(Olvasandó: János 5,1-15)
A Beteszda forrás Jeruzsálemben, a Juh-kapunál, az „irgalom háza”, ahol a betegek gyógyulást, irgalmat nyernek.
Az Egyház is az irgalom háza, gyógyító hely, ispotály, ahová háromféleképpen lehet betérni:
Elhatározott, hívő szándékkal, hogy templomba jövök, gyónni szeretnék, hallgatni Isten igéjét, részesülni a szentáldozásban, és miután kimentem a templomból, kivinni az elnyert vigasztalást, kegyelmet, tanítást abba a világba, amely körülvesz engem.
Vagy másként, azért keresem fel a templomot, mert le akarom tenni bűneimet Isten előtt, hozzá akarok megtérni, vagy ha valamikor elhagytam őt és templomát, hozzá akarok visszatérni, új életet akarok kezdeni, mert torkig vagyok azzal az élettel, amelyet ez idáig éltem.
Harmadszor, véletlenül is betérhet valaki a templomba, jó szándékkal, hiszen nyitva van! Vegyük hát körül irgalommal, szeretettel, hogy megtapasztalja Isten irgalmát, szeretetét, amely köztünk van. Ne ítéljük meg kérdéseit, járatlanságát, tájékozatlanságát. Ne felejtsük el, mit mond az apostol a Tituszhoz írt levélben:
„Hiszen valamikor mi magunk is oktalanok, engedetlenek és tévelygők voltunk, sokféle vágynak és gyönyörnek szolgáltunk, gonoszságban és irigységben tengődtünk, gyűlöletesek és egymással gyűlölködők voltunk. Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából” (Tit 3,3-5).
Fogadjuk hát olyan irgalommal és szeretettel a véletlenül betérőt, vagy akibe véletlenül botlunk az utcán, a közlekedésben, az iskolában, a munkahelyen, a szomszédságban, ahogyan bennünket is befogadott a mi jóságos Megváltónk.
„Akarsz-e meggyógyulni?” – kérdezi az Úr a harmincnyolc éve betegtől. Milyen irgalom, együttérzés, szeretet van az Úr szavaiban! Hogyne akarna, hiszen azért fekszik ott sok-sok éve. Amilyen irgalmas a kérdés, olyan alázatos a válasz:
„Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.”
Csak utal az emberi önzésre, nem kárhoztat sem mást, sem Istent! Egyedül önmagát kárhoztatja, hiszen bizonyára sejti, ha nem is mondja ki, hogy korábban elkövetett vétkei miatt kell ilyen hosszú ideje szenvednie.
„Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!”
Erre azonnal bekövetkezik a csodás gyógyulás! Ámde Urunk nemcsak az irgalom szavával szólt hozzá, hanem az igazság szavával is. Vannak, akik azzal vigasztalnak manapság egy templomba betérőt, hogy gyere bátran, „Isten úgy szeret téged, ahogy vagy!” Igen csalóka, sőt, veszélyes ez a vigasztalás! Igen, Isten úgy szeret téged, ahogy vagy, de nem mindent szeret, amit csinálsz, nem mindent szeret, ahogyan cselekszel és élsz! Áthoszi Szent Sziluánnak, aki már gyermekkorától keresztény, szüleivel templomba járó ember volt, az adta meg a végső lökést gyökeres, felnőttkori megtéréséhez, hogy egy ünnep délutánján megjelent neki a Szűzanya, és így szólt hozzá szeretetteljes és végtelen gyöngéd, hangon: „Nagyon fáj nekem látnom, amit cselekszel.” Nem látta a Szűzanyát, de felismerte a hangját, teljes bizonyossággal tudta, hogy ő szól hozzá. Ettől kezdve Sziluán élete gyökeres fordulatot vett.
Mit mond az Úr a harmincnyolc év után meggyógyult betegnek, amikor a templomban találkozik vele?
„Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.”
Először az irgalom szavával szólt, most pedig az igazság szavával fordul hozzá. Ha nem mondta volna ki az igazság szavát, nem ajándékozta volna meg teljes, testi-lelki gyógyulással. Ha nem így állunk – vagy állítunk valakit – Isten elé, hanem csak az irgalom szavát várjuk és fogadjuk el tőle, de az igazság szavát nem hallgatjuk meg, érvényes ránk Illyés Gyula, a költő nevezetes sora, amelyet „Bartók” c. versében hagyott ránk: „Mert növeli, ki elfödi a bajt.”
Ha pedig Isten keresztény nevelést, tanítást, jó és rossz megkülönböztetését bízta ránk, abban van az igazi, gyógyító szeretet, ha mind irgalmát, mind pedig igazságát jó lelkiismerettel és kendőzetlenül hirdetjük felebarátainknak.
I. T.