A közös szolgálatban a három egyházmegye papjai és diakónusai is részt vettek: Krank József pap, miskolci parókus, Nyikolaj Kim protoierej, hévízi parókus, Tatárka Kirill protoierej, Szerafim Semjatovszkij archimandrita, Kovács Kallinik archimandrita, illetve Emanuel Vaduva archidiakónus, Maroš Hopta archidiakónus és Vjacseszláv Li diakónus.

Az ünnepi esemény miskolci, nyíregyházi és budapesti hívők részvételével zajlott, énekelt a miskolci Szentháromság templom kórusa. Az ekténiák, szentírási olvasmányok és imádságok magyar, egyházi szláv, román és szlovák nyelven hangzottak el.

Prédikációjában Hilarion metropolita összehasonlította az Ó- és Újszövetség két eseményét: a babiloni torony építését, és azt, ahogyan Isten összezavarta az emberi nyelveket, hogy az építők ne tudják megvalósítani gőgös tervüket, illetve a pünkösdi csodát, amikor a Szentlélek alászállása lehetővé tette, hogy mindenki a saját nyelvén hallja és értse az üdvösség igéit. Az egyház az a hely, ahol ez a kegyelem megadja, hogy magyarok, oroszok, ukránok, románok és szlovákok megértsék egymást, ahol az etnikai különbségek eltűnnek. A Szentlélek az egyházban van, velünk maradt, nem távozott el, mint ahogy Krisztus sem távozott el, hanem velünk van az idők végezetéig. A hívőkhöz fordulva megköszönte nekik, hogy papjuk mellett állnak, segítik őt, és hűségesen ragaszkodnak egyházközségükhöz. A templom felújításának kérdését érintve, megbízta a parókus atyát, hogy irányítsa a munkálatokat, és hetente rendszeresen tegyen jelentést azok előrehaladásáról. Végezetül a metropolita kifejezte őszinte  jókívánságait, és áldását adta az egybegyűlt hívekre.

Hilarion metropolita után Siluan püspök és Juraj érsek is rövid beszédét mondott, amelyben kiemelték az együttes tanúságtétel és az ortodox egyházak közötti együttműködés kérdésének fontosságát, amelynek egyik biztos alapja a kelet-közép-európai népek közös történelmi-lelki öröksége, benne azokkal a szentekkel, akik példaként állnak magyarok, szlovákok, románok és más itteni népek előtt.