Események
Az orosz ortodoxia magyarországi jelenlétének 200 éves évfordulója
Teológia
Hilarion (Alfejev) püspök: A hívó hang
Imrényi Tibor protoierej: Az Ortodox Egyház tanítása Hitről, Reményről, Szeretetről
Tisztelt olvasóink! Kedves barátaink!
Egyházmegyénk – főpásztorunk, Hilarion Alfejev püspök atya áldásával – ezúton bocsátja közre elektronikus hírlevele, a “Magyar Ortodoxia” első számát. Újságunk híveink és lelkészeink közös elhatározásából és közös munkája nyomán született, azzal a céllal, hogy egy olyan korszerű elektronikus periodikát hozzunk létre, amely pontosan és hűen tájékoztat az Egyházunkkal kapcsolatos eseményekről és a lehető legtöbb érdeklődőhöz jut el határainkon innen és túl. Reméljük, hogy olvasóink, aki között a magyar és más nemzetiségű ortodox hívek mellett ott köszönthetjük a különböző felekezetekhez tartozó keresztény barátainkat, illetve minden, az ortodox vallás és lelkiség iránt érdeklődő jóakaratú embert , örömmel és lelki haszonnal forgatják majd kiadványunkat. Terveink szerint – hasonlóan a mostanihoz – hírlevelünkben minden alkalommal közre adjuk püspökségünk időszerű hivatalos dokumentumait (főpapunk egyházi és világi vezetőkhöz intézett beszédeit, leveleit, köszöntőit), híreket egyházközségeink életéről (hivatalos látogatásokról, istentiszteletekről, zarándoklatokról, ortodox és ökumenikus találkozókról), valamint teológiai tárgyú munkákat (szentbeszédeket, papjaink és híveink írásait, fordításokat a klasszikus és újkori ortodox lelki irodalomból). Bízunk benne, hogy maradandó értékeket tudunk felmutatni ezeken az oldalakon, mindannyiunk lelki épülésére.
Észrevételeiket, megjegyzéseiket, jó tanácsaikat mindenkor örömmel vesszük, hiszen “a tanács megfogadásában bölcsesség van” (Péld 13,10).
Tisztelettel és barátsággal: A szerkesztőbizottság
Az Oroszországi Föderáció miniszterelnöke, M. M. Kaszjanov úr látogatást tett a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházban
Szeptember 9-én a hivatalos látogatás keretében Magyarországon tartozkodó M. M. Kaszjanov úr, az Oroszországi Föderáció miniszterelnöke felkereste a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházat. A templom kapujában az orosz kormányfőt az Orosz Orthodox Egyházat az Európai Unióban képviselő Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Budapesti és Magyarországi Egyházmegye ideiglenes kormányzója fogadta. A miniszterelnök, kiséretének tagjaival, akik között ott volt V. Filipov, az Oroszországi Föderáció oktatásügyi minisztere, J. Csajka, igazságügy miniszter, L. Rejman infrastrukturáért felelős- és információügyi miniszter, N. Koshman, az Állami Épitésügyi Bizottság elnöke, valamint V. L. Muszatov, az Oroszországi Föderáció Magyar Köztársaságba akkreditált rendívüli és meghatalmazott Nagykövete, bevonult a templomba, ahol a püspök úr köszöntő beszédet intézett a miniszterelnök úrhoz. A látogatás emlékére Hilarion püspök az orosz kormányfonek Isten Szentséges Szülője ikonját ajándékozta.
Az Orosz Orthodox Egyházat az Európai Únióban képviselo Hilarion Bécsi és Ausztriai püspöknek, a Budapesti és Magyarországi Egyházmegye ideiglenes kormányzójának M. M. Kaszjanovhoz, az Oroszországi Föderáció miniszterelnökéhez intézett köszöntő beszéde a miniszterelnök úr budapesti Nagyboldogasszony székesegyházban tett látogatása alkalmából 
Őexcellenciája, mélyen tisztelt Mihail Mihajlovics!
