Az ortodox Pünkösd ünnepén, amely ebben az évben június huszadikára esett, főpásztorunk a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott főpapi szent liturgiát. Az ünnepen elmondott beszédét foglaljuk itt össze híveink és olvasóink számára: 

„Az egyházi év ünnepeinek sorából kiemelkedik az ún. tizenkét nagy ünnep, közülük is a legnagyobb, az ünnepek ünnepélye, a Húsvét. Ám ugyanúgy a Pünkösd is kivételes ünnepnek számít. Jelentősége abban is megmutatkozik, hogy ettől az ünneptől kezdve számoljuk az egyházi év vasárnapjait, amelyeket Pünkösd utáni 2., 3., 4…, 15. vasárnapoknak nevezünk. Miért foglal el ilyen kivételes helyet Egyházunkban a Pünkösd ünnepe?

A Krisztus Feltámadása utáni 50. napon jött el a Szentlélek. A Húsvét utáni 50. nap az ószövetségi Izráelben is jelentős ünnep volt. Az ószövetségi Pászka utáni 50. napon nyerte el ugyanis Isten népe az isteni kinyilatkoztatást a Sinai hegyen, a Tízparancsolatot, amely mindmáig a kinyilatkoztatás alapját képezi az ún. „ábrahámi” vallások számára, és kőtáblákra lett vésve. Ám az új Pünkösd nem a Pászka utáni, hanem a Krisztus halottaiból való feltámadása utáni 50. napon jön el. Az Úr elküldi a Szentlelket, a „Vigasztalót” tanítványainak. A görög Paraklétosz gazdag jelentésű szó: „tanító, nevelő, segítő, oltalmazó, védelmező, vigasztaló”. Az Úr azt mondta búcsúbeszédében tanítványainak, hogy „másik Vigasztalót” küld el számukra. Mit akart ezzel mondani? Azt, hogy földi élete során ő maga volt számukra a „Tanító, Nevelő, Segítő, Oltalmazó, Védelmező és Vigasztaló”. Miután visszatér a mennybe, elküldi azt, aki nemcsak Krisztus legközelebbi tanítványai, hanem mindnyájunk számára és minden következő nemzedék számára Vigasztaló, Nevelő, Közbenjáró, Oltalmazó és Vigasztaló lesz. A Szentlélek leszáll az apostolokra és az új lelki törvénynek, amelyet Krisztus ad, nincs már szüksége kő- vagy pergamentáblákra, mert az emberi szívek tábláira van írva.

Miközben a feltámadott Úr elbúcsúzik tanítványaitól, szimbolikus módon adja át nekik a Szentlelket. János evangéliumában szerepel az epizód, ahol az Úr rálehel a tanítványaira és így szól hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,22). A „rájuk lehelt” János evangéliumában ugyanaz a szó, ami a görög Hetvenes fordításban szerepel, amikor Isten az általa alkotott emberbe „lehelte” az élet leheletét (LXX Ter 2,7). Mi a jelentősége ennek?

Azt jelenti, hogy a Szentlélek adományozása új teremtéssé teszi a tanítványokat, és az új teremtésnek ez az útja mindnyájunk és mindazok számára nyitva áll, akik az Egyházban vannak. Természetesen, az Egyházon kívül is van sok jó és igaz ember, de senki sem válhat új teremtménnyé, ha nem lép be az Egyházba. Csak az Egyházban lehetséges új teremtéssé válni, mivel ez a Szentlélek kegyelme által valósul meg.

És ez a kegyelem áll ma ünnepünk középpontjában. Adja meg Isten mindnyájunknak, Kedves Testvéreim, a Szentlelket! Űzzünk ki a szívünkből minden rosszat, haragot, sértést, testi szenvedélyeket, és nyissuk meg e kegyelem előtt. Tisztítsuk meg lelkünket, hogy befogadhassuk a Szentlelket!”

Ford. I. T.

This post is also available in: orosz