Augusztus 30-án, Pünkösd utáni 12. vasárnapon Márk metropolita a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban végzett főpapi szent liturgiát. Beszédében az aznapi evangéliumi olvasmányban található szereplőről, a gazdag ifjúról szólt (Máté 19,16-26). Mire is tanít minket a Megváltó földi életének ez az epizódja? Vajon elgondolkodunk-e annak minden részletén? Erről szólt főpásztorunk prédikációja:
Kedves Testvérek!
A mai evangéliumban arról a beszélgetésről hallottunk, amely Krisztus és a gazdag ifjú között zajlott. Ez a fiatalember Krisztushoz fordult, hogy választ kapjon kérdésére, mit kell tennie, hogy elnyerhesse az örök életet. Nagy valószínűséggel az ifjú már korábban hallott az új Tanítóról és arról, milyen igazság van tanításában, amelyet hirdet, ezért személyesen szeretett volna meggyőződni annak igaz voltáról. A válasz, amit kapott, hogy az üdvösség a parancsolatok megtartásán múlik. De melyek is ezek a parancsolatok? – kérdi az ifjú. Jézus elsorolja őket: “ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, tiszteld apádat és anyádat, szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Mi volt az ifjú válasza? “Mindezeket megtartottam ifjú koromtól fogva.” Akkor az Úr elmondja neki, hogy mi hiányzik még a tökéletességhez: “Ha tökéletes akarsz lenni, fogd a vagyonodat, add el, és a kapott pénzt oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyekben.” Erre ő igen elszomorodott, mivel gazdag volt, fogta magát és eltávozott, megértve, hogy képtelen ebbe a lelki magasságba emelkedni.
Kedves testvéreim, ebben a történetben a leggyakrabban erre a mozzanatra irányítjuk a figyelmünket: az ifjú elszomorodott, mert megértette, nincs kész arra, hogy előrébb lépjen, és a lelkiekben magasabbra emelkedjen. Ugyanakkor, ha tekintetünket a mi fiataljainkra vetjük, aligha hallhatjuk tőlük ezeket a szavakat: “mindezeket ifjú koromtól megtartottam”. Ebben a városban és egész országunkban sok ember él, de közülük vajon hány van, aki ismeri a parancsolatokat, és meg is tartja őket? Elég időnként meghallgatni a fiatalokat, hogy megértsük, szó sincs arról, hogy legalább megpróbálnák megtartani a parancsolatokat. Erkölcsi értékek nélküli élet, fizikai élvezetek és örömök megszerzése – ez az, ami embertársaink többségét vezérli. És persze éberen figyel minden bűn anyja, a gőg. Sok szenvedélyt magába fogad, aztán maga is bálvánnyá lesz, amelynek sok ember meggyőződéssel szolgál. Persze, nagyon jó dolog a lelki felemelkedésről elmélkedni, arról, hogy az embernek le kell mondania önző érdekeiről, és a másik embert szolgálnia. De ha hiányzik az alap, azok az alapok, amelyeket az isteni parancsolatok jelentenek, nem beszélhetünk komolyan a továbbiakról. A gazdag ifjú szavai arról tanúskodnak, hogy a szülei foglalkoztak a neveltetésével, jóra tanították. Beszéltek neki az igazságról, arról, hogy az embernek hogyan kell viselkednie, mire kellene törekednie.
Ezzel szemben a mai szülők mit tesznek, mire tanítják gyermekeiket? Semmi másra, mint arra, hogy minél gyorsabban minél több pénzük legyen, és úgy éljenek, ahogy tetszik, a maguk akarata szerint. Ez a mi korunk rettenetes látlelete, amiről feltétlenül szólni kell!
Gyakran úgy tekintünk Krisztus kortársaira, mint valami lelkileg beteg, sérült emberekre, akik híján voltak valaminek, akiket gúzsba kötött az Ószövetség. De nézzük meg a saját életünket is. Mi Krisztus egyháza vagyunk, Isten népe, a kiválasztottak, az új Izrael.
Ehhez képest milyen az ifjúság lelki arculata? Hány olyan fiatalt találunk ebben a városban, aki ki meri jelenteni, hogy ifjú korától megtartotta a parancsolatokat? Talán két vagy háromszáz, de legfeljebb ha ezer. Mélyen szomorú, hogy társadalmunk ilyen állapotban van, és ami a legszomorúbb, hogy szinte teljesen hiányzik az erőfeszítés, a tenni akarás, sőt a törekvés annak megértésére, hogy van Isten és léteznek az isteni parancsolatok.
Sokszor halljuk, hogy fejleszteni kell a gazdaságot, az embereknek kultúrát kell adni, megerősíteni hazánk védelmét. Ám ha az emberek nem tartják meg a parancsolatokat, ha megfeledkeznek Istenről, ezek az erőfeszítések hiábavalók maradnak, és a következő nemzedékek nagyapáink és dédapáink árulóivá lesznek. Adja Isten, kedves testvéreim, hogy felfogjuk, milyen nehéz és rettenetes helyzetben van népünk. Adja Isten, hogy a krisztusi parancsolatok újra eszménnyé váljanak, amelyek felé törekszünk. És adja Isten, hogy a gyermekek is elmondhassák magukról, hogy megőrizték a tisztaságukat és szüzességüket, megtartották a parancsolatokat ifjúságuktól fogva, és vigyáztak rá egész életükön át.
Ford. T. K.
This post is also available in: orosz