Szívből köszöntöm Önt és feleségét a Nagyboldogasszony templomban, a Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje székesegyházában. A történelem folyamán az Oroszországi Föderáció kormányfője először tesz látogatás ebben a szent templomban, amely több mint kétszáz éve a magyarországi orthodoxia egyik fellegvára. Nagyon-nagyra értékeljük kitüntető figyelmét, akkor, amikor a templom “jellé lett, amelynek ellene mondanak” (Lk 2,34), és őszintén örülünk látogatásának.
A Nagyboldogasszony székesegyházat, amelyet a XVIII. század végén különböző nemzeti csoportok, többek között görögök, makedovlachok, albánok és magyarok képviselői építettek fel, a budai szerb orthodox püspök szentelte fel, akinek az egyházközség alapításától fogva joghatósága alá tartozott. Az istentiszteletek nyelve a templomban a görög volt, amelyet már a XIX. század folyamán egyre kevésbé értettek a hívek. A XX. század első felében a hívek száma csökkenni kezdett, és az egyházközség minden bizonnyal kihalt volna, ha nem kezdődik új korszak az életében, azzal, hogy 1949-ben átmegy az Orosz Ortodox Egyház joghatóságába és megkapja a magyar istentiszteleti nyelv jogát. Az elmúlt fél évszázadban az egyházközség felnövekedett és megerősödött, a templom pedig a Magyar Ortodox Egyházmegye székesegyháza lett.
Egyházmegyénk Magyarországon baráti együttmüködésben él a Szerb, Román és Bolgár Egyházmegyékkel, amelyeknek sok évszázados történelmük van ebben az országban. Magyarország ortodox keresztényeinek harmonikus együttélése kétségtelenül folytatódott volna, ha a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa, melyet 1995-ben jegyzett be az állam, nem próbálja meg meghonosítani a konfrontáció szellemét és nem próbál meg zavart kelteni az ortodox hívek között azzal, hogy benyújtja anyagi követeléseit a Magyar Egyházmegyével szemben, azzal a céllal, hogy elvegye tőle a Nagyboldogasszony székesegyházat. Az egyházi kánonok megsértésével, amelyek tiltják, hogy egyházi kérdéseket világi bíróságon rendezzenek, a Konstantinápolyi Patriarchátus exarchája keresetet nyújtott be a Budapesti Fővárosi Bírósághoz azzal a követeléssel, hogy a Nagyboldogasszony székesegyházat “adják vissza” a görögöknek.
Ellenfeleink legfőbb érve az, hogy a templom építésében görögök is részt vettek. Azt is állítják, hogy az Orosz Egyház, amely magyarországi létét állítólag kizárólagosan a Szovjet Hadsereg támogatásának köszönheti, erőszakkal vette birtokba a templomot. Ugyanakkor semmibe veszik azokat a dokumentumokat, amelyek az egyházközség – és az 1950-es évek folyamán újabb egyházközségek – önkéntes Moszvai Patriarchátushoz való csatlakozását bizonyítják. Azt is elhallgatják, hogy a görögök, akik részt vettek a templom építésében, nem Konstantinápolyhoz, hanem a Szerb Egyház joghatóságába tartoztak. Megfeledkeznek arról a tényről is, hogy az Orosz Ortodox Egyház már kétszáz éve jelen van Magyarországon (az ürömi orosz templomot, amely Alexandra Pavlovna nagyhercegnő emlékére épült, 1803-ban szentelték fel), és egyáltalán nem a II. világháború utáni időszaktól, amikor a szovjet haderők Magyarországon tartózkodtak. Azt sem veszik figyelembe, hogy 1990-ben, az utolsó szovjet katona távozása után egyházmegyénk papságának, amely szinte kivétel nlkül született magyarokból áll, többször is lehetosége lett volna arra, hogy más egyházi joghatóságot keressen, mégis papjaink egyetértésről tanúbizonyságot téve hűségesek maradtak a Moszkvai Patriarchátushoz.
Nem kételkedünk benne, hogy a magyar bíróság döntése igazságos lesz, amelyet tényekre és dokumentumokra, nem pedig politikai jelszavakra és indokolatlan igényekre alapoznak. Hisszük, hogy a Nagyboldogasszony székesegyház továbbra is a magyar ortodox hívek lelki igényeit fogja szolgálni, ugyanakkor mindig nyitott marad a görögök, az oroszok és minden más nemzetiség képviseloi számára.
