről, II. a teremtésről és gondviselésről, III. Krisztusról, IV. a krisztológia folytatása; Keresztség és Eucharisztia; a szentek és képek tisztelete; a Szentírás könyveinek kánonja; a rosszról és a végső dolgokról. Az Istenről szóló traktátusában Szent János főleg Szt. Aeropagita Dionüszioszra hivatkozik; a Szent Háromságra vonatkozó tanításában inkább Teológus Szent Gergelyre; a krisztológiában pedig Bizánci Leontioszt, Szent Maximosz hitvallót és Anasztasziosz Sinaitát, a teremtésről szóló tanításában pedig Emeszai Nemeszioszt részesíti előnyben. Mivel az angyalokról szóló traktátusa nem túlságosan hosszú, ezért úgy gondoltuk, hogy az egész traktátust lefordítjuk és közöljük, mivel mindezidáig – tudomásunk szerint – nem jelent meg még magyar nyelven. (A fordítás Bilku R. Szergij lelkész munkája.)
23 Szent Mihály Arkangyal és a többi Testnélküli Hatalmak ünnepének a Tropárionja. (In: Liturgikon I. p. 257. [ford. D.Dr. theol. Berki Feriz protopresbyter])