Szent János apostol és evangélista (szept. 26/okt. 9) ónaptár szerint ünnepén, október 9-én főpásztorunk a rjazanyi metropóliához tartozó, a 12. sz. végén alapított, Teológus Szent Jánosnak szentelt férfimonostorban tartott szent liturgiát. Az ünnepen mondott prédikációját az alábbiakban foglaljuk össze: 

„Teológus Szent János apostol a világ elé tárta az az isteni szeretetet, amelyet a mi Urunk hirdetett és nyilatkoztatott ki a világnak. A szeretetről prédikálni sokkal nehezebb, mint valamilyen más, a gyakorlati élethez tartozó dologról, amely nem igényel különösebb lelki erőfeszítést. Miért? Azért, mert érezzük az emberek között a szeretet fájdalmas hiányát. Érezzük megfogyatkozását, különösen most, amikor igen sok a beteg, embertársaink halnak meg a járványban, és nem biztosak a halál utáni életben. A mai ember hozzászokott ahhoz, hogy nemcsak önmagában és szeretteiben reménykedhet, hanem az orvostudományban, az egészségügyi és szociális intézményekben is. És erre olyan helyzet áll elő, hogy ez a remény szertefoszlik, az ember védtelennek érzi magát a 21. sz. új és félelmetes betegségeivel szemben. Hol van Isten szeretete? Talán abban nyilvánul meg, hogy az emberek megbetegszenek, hogy az egész világ zavarodottságban és szorongásban él? Ám az ember megfeledkezik arról, ami a legfontosabb az életben.

Képzeljünk el egy búvárt, aki egy sötét, víz alatti barlangba száll le, amelyből nehéz visszatérni. Visz ugyan magával tartalék oxigént, ám lehet, hogy nem lesz elegendő számára a visszaútra. Mi is így viselkedünk, amikor túlságosan ragaszkodunk e világhoz. Elmondható, hogy a mai ember teljességgel belemerül ebbe a világba. Próbáljuk kikapcsolni magunkat a világ életéből, hagyjuk el a telefont, az emberek társaságát, és azonnal a pusztaságban érezzük magunkat. Ez hát a mai ember legfőbb betegsége – túlságosan megszerette ezt a világot. Természetesen nem úgy, ahogyan az Úr mondja az evangéliumban: »Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16).« Hanem arra a világra gondol, amely az emberi szenvedélyek összességét jelöli, amelyről János apostol így ír első levelében: »Ne szeressétek a világot, sem azt, ami ebben a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van (1Jn 2,15-16).«

Íme az Úr, szeretete és isteni nevelése segítségével, megpróbál eltávolítani bennünket e világ túlzott szeretetétől, hogy észrevegyük azt a világot, ami jobb, ami odafent van, meglássuk az élet Forrását, azt a valódi szeretetet, amely maga Isten. Ez a szenvedés igazi értelme, mert felébreszt a lelki szunnyadásból.

Adja Isten, hogy János apostol szavai lelket öntsenek belénk. Ne ragaszkodjunk túlságosan e szenvedélyek és bűnök világához, amely, mint az ingovány lefelé húz bennünket, ámde ugyanakkor e bukott világban mutassuk fel az ember valódi arcát, amely szeretettel fordul e világ felé. Hiszen az Úr szavai is erre indítanak bennünket, szeretett tanítványának tolmácsolásában: »Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,35).«”

(Ford. I. T.)

This post is also available in: orosz