Mélyen tisztelt Mihail Mihajlovics! Látogatása arról a jelentős változásról tanúskodik, amely Oroszország és Magyarország viszonyban következett be a közelmúltban. Szeretném kifejezni reményemet, hogy a a két ország között viszony, amelyek megszabadultak a kommunista örökségtől, tovább javul, és hogy a magyar és az orosz nép közötti történelmi kapcsolatok megerősödnek és továbbfejlődnek.
Végezetül engedje meg, hogy Isten kifogyhatatlan segítségét kívánjam Önnek, mint annak az embernek, aki az Oroszországi Föderáció kormánya vezetésének nehéz terhét hordozza. Az Ön döntéseitől, az Ön által vezetett kormány helyes cselekedeteitől függ sok millió ember boldogulása. Önnek már sikerült egy keveset tennie azért, hogy az orosz gazdaság helyzete stabilizálódjon, de még sok teendő vár Önökre. Adjon Isten Önnek bölcsességet és erőt, türelmet és jó egészséget. Az Úr áldása legyen munkáján, őrizze meg Önt és családját számos és boldog esztendőn át, Isten Szentséges Szülője pedig oltalmazza Önt tisztes omoforionjával.
Válaszában Mihail Kaszjanov úr, az Oroszországi Föderáció miniszterelnöke megköszönte Hilarion püspök hozzá intézett szivélyes szavait, és kifejezte reményét, hogy a Nagyboldogasszony templommal kapcsolatban kialakult helyzet igazságoson rendeződik. Látogatása emlékére a miniszterelnök úr egy értékes régi ikont ajándékozott a székesegyháznak.
Az orosz ortodoxia magyarországi jelenlétének 200-ik évfordulója
Szeptember 6-án került sor Ürömön arra az ünnepségre, amelyet az Orosz Ortodox Egyház első magyarországi, Szent Alexandra vértanú császárné nevét viselő temploma felszentelésének 200-ik évfordulója alkalmából tartottak. A templomot 1802-ben építtette Habsburg József főherceg, országnádor felesége, Alexandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő, I. Pál orosz cár leánya emlékére. A sírkápolnát 1803-ban szentelték fel.
Az ünnepség Szent Liturgiával kezdodött, amelyet Orosz Ortodox Egyházat az Európai Unióban képviselő Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Budapesti és Magyarországi Egyházmegye ideiglenes kormányzója tartott, Ioann Kadar protoierej, a budapesti Radonyezsi Szt. Szergij orosz egyházközség és Nyikolaj Kim lelkész, az ürömi Szt. Alexandra vértanú császárné templom parochusai, valamint a budapesti Nagyboldogasszony-székesegyház papjai, Magyar István protoierej és Bilku Szergij lelkész atyák részvételével. Az istentiszteleten ott voltak az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye képviseletében Ladocsi Gáspár püspök (Magyar Katolikus Egyház), Habsburg Mihály főherceg, Habsburg József főherceg ükunokája, Üröm város polgármestere, Laboda Gábor, az Oroszországi Föderáció Nagykövetségének képviselő, valamint a Szerb Ortodox Egyház és az Örmény Apostoli Egyház lelkészei.
A Liturgiát körmenet követte, amelynek keretében Hilarion püspök megszentelte a vértanú cár II. Miklós és Szent István magyar király ikonját.
Az istentiszteletet követően tartott szentbeszédében Hilarion püspök szólt a sírkápolna történetéről és a következőket mondta: “Történelmileg úgy alakult, hogy ez az 1803-ban felszentelt templom lett az Orosz Ortodox Egyház első egyházközsége Magyarországon. Ezért a mai napon nem csak a templom ünnepét tartjuk, de megemlékezünk az orosz ortodoxia 200 éves jelenlétéről is a magyar földön. Az eltelt 200 esztendőben Egyházunknak nem csak hogy sikerült megőriznie és megsokszoroznia az orosz lelki örökséget ebben a csodálatos országban, de sikerült létrehoznia a Moszkvai Patriarchátus joghatóságába tartozó Magyar Ortodox Egyházmegyét is”.
Ahogy Hilarion püspök megjegyezte, “Alexandra Pavlovna nagyhercegnő 1801-ben bekövetkezett váratlan halála az ürömi Orosz Egyházi Misszió felállításához vezetett, amely a nagyhercegnő birtokán jött létre. A Misszió célja volt az elhunyt császári személy emlékének imádságos ápolása mellett az is, hogy méltó tanúságot tegyen az Ortodoxiáról egy más vallású környezetben. Egészen 1917-ig a misszió bőséges ellátást kapott a Szent Szinódustól, és mint cári udvari templom, élvezte a Habsburg és Romanov dinasztiák támogatását is. A kápolna valódi dísze lett III. Sándor cár adománya, az 1883-ban felállított faragott ikonosztáz. A sírhelyet rendszeresen felkeresték orosz diplomaták, arisztokraták, az orosz kultúra jeles képviselői, írók, politikusok. A II. világháborút követő években a kápolna egyre rosszabb állapotba került, 1949 és 1983 között nyolc alkalommal rabolták ki, ezért aztán Alexandra Pavlovna Pavlovna nagyhercegnő földi maradványait biztonsági okokból átszállították a Habsburgok családi kriptájába. Csak 1990-ben, a budapesti Radonyezsi Szt. Szergij egyházközségnek köszönhetően kezdődtek el a felújítási munkák, amelyek mostanra gyakorlatilag befejezodtek”.
A szent uralkodók életszentségének jelentőségérol szólva, akiknek ikonját a jubileumi ünnepség keretében áldották meg, a püspök atya a következőket emelte ki: “Ebben a kápolnában, mint volt cári udvari templomban, mindenhez, aminek csak köze van a Romanov családhoz, különleges tisztelettel viszonyulunk, elsősorban is az utolsó orosz cár, II. Miklós és családja imádságos emlékéhez, akiket Egyházunk a közelmúlban a szentek sorába emelt. Ebben az évben Jekatyerinburgban, a cári család szörnyű kivégzésének helyén új templomot szenteltek fel, mi pedig itt Magyarországon megáldottuk a vértanú cár ikonját, amelyet a templom mellet ti emlékfalon helyeztünk el. Arról is megemlékezünk, hogy ez a kápolna, amelyet Habsburg József főherceg építtetett a felesége iránt érzett mélységes szeretetből, a magyar-orosz kapcsolatok egyik legfényesebb lapjának szimbóluma. Tisztelettel adózva ennek az országnak, ahol a sírhely orosz lelkészei immár kétszáz éve akadálytalanul és sikeresen folytathatják imádságos szolgálatukat, és ugyancsak tisztelettel adózva e föld mélységes lelkiségének és gazdag történelmének, megemlékezünk annak első, államalapító királyáról is, Szent Istvánról. Nem is olyan rég, 2000-ben, amikor Magyarország államiságának 1000 éves évfordulóját ünnepelte, az Ortodox Egyház felvette őt szentjei közé. Ma megszenteltük Magyarország mennyei patrónusának ikonját, amelyet egy ismert helyi képzőművész, Petrás Mária készített el. Szent István ikonja, amely Szent Nyikoláj cár ikonjával együtt az emlékfalon kapott helyet, arról a látható tiszteletről tesz tanúbizonyságot, amelyben a magyar állam alapítóját a z Ortodox Egyház részesíti”.
Befejezésképpen Hilarion püspök kifejezte reményét, hogy a Szent Alexandra vértanú császárné nevét viselő ürömi sírkápolna, amely oroszok és magyarok, ortodoxok és katolikusok együttes munkája nyomán született újjá, “olyan hely lesz, ahol az emberek közötti békéért és szeretetért mondott imádság hangzik fel, ahol részesülhetünk népeink hatalmas lelki örökségéből, és hely, ahol az emberi lelkek Krisztusban való újjászületésének lehetünk tanúi”.
Ezt követően a jelenlévőkhez a templomalapító Habsburg József nádor ükunokája, Habsburg Mihály főherceg szólt. A Szent Alexandra vértanú császárné sírkápolna Oroszország és Magyarország történelmében betöltött különleges szerepét kiemelve, a Főherceg tájékoztatta az ünnepség résztvevőit a Habsburg család döntéséről, melynek értelmében Alexandra Pavlovna főhercegnő földi maradványai visszakerülnek a kápolna kriptájába. Amíg nem kezdődtek el újra a rendszeres istentiszteletek és nem fejeződtek be a felújítási munkák, addig erre nem volt lehetőség, most viszont megteremtődtek a visszaszállítás feltételei, mondta a Főherceg.
Dr. Ladocsi Gáspár püspök beszédében megemlékezett annak a tragikus életútnak a lelki jelentőségéről, amelyet a Romanov és Habsburg család járt be a XX. század folyamán, valamint a keresztényi emberszeretetrol és segítségnyújtásról, különösen az országok és népek súlyos megpróbáltatásainak idején.
Az ünnepség befejeztével az Orosz Egyházi Kultúráért Alapítvány szervezésében díszebédre került sor, melyen részt vettek a magas vendégek, valamint az Egyházmegye papjai és hívei.
A hívó hang
A hit olyan út, amelyen Isten és ember megy egymás felé. Az elso lépést Isten teszi meg, aki mindig és feltétel nélkül hisz az emberben. Isten valamilyen jelzést ad az embernek, egyfajta eloérzetét Saját jelenlétének. Az ember mintegy hallja Isten titokzatos hívását, és Isten felé tett lépése válasz erre a hívásra. Isten nyíltan vagy titokban, érezhetoen vagy szinte észrevétlenül hívja el az embert. Ám az embernek nehéz hinnie Istenben, ha elotte nem érzi az elhívást.
A hit titok és szentség. Miért van az, hogy az egyik ember válaszol a hívó hangra, a másik pedig nem? Miért van az, hogy az egyik ember, miután meghallja Isten szavát, kész elfogadni Ot, a másik viszont süket marad a hívásra. Miért van az, hogy az egyik ember, miután életútja során találkozott Isten nel, rögtön félredob mindent és kveti Ot, a másik viszont félreáll? “Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam… Ok pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték ot. Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost… és oket is elhívta. Ok pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték ot” (Mt 4, 18-22). Miben áll a galileai halászok e titokzatos készsége, hogy mindent félredobva kövessék Krisztust, akit eloszr látnak letükben? És mi a magyarázata annak, hogy a gazdag ifjú, akinek Krisztus szintén azt mondta, “jöjj és kövess engem”, nem válaszolt rögtön az elhívásra, hanem, “szomorúan távozott” (Mt 19,21-22)? Nem az volt-e az ok, hogy míg amazok nincstelenek voltak, addig emez nagy vagyonnal rendelkezett, hogy míg amazoknak Istenen kívül nem volt semmijük, addig a gazdag ifjúnak “földi kincsei” voltak?
Minden embernek vannak földi kincsei, pénz, tárgyak, jó munkahely, vagy evilági boldogulás. Az Úr pedig ezt mondja: “Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyek Országa” (Mt 5,3). Lukács Evangéliumának osi másolataiban ez még egyszerubben és még egyértelmubben hangzik: “Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa” (Lk 6,20). Boldogok, akik megérzik, hogy semmijük sincs ebben az életben, még ha sok mindent birtokolnak is, miután felfogják, hogy Istent semmilyen földi szerzemény nem tudja pótolni az ember számára. Boldogok, akik elmennek, és minden vagyonukat eladják, hogy megvegyék azt az egy drága gyöngyöt – a hitet (Mt 13,45-46). Boldogok azok, akik megértik, hogy Isten nélkül nincstelenek, akik teljes lelkükkel, elméjükkel és akaratukkal megszomjaztak és megéheztek Istenre.
A hitrol mondott szó so ha nem volt könnyen befogadható. A mi idonkben azonban az emberek annyira a földi lét problémáinak szorításában élnek, hogy sokaknak nincs is idejük arra, hogy meghallják ezt a szót, és elgondolkodjanak Istenrol. Néha a vallásosság arra szorítkozik, hogy az emberek megnneplik a Karácsonyt és a Húsvétot, és megtartanak bizonyos szokásokat, csak azért, hogy “ne szakadjanak el gyökereiktol”, a nemzeti hagyományoktól. Az is elofordul, hogy a vallás egyszerre “divatossá” válik, és az emberek elkezdenek templomba járni, hogy ne maradjanak le a szomszédtól. De sokak számára a legfontosabb az üzleti élet, a munka.
Az “üzletemberek” a XX. századi emberek egy különleges csoportját alkotják, akik számára nem létezik más, mint az, hogy az általuk bonyolított “ügylet” során milyen szerepet játszanak: az üzlet teljesen beszippantja oket, egy pillanatnyi reménysugarat vagy szünetet sem hagyva nekik, mely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy me ghallják Isten szavát.
És mégis, bármekkora ellentmondás is ez, az élet zaja, és az ügyek, történések, benyomások tengere közepette az emberek meghallják szívükben Isten titokzatos hívó hangját. Lehet, hogy ezt a hívást nem mindig azonosítják az Istenrol való gondolattal, és szubjektíven módon gyakran úgy veszik, mint az elégedetlenség egyfajta az érzését, belso nyugtalanságot, keresést. És csak évekkel késobb fogja fel az ember, hogy az élete nem volt teljes értéku, híján volt valaminek, mert nem volt benne jelen Isten, aki nélkül a lét nem volt és nem lehet teljes értéku. “.(Te) magadnak teremtettél minket, – mondja Szent Ágoston -, s nyughatatlan a szívünk, míg csak el nem pihen Benned”.
Az isteni hívó hangot nyílhoz hasonlíthatjuk, mellyel Isten, mint egy gyakorlott vadász megsebzi az ember lelkét. A vérzo és be nem hegedo seb arra indítja a lelket, hogy mindenrol megfeledke zve orvost keressen. Annak a lelke, aki megérezte a hívást, az Isten iránti forró vágyakozás állapotába kerül. “Az ilyen lélek gondolatai, – írja Szentéletu Egyiptomi Makariosz – a lelki szeretet és a lélek még dicsoségesebb és fényesebb szépségei iránti olthatatlan vággyal égnek, a mennyei Volegény iránti elfojthatatlan tuzben hevülnek, és. a legmagasztosabb és leghatalmasabb felé törekednek, amelyet már sem szavakkal kifejezni, sem emberi értelemmel felfogni nem lehetséges. Hatalmas erofeszítések, fáradozások, hosszú lelki küzdelmek és mindenre kiterjedo szellemi harc révén. az ilyen lelket mindig a mennyei lelki titkok, és az Isteni szépség gazdagsága ragadja magával, égeto szomjúsággal kutatva a legjobb és a leghatalmasabb után. Mert az Isteni Lélekben sokszínu, kimeríthetetlen és felfoghatatlan szépség rejlik, amely a hozzá méltó lelkek elott az öröm, a lelki élvezetek, az élet és a vigasztalás céljából feltárja magát, hogy a mennyei Volegény iránti állandó nagy és láng oló szeretettol égo tiszta lélek már soha többé ne tekintsen a földi dolgokra, hanem teljesen hassa át a Volegény felé való törekvés”. (Folytatjuk)
Az Ortodox Egyház tanítása Hitrol, Reményrol, Szeretetrol
Olvasóinkhoz
A Petofi-téren, a Belvárosi plébániatemplom szomszédságában áll a Nagyboldogasszonynak szentelt ortodox templom, amelynek felszentelésétol már több mint kétszáz év telt el. 1997 oszn keresztény diákok, dolgozók, fiatal szülok egy csoportjával azzal az elhatározással ültünk össze a templom hittantermében, hogy munkához látunk, közösen tanulunk és behatóan megismerkedünk az Úr Jézus tanításával, úgy, ahogyan azt Egyházunk a kezdetektol orizte és továbbadta a számunkra. Kezdtü k a Tízparancsolattal , folytattuk a Boldogságokkal és a Miatyánkkal , és a végére hagytuk a Hitvallás tanulmányozását. Ezek voltak a legfontosabb témák, de számos szép estét töltöttünk együtt egy-egy újszövetsgi történet vagy jézusi példabeszéd körül. Ezeket az estéket szeretnénk megosztani az ortodoxia iránt érdeklodo olvasóinkkal. Úgy, ahogyan ránk köszöntöttek. A teljesség s a tökéletesség igénye nélkül. Az ortodoxia tanítása nem valamilyen újszeru, titokzatos tanítás, hanem – hitünk szerint – az Úr Jézus, az Apostolok, az Egyházatyák, a Vértanúk, a Szentek tanítása. Legyen hála az Úrnak, ha az itt következo sorozat ehhez visz bennünket közelebb.
Bevezetés. Isten nyitja meg szívünket
“Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színrol színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megis mert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13, 12-13)
Ha keresztény testvéreinknek Egyházunk tanítását akarjuk szóban vagy írásban továbbadni, az Apostol szavai nyomán már a kezdet kezdetén meg kell vallanunk két dolgot: egyrészt azt, hogy most még csak “töredékes az ismeretünk”, másrészt azt, hogy ennek középpontjában annak a három dolognak kell állnia, ami “megmarad”: a hitnek, a reménynek és a szeretetnek. “A hit, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” – írja levelében Jakab apostol (2, 17). Az igaz hit elso cselekedete az igaz imádság, és ebbol származik az igaz cselekedet, a szeretet cselekedete: “Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.” (Gal 5, 6)
Ha a katekézist a “legnagyobbról”, a szeretetrol szóló tanításs al kezdjük, akkor ez nem azért történik, mintha már a kezdet kezdetén a legnagyobbat, a tökéletességet akarnánk célba venni. Hanem azért, amit Jakab apostol a fentiekhez még hozzátesz: “Viszont mondhatja valaki azt is: Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.” (2, 18) Azaz, a biztonságosabb utat választjuk, a szeretet cselekedetei alapján igyekszünk megmutatni hitünket.
Mielott rátérnénk a szeretet parancsolataira, arról is szólnunk kell, hogy a cselekvéshez, egyáltalán ahhoz, hogy megtérjünk, hogy hitre jussunk, nélkülözhetetlen az isteni kegyelem: “Senki sem jöhet énhozzám – mondja Jézus -, ha nem vonzza ot az Atya.” (Jn 6, 44) Ez a vonzás, ez a kegyelem kétféleképpen nyilvánulhat meg életünkben: közvetlenül és – ha szabad így mondani – közvetett módon.
Számos példát tudunk felsorolni a Szentírásból, a Szentek életébol, de még saját életünkbol is, amikor az isteni kegyelem közvetlenül jelenik meg az ember számára. Gondoljunk Mzesre és a tuz lángjára a csipkebokor közepében: “Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.” (Kiv 3, 2-6) Vagy az éppen Damaszkuszhoz közeledo Saulra, Pál apostolra: “Hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: ‘Saul, Saul, miért üldözöl engem?’ O pedig megkérdezte: ‘Ki vagy, Uram?’ Az így válaszolt: ‘Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.'” (ApCsel 9, 3-5)
A kegyelem az Isteni ero megnyilvánulásában is megjelenhet: Szentéletu Egyiptomi Mária életrajzában azt olvassuk, hogy mielott megtért volna bunös életébl, a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, a többi zarándoktól eltéroen nem tudta átlépni a jeruzsálemi Szent Sír templom küszöbét, bár a kapuk tárva-nyitva voltak.
A Szentírás bovelkedik olyan történetekben, amikor Isten az o küldötte, angyala útján továbbítja kegyelmét és akaratát az embernek. Mint egykor a kétségek közt hányódó Józsefnek, Jézus neveloapjának: “József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektol van.” (Mt 1, 20)
Isten közvetlen kegyelmét úgy is megtapasztalhatjuk, hogy egyfajta pozitív krízisbe jutunk, elégedetlenség kezd úrrá lenni rajtunk eddigi egész életünkkel kapcsolatban. Értelmünk egyre nyugtalanabbul keresi az élet értelmét: Honnan jövünk és hová megyünk? Mi a valódi értelme földi létünknek? Szívünkkel, érzelmeinkkel , az igazi békét keressük. Ahogy Szent Ágoston keresett békét zaklatott lelkének. Az ember viszont nem tud másban békét találni, csak Teremtojében. Nagy Szent Makáriosz írja, hogy a kisgye rmek, amikor éhes, semmibe veszi a gyöngyöket, vagy a drága ruhákat, figyelmét kizárólag anyja táplálékára, a tejre fordítja, és csak akkor nyugszik meg, miután rátalált. Az isteni kegyelem az akaratban , a lelkiismeretben is megszólalhat: az ember, az ifjúkor vargabetui után – vagy kivételes esetekben, mint az egykori útonálló, a fekete boru Etióp Mózes életében, számos égbekiáltó cselekedet elkövetése után – újra Teremtoje akaratának teljesítésére vágyik.
Valamilyen formában, végso soron mindig Isten az, aki az emberi szívet megnyitja. Lídia megtérése is ezt tanúsítja: “Hallgatott minket egy Lídia nevu istenfélo asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” (ApCsel 16, 14)
Az isteni kegyelem közvetett formában is megjelenhet az ember számára. Amikor a kisgyerek, rab madarát megsajnálva kinyitja a kalitkát, a madárka fölfelé röppen. A léleknek is természetes törekvése, hogy az ot megfogó kötelékek elszakadása után Isten felé törekedjen, ahonnan származik.
Az önszeretet – akár bevalljuk magunk elott, akár nem – lelki-testi életünk szinte minden megnyilvánulásában jelen van. Az isteni kegyelem siet segítségünkre abban, hogy megszabadítson az önszeretet kötelékeitol vagy tárgyaitól.
Ha az ember saját testének erejében bízik, Isten betegséget, erotlenséget küld, hogy megtudjuk, emberek vagyunk, mulandók és nem mi vagyunk az élet urai: “Mielott nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet.” (Zsolt 119, 67)
Azt, akit szépsége tart rabul, megfosztja ettol: A Karib-tengeren, Kubában, egy lepratelepen, az oda rendszeresen eljáró és a betegeket ápoló lelkész egy fiatal nore lett figyelmes, akinek arcát a betegs ég már ijeszto módon eltorzította. A no egy fényképet mutatott neki, amely egy kivételes szépségu lányt ábrázolt. “Ki ez a lány” – kérdezte. “Ez én vagyok” – válaszolta a no. “Pár éve még én voltam Havanna legszebb lánya. Most én vagyok a legcsúnyább. De a legboldogabb, mert megtaláltam az Úr Jézus Krisztust.”
Azt, aki szenvedélyesen ragaszkodik emberi hatalmához, az isteni kegyelem megszabadítja tole. Aki mindenben az anyagi jólét biztonságára épít, egyszer csak elveszíti. Azt, aki tudását nagyra tartja, valamilyen szellemi kudarc, megaláztatás éri, és rádöbben, milyen csekély, töredékes is volt mindez: “Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Mt 23, 12)
Aki netán emberi kapcsolataira tesz föl mindent, egy napon azt látja, hogy ezek meglazulnak, sot elszakadnak és ellene is fordulhatnak: “Amikor Jeruzsálemben volt a húsvét ünnep én, sokan hittek az o nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat.” (Jn 2, 23-24)
Olykor egy közelálló, szeretett lényt veszít el az ember hirtelen, és meg kell értenie, semmi sem a miénk e földön, minden az Istené: “Mezítelen jöttem ki anyám méhébol – mondta az igaz Jób -, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1, 21)
Az is elofordul, hogy isteni félelem vesz erot az emberen, amikor látja az Istent gúnyolónak a bukását. Mesélték, hogy egy szentpétervári temetoben, még a “kemény idokben”, egy éjjel ittas fiatalok randalíroztak. Az egyik fölmászott egy kokeresztre, ráakaszkodott és így kiáltozott: – Nézzétek, én vagyok a Krisztus! A kereszt meglazult, rádolt, és maga alá temette.
“A bölcsesség kezdete az Úr félelme.” (Zso lt 111, 10)
Végül, de nem utolsó sorban, az is megtörténhet, hogy maga a világ “uzi el” magától az embert azáltal, hogy nem elégíti ki várakozásait, szellemi vagy érzelmi vágyait sikertelenség és csalódás követi. Ekkor – ahogy egy helyen az Atyáknál olvassuk – így szól önmagában: “Nem volt szerencsém a világban, elmegyek hát Istent szolgálni.” A tékozló fiút is ez téríti észhez: Miután elköltötte mindenét,… nélkülözni kezdett…Ekkor magába szállt és ezt mondta: Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” (Lk. 15, 14-18) (Folytatjuk)